2011. január 25., kedd

Beastly beszámoló

Mivel megígértem Brigitte barátnőmnek, hogy írok a Beastlyről mikor kiolvastam, ezért be is tartom a szavam, íme egy rövid kis véleményezés. Borzasztóan be voltam tőle zsongva, ezért két nap alatt kiolvastam, és ha nem kellett volna napközben dolgoznom, valószínűleg csak egy nap lett volna. Nekem nagyon-nagyon tetszett. Tényleg igazi Szépség és a Szörnyeteg történet a mai világban, szerintem remekül eltalálta az írónő a stílust, a szereplőket, mindent. Annak kifejezetten örültem, hogy a mostanság olyan népszerű akciódús könyvek helyett inkább az érzelmekre helyezte a hangsúlyt, főleg a szörnyeteggé vált szépfiú esetében. Nagyon tetszett, hogy minden egyes félelmébe, gondolatába betekintést kaptam, és olyan valóságosan írta le az egészet, hogy az ember általa simán bele tudta képzelni magát a szituációba. Eleinte picit tartottam attól, hogy egy fiú szavain keresztül ismerem meg a történetet, mivel én a női narrációkhoz vagyok hozzászokva, de igazán kellemes élmény volt, hogy a másik oldalról is megismerhettem ezt az egészet. Igazából fölösleges leírnom, hogy spoiler-veszély, mert a történetet szerintem mindenki jól ismeri, a könyv ugyanezt a szálat vezeti végig, csak az odáig vezető út az, amiben más, mint az eredeti. Pontosabban nem is annyira más, inkább csak attól válnak újszerűvé, hogy napjainkban játszódnak, bár azért van benne néhány aprócska eltérés is, ha mondjuk a Disney verziót nézzük. Én mondjuk nem is úgy olvastam ezt a könyvet, hogy egy az egyben a Disney-féle mesét vártam, úgyhogy kifejezetten tetszettek az apró kis csavarok. Azt kell mondjam, hogy igazából ez a könyv azokat fogja nagyon mélyen megérinteni, akik át tudják érezni a szörnyeteg érzéseit. Hogy milyen kitaszítottnak, kívülállónak lenni egy "normális" világban, hogy milyen az, mikor csupán a külsődért megbélyegeznek, és hogy a benső értékeidre már senki sem kíváncsi. Én például tökéletesen átéreztem mindezt, mert jómagam is szenvedtem ezektől, még ha nem is úgy, mint a szörny. Bár azt hiszem a mai világban nem kell hozzá karom, bunda és agyar ahhoz, hogy kiközösítsenek, elég pusztán az is, hogy az ember nem úgy néz ki, mint akit most rángattak elő egy katalógusból. Szóval a szörny helyzete a nagyon szélsőséges verzió, de mindenki át fogja tudni érezni a kínjait, aki megélt már hasonló utálkozásokat a "szebbektől". Aztán ami még engem nagyon megfogott, az a romantikus szál - ki gondolta volna, igaz? :) Igazuk volt azoknak, akik azt mondták, hogy ne számítsunk nagy csöpögésekre és hatalmas vallomásokra - nem folyik belőle a cukorszirup, kicsit sem mesterkélt, egyszerűen pont úgy mutatja be az érzelmi vívódásokat, mint ahogy azt mi magunk is megéltük és megéljük nap mint nap. Semmi színpadiasság, semmi túldramatizálás, csupán az igazi, őszinte érzelmek. Persze a végén nagyon bőgtem :) Ez elég rosszkor jött, mert már megint a metrón utaztam, és annál a bizonyos gyönyörű vége-résznél olyan szinten rám tört a sírás, hogy nem bírtam abbahagyni. Csak törölgettem, törölgettem a könnyeimet, de túl lassú voltam és elázott a könyvem, úgyhogy néhány lap kicsit fodros lett :D A többi ember, akik velem együtt utaztak eléggé furcsán néztek rám, néhányan kifejezetten aggódhattak értem, de hát ez van, ha valami szép és romantikus, az rám ilyen hatással van. Nagyon szép volt a befejezése, hazafelé újra és újra elolvastam, pedig tényleg semmi nagy vaszisz, semmi eget zengető óriási vallomás, egyszerűen csak... olyan szép volt :) És most pont ez kellett a lelkemnek :) Én bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti az ilyen műfajt, mert nagyon jó kis könyv, és biztos, hogy még párszor el fogom olvasni. Tetszik benne a szörny jellemfejlődése, a szerelem kibontakozása és virágzása, minden olyan jól el lett találva benne. Szóval emberek, olvassatok Beastly-t! :)

3 megjegyzés:

  1. Engem meggyőztél! :) Végre lesz egy jó olvasmányom :)
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy meggyőztelek, és jó olvasgatást majd hozzá, remélem neked is tetszeni fog :)

    VálaszTörlés
  3. Mindenképp elolvasom/megnézem! *.*
    Köszi a tippet! :)

    VálaszTörlés