Egy gondolat

"Ti, emberek, egy ideje már nem vagytok olyan színesek, mint régen! Valamikor többet, szebben ábrándoztatok! Röpült, szárnyalt, táncolt, varázsolt a lelketek! Ám mostanában mintha kopna az emberi képzelet!"

(Vavyan Fable - Tündértánc)

Cserbenhagyásos gázolás

Mindig is föl voltam háborodva azon, ha valaki elgázol egy embert, aztán otthagyja az illetőt. Szerintem ez gerinctelen dolog, hiszen ha már megtörtént a baj, akkor legyen bennünk annyi emberség, hogy segítsünk az áldozatnak. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer én fogok ilyen helyzetbe kerülni, de sajnos megtörtént. Péntek délelőtt elütöttek, én pedig sajnálatos módon megtapasztaltam milyen az, ha egy baleset után otthagyják az embert minden segítség nélkül. Az eset ráadásul akkor történt, mikor éppen igyekeztem átmenni a zebrán, ahol zöld volt a lámpa. Az autósoknak is zöld volt, de mivel gyalogosnak elsőbbséget kell adni, ezért úgy gondoltam nem kell aggódnom. Elég régóta járok azon a környéken, és a kocsival közlekedők mindig át is engedtek. Csakhogy ez az illető úgy gondolta, hogy még gyorsan át tud slisszolni előttem - hát rosszul gondolta. Szerencsére nem volt túl nagy a lendülete, így csak a lábaimat lökte ki alólam, de a fejem rendeset koppant az aszfalton. Ezek után az autós egy határozott mozdulattal kikerült és ment dolgára, mintha mi sem történt volna. Szerencsére két idősebb úr azonnal a segítségemre sietett, az egyik még jól el is kezdte szidni a gázolómat. Eleinte nem is éreztem semmit azon kívül, hogy fájt a könyököm, de aztán hamarosan összefolyt előttem a világ, szédültem, hányingerem volt, a fejem pedig fájt, ahol beütöttem. Még bementem az épületbe, ahová tartottam, de ott azonnal el kellett rohannom hányni. Utána muszáj volt megkérdeznem az ottaniakat, hogy ilyenkor mit csináljak, mert fogalmam sem volt róla, és miután elmeséltem nekik a történteket meg a tüneteimet, azonnal hazaküldtek agyrázkódás gyanújával. Ki is derült, hogy tényleg agyrázkódásom volt, de szerencsére csak enyhe, így mikor hazaértem szinte azonnal befeküdtem az ágyamba és az egész napot pihenve töltöttem. Szerencsére egy kisebb puklival a fejemen, meg egy kis zúzódással megúsztam a dolgot, és mára már jobban érzem magam, de eléggé félelmetes belegondolni abba, hogy rosszabbul is járhattam volna. Persze mindenki azt kérdezgette tőlem, hogy megnéztem-e a rendszámát, mert akkor feljelenthetem. Csakhogy amikor az embert elütik, akkor nem arra figyel, hogy megjegyezze a rendszámot, és a körülöttem állók is inkább velem voltak elfoglalva. Szóval a "kedves" gázolóm büntetlenül megúszta a tettét, de az biztos, hogy ezek után fokozottabban fogok figyelni, akárhol közlekedjek is. Sokkal óvatosabbnak kell lennem, mert nem mindenki tartja be a közlekedési szabályokat, és szeretnék ezúton is mindenkit fokozott odafigyelésre inteni! Sajnos sokaknak tényleg nem számít a zebra sem, mennek, mint az őrült és nem törődnek másokkal. Mindenki legyen nagyon óvatos és vigyázzon magára!

Eddigi alkotásaim

Egy kedves barátnőm, Barbi külön kérésére íródik most ez a bejegyzés, aki megkért, hogy rakjak fel az eddigi kreatív munkáimból néhányat. Most főleg a gobelinjeimről, a keresztszemeseimről és a babáimról rakok fel képeket, de a közeljövőben szeretnék néhány rajzot is feltenni. Előre kell bocsátanom, hogy semmi tehetségem nincs a fotózáshoz, így szíves elnézését kérem azon barátaimnak, akik ehhez értenek, és bántja a szemüket a a kontárkodásom. A képe telefonnal készültek, és igyekeztem a tőlem telhető legjobbat nyújtani.

Elsőnek itt van Panni baba, aki azon rongybabák alapján készült, amiket a nagyobb vásárokon látni lehetett. Én megpróbáltam a saját verziómat elkészíteni az otthon lévő anyagaimból.

A második képen egyébként a párom Biohazardos pólója előtt pózol a kisasszony, ezt az ő kérésére tettem fel :)

Másodiknak itt van Hótündér, aki egy fakanál-baba.

A szárnyait és a koronáját igazi kihívás volt összebarkácsolni. A szárnyakat sima drótból formáztam meg, amit orvosi gézzel töltöttem ki, a ruha és a korona pedig kiselejtezett függönyanyagból készült.

A harmadik egy régebbi gobelinem, ami egy gésát ábrázol egy kertben. Nagyon szeretem ezt a képet, a szobám falára van fellógatva. Mindig is akartam ilyet, mert a keleti, azon belül is a japán kultúra nagyon közel áll a szívemhez.

A negyedik egy elefántos gobelin könyvjelző, amit a páromnak készítettem karácsonyra.

Már rég óta szeretett volna valami normális könyvjelzőt, ami nem csak egy papírzsebkendő, és erre a kis kék elefántra esett a választása. Szerintem nagyon aranyos és bohókás, remekül illik hozzá :)

Az ötödik pedig egy lila virágos keresztszemes könyvjelző, ami a sajátom.

Én is a fent említett okok miatt szerettem volna valami épkézláb könyvjelzőt, és amikor megláttam ezt a mintát, nem tudtam neki ellenállni. Nagyon szeretem a lila színt és a virágokat, úgy érzem részemről is jó választás volt ez a kis apróság. A két könyvjelző hátulját viszont eléggé megszenvedtem, ugyanis a rávasalhatós hát-részt sikeresen elégettük anyuval (először próbálkoztunk vele), így maradt a varrós verzió. Először természetesen rosszul csináltam, mert elfelejtettem felvarrni a szélét, így az anyag folyamatosan felfeslett, úgyhogy leszedtem és kezdhettem elölről, de másodjára már minden jól ment szerencsére.

A legközelebbi projectem egy kék-ezüst keresztszemes tündérke lesz (igen, még mindig tündér mánia van), amit szintén szeretnék bekereteztetni és feltenni a falamra. Utána párom nővérének készül egy delfines könyvjelző, de hogy ezek után mibe fogok bele azt még nem tudom. Mondjuk könyvjelző varrásban már elég jó vagyok, úgyhogy ha valaki szeretne, annak örömmel készítek, csak szóljon :) És ahogy ígértem, később felteszem majd néhány jobban sikerült rajzomat is. Puszi mindenkinek!

Kellemes élmények

Mostanában nagyon jó hangulatban vagyok annak ellenére, hogy nem csupa vidámság az életem. Történtek velem az utóbbi napokban rossz dolgok, de nem szeretnék ezeken többet agyalni, mint amennyi szükséges. Inkább koncentrálok olyasmikre, amik boldogsággal töltenek el, és ezeknek köszönhetően hamar el is felejtem a bánatomat. Az egyik ilyen élményem egy bájos anime megnézése volt.

A mese címe Sugar, a kis hótündér, és úgy érzem, mintha az alkotók egyenesen nekem készítették volna, annyira illik hozzám. Igazi tündérmese, melyben olyan örök értékek kapnak szerepet, mint a barátság, a segítőkészség, a törődés és a szeretet. A történet egy Saga nevű kislányról szól, aki összebarátkozik Sugarral, a csetlő-botló kis időjárás-tündérrel. Saga nagyon pontos és precíz életet él, míg Sugar folyton bajt és galibát okoz. Saga csak arra vágyik, hogy a pontos napirendjét mindig betarthassa, míg Sugar nagy álma az, hogy igazi hótündérré válhasson. Kettejük furcsa barátságáról és közös barátaik hétköznapjairól szól a történet, s habár nincsenek benne világmegváltó gondolatok, nekem nem kevés melegséget csempésztek a hétköznapjaimba. Ó, és vigyázat! Akit esetleg érdekel a történet, az számítson a megnézésekor súlyos cukormérgezésre.

Nem csak Sugar neve miatt, hanem mert ő és a többi időjárás-tündér karaktere és rajzolása annyira aranyos, hogy az erre érzékeny emberek lelki világa (mint amilyen én is vagyok) nem fog tudni védekezni ennyi cukiság ellen. Aztán mikor megnéztem az utolsó részt is, annyira rákattantam ezekre a dolgokra, hogy elkezdtem keresgélni a neten, és imádni való kis tündér házikókat találtam. Íme a kedvenceim:

Hát nem bűbájosak? Na persze kellenek bele bútorok is, mint mondjuk ezek:

Komolyan mondom, ha lehetőségem lenne, akkor azonnal fognám a fogkefémet és beköltöznék a fentebb látható csuda-mesés házikók egyikébe ezzel az imádni való piros gombás bútorzattal. Hát igen, azt hiszem reménytelen eset vagyok. Súlyos tündérimáditiszben szenvedek :) Azt hiszem jellemileg mindig is fogékony voltam az ilyesmikre, a neveltetésem pedig csak rátett erre még egy lapáttal. Édesanyám mindig azt mondta, hogy legyek nyitott mindenre, hiszen a világ nem lehet csak fekete és fehér, meg kell találni benne a színeket. Sokszor említette, hogy az emberi szem nem mindig látja azokat, akik ugyanúgy velünk élnek, mint bárki más, de attól még igenis léteznek. Nagyon nagy hatással voltak rám a szavai. Emlékszem régen milyen sokszor volt az a délutáni programunk, hogy ajándékokat vittünk a tündéreknek. Anyu megsütötte a süteményt, én pedig a létező legapróbb szaggatóval formákat vágtam ki belőle. Olyan kicsikék lettek, mint egy gomb, vagy egy kupak, a süti pedig általában almás pite, linzer, vagy piskóta volt.

Aztán ezeket egy virág mintás, műanyag tányérra tettük (ami egyébként a homokozó felszerelésem része volt), raktunk hozzá még pár darab gyümölcsöt, majd elsétáltunk a házunk mögötti zöld részre, és a fák tövében otthagytuk a kis szeretet-csomagot a tündéreknek. A tányér másnapra mindig üresen állt. Persze ki tudja, lehet, hogy a kóbor állatok, vagy a vadmadarak megették őket, de én szívből reméltem, hogy a tündérek találták meg az ajándékainkat. Sőt, a mai napig szeretnék hinni abban, hogy így történtek a dolgok. Most pedig egy ide illő idézettel zárom a gondolataimat (ha láttátok a Hook című filmet, akkor ismerős lehet).

"Ugye tudjátok, honnan származnak a tündérek? Az úgy volt, hogy amikor az első gyerek a Földön elnevette magát, a kacagása ezer darabra tört és szanaszét gurult a Földön. Ezekből lettek aztán a tündérek"