Kórházas kiruccanás

Sziasztok!

Az elmúlt napok valahogy nem alakultak a legjobban számomra. Kellemetlen dolgok történtek velem nemrég, de aztán ezek olyasmire hívták fel a figyelmem, amin a mai napig elgondolkodom...

Kb. két héttel ezelőtt sikeresen elkaptam a szokásos őszi vírust, nem győztem mosdóba rohangálni. Aztán pár napig kúrálgattam magam, száraz tápon éltem, és ezek így rendbe is tettek. Aha, én legalábbis azt hittem. Múlt hét szerdán arra keltem fel, hogy forog velem a világ, a semmit is ki akarom hányni, és a hasam úgy görcsölt-nyilallt, mintha a zsigereimet nyúzták volna. Az a típus vagyok, aki csak akkor marad otthon, mikor már elvonszolni sem tudja magát a munkahelyére, de itt éreztem, hogy valami nincs rendjén. Azonnal mentem is orvoshoz, akihez konkrétan beájultam, az egésznek pedig az lett a vége, hogy jött értem a mentő. Jaj, de jó...

A kórházban halálra ijesztettek, azt hitték begyulladt a vakbelem vagy a hasnyálmirigyem, úgyhogy egy csapatnyi orvos forgolódott körülöttem. Szerencsére kiderült, hogy csak felülfertőződtem ezzel az őszi vírussal és az amúgy is legyengült szervezetem rosszabbul viselte a dolgot, mint kellett volna. Ennek ellenére péntekig bent tartottak, megfigyeltek, küldözgettek mindenféle vizsgálatra, de végül a vírus magától kiürült belőlem. Azóta már sokkal jobban vagyok - a torkomat még kicsit "érzem", de betáraztam itthon mindenféle gyógyhatású készítményt, ami segíthet kikúrálni magamból a maradék rosszaságokat. Pont most van az őszi szünetem is, így pihenni is lesz időm.

Mikor először meghallottam, hogy bent kell maradnom olyan pánikroham tört rám, amilyet évek óta nem tapasztaltam, teljesen kétségbe voltam esve. Szerencsére Viktor, édesanyám és az ottani nővérkék hatására sikerült megnyugodnom és végül el tudtam tölteni azt a pár napot odabent. Igazából egy szavam sem lehet, mert hihetetlenül kedvesen bántak velem a kórházban. A nővérkék tüneményesek voltak és a kezelő orvosom is a lehető legbűbájosabb volt - komolyan úgy babusgattak, mintha valami különleges beteg lettem volna, holott messze én voltam a legkevésbé beteg páciens. De nem csak velem viselkedtek így, hanem mindenkivel. Tisztelettel vegyes ámulattal néztem a nővérkéket, ahogy dolgoztak, fáradhatatlanul, mindenkire mosolyogva, mindenkihez szólva pár jó szót. Sokadjára is meghallgatták a síró idős néniket, nyugtatgatták a műtét előtt állókat, és soha, egyetlen percre sem voltak türelmetlenek velünk.

Nagyjából belelátok a hazai egészésgügybe, lévén édesanyám is benne dolgozik, mesél ezt-azt. Sok emlékem van gyerekkoromból, mikor bementem anyuhoz a kórházba és néztem, hogy a nővérek és ápolók dolgoznak, de most, mikor a saját bőrömön tapasztaltam ennek a munkának az összetettségét és nehézségét, azért átértékeltem magamban ezt a szakmát. Komolyan minden tiszteletem az egészségügyi dolgozóké. Hogy a sokadik fárasztó műszak után is mosolyogva, kedvességgel és szeretettel fordulnak a legproblémásabb, legingerültebb betegek felé is, és hogy nem csak a fizikai, de a lelki szükségleteinket is kielégítették. Napi 12 óra kőkemény meló után, a műszakuk utolsó perceiben is jutott nekem egy kevés a megnyugtató pillantásaikból, az együttérző kézszorításaikból és az öleléseikből.

A kórház soha nem kellemes élmény, akármekkora bajjal is kerüljön oda az ember - minden porcikánk tiltakozik ellene, hiszen ki vagyunk szakítva a megszokott közegünkből és természetesen rettegünk, hogy mi lesz velünk. Azt hiszem ez az igazi kiszolgáltatottság. De amikor egy ilyen szituációban odajön hozzánk egy kórházi dolgozó és néhány gyöngéd simogatással, kedves szóval megnyugtat, az konkrétan balzsam a reszkető léleknek. Én speciel elég bizalmatlan típusú ember vagyok, nem engedek közel magamhoz akárkit, de az ottani nővérkék és orvosok mind annyira, de annyira tüneményesek voltak, hogy percek alatt elfeledtették velem minden félelmem. Olyan volt, mintha lett volna egy rakás anyukám, akik mind azért vannak ott, hogy rám vigyázzanak. Álmomban nem gondoltam volna, hogy csupa kellemes élménnyel fogok hazatérni onnan. Igazából még most is képes elgondolkodtatni ez az élmény...

Nektek vannak kórházi tapasztalataitok?

Mit gondoltok a témáról?

Életmód project - Wake-up call

Vigyázat, hosszú bejegyzés!

Sziasztok!

Hosszabb kihagyás után ismét jelentkezem ezzel a rovattal is. Az ünnepi időszak eléggé ellehetetlenítette a dolgokat, fotózni szinte egyáltalán nem tudtam, mert inkább az élményekre figyeltem, nem a dokumentálásra. Viszont az ünnepi időszak lecsengett, újra belevetődünk a dolgos hétköznapokba. És mivel felhívta néhány olvasóm a figyelmet arra, hogy az újonnan ide tévedők számára ez a rovat nem feltétlenül egyértelmű, ezért igyekszem ismét körülírni a rovat célját és okát.

A rovat azt a célt szolgálja, hogy nyomon tudjam követni a haladásomat és próbálkozásaimat az egészségesebb életmód felé. Az itt megjelenített élmények és ételek nem tanácsok, mivel még én is csak kísérletezem, de amikről úgy gondolom, hogy beilleszthetők akár hosszú távon is az életmódomba, azoknál ezt feltüntetem. Természetesen a csaló étkezések is le vannak fotózva, hiszen nagy álszentség lenne csak azokat a fotókat feltöltenem, amik egészséges ételeket ábrázolnak. Nem akarom becsapni se az olvasóimat, sem pedig magamat, így mindent őszintén feljegyzek. 

Mint ahogy azt említettem is, 2016-ban szeretnék visszatérni az igazán egészséges életmód mezejére. Az utóbbi fél évben jócskán elhagytam magam és az előtte való kőkemény munkám ment a süllyesztőbe. Emiatt nagyon haragszom magamra, de az önsajnálaton túllépve inkább a sikerre próbálok koncentrálni. Az elhatározás meg volt, de őszintén, konkrét terveim a megvalósításra nem voltak. Aztán valami olyasmi történt velem, ami felrázott Csipkerózsika álmomból és alaposan fejbe kólintott.

A napokban elmentünk szemüveget csináltatni Viktorral. Már 5 éve, hogy utoljára ott voltunk, mindkettőnk szemüvege eléggé régi és karcos már, így célszerűnek éreztük az újak beszerzését.
Aki hozzám hasonlóan látásproblémákkal küzd az tudja, hogy ilyenkor mindenféle vizsgálatokat végeznek az emberen. A szokásos látásélesség mellett szemnyomást és térlátást is vizsgáltak, ám sajnos ezutóbbiak olyan gyötrelmes eredményt hoztak, hogy magam sem akartam elhinni. A szemnyomásom mindig is magasabb volt a normálnál, de a térlátásom a legutóbbi (4 évvel ezelőtti) vizsgálaton majdhogynem tökéletes volt. Ennek fényében nem is aggódtam, sőt, a következő évi kontrolt sem vettem komolyan, hiszen jók voltak az eredményeim, miért is kéne orvoshoz mennem? Aztán most jött a szemüveg csináltatás, és a vizsgálat elkerülhetetlen volt. A szemnyomásom még nagyobb volt, mint azelőtt, a térlátásom pedig elkezdett rohamos mértékben romlani... Pedig mikor beültem a gép elé magabiztos voltam, azt gondoltam hamar lerendezem az egészet, hiszen múltkor is jól szerepeltem, de aztán jött a fekete leves. A térlátásom a legalsó határ alatt húzódott egy szép, vastag, piros vonal mentén. Mit is jelent mindez? Nagyjából azt, hogy 8-10 év elteltével egy szép kis kezdődő zöldhályog büszke tulajdonosa lehetek...

Bizony, zöldhályog. Én magam is megdöbbentem, hiszen ez inkább a 40-es korosztály betegsége, engem pedig legutóbb megnyugtattak, hogy valószínűleg csak hajlamom van rá, de most úgy néz ki, hogy 4 év kihagyás meghozta az eredményét. 27 évesen pocsékok az eredményeim, én pedig kétségbeesve, könnyeimmel küszködve figyeltem a doktort, hogy mégis mi a fenét csináljak ezzel az egésszel. Szerencsére nagyon rendes orvossal van dolgom, rögtön be is utalt a Szemklinikára, ahol valószínűleg felírnak nekem egy nyomáscsökkentő szemcseppet, de a teendőm nem csak annyiból fog állni, hogy esténként csöpögtetek a szemembe. Ugyanis - még ha az ember talán nem is gondolná - ez az egész betegség alaposan összejátszik a súlyommal és a helytelen életmódommal.

Mindig is tudtam, hogy előbb-utóbb rá fogok kényszerülni a teljes életmódváltásra, hiszen ilyen fiatalon nem állapot, hogy valakinek három számjegyű súlya legyen. Az sem állapot, hogy az alacsony vérnyomásom miatt állandóan fáradt vagyok, és hogy szinte mindenre allergiás vagyok. Az érdekesség az, hogy mindezek összefüggésben állnak egymással. A helytelen életmód, az alacsony vérnyomás és az allergia mind táptalaja a zöldhályog kialakulásának, de persze a túlsúly már önmagában is rengeteg egészségügyi probléma okozója lehet. Az a lényeg, hogy ezek a problémák megakadályozzák a megfelelő véráramlást a szememben, így a benne található folyadék nyomja a látóidegeimet. Minél nagyobb nyomás nehezedik rájuk, annál több látóideg hal el, ez pedig hosszabb távon csőlátást eredményezhet. Ez az információ adta meg a végső elhatározást arra, hogy ez így nem mehet tovább. Nem akarok megvakulni. Ezen kívül elvizesedett, sajgó lábakat sem akarok, elzsírosodott érrendszert és tönkrevágott szivet sem. A tüdőmre is szükség lesz még egy darabig, úgyhogy itt az ideje istenesen gatyába ráznom magam és változtatni az életemen. Ha eddig nem találtam jó okot rá, hát most megkaptam.

A doktor úr javaslatára szénhidrátszegény életmódra váltottam már aznap, mikor megtudtam az eredményeimet. Ő paleo étrendet javasolt, de mivel ezt eléggé spártainak találtam, ezért afféle félig paleo-félig Norbi update szénhidrátszegény diétát találtam ki magamnak. Lecseréltem a teljes itthoni alapanyag készletemet, hogy csak egészéges hozzávalókkal tudjak dolgozni, illetve több napon keresztül bújtam az internetet receptek után kutatva. Mondható, hogy teljesen a téma megszállottja lettem. Szomorú, hogy csak egy ilyen súlyosságú dolog után vagyok hajlandó komoly változásokat eszközölni az életemben, de talán illik ide a mondás, miszerint jobb később, mint soha. Nem akarok azzal időt vesztegetni, hogy ostorozom magam a halasztgatásokért, épp elég vacak érzés a betegség tudata is, és őszintén, a trollok sem fognak érdekelni, akik emiatt betámadnának. Elhatároztam magam, úgyhogy eszerint fogok élni, a mostra koncentrálva. A doktor azt mondta, hogy még időben vagyunk, meg lehet állítani a látóidegek elhalását, de ez közös munka lesz - a szemcseppé és az én új, egészséges életmódomé.

Miben változtattam?

- teljesen kizártam a cukrokat az életemből, csak természetes édesítőket használok, azt is módjával (méz, eritriol, stevia, kókuszcukor)
- rákaptam a növényi tejekre is (mandula, kókusz), ezeket felesben használom a laktózmentes tejjel
- rászoktam a napi 5x-i étkezésre. Már most tapasztalom, hogy az előre betervezett, minőségi tízóraik és uzsonnák milyen fontosak, hiszen így nincs bennem vágy a nassolásra, viszont bőven kibírom velük a két főétkezés közti időt.
- minden nap fogyasztok nyers zöldséget és gyümölcsöt
- minden nap fogyasztok ebéd előtt levest
- kerülöm a gyárilag előállított, mesterséges ételeket (ergo nincs több instant kaja)
- elhagytam az étolajat, helyette kókuszolajat, kókuszzsírt használok
- rászoktam a turmixok készítésére
- nem használok gyárilag előállított fűszereket, úgyhogy bye-bye vegeta és Húsvarázs! Ehhez kapcsolódik az is, hogy tervezek venni cserepes fűszernövényeket, hogy igazán friss ízekkel tudjam feldobni az ételeimet.
- minden szénhidrátdús ételt és alapanyagot lecseréltem a lightosabb verziójukra (tojásos tészta helyett szénhidrátcsökkentett/diabetikus tészta (havi 2x), krumpli helyett édesburgonya, fehérliszt helyett szénhidrátcsökkentett liszt, sima rizs helyett barna rizs vagy bulgur).
- napi fél óra mozgást iktattam be. Ez lehet kardio dvd, hastánc, erősítés, de akár csak egy jó kis séta is, tök mindegy, a lényeg az, hogy mozogjak. Eleinte fogalmam sem volt hogy fogok erre minden nap időt találni, de aztán rájöttem, hogy mondjuk a net előtt tespedésből simán lecsíphetek fél órát...

Szóval a héten már ezen rendszer szerint éltem és étkeztem. A mozgás sajnos egyelőre visszafogottabb verzióban működött, ugyanis még a két ünnep között becsíptem egy ideget a hátamban, ami eléggé lekorlátozott. Emiatt most csak pár alkalom tánc és séta jött össze, de nem kesergek, hamarosan neki tudok állni a komolyabb mozgásoknak is. Az ételekre viszont nagyon odafigyeltem:

Fűszeres csirkemell zöldségkeverékkel, hozzá házi kefir

Gránátalma uzsonnára

Mangó tízórai gyanánt

Brokkoli krémleves zabpehellyel

Pörkölt diabetikus tésztával, cukormentes csemege uborkával

Párolt tőkehal nyers zöldségekkel

Sonkás-jégsalátás szendvics glyx kenyérben, paradicsommal

Gránátalma és mangó reggelire

Egy kis marék diákcsemege és joghurt uzsonnára

Tojástortilla avokádós csirkével. Nem lett túl jó a kép, de gyerekek, ez a kaja mennyei! A tojáslepénnyel tökéletesen pótolható a tortilla lap (csak 2 tojás és két csapott kanál szénhidrátcsökkentett liszt kell hozzá), bele pedig azt töltünk, amit akarunk. Én most fűszeres csirkemellet és avokádókrémet, illetve koktélparadicsomot és hagymát tettem bele, aztán a tojástortillát még salátába is csavartam. Nem lehet elegánsan elfogyasztani, de kit érdekel, ha finom és egészséges? :)

Kissé túlsült tojásmuffinok :D Pár perccel tovább grilleztem és kissé megkapta a tetejüket, de ízre teljesen finomak voltak. Ennek annyi a lényege, hogy muffinsütő aljába kenyérkarikát teszünk (én glyx kenyeret), csinálunk egy kis peremet sült bacon-ből, majd abba beleütünk egy tojást, fűszerezzük és mehet a sütőbe. Hozzá koktélparadicsomot és póréhagymát ettem kefirrel, utána pedig két kis mandarint.

Egyéjszakás zabkása (overnight oatmeal) fahéjjal, pici vaníliával és banánnal. Mivel még nem volt érett a banán, ezért édesítésnek egy kiskanál eritriol került bele.

Tízóraira egy kis vörösáfonyás jóreggel keksz és hozzá joghurt.

Pirítós glyx kenyérből, arra avokádókrém és tükörtojás, hozzá pedig egy szál újhagyma és egy kis mangóturmix

Mai reggelim: banánpalacsinta. Igen, ez a jó öreg egy banán+2 tojás kombó. Isteni íze van, habár palacsintának annyira nem nevezném, mert annál lágyabb az állaga. Viszont cserébe isteni finom, itt már pl. elég érett volt a banán is benne, így egyáltalán nem kellett édesítenem.

Szóval ezek történtek eddig. Azt hiszem életem egyik legnagyobb fejbekólintását kaptam ezzel a diagnózissal, de örülök, hogy még viszonylag időben kiderült és tudok változtatni rajta. Biztos lesznek olyanok, akik szkeptikusan fogják olvasni a terveimet, de bízom benne, hogy az idő és az eredmények engem igazolnak majd. 

Egyébként baromi nehéz volt erről írni. Nyilvánosan elismerni, hogy eddig lusta disznó voltam nem egyszerű dolog, de úgy döntöttem, hogy ez már többről szól, mint az én sértett egómról. Az egészségem, az életem a tét, úgyhogy vagy most, vagy soha. 

És a második lehetőség nem opció :)

Életmód Project - Első hét

Múlt hét vasárnap kijelentettem, hogy heti rendszerességgel írok beszámolót az egészséges életmód felé történő haladásomról, és az első hét már el is telt. Őszintén szólva könnyebb volt újfajta ételeket kipróbálni, mint gondoltam volna. Vééégre kitörtem a sült csirkemell ördögi köréből és igyekeztem változatos vacsorákat kreálni magamnak, habár akadtak nehézségeim.
Nevezetesen: influenza. Olyan szinten döntött le a lábamról a betegség, amire már rég volt példa. Lassan három hete küzdök ezzel a nyavalyás takonykórral, ami kicsit sem könnyíti meg az életem. Mikor múlt vasárnap elhatároztam magam örültem, mert jobban éreztem magam és már aznap tornáztam is. Nagyon jól esett. Aztán másnap, mikor mentem dolgozni kb. a nap negyede után olyan erővel tört ki rajtam ismét a betegség, hogy azt hittem nem jutok haza a saját lábamon. Szédültem, émelyegtem, a lábaim remegtek, mint a kocsonya, a derekam pedig majd leszakadt. Ennek tetejébe teljesen elment a hangom, szúrt és fájt a torkom, az orromból pedig ismeretlen eredetű, biológiai fegyvernek is beillő izék távoztak. Lüktetett a homlokom, az arcom, a fülem és az állam alatti rész és mindennek tetejébe még a havi férfarkas kór is felütötte nálam a fejét. Olyan csodásan éreztem magam, hogy ihaj. Hab a tortán, hogy az egész hetet félájult állapotban nyomtam le, pénteken pedig Viktornak úgy kellett feltámogatnia a lépcsőn, mert rendre összecsuklottam. Az ájulás kerülgetett, pillanatokra elsötétült minden, szóval na, voltam már jobban is. Persze a csütörtöki táncóráról nem voltam hajlandó lemondani, hiszen április 11-én verseny van és nagyon le vagyok maradva a csoportos koreó betanulásával. Úgyhogy még oda is elmentem, ahonnan persze izzadtan és kimelegedve távoztam a mínusz fokokba... tudom, ügyes vagyok. Szóval nem tett jót nekem ez a múlt hét. A vasárnapi tornát és a csütörtöki 2 órás táncot leszámítva nem sportoltam, de nem is bírtam volna, így a kezdeti bűntudatom hamar el is múlt (főleg mikor rájöttem, hogy járni nincs erőm, nem hogy ugrabugrálni). Betegen az embernek muszáj kímélnie magát, viszont az ételekre próbáltam odafigyelni. Hát, ez a "fotózzunk le mindent" ötletem jónak indult, de sok esetben megvalósíthatatlan. A reggeli tönkölykenyeres szendvicskéimet még a buszon nyomom be, ott pedig nem állok neki fényképezkedni, ebédnél meg valószínűleg furán néznének rám a kollégáim, ha nekiállnék kattintgatni. De lényegében úgy szokott kinézni a napi menüm, hogy reggelire eszem egy tönkölyös, vagy rozsos-magvas kenyérből álló szendvicset (ebbe valamilyen kence, sonka és zöldség kerül), bent a melóban pedig lehörpintem a kis üvegnyi kávémat, amit xilittel ízesítek és laktózmentes tejjel iszom. Tízórai gyanánt általában valamilyen gyümölcsöt fogyasztok, most a héten almáztam, ebédre pedig valamilyen zöldségalapú levest és egy átlagos másodikat fogyasztok. Mivel előző hétvégén görög kajákat készítettem, azokból vittem ebédet is, amikor pedig már nem tudok otthoni ételt vinni, rendelek az egészségkonyháról. A vacsora lett számomra az, amikor kísérletezhetek a különféle ízekkel és alapanyagokkal, de természetesen követve Norbi tippjeit, miszerint ilyenkor már csak fehérjét és zöldségféléket fogyasszak. Mivel eléggé ráuntam a csirkehúsra ezért a héten a tojás volt főszerepben nálam, illetve a brokkoli. Lehet furán hangzik, de nekem a brokkoli nagyon sokáig kimaradt az életemből. Édesanyám sosem készített, ő a hagyományos magyar konyhát részesítette előnyben, így csak azóta fedeztem fel magamnak ezt a fantasztikusan finom zöldséget, mióta külön élünk Viktorral. Ezen a héten elég rendesen rá voltam kattanva, csak úgy, mint előtte a cukkinire. Ez azért is érdekes, mert mindkét zöldség elég semleges ízvilágú, szóval én magam sem tudom mit imádok bennük annyira - talán azt, hogy zöld ízük van :D Minden esetre most a brokkoli szinte minden vacsorámnál fellelhető volt.

Hétfőn tükörtojás volt a menü, és mivel nem találtam itthon abonettet, most két kis szelet magvas tönkölykenyérrel ettem. A háttérben a gigamega adag házi kefirem látható, az is része a vacsoráimnak - irtó laktató!

Kedden is volt tükörtojás, de mellé jött egy kis grillezett párizsi is némi brokkolival. Hihetetlen mennyire fel tudja dobni egy kis zöldség az összképet :O

Szerdán elhagytam a tojást és bazsalikomos mozzarellára cseréltem.

A csütörtöki vacsorámról sajnos nem készült kép, mert olyankor van táncom, ami annyit jelent, hogy csak kutyafuttában veszek valamit éhhalál ellen, amit óra előtt bepuszilok. Mivel az utam során csak mekivel találkozom, ezért ott vettem egy grillezett csirkés salátát. Meglepően finom volt.

Pénteken habzsidőzsi volt, mivel találkozóm volt Barbival - tartottam egy csaló étkezést, mivel a Starbucksban nem lehet megállni, hogy az ember ne kóstoljon meg valami fincsi sütit - én végül almás pite és karamellás macchiato mellett döntöttem. Ja, az a cuki kis bögre pedig Barbi ajándéka ^^

Vacsorára Viktor rendesen ellátott, mivel előtte volt a majdnem elájulásom és ezt ő úgy ítélte meg, hogy sürgősen szükségem van egy kis energia utánpótlásra. Brokkolis rántotta volt zöld paprikával és virslivel, meg négy kis szelet rozsos pirítóssal. Nem sikerült mindent megenni, viszont nagyon finom volt, és az erőspaprika jót tett az influenzámnak is. 

Tegnap este pedig elkészítettem életem első guacamoléját, ami meglepően finomra sikerült. Az első találkozásom ezzel az avokádó krémmel nem volt túl jó, ízetlen és jellegtelen volt, amit kaptam, de aztán az ATS workshopon az egyik lány megvendégelt minket egy olyan isteni finom változattal, amiről alig bírtam leválni. Az én verzióm kicsit pikánsabb lett, mert nem sajnáltam belőle a Tabasco-t és a fokhagymát, de nekem nagyon ízlett :) Abonettel is isteni.

Ma pedig valószínűleg ismét brokkolis estét fogok tartani, mert nagyon megkedveltem és még csomó van a hűtőben elfogyasztásra várva. Hogy milyen lesz a jövő hetem még nem tudom. Valószínűleg tornázni még mindig nem fogok tudni, mert sokszor folyik össze a világ, de az ételekre továbbra is megpróbálok figyelni. Most sajnos jópárszor volt pár szelet kenyér is vacsorára, még ha meg is pirítottam - ezt szeretném elhagyni és inkább zöldséggel helyettesíteni. Nagyon várom már azt az igazi tavaszt, amikor már sokféle zöldség és gyümölcs közül válogathatok. Azért én örülök, hogy legalább ennyire sikerült tartanom magam az elhatározásomhoz, lesz ez még jobb is. Kezdésnek jó volt ez, kipróbáltam milyen minden este mást vacsorázni és rájöttem, hogy nem szabad sajnálnom magamtól az időt. Nem is fogom a jövőben sem :) Addig is bőszen kúrálgatom magam és bízom benne, hogy holnap a doki ad valamit, mert házi módszerekkel sajnos nem sokra megyek - harmadik hete döglődni nem normális dolog, úgy hiszem. 

Habár nem számítok túl sok hozzászólásra (ez amúgy is egy "önző" rovat) azért megérdeklődném, hogy ti mit szoktatok vacsorára fogyasztani? 

Családi események

Ez most egy kicsit személyesebb bejegyzés lesz (haha, na jó, ez nálam nem olyan ritka dolog :D), ugyanis mostanában volt néhány családi eseményünk, amikről szeretnék megemlékezni. Az egyik nagyon szép emlékekkel és élményekkel gazdagított, a másik pedig megnyugtatta a lelkemet, nekem pedig jól esik írni róluk.

Első körben említeném az én drága édesanyám 60. születésnapját, ami hétfőn volt esedékes. Tesómmal szépen össze is beszéltünk, hogy közösen meglepjük majd szép, cukrászdai tortával, pezsgővel, de végül nem tudtuk lebeszélni a dolgokat, ezért improvizáltunk. Azt sem tudtuk, hogy tesómék mikor jönnek át, de mi mindenképp fel akartuk anyut köszönteni. Munka után rohantam is az újbudai virágpiacra csokrot csináltatni - 9 szál zöldes szélű rózsát és 3 fehér liliomot kértem bele, csodás csokrot készítettek belőle, nagyon elégedett voltam. Szerencsére anyu is imádtam, mikor odaadtam neki majdnem elsírta magát :)

Ő volna az :)

Most ajándékot nem vittünk úgy neki, mert majd később tervezünk neki venni egy kicsit nagyobb kaliberű dolgot (és nem írom még le, hogy mit, mert anyuból kitelik, hogy megtalálja a blogom és elolvassa, aztán oda a meglepi :D), viszont már a virágtól oda meg vissza volt. Sütött nekünk kenyérlángost, meg kevert pudingos sütit, hát, mondanom sem kell, aznap bűnöztem rendesen :P Aztán befutottak tesómék is fél 9 fele és ők hoztak kis tortát (igaz, dobosat, amit ki nem állhatok, de illemből ettem belőle), meg kis marcipán desszertet, amit anyu imád. Nekem igazából az tetszett ebben a kis esti ünneplésben, hogy habár mindannyian munkából jöttünk, hulla fáradtan, arra a pár órára olyan önfeledt hangulatban nevettünk és beszélgettünk egymással, hogy nem nagyon volt kedvem hazamenni. Újra éreztem a családi hangulatot, hogy együtt vagyunk, szeretjük egymást, és hogy végre egy nap csak anyuról szólt. Mert ő mindig maga elé helyez mindenkit, rengeteget segít, ahol csak tud, de ő sosem kér figyelmet, sem istápolást. Hát most kérés nélkül is megkapta, meg is volt illetődve rendesen, azt sem tudta kihez forduljon egy puszira, vagy ölelésre :) Málnácska is meg volt kergülve, mert annyian voltunk, hogy nem tudta kihez menjen simiért, de végül megoldotta, mert hosszában megállt hármunk előtt és úgy simogattuk egyszerre hárman :D A kis ripacs :P De tényleg annyira jó volt újra így együtt lenni, örömet szerezni anyunak és látni, hogy milyen boldog ^^ És azt hiszem neki sem a csoki, vagy a virág volt a legszebb ajándék (habár azoknak is nagyon örült), hanem hogy így együtt lát minket. Csodaszép este volt, és remélem még sokszor átélhetjük ezt.

A másik esemény, ami mostanában történt és ami hatalmas megkönnyebbülést hozott az életünkbe az a nagymamámmal kapcsolatos. Biztos észrevettétek, hogy az utóbbi hetekben-hónapokban annyira nem írtam a helyzetéről. Ennek főleg az volt az oka, hogy nagy változások nem történtek. Meg volt a helye a kórházban, ott ápolgatták, de tudtuk, hogy ez nem állapot, valamit lépni kell. Az orvosok elmondták nekünk, hogy a mama már soha életében nem áll lábra. A balesete és a fekélye miatt annyira eldeformálódott mindkét lába, ráadásul az izmai is elsorvadtak, hogy állandó gondozásra van szüksége, mert innentől kezdve nem tudja ellátni magát. Anyu teljesen kétségbe volt esve, mert Gödöllőre nem vihette haza a mamát, nem lett volna senki, aki gondoskodott róla, de anyu sem költöztethette le magához, mert itt sem tudott volna rá állandóan figyelni, hiszen ő még dolgozik. Minden áldott nap járt be hozzá munka előtt, munka után, közben azért az élet sem áll meg, mert a háztartásnak mennie kell, és mondjuk pihennie sem ártana, szóval elég kemény heteken van túl szegénykém. Mi is látogattuk a mamát, de tudtuk, hogy ez így nem maradhat tovább, megoldást kell találnunk a helyzetére. 

Végül édesanyám elintézte, hogy visszakerüljön Kállóra, ahol egy idősek otthona fogadja őt szeretettel. Mama is meg anyu is Kállóról származik, onnan költöztek föl, úgyhogy a mama lényegében hazamegy. Szerencsére ő is nagyon örült az ötletnek, egyáltalán nem volt problémája belőle, pedig anyuval aggódtunk, hogy majd ellenezni fogja az otthont. Sok idős rosszul éli meg ezt a helyzetet, azt hiszik, hogy a család le akarja őket passzolni, holott erről szó sincs, legalábbis az esetünkben nem. Egyszerűen nem tudtuk volna megoldani az ápolását és a gondozását, magáról pedig már nem tud gondoskodni, így ez a lehetőségünk maradt. Mikor édesanya mesélte, hogy a mama örült az ötletnek annyira megkönnyebbültem, mintha egy mázsás súlyt emeltek volna le a szívemről. Egyrészt féltem, hogy a mamát megbántja majd a dolog, nem tudtam hogy reagál majd, másrészt pedig amiatt is rágtam folyton a körmöm, hogy mégis akkor mi lesz vele? Szerencsére az otthon, ahová kedden beköltözött nagyon szuper hely, kicsike, családias hangulatban élnek ott az idősek. Egy kis tanyasi házat alakítottak ki erre a célra, és még pont a mamának volt egy szabad hely. A nyugdíja pont fedezi is a költségeket, és ami plusz nagyon jó hír, hogy a sebének a kezelését is vállalták, tehát minden nap  ápolni fogják őt. Gondolhatjátok micsoda jó hír ez számunkra. Édesanya is már várta ezt nagyon, hiszen így végre ismét lesz ideje rendben tartani a lakást és pihenni, mert eddig nem nagyon volt rá lehetősége. Másrészt az ő lelke is nyugodtabb úgy, hogy tudja, a mama jó kezekben van, és ha alkalmunk adódik mindenképpen meglátogatjuk közösen. Már beszéltek telefonon egymással, mivel a mama kedd óta ott lakik, és állítólag jól érzi magát, kedvesek vele, és nagyon tetszik neki minden. Nagyon nagy öröm ez számunkra, hiszen a legfontosabb az, hogy a mama jól érezze magát és kellemes körülmények között éljen.

Ezen kívül gyorsan megemlíteném Viktor állapotát is, mivel erről sem írtam mostanában. Jelentem él és virul, a gyógyszer szépen beállította a pociját és most már nincsenek fájdalmai :) A csípős ételekről sajnos le kellett mondania, csak úgy, mint az oldalt alvásról, de ezekkel együtt is sokkal jobban érzi magát. Igaz, lefogyott 85 kilóra (akkor volt ennyi, mikor megismerkedtünk 10 évvel ezelőtt) és úgy néz ki, hogy nem is nagyon tud visszahízni, de ő így jól érzi magát, nekem pedig ez a lényeg. A jókedve szerencsére töretlen, ezt bizonyítják a Viktor humoros bejegyzések is, habár most kevesebb van belőlük, mert irtó fárasztó hetek állnak mögöttünk és ilyenkor Viktor sem termel annyi zsibbasztó hülyeséget :P De ne aggódjatok, azért én szorgosan jegyzetelem a poénjait és hamarosan jövök egy újabb csokorral :)

Hát nagyjából ennyi történt így a köreinkben. Összességében úgy érzem, hogy az életünk megint kezd egy kicsit helyrebillenni, habár pokoli fáradtak vagyunk mindannyian, de azért megvagyunk :) Nagyon kellett már némi örömhír a folyamatos nehézségek után, reméljük ez a kellemes állapot most sokáig így is marad.

Csodás ősz csodás betegséggel

Habár az ősz a második kedvenc évszakom, egy valamit azért nem szeretek benne, név szerint azt, hogy ilyenkor törvényszerűen mindenkinek le kell betegednie. Engem is utolért a takonykór, úgyhogy hétfőig itthon tengdőmöm és próbálom rávenni a tüdőmet arra, hogy legyen oly kedves továbbra is a mellkasomban maradni, mert minden egyes köhögésnél katapultálni készül. És hát itt vannak még az egyéb velejárók - ismeretlen eredetű, biofegyvernek is beillő létforma, ami az orromból távozik, fájó arc és homloküreg, duzzadt torokmandulák, fejfájás, láz, fulladás, esti kiszáradás, amitől olyan érzésed van, mintha egy tüzes vasat dugnának le a torkodon, és ami most a legjobban zavar az a szédülés. Folyamatosan összefolyik előttem a kép, ne tudjátok meg milyen nehéz így gépelni. Mikor kedden még mentem melóba konkrétan nekiájultam a kerítésnek, ahogy leszálltam a buszról, amióta pedig itthon vagyok csak fal mellett, kapaszkodókkal tudok közlekedni bárhová is. Had ne mondjam micsoda élmény így fürdeni is. Na de semmi pánik, mert el lettem látva mindennel!

Íme a reggelim, ebédem és vacsorám! A képről lemaradt még a Béres cseppem és egy másik vitaminom, szóval ezek együttesen alkotják a mostani étrendemet. Szép kis kupac, igaz? Pedig nagyon meg akartam úszni, hogy gyógyszerezni kelljen, de 3 napja folyamatosan lázas vagyok, úgyhogy muszáj volt. Látjátok mi figyel be a jobb alsó sarokban? :D Kaptam a szédülésre Cavintont, a patikus nő nagyot nézett is, mikor mondtam, hogy nekem lesz XD 

Ezeket leszámítva viszont lett egy nagyon jó barátom, egy teakeverék, amit Viktor állított össze nekem. Vettünk bodzavirágot és hársfatea keveréket, azt összeöntöttük és ezt iszogatom naponta 4x-5x. Langyos állapotban megy bele hársméz, és valami isteni gyógytea kerekedik belőle.

Ő lenne az.

Szuper jó köptető is, ami ugyan nem túl kellemes érzés, hiszen ki szeret egész álló nap krehogni, de legalább teszi a dolgát. Ja, és amit még nagyon tudok ajánlani binden dáthában és begvázázsban szevvedő ebbernek, az a mézes fokhagyma. A hagymatea után ez a legpocsékabb házi praktika a megfázás és vírusos betegségek kúrálására, de hogy mindent kipucol belőlünk, az hétszentség! Veszel egy jó duci fokhagymát, csorgatsz rá annyi mézet, hogy egy evőkanál legyen belőle és megeszed. Jó alaposan össze kell rágni, mert úgy hat a legjobban, utána pedig igyekezni kell nem kihányni. Ezen kívül amire én még esküszöm azok a jó forró levesek, az én sajgó torkomon már most sokat segítettek, és jöhetnek a csípős dolgok is ezerrel, mert azok is kihajtják belőlünk a betegséget. Ma már szerencsére valamivel jobban vagyok, de még így is átlaszom a napjaim felét, ma is majdnem 10 órakor keltem és még du. is ledőltem picit szunyókálni. Nálam ebből lehet tudni, hogy beteg leszek/vagyok, hogy ágyba kívánkozom, mert amúgy nincs az az isten, ami engem ott tud tartani. 

Remélem titeket nem támadott meg semmiféle vírus és jól vagytok! Hamarosan már én is kijövök belőle és akkor már nem leszek ilyen szétszórt.

Hátvánbán háthátván á bábászáppán

Hát igen, tegnap nyakunkba vettük anyuval a világot és elutaztunk meglátogatni a mamámat Hatvanban. A címért elnézést, de muszáj volt, régen anyuval sokat viccelődtünk ezzel és persze tegnap is sokszor megemlítettük, miközben jót nevettünk rajta :)
Na de nem kell aggódni, mert habár kissé ideges állapotban mentünk látogatni a mamát, végül is egy nagyon vidám nap alakult ki belőle, jóformán kirándultunk egyet anyuval és nagyon jól éreztük magunkat :)
9-kor indultunk itthonról, mentünk helyi busszal, hévvel, villamossal, metróval és távolsági busszal, egyszóval irtó nagy út volt, de nagyon kellemes telt az idő. Persze dög meleg volt, úgyhogy kb. úgy éreztem magam, mint a szegény nyugati boszorkány, mikor leöntik vízzel, bár én azért örültem volna neki :D Legalább 2 és fél, 3 órát utaztunk oda Szigetszentmiklósról, szóval a napunk nagy része utazással telt, de élveztük, mert közben egy csomó mindenről beszélgettünk anyuval, és tényleg mindenféle téma felvetődött. Pont olyan érzés volt, mint anno, mikor még kisebb voltam, mintha ismét két barátnő lettünk volna :) Mondjuk én anyut mindig is a barátomnak fogom tekinteni amellett persze, hogy az édesanyám, mert vele olyan önfeledten tudok beszélgetni mindig. Kicsit vásárolgattunk is Hatvanban, persze csak enni és innivalót, mivel tényleg reggeltől estig úton voltunk. Aztán elmentünk a kórházba a mama kórterméhez, ahová először be sem akartak engedni, na de mindegy, végül bejutottunk. A mama először szerintem föl sem fogta, hogy ott vagyok, aztán leesett neki és nagyon örült nekem, bár a mosolya már kissé megfáradt volt. Tényleg nincs jó bőrben, konkrétan már csak egy csontváz - mikor puszit akartam neki adni, már csak az arccsontjára tapadt bőrt éreztem, hús nem volt rajta. Sokszor elbarangolt fejben, nem mindig volt velünk, meg rengetegszer elszunyókált, de hát már bizony ő sem lesz fiatalabb. Viszont amikor beszélgettünk vele, akkor megint nagyon remekül telt a hangulat, nevetgéltünk, beszélgettünk a többi beteggel is, bár az egyik néni még a bódítás hatása alatt állt és magán kívül kiabált néha. Azért mi elvoltunk. Mama végre evett is valamit, anyu hozott neki sárgadinnyét, azt elmajszolgatta. Aztán anyu megtornáztatta a lábát. Nem volt egyszerű menet, mert pont arról a lábáról van szó, ami fekélyes, ráadásul ott is törte össze magát, úgyhogy hangos kiabálások és méltatlankodások közepette zajlott a torna. Én biztattam a mamát, anyu pedig hajthatatlanul nyomatta maminak a mozgást, sőt, még a másik törött lábú néninek is mutatott pár gyakorlatot, hogy az egészséges lábát hogyan tudná átmozgatni. A végére mamának is egyre jobban ment, már nem is kiabált, csak sziszegett, de csinálta és tűrte a "kínzást" :) Jót tett neki, hogy meglátogattuk, mert az elején még nagyon bele volt süppedve a saját kis sanyarúságába, de amint eltereltük erről a szót és kellemesebb témákat hoztunk fel, ő is mintha élettel telibbnek tűnt volna. Nem tudom, hogy csak bebeszélem-e magamnak, vagy tényleg így van, de szeretném hinni, hogy az utóbbi az. Sajnos csak pár órát tudtunk maradni, mert édesanyának mennie kellett éjszakára dolgozni és vissza kellett érnünk időben. Elbúcsúztunk mamától, aki sokkal, de sokkal jobb színben volt, mint mikor megérkeztünk hozzá, és nagy örömhír az, hogy jövő hét elején átszállítják őt a Rókus kórházba, így nem kell ezt a hatalmas utat megtennünk minden nap. Anyu, mióta megtörtént a baleset folyamatosan, minden nap leutazott hozzá - energia és anyagiak terén sem volt egyszerű. De így könnyebb lesz az életünk, mama jó kezekben lesz, közel, mi pedig sűrűn meglátogathatjuk :)
Mielőtt még felszálltunk a buszra anyu meghívott egy kis fagyira. Sűrűn szokott az egyik hatvani fagyizóban enni, mikor jön a mamához, mert gigantikus méretű gombócokat lehet ott kapni és nagyon finomak. Én citromot és áfonyát kértem.

Anyu pedig puncsot, áfonyát és madártejet

Isteni volt az összes íz (mert persze anyu a fele fagyiját átlapátolta hozzám, hiába kértem direkt csak két gombóccal), főleg a madártej ízlett. Akkora adag volt, hogy én konkrétan jól laktam vele, sőt, alig bírtam legyűrni. Aztán még vártunk a buszra, mert nem nagyon lehet kiszámolni az indulást, de közben beszélgettünk, nevettünk, hülyét csináltunk magunkból, mert anyuval azt is lehet :P Régen is annyit bolondoztunk utazás közben, szerintem a többi utas nem tudta mire vélni, hogy két felnőtt, normálisnak látszó (haha, csak látszó! :D) ember hogy lehet ennyire lökött :P Lehet napszúrást kaptunk :P Végül Viktorral jöttem haza, mert megvárt a melóhelyénél, s mikor hazaértünk én úgy eldőltem, mint egy zsák krumpli. Nagyon elfáradtam, de jól esett ez a kis kirándulás. Sokat sétáltunk, sokat nevettünk, a mamába is visszacibáltuk az életet, szóval a tegnapi nap nagyon jól alakult, a lelkem is jobban van már :) 

Remélem nektek is jól telnek a napjaitok! 

(ui.: most vettem észre, hogy az előző bejegyzésben említett himalaya termék nem is a maszk, hanem az arcradír XD Ilyen az én formám, annyira egyformák a tubusok, hogy csak lekaptam és most vettem észre, hogy nem jót vettem. Azért szerintem el fogom tudni használni és remélem anyu is, fizu után pedig rohanok a legközelebbi drogériába feltölteni a készletemet, meg akkor anyunak is veszek egyet - de most alaposan meg fogom nézni a nevét :P)

Néhány újabb apróság - Scholl, DM, és egy kis lelkizés

Tegnap ismét volt egy kis vásárló körutunk Viktorral és a tesómmal, ugyanis utóbbitól azt kaptam szülinapomra, hogy nézhetek magamnak egy Scholl cipőt. Mivel eléggé ortopéd vagyok (szó szerint) a bokám miatt, ami ide-oda ugrál, ezért nagyon örültem, hogy végre igazi gyógycipőm lehet, mert amúgy ezt az árat nagyon nem engedhetem meg magamnak. Most viszont bármit választhattam, és őrá esett a választásom:

Igen, ő most nem egy csini, csajos, nagyon nőcis darab, hanem egy rohangálós, kényelmes topánka, amit nyáron, de akár ősszel és tavasszal is tudok hordani. Leírhatatlanul kényelmes, teljesen alátámassza a lábamat és olyan érzés, mintha lebegnék, vagy mintha nem is lenne semmi a lábamon. Persze a sarkamat még töri, de nincs olyan cipő, ami ne törné fel a lábamat. Rettentően örülök neki, mert végre van egy olyan topánom, amibe gyorsan belejúok és egész nap rohangászhatok benne, akkor is kényelmes viselet marad.

Ezt a két testradírt Kami ajánlására vettem meg, szerencsére a nálunk lévő dm-ben is lehetett őket kapni. Jó sokáig tartott, mire levadásztam őket, de nagyon örülök nekik. A Balea almás-fahéjasa már csak egy fürdést él meg, utána pedig belevetem magam az egyikbe, bár még dilemmázok azon, hogy melyiket válasszam. Egy epreset és egy fekete ribizliset hoztam el. Az epresnek igazi édes eper illata van, nem annyira természetes, de még így is tetszik, a fekete ribizlis meg kellemes fanyar, ha lehetőségetek van rá mindenképpen szagizzátok meg őket :P 

És egy kis utánpótlás a kedvencemből. Az egyiket magamnak vettem, mert vasárnap észrevettem, hogy vészesen fogy a kence, a másikat pedig édesanyámnak, aki nagyon fellelkesült, mikor meséltem neki erről a termékről, így hát neki is elhoztam egyet kipróbálásra. Remélem be fog neki válni, viszont ha még sem kéri én készséggel el fogom használni, veszendőbe nem megy :P

Ezen kívül van egy kis apró lelki hülyeség, amit le szeretnék írni. Szóval holnap megyünk anyuval meglátogatni a mamát a kórházban. Jó nagy út lesz, Hatvanba kell mennünk, de nem számít. Igazából azért vagyok kicsit stresszes, mert mikor anyu felhívott, hogy megbeszéljük a részleteket pont előtte volt a mamánál és azt vette észre rajta, hogy kezdi feladni... :( Nem eszik, nem iszik, ami lemegy az is visszajön belőle. Állandóan azt mondogatja anyunak, hogy elege van, hagyják őt békén (az ilyen beszéd sosem volt jellemző rá, ő mindig olyan kis kedves és zavarba jövős volt a figyelemtől és kedvességtől, most meg elutasító lett), meg már azt mondogatja anyunak, hogy osszák szét a holmiját közöttünk, meg ilyenek... Persze anyuval megfogadtuk, hogy akkor is visszarángatjuk belé az életet, ha hó esik augusztusban, de azért eléggé döbbenetes volt azt hallani, hogy egyre jobban megy lefelé a lejtőn. Nem tudni, hogy meddig lesz még velünk, mert ha már nem akar élni, nem akar küzdeni, akkor tehet bármit az orvostudomány, nem lesz elég. Egyszerűen belefáradt a sok kínlódásba, amit egyébként teljesen meg is értek. Ilyenkor a családban egy kicsit az önzés lesz domináns, hiszen MI nem akarunk élni nélküle, holott ő már elfáradt. És tudjuk, hogy ez így van, mégis szeretnénk, ha még egy kicsit velünk lenne. Ám a teste kezdi feladni. Hiába döntik belé literszámra a vért, mintha elpárologna belőle. Állítólag olyan, mint egy csontváz, sokat sír és fájdalmai vannak. Remélem holnap egy kicsit fel tudjuk vidítani, mivel az én jöttömről nem tud, én leszek a meglepetés :) Szóval most megint ez van. Próbálok nem szomorkodni, de hát emberből vagyok én is, meg rohadt érzékeny. Azért csak lesz majd valahogy, próbálok reménykedni és azért imádkozom, hogy akármi is legyen a jövőben, a mamának csak jobb legyen. 

És ne haragudjatok, hogy megint ilyen buta magánéleti dolgokkal jövök, de ha kiírom magamból, jobban érzem magam. Nem akarom senki arcába tolni a nyomoromat, csak úgy jól esik ez az egész. Remélem megértitek :)

Az elmúlt napok gondolatai

Egy kicsit elmaradtam a blogolással. Ennek fő oka a mérhetetlen fáradtságom, ugyanis még most is a múltkori 6 napos munkahetet nyögöm, de ezen kívül voltak egyéb dolgaim is. Néhány gondolatomat össze is szedtem a mostani eseményekkel kapcsolatban.

- Még mindig veszettül imádom az esőt és a vihart. Szegény Yvette kapott az emberektől hideget-meleget (no meg mi is tőle, bár inkább csak hideget), amiért épp most tombolja ki magát nálunk, de én ismételten megbabonázva néztem az esőfüggönyt, amitől még a szomszéd házig se láttam el, és a fákat, ahogy tépázza őket a szél. Annyira szeretem! És ilyenkor nagyon jól esik párologtatni egy kis Yankee Candle November Rain-t, mert illik az időhöz a hangulata :)

- Nem tudom pontosan, hogy a fent említett 6 napos munkahét fárasztott le ennyire, vagy a hideg front, de tényleg úgy érzem magam, mint akin átment egy úthenger. Olyan vagyok, mint egy zombi, mikor hazajövök csak egy kis sorozat nézésre van erőm aztán dőlök is ki, pedig annyi mindent elterveztem ide is írni. Persze ezeket majd pótolom hétvégén.

- Másik fontos dolog, ami szintén megritkult, a sütögetés itthon. Szerencsére Viktor nem tette szóvá, sőt, amikor két fáradtságtól való ájulás közepette megjegyeztem, hogy kéne már sütni jól letromfolt, amiért ilyen állapotban neki akarok állni robotolni. Viszont már nagyon hiányzik egy jó kis házi sütemény, úgyhogy elhatároztam, hogy hétvégén ha törik, ha szakad, ha esik, ha fúj én olyan terülj-terülj asztalkámat fogok csinálni, hogy ihaj meg csuhaj! A spárgából tuti krémleves lesz és egy kis nokedlire is megfájdult a fogam, Viktor túrós pogácsát kért, én meg gyümölcsös pitére vágyom. Azt hiszem lesz dolgom bőven :D

- Elég komoly problémák vannak a családunkban. Nem is szeretnék róluk részletesebben mesélni, de ezek is nagyon lehúzták a hangulatomat és fogják is még egy darabig, de igyekszem tenni ellenük. Mármint a problémák ellen nem tudom mit tehetnék, sokszor annyira tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érzem magam, de megpróbálom a családot ellátni egy kis pozitív energiával, hátha ez átragad mindenkire.

- Sikerült nekem is lebetegednem, lázas voltam, fájt a torkom és naná, hogy megint begyulladt a mandulám. Nem mentem vele orvoshoz, mert akkor megint itthon ültem volna egy hétig, de szerencsére itthon ki tudtam nagyjából kúrálni magamat. A gyerekek bent rendesen összefertőznek minket, de megint rászoktam a napi egy almára (ami ugye az orvost távol tartja), és ez jól esik, meg szerintem jó hatása is van rám.

- Megleptem magam pár aprósággal, amiről lesz majd bejegyzés, csak néhány dolgot még várok, hogy megérkezzenek :) A szomorú, kedvetlen időszakba kell egy kis örömforrás is.

- Ismét bebizonyosodott, hogy bajban ismerszik meg a barát. Meg az is, aki nem az. Sajnos mindig akkor vagyok faképnél hagyva, mikor a leginkább szükségem lenne támogatásra, de nem baj, mert ezekből jövök rá arra, hogy ki az, akinek tényleg fontos vagyok. És azt is megtanultam, hogy aki már sokadjára táncol ki az életemből, az többet ne jöjjön vissza. Néhány kellemes, nosztalgikus emlék miatt nem szabad olyasmihez ragaszkodni, ami halott ügy. Kösz, élet, az újabb pofonért, mert ezzel ismét erősebb lettem. Ezek az esetek egyre inkább azt erősítik meg bennem, hogy a legjobb az, ha magamra támaszkodom és nem másoktól remélek segítséget a problémáimban. Magamra ugyanis mindig számíthatok (és arra a nagyon kevés igaz barátra, akik évek óta kitartó, hűséges társaim az életnek csúfolt játékban)

- Előzőhöz kapcsolódik az is, hogy Viktor ismét bebizonyította, hogy milyen csodálatos ember és hogy mennyire fontos vagyok neki. Ő mindig itt van nekem, hogy felvidítson és támogasson, vagy szimplán csak erőt adjon ahhoz, hogy önmagam képes legyek megbirkózni a problémáimmal. Neki én vagyok a legfontosabb, és mindegy milyen hisztis vagyok éppen, vagy hogy milyen szokatlan gonddal nézzek is szembe, ő itt van nekem és 120%-ban támogat, segít és biztat. Nekem nagyon nagy szükségem van arra, hogy érezzem, fontos vagyok másoknak, mert néhányan olyan lazán képesek ellökni maguktól, hogy még felfogni sincs időm. Szerencsére neki én vagyok a legfontosabb ember ezen a világon, ő pedig nekem, így mi mindig itt leszünk egymásnak. Ez boldogsággal tölt el és elfeledteti minden kellemetlen érzésemet :)

- Rájöttem, hogy akarok egy mopszot. Feketét. Bevallom, régebben ki nem állhattam ezt a fajtát, olyan kis nyominak tartottam, de sógornőméknek is mopszuk van, meg egyre több cuki képet látok róluk, és észrevétlenül belopták magukat a szívembe. mondjuk dilemmázok, mert jó lenne menhelyről befogadni valakit, de nekünk panel kompatibilis kutyus kell, és a mopsznál nincs tökéletesebb szobakutya. Ráadásul megismerve őket tényleg tüneményesek. Viktor szerintem titkon örömtáncot jár, mert szerelmes ebbe a fajtába és most, hogy rámondtam az áment szabad az út a vásárig. Bár hogy mikor lesz kutyusunk még nem tudom, de talán nem kell túl sokat várni :)

- Beiktatok egy fodrászatot is a napjaimba. Ezt fájó szívvel teszem egyébként, mert szeretem növeszteni a hajam, de már tényleg elég szörnyű állapotban vannak a hajvégeim, le kell egy kicsit vágatnom belőle. Festeni is kéne már, úgyhogy arra gondoltam kössük össze a kettőt és elmegyek fodrászhoz. Remélem amikor azt mondom, hogy csak annyit vágjon le, amennyit muszáj, akkor tényleg erre fog törekedni, máskülönben sikító frászt kapok. Nekem olyan kínkeservesen nő a hajam :/ De ezt már muszáj, remélem jövő héten meg is tudom ejteni. Egy kis kényeztetés nekem is jár, nemde? :)


Hát, remélem nektek jobban teltek a napjaitok, mint nekem. Hétvégén masszív pihenés és kikapcsolódás van betervezve, most a sütés-főzés is az lesz, meg mozizunk egyet, úgyhogy nagyon, de nagyon várom már, hogy holnap délután 4 óra legyen és kezdetét vehesse végre egy igazán pihentető hétvége ^^ Nektek is ezt kívánom! :)

Ramaty egy nap

Végre itt a négynapos szünet, erre én mivel töltöttem a mai napomat? Haldokoltam. Merthogy konkrétan tényleg úgy éreztem, hogy menten meghalok, annyira rosszul voltam. Minden felvezetés nélkül, mint derült égből villámcsapás rosszul lettem, hasmenés, hányás, de úgy, hogy szinte le sem nyeltem két korty teát, már jött is vissza. Semmi nem maradt meg bennem, még az a pár szál ropi sem, úgyhogy borzasztóan le voltam gyengülve. Állítólag - bár én ebből nem sokat érzékeltem - vagy kétszer elájultam, és mint egy rongybabát cipeltek be az ágyba, közben pedig közel 39 fokos lázam volt. Állítólag valami vírust kaphattam el, csak tudnám, hogy honnan. Tegnap még teljesen jól voltam, ma reggelre döntött le a lábamról ez a betegség. Édesanyám meg a párom már olyan szinten aggódtak értem, hogy hívták az ügyeletet, és infúzióra akartak tenni, mert túl sok folyadékot vesztettem. Aztán vártunk másfél órát, de senki nem jött, addigra meg én már túl voltam a nehezén. Mostanra már egészen jól vagyok, bár egy kissé még szédülök meg fáradt vagyok az egész napos stressz miatt, de lényegesen jobban vagyok, mint voltam. Emberek, én nem is tudom mikor voltak utoljára ekkora fájdalmaim... állítólag folyton üvöltöttem, nem voltam magamnál, a családom teljesen kiborult. Aztán mikor jobban lettem, az én drága Viktorom még el is sírta magát amolyan férfiasan, egyem is meg... Nem akartam senkire sem ráijeszteni, ez engem is váratlanul ért, de a lényeg az, hogy már jobban vagyok. Mivel fertőző dologról van szó, ezért most mellőznöm kell minden emberi kapcsolatot, de remélem holnapra már teljesen jól leszek. Szeretném a maradék két napot kellemesebben tölteni, úgyhogy szigorúan betartom az édesanyám és Viktor által kiadott utasításokat, szóval most ropin, háztartási kekszen és kétszersültön élek. Hjaj, de nem hiányzott most ez :(

Egy kellemes délután

Végre valahára kigyógyultam ebből a fránya influenzából, úgyhogy most már van is értelme írnom. Eddig ugyanis nem sok minden történt velem azt leszámítva, hogy folyton lázas voltam, aludtam, köhögtem, szenvedtem, ezekről meg nem szeretek írni. Ma viszont már voltunk olyan jó állapotban Viktorral (aki szintén beteg volt, így együtt vészelhettük át ezt az időszakot), hogy nekivágtunk egy kis Campona-i körútnak. Több, mint egy hete nem mozdultunk ki itthonról, úgyhogy nekem már nagyon erősen kilóméter hiányom volt, no meg elolvastam az összes nemrégiben vett könyvemet, így szerettem volna venni magamnak egy újat. Ha már itt vagyok, akkor megemlítem, hogy a Spiderwick Krónikák folytatásai szuperek lettek, Rick Riordan-től pedig a Titán Átka szintén remek szórakozás volt, ahogy eddig a többi Percy Jackson és az Olimposziak kötet is. Közben persze kínomban már elkezdtem ki tudja hanyadjára olvasni a Fairy Oak-ot (azt sose unom meg), de a mai nap során sikerült szereznem egy ígéretes könyvecskét. A Camponai Libriben rögtön megakadt a szemem Alex Flinn Beastly című könyvén.

A Twilight-os könyvkupac között volt, de bármíly meglepő nem emiatt ragadta meg a figyelmemet, ugyanis azt a fekete gócpontot igyekszem nagy ívben elkerülni minden könyvesboltban. A címe volt az, ami ismerős volt nekem, ugyanis nem is olyan régen láttam egy film trailerét ugyanezzel a címmel. Mint kiderült az a film ebből a könyvből készül, és nekem nagyon-nagyon szimpatikus volt. A története egy az egyben Szépség és a Szörnyeteg, csak a mai, modern korban, ahol a kegyetlen, önző és gőgös szépfiú nem szőrös vadállattá, hanem tetoválásokkal, sebekkel, fémkapcsokkal borított "valamivé" válik - a lényeg, hogy nem valami gusztusos látvány. A fiúnak itt is az a dolga, hogy találjon valakit, aki a "kevésbé dekoratív" külsejével is meg tudja szeretni. A tanulság sem változott; az igazi szépség belülről fakad, ezt kell észrevenni, és nem mindent a külsőségekre építeni. Nagyon megtetszett a film, mivel az összes Disney mese közül a Szépség és a Szörnyeteg volt a legeslegnagyobb kedvencem, ezért naná, hogy meg akartam nézni ezt az új verziót (izgatottan vártam/várom azóta is, mivel nálunk ha minden igaz júliusban kerül a mozikba). Aztán mikor megláttam, hogy van belőle könyv is, nem volt már kérdés mit fogok megvenni. Nemsokára bele is kezdek, már alig várom, hogy olvashassam! Eddig csupa nagyszerű kritikát olvastam róla könyvekkel foglalkozó blogokon és a moly-on is, mindenki oda volt érte. Igazi romantikus regény tele érzelmekkel, ami képes levenni a lábáról minden hozzám hasonló örök álmodozót, de nem csöpögős, éppen annyira érzelgős, amennyire kell. Aztán kerestem még egy könyvet, Jay Asher-től a Tizenhárom okom volt-ot, de azt olyan szinten szétkapkodták a népek, hogy már csak Debrecenben lehet kapni... Hát, odáig azért nem fogok utazni, úgyhogy megrendeltem neten, és nagyon várom, hogy végre azt is kézbe kaphassam. Egy könyves blogon találtam rá, ahol nagyon jó kritkát kapott, állítólag nagyon mélyen megérinti az olvasókat, és szem nem marad szárazon tőle. Szeretem az ilyen, kicsit lelkileg kínzós könyveket, nem is tudom miért... talán mert szeretem jól kisírni magam a szép, szomorú történeteken. Szóval most még őt várom, de addig Beastly-zek, nektek pedig álljon itt az ebből készült film trailere.

Aztán ezek után még vagy négy órát sétálgattunk a Camponában. Ittunk belga csokiból készült forró csokit, amit egy nagyon látványos, csokiszökőkutas standnál lehetett kérni, és eszméletlenül finom volt. Végigjártuk a játékboltokat, ahol sorra végiszaglásztam az összes illatosított Eperke babát, a drogériában óvatlanul magamra fújtam egy Eperkés matricával ellátott parfümöt, és onnantól kezdve émelyítő cukros eper illatom lett (még jó, hogy tél van, nyáron vonzottam volna vele a bogarakat), aztán bementünk egy kreatív hobbi boltba, ahol vettem néhány apróságot. Összességében nézve egy remek délutánt/estét töltöttünk el a Camponában, és még Viktor is nagyon jól érezte magát, pedig ő nem egy nagy nézelődős típus. Valahogy ez az egész séta olyan kellemes volt, jó hangulatban voltunk, nem vásároltunk feleslegesen, de nem is tértünk haza üres kézzel. Nagyon jól éreztem magam, azt kell mondjam :)

Megjártuk a kórházat is

Sajnos a tegnapi este folyamán elkerülhetetlenné vált, hogy bemenjünk a kórházba. Viktornak is közel 40 fokos láza volt, borzasztó rosszul nézett ki és egész testében lángolt, úgyhogy azonnal mentünk is be. Szerencsére mivel édesanyám az egészségügyben dolgozik, ezért hamar talált nekünk orvost, aki megvizsgált minket. Én tegnap este egész jól voltam, Viktor miatt viszont kegyetlenül aggódtam. Páromnak bivaly erős szervezete van, szinte sosem betegszik meg, most viszont iszonyatosan lázas volt, a gyógyszerek nem segítettek, tehetetlenek voltunk. Szerencsére a kórházban a doktornő tudott adni egy erősebb gyógyszert, amitől egy kicsit lejjebb ment a láza, és aminek köszönhetően most sokkal jobban van ő is meg én is, de ettől függetlenül pokoli érzés volt, amit tegnap átéltünk. Még sosem láttam Viktort ilyen rossz állapotban, és azt hiszem még sosem aggódtam érte annyira, mint tegnap - soha többé nem akarom újra átélni ezt az érzést :(
Nagyon úgy néz ki, hogy hétfőn és kedden még egyikünk sem megy dolgozni, mert erősen fertőzőek vagyunk, ráadásul a lázunk még mindig elég magasra fel tud szökni, úgyhogy két napot még itthon pihenünk, aztán bízzunk benne, hogy utána már egészségesek leszünk. Bőszen kúrálgatjuk magunkat, sokat pihenünk, aminek remélhetőleg meg lesz az eredménye.

És ilyenkor beteg zenét hallgatok

Lebetegedtem

Eléggé vacakul vagyok. Azt hiszem elkaptam a gyerkőceimtől az influenzát, mert már jó ideje folyamatosan köhögök, fáj a torkom-fejem-hasam, szédülök, és lázas vagyok (a legmagasabb közel 40 fok volt, és másnap mentem dolgozni). Most viszonylag jól vagyok a 38 fokos lázzal, így még tudok írni, mert már nem bírom, hogy folyton az ágyban fekszem. Tegnap amúgy is az egész délutánt meg estét végig aludtam, de most már kell egy kis egyéb tevékenység is. Sajnos szegény párom is elkapta, úgyhogy most ő is velem együtt szenved. Tartalmas lesz így a hétvége, hogy a betegség miatt jóformán semmit nem tudunk csinálni, csak feküdni meg kínlódni, de hát ez van, nincs mit tenni. Most ennyi tellett tőlem, mert már nem igazán látom a betűket a billentyűzetemen... Hjaj, de utálom ezt :(

Juppijééé!!!

Jelentem; nem fogok megvakulni!!!! :)))

Mármint egyelőre.

Ma voltam nagy kivizsgáláson, ami tulajdonképpen egész nap tartott. A délelőtt folyamán nem lehetett rajtam se smink, se szemüveg, így egész végig vakoskodva szenvedtem, délután pedig jött a térlátás vizsgálat. Az eredményeim átlagon felüliek lettek, a doki el volt ájulva a térlátásomtól, majd közölte, hogy én az emberek azon nagyon kevés százalékába tartozom, akiknél teljesen normális a magas szemnyomás. Végül kijelentette, hogy ilyen remek térlátással semmiképpen nem beszélhetünk az esetemben zöldhályogról, úgyhogy öröm és boldogság ^^ Viszont a gyanú sajnos megmarad, mivel nagyon ritka, hogy valaki ekkora nyomással a szemében vígan éldegéljen, ezért három havonta kell kontrolra járnom, illetve két év múlva lesz egy újabb nagy vizsgálatom. Közben még az is kiderült, hogy a mostani szemüvegem erősen rontja a látásomat, mivel ma már jobbak voltak az értékeim azáltal, hogy nem volt rajtam. Emiatt azért elég pipa vagyok, mert lényegében a szemüvegem, aminek segítenie kéne jobban látni csak árt nekem. No mindegy, a lényeg az, hogy egyelőre nincs nagy baj, sőt, teljesen rendben vagyok, csak folyamatosan járnom kell megfigyelésre. Ennyi azt hiszem bőven belefér a látásom érdekében. Jaj, ez most nagyon jól esett a lelkemnek... :)

Nyugodtabban

Eltelt egy kis idő azóta, hogy megtudtam a betegségemet, és most már azt hiszem egy kicsit higgadtabb is vagyok. Először azt hiszem természetes, ha az ember kétségbeesik, sír, és retteg, de szerencsére mindez már kezd csillapodni nálam. Igaz, néha még mindig elerednek a könnyeim, de a félelmem már közel sem ölt akkora mértéket, mint az elején. Ma hazaküldtek a munkahelyemről, hogy el tudjam intézni a bejelentkezést a részletes kivizsgálásomra, amire végül is csütörtökön kerül sor. Ha minden igaz, akkor öten fognak vizsgálni, és bízom benne, hogy viszonylag jó híreket fogok kapni. No, csak hogy kedves olvasóim is bepillantást kapjanak a problémámba, vázolom a helyzetemet. Zöldhályogot azoknál lehet megállapítani, akiknek a szemnyomása 18-as érték fölötti. Ezt a szemünkben termelődő csarnokvíz túltengése idézi elő, ami nem tud elfojni, ezáltal nyomja a látóidegeket, melyek a nyomás hatására szép lassan elsorvadnak. Szerencsére a folyamat megállítható, ha időben felfedezik. Az én esetemben a jobb szememen 20-as értéket mértek, a balnál pedig közel 24-et. Az orvosom szerint ez eléggé aggasztó tünet, úgyhogy csütörtökön kiderítik, hogy miként állnak nálam a dolgok. Akárhogy is, valamilyen kezelést mindenképpen kapni fogok - bízom benne, hogy csak szemcseppet, mert a műtéthez valahogy nem fűlik a fogam, ámbár a bal szemem eléggé műtét-gyanús. Annak viszont kifejezetten örülök, hogy felfedezték, mert ez egy olyan sunyi betegség, ami évekig nem produkál tünetet, aztán az ember egyszer csak azt veszi észre, hogy megvakult. Szóval engem még időben elkaptak, és valamilyen módon biztosan meg fognak tudni gyógyítani. Most viszont elég volt már ebből a sok panaszkodásból, jöjjön egy kis jó élmény is, mert azért történtek remek dolgok is a hétvégén. Például voltunk vacsorázni a Trófea étteremben, ahol megünnepeltük a névnapomat is, és fantasztikusan éreztem magam :) Most voltunk ott először a párommal, de a nővére és a férje, meg unokatesója már ismerték a helyet, így ők navigáltak minket. Hát valami szuper hely ez a Trófea, mindenkinek csak ajánlani tudom. Hasonló stílusú, mint az általunk sokat látogatott Wasabi; itt is befizet az ember ötezer forintot, és annyit eszik, amennyit nem szégyell. Italok közül a sör, a bor, a pezsgő és az üdítők szintén benne vannak az árban, csak a különlegesebb dolgokért kell külön fizetni, úgyhogy igazán megéri. Az ételek fantasztikusan finomak, nem is tudom mi ízlett a legjobban. A burgundi mártásos szarvas pompás volt, a burgonyakrémleves abszolút vitte a prímet nálam aznap este, de a tatárbifsztek és a grillezett sajt is csodás volt. Talán egyedül az édességek voltak, amik kevésbé ízlettek, de összességében isteni finoman főznek ott a Trófeában, úgyhogy biztosan vissza fogunk még menni. Addig is kihasználom, hogy a párom egy kicsit jobban aggódik értem, mint amúgy, és még jobban rátapadok. Most nem szólhat egy szót sem, hiszen én egy szegény, gyámoltalan, beteg ember vagyok, akinek sok-sok gyöngédségre van szüksége :P (na nem mintha amúgy nem, de most olyan jópofa őt ezzel zsarolni) A válasz természetesen párocskám részéről továbbra is csak egy bajusz alatt eldörmögött törpös morgás :P Jajj, de szeretem ezt a galád pasast... :)

Lesújtó hírek

Ma voltunk szemvizsgálaton a párommal. Régóta terveztük, hogy új szemüveget csináltatunk magunknak, mivel a régiekkel egyikünk sem látott túl jól. Én általános iskolás korom óta viselek szemüveget, ami napközben szinte folyamatosan rajtam van (itthon és fényképeknél sosem veszem fel, mert pihentetem, a fényképeknél pedig a lencse mindig becsillan). A mostani szemüvegem kb. 5 éves, de lehet, hogy több is, már nem emlékszem rá, szóval épp itt volt az ideje egy újabb szemvizsgálatnak és szemüvegrendelésnek. Ám sajnos a vizsgálat sokkoló eredményt tárt fel előlem. Kiderült ugyanis, hogy kezdődő zöldhályog van mind két szememen, és hogy ha nem kezelnek időben, hamarosan megvakulok... Most eléggé pocsékul érzem magam, habár az orvosom szerint még időben vagyok, és gyógyszerekkel meg lehet állítani a szemem romlásának folyamatát. Ettől függetlenül rettenetesen félek, mivel nagyon ritka, hogy ilyen fiatal korban zöldhályogja legyen valakinek (általában 40 év fölött szokott jelentkezni), emiatt a következő vizsgálatomnál vagy 5 orvos lesz jelen, akik figyelemmel kísérik az eseményeket. Mit is írhatnék erről az egészről? Rettenetesen félek. És őszintén szólva egy kicsit fáradtnak is érzem magam. Jelenleg 22 éves vagyok, de ezalatt az idő alatt szinte annyit jártam orvosokhoz, mint az idős emberek, akiknek már minden bajuk van. A fél életemet szanatóriumok és kórházak falai között töltöttem, gyógyszerek tucatjait kellett beszednem naponta, és most már kezd egy kicsit elegem lenni az egészből. Ennyi idősen nem a nyolcezredik nyavajámmal kellene orvosokhoz járnom, hanem élveznem az életet, mint minden más ember. Igazságtalannak érzem a helyzetemet. Persze igyekszem nem kétségbeesni, és természetesen azonnal kezeltetem magam, de ettől függetlenül nagyon unom már, hogy nem élhetek olyan életet, mint mások. Mindegy, nem akarok dühöngeni, sem sajnáltatni magamat, ez még sosem vezetett eredményre senkinél. Jó pár betegségből kigyógyultam már, ez sem fog kifogni rajtam. Van nekem családom, aki támogat, egy csodálatos szerelmem, aki mint mindig, most is fogja a kezem és kitart mellettem, és vannak nagyon kedves barátaim is, akikre szintén számíthatok. Ennyi támogatással a hátam mögött hogy a fenébe engedhetném meg magamnak, hogy megvakuljak? Szó sem lehet róla. Győzni fogok, mert harcos típus vagyok, és nem adom fel olyan könnyen. De azt azért meg kell hagyni, hogy a Sorsnak pocsék a humorérzéke; miért pont a névnapomon kellett ennek kiderülnie? :D

Aggodalom

Úgy látszik, hogy a kutyusom ismét lebetegedett :( Szegény Fricike nemrég gyógyult fel a faggyúmirigy daganatából, de már most újabb gondok vannak az egészségével. Pár hete vettük észre, hogy kezd egy picit opálosodni a tekintete, illetve nagyon sokat vakargatta és kaparászta a jobb szemét. Azon van is egy kis szemölcse, úgyhogy azt hittük csak az birizgálta (az orvos azt mondta, hogy nem kell vele foglalkozni, amíg nem kezd el drasztikusan nőni), de az utóbbi napokban már annyira hunyorgott arra a szemére, hogy jóformán ki sem tudta nyitni, és őrült módon dörgölte bele mindenbe. Tegnap úgy döntöttünk, hogy nem nézzük tovább a bajlódását és elvisszük orvoshoz, ahol sajnos nem túl kellemes dolgok derültek ki róla. Alapjáraton van neki egy szivárványhártya gyulladása, és sikerült összeszednie egy szaruhártya gyulladást is az állandó kaparászásával. Az orvos szerint nagy mázlija van, ugyanis ez a két betegség pár nap alatt úgy el szokta intézni a kutyák szemét, hogy minden összenő bennük és megvakulnak, de nála valahogy nem így alakultak a dolgok. Kapott szemcseppet, szurit, meg valami bivalyerős antibiotikumot, és ma még vissza kell őt vinni, hogy megnézhessék a gyógyszer hatását, meg hogy kapjon még valamilyen tablettát. Szegénykémnek már megint rengeteg bogyót kell szednie, de hát sajnos ő sem lesz már fiatalabb, és az öregséggel együtt jár a sok betegség is. Bízunk benne, hogy hamar felépül, mert bár a hangulata továbbra is remek (azaz rosszalkodik, kuncsorog és folyton láb alatt van), azért elég lelombozó látványt nyújt azzal, hogy a jobb szemét szinte teljesen csukva tartja, és hogy olyan fátyolos a tekintete. De Fricike erős kutyus, mindenből ügyesen felépült eddig is, úgyhogy igyekszünk most is pozitívan hozzáállni a helyzetéhez, és reménykedünk, hogy ezúttal is hamar talpra áll és rendbe jön teljesen. Addig is élvezheti, hogy folyamatosan konzerv kajákat kap, mivel csak azzal tudjuk beadni neki a gyógyszerét. Hát igen, most aztán kutyának áll a világ nálunk :)

Dolgos hétköznapok

Mozgalmasan teltek az elmúlt napjaim, úgyhogy most bőven lesz miről beszámolnom. Először is talán azzal kezdeném, hogy meg voltak az első hivatalos munkanapjaim gyógypedagógiai asszisztensként, és meglepően jól éreztem magam az új környezetben. A kollégáim nagyon kedvesek és szimpatikusak, és a gyerekek közül is volt alkalmam megismerni néhányat. Ezen a héten az volt a feladatunk, hogy rendbe tegyük a saját termeinket, dekoráljunk és takarítsunk. Örömmel díszítettem ki a termet (hiszen asszisztensként ez főleg az én feladatom), mert mindig is nagyon szerettem csinosítgatni, kreatívkodni, és itt aztán van lehetőségem mindenre.

Azonban sajnos nem csak jó dolgok történtek velem; pár hete nagyon aggódtunk a kutyusunk, Fricike miatt, mivel a már meglévő faggyúmirigy daganatával gondok adódtak. Önmagában ez egy eléggé gyakori betegség idős kutyáknál, de az én kis jószágom sajnos szétrágta és elfertőzte a daganatát, és emiatt napról napra romlott az állapota. Szörnyen aggódtunk, hogy vajon mi lesz vele, hiszen több, mint tíz éves, és ennyi idősen talán már nem veszi olyan jól az akadályokat, illetve szó volt egy sürgős műtétről is, ami szintén kockázattal járt volna. Volt is néhány nehéz percünk, ugyanis a szétrágott seb borzasztóan csúnya lett, a dió méretű pukli tenyérnyire dagadt, szegény kis jószág pedig teljesen el volt kenődve, nem evett, nem mozgott, csak feküdt egész nap, még a farkát sem csóválta, ha simogattuk. Végül az oldotta meg a problémát, hogy a gyulladás magától kifakadt - ez mondjuk eléggé kikezdte a gyomrunkat, mert bizony nem túl guszta látvány, amikor egy ekkora sebből szinte ömlik a sok csúnyaság, de legalább jobban lett tőle. Pénteken elvittük vizitre, ott pedig végleg megnyugtattak minket, miszerint nem kell se műtét, se más komoly beavatkozás, csupán az eddigi gyógyszereit adjuk be neki, és akkor szépen fel fog épülni :)

Ezeken kívül pedig megmaradt utolsó szabad napjaimban befejeztem a tündéres hímzéseimet, amikről megpróbálok mihamarabb képeket is feltenni. Szerintem nagyon szépek lettek, már csak be kell őket kereteztetni, és mehetnek fel a falunkra. Aztán majd keresnem kell újabb varrni valót magamnak, mert rájöttem, hogy a keresztszemezés és a gobelinezés nem csak kreatív hobbinak és kikapcsolódásnak jó, hanem még meg is nyugtat. Tudom, ez egy picit ellentmondásos, hiszen ezek elég sok türelmet igényelnek (főleg a keresztszemes), de engem valamiért mégis inkább megnyugtatnak. Erre szokta a párom azt mondani, hogy biztos azért működök fordítva, mert Rák vagyok, és az is hátrafelé jár :P
A mai nap pedig újabb apró öröm ért; sikerült beszereznem gyermekkorom egyik kedvenc játékszerét, a buborékfúvót, amit én nemes egyszerűséggel csak bubifújónak hívok :D Régen nagyon sok ilyenem volt, de aztán valahogy elkallódtak, most meg észrevettem egy gyümölcs illatú példányt a boltban, hát muszáj volt lecsapnom rá :P Párom persze nem kicsit nevetett rajtam, sőt, még a bolti eladó hölgy is, mivel teljesen be voltam tőle zsongva, meg aztán amúgy is eléggé lelkes típus vagyok, de nem vettem rossz néven, mivel éreztem a hangjukból, hogy inkább aranyosnak találták a viselkedésemet, semmint szánalmasnak. Aztán ahogy hazaértem rögtön ki is próbáltam az új szerzeményemet, Fricike pedig megpróbálta elkapni a buborékokat, szóval jól szórakoztunk. A hangulatomat pedig csak tetőzi, hogy csodaszép esős, nyirkos, hűvös idő van :) Ez után a perzselő nyár után nagyon jól esik a lehűlés, bár sokakkal ellentétben én az év minden időszakában imádom a borús időt. Párommal el is gondolkodtunk azon, hogy nem csak rossz korba, de rossz helyre is születtünk, mivel mind a ketten a hideget pártoljuk, ezért talán az északi országokban jobban éreznénk magunkat. Van olyan hely, ahol az évi hőmérséklet még nyáron sem haladja meg a 11 fokot (édesjóistenemdejólehet)! Hát, ha már nem élhetek északon, akkor legalább az itteni őszt meg telet fogom várni, hátha jó kis zimankót hoznak magukkal :P