Karácsony nálunk

Sziasztok!

Pár napos ünnepi kihagyás után ismét itt vagyok és jövök is nektek egy karácsonyos beszámolóval :) Bevallom jól esett erre a pár napra kicsit félretenni a blogot. Volt nap, hogy egyáltalán fel sem néztem a bloggerre, kellett egy kis elszakadás a virtuális világból. Nagyon, de nagyon jól alakult az idei ünneplés, ilyen remekül sikerült karácsonyunk már régen volt, úgyhogy készüljetek fel egy ömlengős, képekkel tarkított beszámolóra :) A fotók minősége néhol elég gyér lett, mivel este készültek, de azért megpróbálok minden élményt jól körülírni, hogy ti is teljesebb képet kapjatok róla.

A készülődés nálunk már 18-án elkezdődött, mivel akkor kezdődött a szabadságunk Viktorral. Néhány süteményt legyártottam előre, mivel csupa olyan finomsággal készültem, amik sokáig elállnak és nem túl macerásak. Végül mézeskalácsot, gyűmölcskenyeret és aszalt gyümölcsös kosárkákat készítettem, sósból pedig most csak hajtogatott pogácsa készült. Nekünk mondjuk ez is bőven elég volt, mivel tudtuk, hogy édesanyám vagonra való süteménnyel fog készülni.

A mézik - ez csak egy adag, ennyit volt türelmem kidíszíteni, a másik adag natúron maradt.

Nigella gyümölcskenyere, a receptet itt találtam. Mint ahogy azt írtam is, idén nagy sláger volt nálam Nigella karácsonyi műsora, mindkét évadot rongyosra néztem. Ez a gyümölcskenyér nagyon megtetszett, mivel kicsit máshogy készült, mint az én eddigi változataim. Sokkal gazdagabb és illatosabb volt a régi verziónál, úgyhogy ilyet tuti készítek még, főleg hogy nagy sikere volt itthon :) A tetején sima sukormáz található, meg némi aprított koktélcseresznye. Ez mondjuk elhagyható, hiszen a süti nagyon karakteres, de nekem kellett rá egy kis díszítés.

Ezek pedig az aszalt gyümölcsös kosárkák, szintén Nigella receptje alapján, melyet itt találtam. Nagyon kíváncsi voltam erre a sütire, mivel ilyet még soha, semmilyen verzióban nem készítettem, csak édesanyám dió és kókuszhabos változatait kóstoltam, amiknél írtam ugye, hogy nekem kissé tömények. Na, ez a gyümölcsös kosárka még durvábban tömény, úgyhogy nem jártam vele olyan jól :D Irtózatosan gazdag a tölteléke, dugig aszalt gyümölccsel, brandyvel, fűszerekkel. Ettől függetlenül persze nagyon finom, már alig van belőle 1-2 darab, de azért legközelebb inkább egy sima vaníliás krémmel töltöm meg a tésztát és valami gyümölccsel díszítem :P

Miután megvoltam a sütikkel már csak hangolódnom kellett az ünnepekre, illetve 24-én feldíszítettük a szokásos kis műfenyőnket. Idén vettem még rá pár díszt és megtörtem a piros-arany trendet, azt hiszem apránként kezdek visszaállni a tiritarka karácsonyfára, az valahogy meghittebb és otthonosabb :)

Itt még bedobozolva vannak az ajándékok

De itt már kibontogattuk őket :P

Az új ezüst csillagdíszek egyike

A szerelem-gömb idén is elsőként került fel a fára ^^

Ezt a helyes szarvasos csillagdíszt Nallagnál nyertem, hozzá pedig még egy gyertyatartót és egy szuper könyvet is kaptam :)

Csupa fény és csillogás ^^

Miután megvoltunk a díszítéssel neki is álltunk készülődni, mivel 24-én jelenésünk volt sógornőméknél, nálunk ez már hagyomány. Fantasztikus volt a hangulat, remekül éreztük magunkat! Ezen azért is csodálkozom, mert alapjáraton nem szeretem a tömeget, márpedig itt most jó sokan voltunk - átjöttek sógorom nagylányai és a kis keresztlányuk is családostul, illetve ott voltak anyósomék, mi ketten Viktorral és persze a házigazdák is, plusz két kutyi. Ahogy beléptünk és levetkőztünk Daisy ellopta a bakancsomat, én pedig minél hangosabban visítoztam, a kutyi annál nagyobb extázisba esve lopkodta el a cipőimet :D A kedves rokonság pedig ahelyett, hogy segített volna egy emberként nevetett rajtam - komolyan, komédiába illő jelenet volt :D 

Nagyon finomakat ebédeltünk és nagyon jó ajándékokat kaptunk mindenkitől. Finom italok, tisztálkodási dobozok és előre megbeszélt ajándékok kerültek a csomagjainkba, úgyhogy igazán szép dolgokkal gazdagodtunk idén is. 

Ezután elköszöntünk a család ezen felétől, mert édesanyám is várt minket karácsonyozni. Nos, azt hiszem erről még nem meséltem nektek (főleg mert úgy éreztem, hogy eléggé bensőséges dolog és nem a blogra való), de édesanyám nemrég külön ment édesapámtól. Ennél nagyobb részletekbe nem szeretnék bocsátkozni, nem ide tartozik, a lényeg az, hogy így most kétfelé osztódva ünnepeltük az én rokoni ágam karácsonyát. Szenteste meglátogattuk anyukámat és az új párját, ott is nagyon jól éreztük magunkat és persze finomakat is ettünk. Igyekeztem óvatosan enni sógornőméknél is, hogy anyukámnál is férjen még belém valami, mert senkit nem szerettem volna megbántani azzal, hogy nem fogyasztok. Tudom milyen érzés, mikor az ember sokat készül egy vendégségre, szóval igyekeztem itt is, meg ott is csipegetni kicsit. Itt is megkaptuk az előre megbeszélt ajándékainkat, majd egy kis közös Transformers nézegetés után elbúcsúztunk és hazamentünk, hogy megtarthassuk a saját kis karácsonyunkat.

Persze itt sem árultunk zsákbamacskát, mindketten jóval előtte megvettük egymás ajándékait, de ahhoz azért ragaszkodtam, hogy csomagoljuk be őket és hogy szentestéig egyikünk sem nyúlhat a dolgokhoz :P Bevallom ahhoz képest, hogy ezt én találtam ki nekem okozott nagyobb gondot betartani :P Na de aztán este ahogy hazaértünk rögtön rá is vetettük magunkat a dobozokra, és bizony elmondhatom, hogy az idei Jézuskám nagyon kitett magáért. Olyan csodaszép dolgokat kaptam, hogy mai napig nem tudok betelni velük. A kívánságlistám összes darabja ott sorakozott a fa alatt, ezekről majd mutogatok képeket is. Viktor pedig szintén nagyon boldog volt, hiszen végre beszerelhette a gépébe az új kütyüket, amikkel szebb grafikán tud puffogtatni és zombikat kaszabolni. Ezen kívül pedig megbeszéltük, hogy mindketten veszünk egymásnak valami jelképes kis meglepetést, amiről nem tudhat a másik. Nálam ez mondjuk csak félig valósult meg, mivel régóta vágytam egy hógömbre, de a választást teljes egészében Viktorra bíztam. Viktor pedig mivel édesszájú, ezért összeállítottam neki egy rakás különleges nyalánkságot. Mondanom sem kell, mindkét plusz ajándék hatalmas siker lett, főleg mert Viktor a hógömbön túl is meglepett pár aprósággal, amiktől már tényleg szárnyra kaptam :) Na de azt hiszem épp eleget beszéltem az ajándékokról, ideje képet is mutogatnom.

Ez így egyben a kis ajándékkupacom ^^ Tudom, kicsit nehéz kivenni néhány darabot, de máris mutogatok külön.

Picture Polish - Bridget - hasonlóan elérhetetlen álom volt ez, mint a Monroe. Isten tudja milyen régóta ácsingózom erre a lakkra, de most végre megszereztem, és ómáj, szebb, mint azt valaha is gondoltam volna! Pedig régen nem igazán tetszett, de azóta annyi helyen láttam és olvastam róla, hogy szép lassan beleszerettem.

Ezt a lakkot Katy-nál láttam először és rögtön tudtam, hogy kell nekem. Csodaszép képeket készített róla, tényleg éterien gyönyörű ez az árnyalat, ráadásul az egyik kedvenc főhősnőm a névadója, szóval must have darab volt :)

A-England - Jane Morris. Magam is meglepődtem, hogy egy szürke lakk lopta be magát a szívembe, de újonnan rá vagyok kattanva erre az árnyalatra, ráadásul ez sokkal több, mint egy sima szürke lakk. Aki hozzám hasonlóan A-England kedvelő az tudja, hogy mindegyik termékükben van valami turpisság. Ha kicsit szemfülesek vagytok, akkor az üveg jobb oldalán lehet is látni a turpisságot, mégpedig egy kis lilás csillámlást! Nem elég, hogy az alapszín mesés és dugig van holoval, még egy kis lilás irizálás is fellelhető benne :)

Colors by Llarowe - The mighty red baroon. Eredetileg a Santa Baby-t akartam megrendelni, de utólag egyáltalán nem bánom, hogy pont rendelés közben fogyott el, mert így erre a csodás mélypiros darabra sikerült lecsapnom, ami már karácsony napján ott díszelgett a körmeimen :) Ez volt az egyetlen kivétel, amit kipróbálhattam ajándékbontás előtt, mivel tudtam, hogy ezt a színt kell viselnem a körmeimen karácsonykor :) 

Oriflame - Steel. Ez a lakk egyike a plusz meglepijeimnek, Viktor teljesen önállóan kereste nekem és telitalálat lett, csodás metálos fényű fekete lakk! 

Ezen kívül kaptam még egy nagyon érdekes kialakítású szemceruzát is - még nem próbáltam ilyen fajtát, először azt is hittem rá, hogy rúzs :D Nekem nagyon bejön, kíváncsi vagyok hogy fog szuperálni. 

Amiről nem készítettem külön képet az egy Oriflame BB krém, ennek is nagyon megörültem, mivel elég nehéz megfelelőt találnom, csak aztán kiderült, hogy Medium árnyalatú, úgyhogy maximum nyáron fogom tudni elhasználni :D Sebaj, én így is nagyon örültem neki :)

Éééés itt a csodás hógömböm! A legszebb, amit csak Viktor választhatott, mert nem csicsás, nem glitteres, és a hószemcsék szép lassan ülepednek le a gömb aljára - egyszerűen tökéletes!

Ilyen, mikor behavazódik

És itt van az utolsó ajándékom Viktortól, ami nem más, mint egy mini pigment és glitter szett a MAC-től. Eredetileg csak egy arany glittert szerettem volna, de amibe beleszerettem csak másik három pigmenttel együtt volt kapható. Egyáltalán nem bántam meg, hogy ezt a szettet kértem, mivel azóta már kipróbáltam őket és egyszerűen zseniálisak! 

És a tartalom - 3 csodás pigment, amik közül kettő természetesebb egy pedig merészebb, a végén pedig a leggyönyörűbb arany glitter, amit valaha láttam. Teljesen bele vagyok zúgva ebbe a szettbe, tuti, hogy most pár hétig csak ezt fogom használni :P

És íme a könyves garázdálkodásom eredménye. Édesanyámtól, testvéremtől és anyósoméktól is Libri utalványt kértem, így aztán most alaposan feltankoltam könyvekből. Végre meg tudtam venni a Csontváros folytatásait, az Emlékek őrét és az Athéné jelét Rick Riordan-től, ami a Percy Jackson sztorik folytatása. A Gryphony egy random vásárlás volt, ugyanis az előre betervezett Beavatott sorozat utolsó része, a Hűséges épp nem volt kapható a Campona-i Libriben, ezért valami mással szerettem volna vigasztalni magam. Ez a könyv hasonlónak ígérkezik, mint a Fairy Oak, kicsit a fiatalabb korosztálynak való, de én ezeket a meséket is imádom ^^ Persze nem mondtam le a Hűségesről sem és gondolkodom, hogy beszerzem majd a Négyes-t is, mivel még két könyvre való pénzem maradt. Viszont közben rendeltem még három könyvet, nevezetesen Anne Rice-tól a Lestat a vámpírt, a Kárhozottak Királynőjét és a legújabb kötetet, a Lestat herceget. Igaz, ezek jó drága könyvek lesznek, de már ezer éve várok rájuk, szóval nem fosztom meg magam tőlük. Jól feltankolok olvasnivalóval, hogy az elkövetkező pár hónapra legyen mit leemelnem a polcról :)

Persze a karácsonyozás ennyivel nem ért véget, hiszen 25-én édesapámat vártam vendégségbe. Én itt éltem ki a karácsonyi menü-mániámat, ugyanis ez volt az egyetlen alkalom, mikor különlegesebb ételeket főzhettem. Készült egy kis húsleves pulykanyakból, második fogásként pedig aszalt szilvával töltött pulykamellet készítettem, hozzá szalonnás kelbimbót és füstölt sajtos krumplipürét, illetve egy kis gombamártást is a húsra. Nos, egyedül a krumplipüré sikerült finomra, a többi eléggé megosztó lett :D Idén esélyt akartam adni a gyümölcs+hús párosnak, hátha megszeretem, de ahogy belekóstoltam a szilvás pulykába rögtön tudtam, hogy ez nekem nem fog menni :D Egyszerűen borzalmas volt... Viktornak mondjuk ízlett, meg apunak is, de részemről totális katasztrófa volt ez a párosítás. A szalonnás kelbimbó nekem nagyon ízlett, Viktornak viszont nem, és szerintem apunak sem ez lesz a kedvenc körete :P A gombamártással pedig életem legcsúfosabb kudarcát produkáltam, ugyanis az istennek sem akart besűrűsödni, nagyon furán nézett ki, ráadásul kicsit több bort öntöttem bele, mint kellett volna, így nagyon markáns vörösboros ízt kapott. Végül lepépesítettem az egészet és csak mint lehetőséget pedzegettem. Viktor ezt is imádta és apunak is ízlett, de én kimenekültem tőle a világból :P Hát ez van, nem minden sikerülhet tökéletesen, de igazából nem izgattam magam a dolgon -a lényeg az, hogy jó volt a hangulat :)

26-án pedig még egyszer átlátogattunk anyumékhoz, ugyanis végre sikerült mindkét bátyámat idecsábítani, így itt is nagy családi banzájt tartottunk. Kisebbik bátyám a párjával és annak nagylányával jött, idősebbik bátyám pedig végre hazautazott Németországból és a két kis gyerkőcét is elhozta ünnepelni :) Az idősebbik gyerkőccel már találkoztam párszor, mostanra vagány másodikos nagyfiú lett belőle, a kicsi lány pedig még csak 3 éves, de olyan tüneményes és olyan határozott személyisége van, hogy egész este mindenki körülötte zsongott (köztük én is :P). Istenieket ettünk itt is, nekem sikerült harmadjára is becsiccsenteni (mert előző két nap is iszogattunk azért :P), utána pedig hazamentünk és végre beájulhattunk az ágyunkba. Mozgalmas karácsonyunk volt, az biztos, de iszonyatosan élveztem :) 

Nagyon nem akarlak már titeket fölösleges apróságokkal terhelni, mivel lényegében így telt nálunk a karácsony. A végére már csak néhány közös képet hoztam nektek Viktorral, bár ezek is elég érdekesek lettek :P

Találtunk egy lukat a karácsonyfa ágai között XD

Ez a kép lett az abszolút kedvencünk, komolyan olyan fejet vágok rajta, mintha ilyen cumit viselnék - a gáz csak az, hogy ez bizony a saját szám és a saját fogaim XDDD 

Remélem nálatok is jól telt a karácsony! :)

Családi események

Ez most egy kicsit személyesebb bejegyzés lesz (haha, na jó, ez nálam nem olyan ritka dolog :D), ugyanis mostanában volt néhány családi eseményünk, amikről szeretnék megemlékezni. Az egyik nagyon szép emlékekkel és élményekkel gazdagított, a másik pedig megnyugtatta a lelkemet, nekem pedig jól esik írni róluk.

Első körben említeném az én drága édesanyám 60. születésnapját, ami hétfőn volt esedékes. Tesómmal szépen össze is beszéltünk, hogy közösen meglepjük majd szép, cukrászdai tortával, pezsgővel, de végül nem tudtuk lebeszélni a dolgokat, ezért improvizáltunk. Azt sem tudtuk, hogy tesómék mikor jönnek át, de mi mindenképp fel akartuk anyut köszönteni. Munka után rohantam is az újbudai virágpiacra csokrot csináltatni - 9 szál zöldes szélű rózsát és 3 fehér liliomot kértem bele, csodás csokrot készítettek belőle, nagyon elégedett voltam. Szerencsére anyu is imádtam, mikor odaadtam neki majdnem elsírta magát :)

Ő volna az :)

Most ajándékot nem vittünk úgy neki, mert majd később tervezünk neki venni egy kicsit nagyobb kaliberű dolgot (és nem írom még le, hogy mit, mert anyuból kitelik, hogy megtalálja a blogom és elolvassa, aztán oda a meglepi :D), viszont már a virágtól oda meg vissza volt. Sütött nekünk kenyérlángost, meg kevert pudingos sütit, hát, mondanom sem kell, aznap bűnöztem rendesen :P Aztán befutottak tesómék is fél 9 fele és ők hoztak kis tortát (igaz, dobosat, amit ki nem állhatok, de illemből ettem belőle), meg kis marcipán desszertet, amit anyu imád. Nekem igazából az tetszett ebben a kis esti ünneplésben, hogy habár mindannyian munkából jöttünk, hulla fáradtan, arra a pár órára olyan önfeledt hangulatban nevettünk és beszélgettünk egymással, hogy nem nagyon volt kedvem hazamenni. Újra éreztem a családi hangulatot, hogy együtt vagyunk, szeretjük egymást, és hogy végre egy nap csak anyuról szólt. Mert ő mindig maga elé helyez mindenkit, rengeteget segít, ahol csak tud, de ő sosem kér figyelmet, sem istápolást. Hát most kérés nélkül is megkapta, meg is volt illetődve rendesen, azt sem tudta kihez forduljon egy puszira, vagy ölelésre :) Málnácska is meg volt kergülve, mert annyian voltunk, hogy nem tudta kihez menjen simiért, de végül megoldotta, mert hosszában megállt hármunk előtt és úgy simogattuk egyszerre hárman :D A kis ripacs :P De tényleg annyira jó volt újra így együtt lenni, örömet szerezni anyunak és látni, hogy milyen boldog ^^ És azt hiszem neki sem a csoki, vagy a virág volt a legszebb ajándék (habár azoknak is nagyon örült), hanem hogy így együtt lát minket. Csodaszép este volt, és remélem még sokszor átélhetjük ezt.

A másik esemény, ami mostanában történt és ami hatalmas megkönnyebbülést hozott az életünkbe az a nagymamámmal kapcsolatos. Biztos észrevettétek, hogy az utóbbi hetekben-hónapokban annyira nem írtam a helyzetéről. Ennek főleg az volt az oka, hogy nagy változások nem történtek. Meg volt a helye a kórházban, ott ápolgatták, de tudtuk, hogy ez nem állapot, valamit lépni kell. Az orvosok elmondták nekünk, hogy a mama már soha életében nem áll lábra. A balesete és a fekélye miatt annyira eldeformálódott mindkét lába, ráadásul az izmai is elsorvadtak, hogy állandó gondozásra van szüksége, mert innentől kezdve nem tudja ellátni magát. Anyu teljesen kétségbe volt esve, mert Gödöllőre nem vihette haza a mamát, nem lett volna senki, aki gondoskodott róla, de anyu sem költöztethette le magához, mert itt sem tudott volna rá állandóan figyelni, hiszen ő még dolgozik. Minden áldott nap járt be hozzá munka előtt, munka után, közben azért az élet sem áll meg, mert a háztartásnak mennie kell, és mondjuk pihennie sem ártana, szóval elég kemény heteken van túl szegénykém. Mi is látogattuk a mamát, de tudtuk, hogy ez így nem maradhat tovább, megoldást kell találnunk a helyzetére. 

Végül édesanyám elintézte, hogy visszakerüljön Kállóra, ahol egy idősek otthona fogadja őt szeretettel. Mama is meg anyu is Kállóról származik, onnan költöztek föl, úgyhogy a mama lényegében hazamegy. Szerencsére ő is nagyon örült az ötletnek, egyáltalán nem volt problémája belőle, pedig anyuval aggódtunk, hogy majd ellenezni fogja az otthont. Sok idős rosszul éli meg ezt a helyzetet, azt hiszik, hogy a család le akarja őket passzolni, holott erről szó sincs, legalábbis az esetünkben nem. Egyszerűen nem tudtuk volna megoldani az ápolását és a gondozását, magáról pedig már nem tud gondoskodni, így ez a lehetőségünk maradt. Mikor édesanya mesélte, hogy a mama örült az ötletnek annyira megkönnyebbültem, mintha egy mázsás súlyt emeltek volna le a szívemről. Egyrészt féltem, hogy a mamát megbántja majd a dolog, nem tudtam hogy reagál majd, másrészt pedig amiatt is rágtam folyton a körmöm, hogy mégis akkor mi lesz vele? Szerencsére az otthon, ahová kedden beköltözött nagyon szuper hely, kicsike, családias hangulatban élnek ott az idősek. Egy kis tanyasi házat alakítottak ki erre a célra, és még pont a mamának volt egy szabad hely. A nyugdíja pont fedezi is a költségeket, és ami plusz nagyon jó hír, hogy a sebének a kezelését is vállalták, tehát minden nap  ápolni fogják őt. Gondolhatjátok micsoda jó hír ez számunkra. Édesanya is már várta ezt nagyon, hiszen így végre ismét lesz ideje rendben tartani a lakást és pihenni, mert eddig nem nagyon volt rá lehetősége. Másrészt az ő lelke is nyugodtabb úgy, hogy tudja, a mama jó kezekben van, és ha alkalmunk adódik mindenképpen meglátogatjuk közösen. Már beszéltek telefonon egymással, mivel a mama kedd óta ott lakik, és állítólag jól érzi magát, kedvesek vele, és nagyon tetszik neki minden. Nagyon nagy öröm ez számunkra, hiszen a legfontosabb az, hogy a mama jól érezze magát és kellemes körülmények között éljen.

Ezen kívül gyorsan megemlíteném Viktor állapotát is, mivel erről sem írtam mostanában. Jelentem él és virul, a gyógyszer szépen beállította a pociját és most már nincsenek fájdalmai :) A csípős ételekről sajnos le kellett mondania, csak úgy, mint az oldalt alvásról, de ezekkel együtt is sokkal jobban érzi magát. Igaz, lefogyott 85 kilóra (akkor volt ennyi, mikor megismerkedtünk 10 évvel ezelőtt) és úgy néz ki, hogy nem is nagyon tud visszahízni, de ő így jól érzi magát, nekem pedig ez a lényeg. A jókedve szerencsére töretlen, ezt bizonyítják a Viktor humoros bejegyzések is, habár most kevesebb van belőlük, mert irtó fárasztó hetek állnak mögöttünk és ilyenkor Viktor sem termel annyi zsibbasztó hülyeséget :P De ne aggódjatok, azért én szorgosan jegyzetelem a poénjait és hamarosan jövök egy újabb csokorral :)

Hát nagyjából ennyi történt így a köreinkben. Összességében úgy érzem, hogy az életünk megint kezd egy kicsit helyrebillenni, habár pokoli fáradtak vagyunk mindannyian, de azért megvagyunk :) Nagyon kellett már némi örömhír a folyamatos nehézségek után, reméljük ez a kellemes állapot most sokáig így is marad.

Egy kis lelkizés - mert ezekről is írni kell

Bizonyára észrevehettétek, hogy az utóbbi időben nem igazán "nyavalyogtam" itt a blogon. Ez továbbra sem áll szándékomban, de azt azért érdemes tudni, hogy nem azért foglalkoztam más témákkal, mert a személyes jellegű dolgokról nem tudtam volna mit írni, hanem mert egyszerűen úgy döntöttem, hogy akármi rossz is történjen az életemben, az nem fog magával hozni egy depresszív, pesszimista, "jajdeszerencsétlenvagyok" bejegyzést. Régen sok ilyen volt nálam, ki kellett írnom magamból a kétségbeesésem és a fájdalmam, de ma már máshogy állok hozzá. Ennek oka az, hogy habár a sors folyamatosan megnehezíti az életemet, nem hagyom, hogy ez lehúzzon. Azzal nem segítek sem magamon, sem máson azzal, hogy sopánkodom és sajnáltatom magam. Az élet mindenkivel kiszúr néha, van, akivel a kelleténél többször, de azt mondják, hogy isten a legnehezebb feladatokat a legjobb harcosainak adja. Vagy valami ilyesmi. Talán én is ilyen harcos vagyok. Talán azért nem omlok már össze, mert helyretettem a fejemben, hogy ezt máshogy kell kezelni. Sajnos sok rossz dolog történt velünk annak ellenére, hogy ezt nem éreztettem annyira. Bár, ha jól emlékszem néha elejtettem pár utalást, de nem fejtettem ki bővebben, helyette belevetettem magam a blogolás különféle témáiba és örömeibe, és hála ennek, no meg nektek, akik írtok nekem és mosolyt csaltok az arcomra képes voltam elfelejteni azt, hogy nekem most épp nagyon szenvednem kéne. Persze belül meg voltak a magam harcai, de azt hiszem ezúttal méltósággal, tartással, higgadtsággal viseltem, s ezerszer inkább lettem elszánt, mint szánakozó. Most úgy döntöttem, hogy pár mondatban azért mégis mesélek a fejleményekről, mert ez még mindig egy kutyulék blog, és édesanyám ma délelőtti hívása meghozta hozzá a löketet. Nagyon nagy részletekbe persze most sem megyek, egyrészt azért ezek a mi problémáink, másrészt ti sem azt akarjátok olvasni hosszú sorokon keresztül, hogy velünk mennyi nyűg van. De nekem most jól esik felvázolni a helyzetet, hogy lássam, milyen mély gödörből kell ismét kimásznom.
Az első probléma Viktorral kezdődött. Február óta voltak emésztési gondjai, szerintem el tudjátok képzelni milyen jellegű. A baj csak az, hogy ez már tart fél éve, és nem hogy javulna, de rosszabbodik, ugyanis most már vérzik is és 10 kilót fogyott. Kipróbáltunk mindenfélét, diétáztunk, elhagytuk az erős fűszereket, a tejtermékeket, mindenre odafigyeltünk, de nem történt változás. Aztán Viktor elment egy magánorvoshoz, aki megállapította róla, hogy vastagbél daganata van. Az ütő is megállt bennem, mikor felhívott és közölte. Napokat sírtam át, totálisan kétségbe estem, rettegtem, hogy elveszítem a legfontosabb embert számomra. Komolyan teljesen be voltam pánikolva. Viktor szerencsére jól viselte a dolgot, mert legalább volt némi elképzelése arról, mi megy végbe benne, de édesanyám biztatására azért felkerestünk egy professzort, aki a gasztroenterológia mestere, és nem csak gépekkel vizsgál (a magándoki valami kütyüvel állapította meg a betegségeket), hanem a sokéves tapasztalatával és persze a modern orvostudománnyal is.Tegnap végül elmetünk ehhez az orvoshoz (ezt persze sok-sok laborvizsgálat előzte meg), ahol 100%-ig bebizonyosodott, hogy Viktornak nincs vastagbél rákja. Hatalmas kő esett le a szívemről, hiszen jó ideig csak árnyéka voltam önmagamnak. Kívül ez nem látszott, de belül marcangoltam magam és úgy csimpaszkodtam Viktorba, mintha bármikor eltűnne a kezeim közül. Kiderült, hogy a betegsége krónikus bélgyulladás, magyarán Crohn-betegség. Nem egyszerű dolog ez sem, mert nem gyógyítható, de szinten tartható. Anno nálam is felmerült, de szerencsére nekem csak valami baktériumom volt, Viktornak viszont valóban ilyen problémája van. Egy kicsit megijedtem persze, hogy ezt lett a diagnózis, de mérföldekkel biztatóbb, mint a másik. Most még egyelőre megfigyelik, vissza kell járnunk az orvoshoz, de utána kap gyógyszereket és elméletileg teljesen normális életet élhet, ha odafigyel magára. Mikor hazajöttünk a vizsgálatról sajnos minden tartásom odaveszett, és Viktor nyakába borulva bőgtem. Nagyon stresszeltem és nagyon féltem, azt hiszem a több hónapnyi erőltetett nyugalom akkor jött ki rajtam, de túlestem rajta, Viktor mgvigasztalt, hogy nem lesz semmi baj, én pedig hiszek neki. Ő olyan bivalyerős ember, hogy semmi nem gyűrheti le. Most is olyan pozitív a hozzáállása, vidám, jókedvű, bújós, sőt, még a vizsgálatokat is élvezte, vagyis érdekesnek találta. Szóval nála még várunk a gyógyszerekre és a végleges vizsgálatokra, de elméletileg rendben lesz.
Édesanyám miatt is sokat idegeskedtem, ugyanis az a légkör, amiben otthon kénytelen élni, teljesen kicsinálja őt. Nagyon nehéz helyzetben van, mert az "apám" problémáit is rá terhelik, és teljesen kétségbe van esve. Ez főleg az anyagiakban nyilvánul meg, amiről többet most nem szeretnék mesélni, elvégre ez tényleg intim téma. Legyen elég annyi, hogy őmiatta is idegeskedtem és ez tart még most is, bár amióta elindította a válást egy fokkal jobban érzi magát. Bevallom, én is. Igyekszem rá is figyelni, törődök vele és naponta beszélünk vagy személyesen, vagy telefonon, támogatjuk egymást és kitartunk, közös erővel.
Aztán ma, mikor a 100 happy days kihívás legújabb tizes csokrát szerettem volna kitenni jött tőle a telefon, miszerint a nagymamámat kórházba szállították, mivel leesett az ágyról és eltört a medence csontja. Biztos észrevettétek, hogy a mamámról sem írtam túl sokat - ennek is az volt az oka, hogy nem akartalak titeket ezzel fárasztani, meg az én aggodalmaimat nem kell 8 bejegyzésen keresztül olvasnotok. Egyébként a lába szépen gyógyult, ám sajnos ez a baleset megint keresztbe húzott mindent. Órák hosszat hevert a hideg kövön egyedül a gödöllői lakásban,  szomszéd néni talált rá. Ha ő nem jön, lehet még most is ott heverne. Hatvanba szállították és most arra vár, hogy rendbe jöjjön a vérképe, mert amíg az nem stimmel, nem műthetik meg, mivel akkor a műtőasztalon elvérezne. Édesanyám el-elcsukló, sírásba hajló hangját hallani felér nekem egy kínzással. Amikor megkérdezte tőled: "Kislányom, mi jöhet még? Mivel verhet még minket az isten?" azt mondtam neki, hogy nem szabad így hozzáállnia a dolgokhoz. A mama életben van, jó kezekben van, orvosok és nővérek vigyáznak rá, speciális ágyon fekszik, nem lesz semmi baj. De a szívem azért elszorult egy pillanatra. Sajnos a baj mindig csőstül jön, de én megmondtam anyunak, hogy nem szabad úgy viselkednünk, mint régen. Nem kell sopánkodni és keseregni a saját nyomorúságunkon. Mi harcosok vagyunk. Túlélők. Ezt a vihart is át fogjuk vészelni, mint a többit. Nem szabad negatívan hozzáállni a dolgokhoz, mert azzal senkinek nem segítünk, csak fölöslegesen stresszeljük magunkat. Igen, az életünk most nem habos torta. Igen, problémáink vannak. De megoldjuk őket. Viktort szépen rendbe teszik a gyógyszerek és éljük tovább boldog házas éveinket együtt. Anyu helyzete is jobb lesz, mert a bíróság már intézkedik az ügyeinkben és aki igazán számít, az anyut támogatja. A mama pedig fel fog épülni, mert bitang erős parasztasszony, aki a jég hátán is megél. Minden rendben lesz. Nem szabad kétségbeesni, higgadt, tiszta fejjel át kell gondolni a teendőket és meg kell tenni minden tőlünk telhetőt azért, hogy a dolgok jobbra forduljanak. És így is lesz. A mai találkozásunk után anyu egy fokkal jobban érezte magát. Úgy érzem megerősödtem, megedzett az élet. Már nem omlok össze, ha baj van, nem esek kétségbe és pláne nem nyavalygok fél órán keresztül azon, hogy milyen nehéz most nekem. Tény, hogy nehéz, de a nyavalygástól nem fog semmi változni. Viszont a pozitív hozzáállás, az akaraterő és a kitartás a segítségünkre lesz.
Mikor átgondoltam magamban mindezeket a történéseket az jutott eszembe, hogy talán az univerzum ezzel akar tesztelni, hogy vajon mikor török már meg. Hát... tartok tőle, hogy az univerzum rossz csajba kötött bele :)