{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Tinikorom kedvenc regénye

Sziasztok!

Nagyon-nagyon jó témát kaptunk a VKP csoportban, ugyanis a kedvenc tinikori könyvünket kell bemutatni. Nekem annyi nehézségem van ebben, hogy annyi sok történetet szerettem, hogy alig tudtam csak egyet kiemelni. Azért a bejegyzés végén meg is említenék még pár remek kötetet, de most jöjjön az egyik legnagyobb kedvencem:

Ezt a könyvet szerintem rojtosra olvastam. Mikor megkaptam édesanyámtól álmomban nem gondoltam volna, hogy én ezt így fogom szeretni. Aztán mikor elolvastam egyszerűen nem tudtam másba kezdeni, így elolvastam újra, meg újra, meg újra. Szóval nálam abszolút toplistás, sőt, magasan a dobogó csúcsán van, mivel laza, humoros, és pöttyös! Ugye a pöttyös könyveket senkinek sem kell bemutatnom? Remek ifjúsági irodalom élethű történetekkel és szereplőkkel, ráadásul magyar szerzőktől. Ez a történet egy Judit nevű lányról szól, aki rút kiskacsából válik igazi szépséggé, és kedves naivitással reagál minden elismerésre, ami nővé válása közben éri. Persze ilyen Hamupipőke sztori nem mindenkivel történik, de ettől még teljesen hihető a dolog. Kislány korom egyik legmeghatározóbb műve volt ez és azt hiszem mai napig élvezettel olvasnám. Az egyetlen ok, ami visszatart az a félelem, ugyanis annyira agyon olvastam már, hogy széthullik a könyv darabjaira :D

És akiket még érdemes megemlíteni: Harry Potter ofkórsz, Anne Zöldoromból, Nógrádi Gábor humorbombái, és a létező összes pöttyös könyv.

Nektek volt tinikori kedvenc könyvetek?

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Ilyen volt 2015

Sziasztok!

Ma még egy bejegyzéssel készültem nektek, ugyanis a VKP az ünnepek között is dübörög :) Nagyon aktuális témát kaptunk, ami igazából egy évértékelő. Kicsit bajban vagyok ezzel, mert még sosem írtam ilyesmit, és őszintén, nehéz egy év távlatában gondolkodnom, hiszen rengeteg minden történt velem.

Természetesen vannak állandó pontok az életemben, mint pl. a tánc és a munkám. Mindkettőnek nagyon örülök, hisz egy biztos munkahely mindig kell, tánc nélkül pedig nem tudnék élni, szóval ez a két pont fontos számomra. Tánc szempontjából elég mozgalmas évünk volt, részt vettem a szokásos versenyünkön, ahol jó eredményeket értem el, aztán két hastánc esten is jelen voltunk a csapattal. Persze azokon kívül is voltak fellépéseink, de én ezeken vettem részt. Tánc terén abszolút sikeresnek érzem 2015-öt, remélem a következő év tovább folytatja a sikerszériát :)

Magánéleti szempontból sok változást nem tudok említeni, még mindig kitartóan nyúzzuk egymást Viktorral :P Ide tartozik még az is, hogy egész évben próbálkoztunk a saját otthon megszerzésével, ez sajnos 2015-ben nem jött össze. Több féle módon is bele akartunk vágni, de valahogy a sors nem úgy akarta az életünket egyengetni, ahogy mi akkoriban gondoltuk. Viszont bízom benne, hogy 2016 már jobb év lesz számunkra ilyen szempontból, mert már nagyon szeretnénk egy saját kis kuckót. Erre talán meg is lesz a lehetőség, de nem szeretnék elkiabálni semmit.

Az életmódváltásommal kapcsolatban is nagy hullámvölgyeim voltak. Év elején még nem igazán voltam motivált, aztán tavasszal rettentően eltökélt voltam és szigorúan tartottam magam az általam felállított szabályokhoz. Tiszta, egyszerű, szénhidrát-csökkentett ételek, heti rendszerességű mozgás, pontos odafigyelés, aminek az eredménye meg is látszott, 10 kiló lement rólam. Aztán ősszel szépen el is hagytam magam és jó pár kiló visszakúszott rám. Emiatt nagyot csalódtam magamban, azt hittem nem fogok visszazuhanni ennyire, de sajnos a stressz, a sok munka és a rengeteg rohanás meghozta a kevésbé áldásos eredményét. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy feladom, mivel a végleges életmódváltás továbbra is a céljaim része. 2016-ban megpróbálok újult erővel, kipihenten és átgondoltabban folytatni az egészséges életmódra való törekvésemet. Ez azt hiszem nem csak az ételeken és a mozgáson múlik, hanem a motiváció fenntartásán és a teljes eltökéltségen is. Ha az ember hosszú távon gondolkodik, akkor muszáj fejben is helyretennie ezt a dolgot, hiszen a lelkierő nagyban hozzájárul a sikerhez. Úgy érzem, hogy a kudarcomat az elvesztett motivációmnak és az időközben elpárolgott kitartásomnak "köszönhetem". A fáradtság és a testi-lelki kimerültség a könnyebb út felé sodort, amit többé nem engedhetek meg magamnak. Előre kell terveznem, hogy tudjam mire számítsak. Muszáj látnom egy közelebbi célt magam előtt, hogy motivált tudjak maradni, úgyhogy 2016-ot ennek fogom szentelni. Ebből adódóan az életmód projectem is tovább fog dübörögni, ami ugyan sokaknál szélsőséges véleményeket eredményezett, de én továbbra is tartom magam ahhoz, hogy az igazságot mutatom, nem pedig a válogatott valótlant. Emberből vagyok és biztos lesznek napok, amikor be fog csúszni az életembe egy instant tészta vagy egy szelet csoki, de ez még nem jelenti azt, hogy feladom. Lehet, hogy hibázom néha, de egy kis lelki tuninggal azon leszek, hogy a motivációmat folyamatosan fenn tartsam.

A bloggal kapcsolatban nem is tudom mit írhatnék. Szépen megnövekedett a feliratkozott olvasók száma, aminek nagyon örülök :) Jó érzés látni, hogy mennyien szeretik mindazt, amit csinálok, és annak is örülök, hogy egyre többen írtok hozzászólást a bejegyzéseim alá. Sajnos ezek megválaszolása 2015-ben kissé döcögős volt, régebben sokkal hamarabb visszaírtam nektek, de 2016-ban azon leszek, hogy minél hamarabb reagáljak a kommentjeitekre :)
Ide tartozik az is, hogy év elején rettenetesen bele voltam épülve a blogba, minden szabad időmet bejegyzések írására és olvasására fordítottam, ami azért valljuk be, nem egészséges. Év közepe táján döntöttem úgy, hogy eddig és ne tovább. Onnantól kezdve heti 1-2 alkalommal ültem le huzamosabb ideig a blog elé és erre nagy szükségem is volt, hiszen elég stresszes időszakot éltem meg év vége felé. Ezt az időbeosztást 2016-ban is szeretném tovább vinni.
Annak is örülök, hogy általánosságban jól fogadjátok a bejegyzéseimet még akkor is, ha totál keszekuszák :D Örömmel látom, hogy legalább annyira kedvelitek az életmód projectet és a lelkizős postokat, mint a sminkes és manikűrös bejegyzéseket :) Ezek között továbbra is próbálok egyensúlyt tartani, mert nem szeretnék túlságosan átbillenni beauty irányba.

Összességében azt kell mondjam, 2015 egy közepes évnek mondható az én szemszögemből. Voltak nagyon jó pillanataim és voltak kevésbé jók is, de egyik irányba sem billent ki a mérleg szélsőségesen. Azért remélem, hogy 2016 már sok jó dolgot fog tartogatni számomra, mert 2015-be a végére eléggé belefáradtam, de bízom a legjobbakban :)

Ti hogyan értékelnétek a 2015-ös éveteket?

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - VKP Karácsony 2015

Sziasztok!

A mai VKP bejegyzés egy igazán rendhagyó és különleges dolog lesz, ugyanis Szilvi azt találta ki, hogy ez a karácsony előtti alkalom legyen a VKP csapat első karácsonyos-ajándékozós mókája ^^ Természetesen én is jelentkeztem, habár kis késéssel, majdnem sikerült lecsúsznom róla, de végül csak megoldódott a helyzet. A lényege ugyanaz, mint a különféle gift swap-eknél. Az ember jelentkezik, majd a szervező random sorrendet állít fel az emberek között, nekünk pedig eszerint kell megajándékoznunk egymást. Én Hannát ajándékoztam meg, engem pedig Vivien lepett meg egy csodaszép csomaggal. Nézzük is miket kaptam:

Kérlek nézzétek el nekem a pocsék képet, sajnos a téli fényviszonyok nem játszottak a kezemre, de azért bízom benne, hogy minden jól látható. Vivienről rögtön megtudtam, hogy nagy Avon-kedvelő, mivel rengeteg ajándék lapult a csomagomban ettől a márkától, amit nem mellesleg én is nagyon kedvelek :) Sokféle termékmintát kaptam, illetve egy kék szemceruzát meg egy spirált (utóbbit már ki is próbáltam és nagyon jó!), ezeken kívül pedig egy sárga Essence lakkot, két kis gyertyát, két csodaszép kagylót (amiket egyébként gyűjtök, úgyhogy ismét telitalálat volt ^^) és egy kedves levélkét. Mégis a legnagyobb kedvencem a kép középpontjában álló tüneményes kis karácsonyi plüssfigura, annyira aranyos, hogy mióta megkaptam itt ül velem szemben az íróasztalomon :) 

Kedves Vivien, nagyon szépen köszönöm ezeket a szuper ajándékokat, nagy örömet okoztál velük! :)

És persze köszönöm Szilvinek is, hogy részt vehettem a kezdeményezésében, nagyon jó volt ez az egész, és ha jövőre megint lesz ilyen, tuti, hogy ismét jelentkezem - de akkor már időben :P

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Példakép(ek)

Sziasztok!

Az utóbbi két VKP témáról lecsúsztam, de a mostanit már nem szerettem volna kihagyni. A példaképeinkről kell írnunk, nekem pedig ezekből elég sok van az érdeklődésem és az életem különböző területein.

Az első és legnagyobb példaképem nem túl meglepő módon az édesanyám. Szerintem a legtöbben az édesanyjukat tartják pédaértékűnek, és ez így is van jól, hiszen édesanyánk az, aki jó példával jár előttünk és aki emberré nevel minket. Természetesen az ő munkássága együtt jár az édesapákéval is, de én mégis anyukámat emelném ki, mivel számomra ő adta a legtöbbet. Anyu egy igazi túlélő. Annyi borzalmas helyzetbe került már és mindig kivágta magát belőlük - jó mondás rá, hogy a jég hátán is megél. Nagyon büszke vagyok rá és szívből remélem, hogy legalább egy kis részemben hasonlítok rá, vagy a későbbi éveimben fele annyira jó ember tudok lenni, mint ő.

Irodalmi téren J. K. Rowlingot kell megemlítenem, ugyanis a Harry Potter regények megírásával ő is példaképemmé vált. Mindig is szerettem olvasni, de a HP könyvek hatalmas változást hoztak az életembe. A lelkem és a szívem megtelt Rowling varázslatával, mert olyan mágia birtokában van ő, amit még Dumbledore is irigyelt volna - képes a szavakkal megváltoztatni emberek életét. Az enyémet megváltoztatta, mivel ő az az írónő, aki a legtöbbet nyújtotta nekem a könyvei által. Az sem mellékes, hogy a hányattatott sorsa mellett ilyen sikeres ember vált belőle, s ez engem is arra ösztönöz, hogy folyamatosan foglalkozzak az írással, ne adjam fel, mert egyszer eljöhet az én időm is :)

Szeretném még megemlíteni a tribal fusion koronázatlan királynőjét is, Rachel Brice-t. Anno közel 10 évvel ezelőtt az ő hatására kezdtem el érdeklődni a törzsi fúziós hastánc iránt, ő volt az, aki a Belly Dance Super Stars dvd-n lenyűgözött higanyszerű, kígyózó mozgásával. Akkor azt hittem rajta kívül nincs olyan emberi lény, aki ilyen mozgásra képes lenne, de kiderült, hogy elég népes tábora van a hozzá hasonló remek művészeknek. Sokakat tekintek még példaértékűnek, pl. Zoe Jakes-t, Ariellah-t, Asharah-t, Michelle Sorensen-t és még sorolhatnám napestig, de lényegében mégis csak az isteni R.B. volt az, akinek a tribal fusion mániámat köszönhetem.

És van még valaki, akit példaképemnek tekintek, bár talán nem is ezt a szót használnám rá, hanem inkább szellemi vezetőt. Nem másról van szó, mint Tendzin Gyaco-ról, a 14. Dalai lámáról. Imádom a humorát, a személyiségét, a kedvességét, a lényéből áradó végtelen bölcsességet, és azt, hogy nem akarja telemagyarázni a világot bonyolult teóriákkal, hanem az egyszerű, hétköznapi csodákra hívja fel a figyelmünket. Sok spirituális embernél azt nehezményezem, hogy rettentően szájbarágósak és mintha le akarnák tuszkolni a torkomon a véleményüket. Nem szeretem, amikor megmondják miben higgyek és miben nem. Tendzin pont olyan ember, aki senkit nem akar megétríteni, senkit nem akar befolyásolni, szimplán segít, ahol tud és próbálja jobb hellyé tenni a világot. És bizony néha ezek a nagy dolgok egy apró mosollyal kezdődnek :)



Most hirtelenjében őket tudtam felsorolni, de persze még nagyon sok személy van, akikre ilyen-olyan okból felnézek. Nektek kik a példaképeitek?

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Blogvilági barátságok

Sziasztok!

Ismét VKP van és egy nagyon kedves témát boncolgatunk, mégpedig a blogvilági barátságokat :) Sokan írjuk azt, hogy mennyi mindent köszönhetünk a blogunknak, hogy mennyi pozitívum köthető ehhez a világhoz, de talán az egyik legnagyobb öröm az, mikor új ismeretségeket köthetünk. A blognak hála én is megismerkedtem igazán remek emberkékkel, és szívből remélem, hogy lesz még alkalmam sokukkal találkozni. Sajnos a rohanó, dolgos hétköznapok ritkán teszik lehetővé a találkozásokat, de azért az én szívem mégis örül annak a néhány alkalomnak, mikor találkozhatok a blogos barátaimmal. Elég sok emberkét ismertem meg a különféle beauty/körmös és goth találkákon, úgyhogy nem is állnék neki a felsorolásnak, valakit úgy is kihagynék, azt meg nem szeretném. Viszont fontosnak tartom megemlíteni, hogy mennyire üdítőek és inspirálóak voltak ezek a találkozók. Akármilyen típusú találkozón is voltam, mindig megtaláltam szinte mindenkivel a közös hangot és a társaság mindenféle ellenvetés nélkül befogadott, pedig nem vagyok egyszerű eset. Ez számomra sokat jelentett :) Az egyedüli szívfájdalmam az, hogy ezeket a kedves embereket csak ritkán láthatom, de olyankor mindig nagyon örülünk egymásnak :) Persze vannak régi motorosok is, akik ugyan blogolnak, de már jóval ezen tevékenységük előtt is igaz barátaimnak mondhattam őket, így ők igazán különleges személyek számomra ^^ Nyilván nem lehet összehasonlítani egy sok éves/évtizedes barátságot egy viszonylag friss ismeretséggel, de én úgy vagyok vele, hogy minden kedves embernek örülök, aki belép az életembe és valamilyen módon annak részesévé is válik.
Bízom benne, hogy az eddigi blogos barátságaim azért valamilyen formában fent tudnak majd maradni a rohanó életvitelünk ellenére is, de akármit is hoz az élet, ha ismerős arcot látok valahol, annak mindig örülök :) Az öreg rókák miatt nem aggódom, ők már úgy is hozzám nőttek, szóval igen, elmondhatom, hogy nagyon sok pozitívummal jár ez a blogolás barátkozás terén is :)

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Gyűjtemények

Sziasztok!

A mai VKP keretein belül a gyűjtemények témakörét vesézzük ki. Ez a téma engem elég erősen érint főleg múltbéli dolgok miatt, de azért jelenleg is van 1-2 dolog, amit örömmel és szívesen gyűjtök.

Régen oda és vissza voltam a matricákért. Aki hozzám hasonlóan a 80-as, 90-es évek gyermeke az tudja, hogy a matrica gyűjtés az iskolai élet fő mozzanata volt, és a különleges matricák egyfajta státusszimbólumot is jelentettek az osztályokban. Nálunk legalábbis azok a lányok (mert a fiúk valamilyen érthetetlen oknál fogva nem gyűjtöttek matricát), akiknek volt csillogós, holografikus, vagy akár domború műanyaggal bevont matricája afféle központi emberekké váltak. Szegény édesanyám, bele sem merek gondolni mennyi pénzt dobott ki az ablakon ezekre a vackokra, de akkoriban imádtam őket és nagyon szerettem nézegetni a matricás albumomat egy jól sikerült cserebere után.

Mivel kislány koromban bőszen tombolt nálam a Sailor Moon láz (és amiből mai napig nem nőttem ki), ezért mindent gyűjtöttem, ami ezzel az animével volt kapcsolatos. Először a magazinok jöttek be, abból persze az összeset megvettem, majd jöttek a kártyák, a kulcstartó figurák, uzsonnás dobozkák, stb. Emlékszem irdatlan Sailor Moon-os kártyagyűjteményem volt, ott is nyilván a holografikusan csillogó darabok voltak a legértékesebbek.

Ezeken kívül még egy nagy gyűjteményem volt, és ez a Kinder figurákból tevődött össze. Még gyerekkoromban a Kinder tojásokban aranyos téma köré épülő figurákat lehetett gyűjtögetni - tudjátok, pingvinek, vízilovak, oroszlánok, krokodilok, és mindegyikhez volt valami idétlen reklám is. Egy idő után már nem is érdekelt maga a csoki, csak a benne lévő játék, és egy világ dőlt össze bennem, ha kisautót, vagy puzzle-t találtam benne, nem pedig állatfigurát. A gyűjteményem 3 (!!!) cipősdobozban is alig fért el, imádtam ezekkel a mütyürökkel játszani :) Persze ma már a Kinder sem a régi, olyan gagyi hülyeségek vannak bennük, hogy számomra elveszítette a varázsát. Viszont a lányos Kinder tojásban még lehet kincseket találni :P (a tündérkéket gyűjtöttem is egy darabig :D)

Manapság viszont kicsit más dolgokat halmoztam fel, s azokat sem szánt szándékkal. Soha nem úgy megyek vásárolni, hogy feltűröm a pólóm ujját, majd nagy elhatározással berobogok egy üzletbe, hogy akkor én most begyűjtök mindent.

Jelenleg amikből elég sokkal rendelkezem, azok a könyvek, sminkek és körömlakkok. Könyvekből van a legeslegtöbb. Mostanra olyan sokat sikerült felhalmoznom, hogy a felét édesanyámnál tárolom, mert nem fér el az albérletünkben :D Persze közben veszek új köteteket is, amiket itthon kell valahogy elszállásolnom, de már folynak ki a könyvek a szekrényeimből, így jobb híján az étkező asztalon tornyosulnak a kint rekedt történetek. És érdekes módon egyedül a könyvek vásárlásánál nincs bennem bűntudat. Mert ha mondjuk veszek magamnak egy új körömlakkot, akkor azért kicsit szégyellem magam, hogy már megint elcsábultam, de egy könyvet bármikor, szemrebbenés nélkül megveszek. Édesanyám mondata cseng ilyenkor a fülemben: "Könyvre nem sajnáljuk a pénzt." És milyen igaza van.

Sminkből ugyan nem rendelkezem akkora adaggal, mint egy profi, az összes holmim elfér egy 3 fiókos kis tárolóban meg az íróasztalom egyik polcában, bár ezek már elég szűkösen vannak. Ezekből a termékekből nem szeretnék nagyon sokat felhalmozni, mivel elég drága mulatság, főleg hogy kezdek rákapni a minőségibb cuccokra. És mivel nem sminkelésből élek, megválogatom, hogy mit veszek meg. Éppen ezért sminkek terén nem hiszem, hogy fenyeget a gyűjtögető szenvedély, maximum a MAC rúzsoknál érzek valami kis csábítás félét. Ugyanez igaz a körömlakkokra is. Nincs ugyan sok száz darabom, de az a 150 darab (kb), amim van majdhogynem teljesen ki van használva. Amiket annyira nem használok, nos, azokat mind sminkben, mind körömlakkban szortírozni fogom és vagy blogsale-re bocsátom őket, vagy ami senkinek sem kell, az megy a kukába. Teljesen fölösleges sok ezer forintot kidobálni a nyolcvanadik lila árnyalatra, amit úgy sem fogok használni. Szóval igen, elég rendes tisztogatást tervezek majd tartani, néhány dologtól fájó szívvel, de meg kell válnom, mert a fő szempontom a praktikum lett és nem a felhalmozás.

Ha már valamit gyűjtögetni szeretnék, akkor azok a szép emlékek a szeretteimmel és a családommal :)

Ti gyűjtöttetek/gyűjtötök valamit?

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Blogolás

Sziasztok!

A VKP keretein belül most a blogolás témáját kaptuk kivesézésre. Ismét tág témakörrel állunk szemben, amiről rengeteget lehet(ne) írni, de igyekezlek megkímélni titeket a Habaró és Béka terjedelmű regényektől :P

Azt hiszem bátran állíthatom, hogy a blogolás mostanra a mindennapjaim részét képezi. Anno 5 évvel ezelőtt, mikor elindítottam ezt a kis világot álmomban sem jutott eszembe, hogy ide növi ki magát a hely - sok hűséges, kedves olvasóm, kommentelőm lett, akiket csodával határos módon érdekel az a sok katyvasz, amiket itt összehordok :D Emlékszem régen ez a hely tényleg csak a grafomániám kiélésére szolgált. Saját magam szórakoztatására, érdekességtől függetlenül írtam mindenféléről és baromira élveztem. Olyan volt ez a blog, mint egy titkos kis búvóhely, ahová a hétköznapok fáradalmai után betérhettem megpihenni. Arra is emlékszem, hogy régen rettegtem kommentelni mások blogján :D Túl kicsinek és jelentéktelennek éreztem magam ahhoz, hogy bárkit is érdekeljen a véleményem - a paranoiám egy időben odáig fokozódott, hogy ha írtam valahová kommentet, pár nap után visszanéztem, hogy vajon kitörölték-e :D Hát igen, nem tartottam magam túl sokra. De aztán megtettem a döntő lépést és elkezdtem kommentelni, s ezzel együtt elkezdődött egy új szakasz a blogolásom történetében. Minél több helyre írtam, annál többen jöttek hozzám is feliratkozni. Ezen anno nagyon csodálkoztam, de örültem is neki. Persze a félelem akkor is bennem volt, mert oké, hogy több lett az olvasóm, de mégis mit tudok én nekik nyújtani? Nem voltam besorolható sehová sem, írtam, ami éppen jött mindenféle rendszer nélkül, és hát alaposan bennem volt a félsz, hogy vajon mennyire fogja ezt bevenni mások gyomra? Főleg hogy zömében beauty és körmös blogokat nézegettem, mert imádom ezeket a témákat, de akkoriban még elképzelni sem mertem, hogy valaha ilyesmit rakok ki az oldalamra. Márpedig akik hozzám betértek időközben, azok főleg ezekből a szekciókból jöttek, és nem tudtam mi lehet majd itt számukra érdekes. Bennem is motoszkált, hogy néhány szépségápolási és sminkes témát kirakjak, de rettegtem az esetleges negatív reakcióktól, így ezek sokáig várattak magukra. Mikor megtört a jég és elkezdtem sminkes bejegyzéseket is gyártani nagy örömmel vettem észre mennyire pozitív volt a visszhang, így ebben a témában azóta is bátran alkotok. Közben jöttek más állandó témák is, mint az életmódváltással kapcsolatos tapasztalataim, Viktor humorzsái, inspirációs képválogatások és hastánccal kapcsolatos élmények, de ezek valahogy mind szépen megférnek egymás mellett.

Amin viszont magam is meglepődtem, az a manikűrökhöz való hozzáállásom. Teljes mértékig a blognak köszönhetem, hogy ennyire megszerettem a körömlakkozást, hiszen anno kifejezetten utáltam ezzel vacakolni. Habár jó a kézügyességem, ehhez a kifinomult művelethez egyáltalán nem értettem, nem volt hozzá türelmem, precizitásom. Rühelltem, mikor valaki telepingálta a körmeit mindenféle mintával, (akkoriban az egyszerű körömlakkozást részesítettem előnyben, bár hétköznapokon továbbra is ez jellemző rám) és biztos voltam benne, hogy én soha a büdös életben nem fogok kiscicákat, gyümölcskosarakat, meg gordiuszi csomókat festeni a körmeimre. Na bezzeg most hol tartok? A gordiuszi csomóknál :D A masszív manikűrös bloglétbe való belefolyás nálam is azt eredményezte, hogy egyre több kedvem volt kísérletezni, és mára már én is örömmel ülök le mindenfélét pingálgatni a körmeimre. A sminkjeim is egyre bátrabbak és kreatívabbak lettek, és néha 1-2 termékteszt és más beauty tartalom is becsúszik a blog életébe.

Nagyon örülök, hogy azt a világot képviselhetem, ahol a beauty vonal tökéletesen megfér az életmód, a humor, az elgondolkodtató témák és a metal zene szeretete mellett. Továbbra is vegyes felvágottnak érzem magam annak ellenére is, hogy a beauty vonal kicsit nagyobb hangsúlyt kapott az utóbbi időben a blogon. Azért igyekszem valamiféle egyensúlyra törekedni, mert meg szeretném őrizni ezt a sokféleséget a blogomban, én ugyanis pont ilyennek szeretem, s ha jól értelmezem a visszajelzéseket, akkor ti is :) Tény és való, hogy soha nem leszek ismert blogger, sosem fognak megkeresni nagy emberek és cégek, hogy dolgozzak velük, de nekem nem is ez a célom. Én nektek írok, nektek szeretnék örömet nyújtani, mosolyt csalni az arcotokra, vagy épp elgondolkodtató témákat felhozni. És sajnos öntörvényű is vagyok, mert néha olyan dolgokat (főleg zenéket) pakolok ki, amik rajtam kívül szinte senkit nem érdekelnek, de számomra fontosak, és ha nem lennének, hiányoznának innen.

Szóval azt hiszem szép kis utat jártam be eddig és a blog is sok mindennel gyarapodott. Bízom benne, hogy 5 év után is szívesen jöttök az én kis Mesevilágomba olvasgatni, én itt leszek és fárasztalak titeket tovább :P

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Időutazás

Sziasztok!

Picit megcsúszva, de én is jelentkezem ezzel az izgalmas témakörrel a VKP keretein belül. Nagyon jó témát kaptunk az időutazással, én legalábbis nagyon szeretek elmélkedni akár a múlton, akár a jövőn. Viszont ha képes lennék az időutazásra, több, mint valószínű, hogy a múltba mennék vissza. Mindig is úgy éreztem, hogy nem illek bele a mai modern világba, mintha leragadtam volna egy másik korban. Mind a nézeteim, mind a személyiségem jobban ki tudna bontakozni egy olyan korban, ami igazán közel áll hozzám, amit valóban a magaménak érzek. Hogy melyik időszak is lenne ez? Természetesen a 19. század, Jane Austen ideje.

Az a környezet, az a társadalmi felépítés tetszik számomra a legjobban, illetve az akkori viselkedés és etikett az, amit a legjobbnak tartok. Nyilván a gyönyörű ruhák, a csodás lakberendezés, a társasági élet és a bálok is nagyon vonzanak, de azt hiszem elsősorban az emberek viselkedése, modora az, ami mindig is tetszett ebben a korban. Nagyon hiányolom a mai világból azt a fajta udvariasságot, figyelmességet, ami a 18. században jelen volt. Néha, mikor elolvasok egy Jane Austen regényt azon morfondírozom, vajon milyen is lehetne élni abban a korban. Két témához illő filmet is megnéztem, az egyikük a Lost in Austen (ez mondjuk sorozat), amiben egy modern nő belecsöppen a Büszkeség és Balítélet világába. Mr. Darcy és a történet iránti elvakult imádatában bele sem gondol abba, hogy milyen dolgokról kell lemondania, és hát bizony én sem biztos, hogy tudnék fogat mosni gallyak és kréta segítségével :) A másik ilyen film pedig az Austenland, ahol egy modern nő pár napig egy Austen stílusában berendezett és eljátszott világban élhet. Ide azok a nők jönnek, akik ki akarják próbálni az akkori életet, de természetesen mindez csak játék, színészkedés. Nagyon érdekes volt látni mindkét esetben, hogy egy mai nő miként boldogulna egy Austen korabeli környezetben, mindenkinek nagyon tudom őket ajánlani :) Én pedig - a kor minden nehézsége ellenére - továbbra is szívesen vállalkoznék egy kiruccanásra a 18. századba, de persze csak akkor, ha minimum középosztálybeli családba születhetnék :D Bár a felsőbb körök lennének nyilván a legjobbak :P

Ti hogy álltok az időutazás témájához?

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Álomállás

A mostani VKP keretein belül álmaink állása a téma. Nehéz helyzetben érzem magam, mert többféle érzés és vágy is motoszkál bennem munka terén. Az első kapásból az, hogy a jelenlegi állásom is szuper, így ezzel is elégedett vagyok. Tanulási gondokkal küzdő gyerekekkel foglalkozom, amit nagyon élvezek még annak ellenére is, hogy a pedagógiai munkakör nem a legegyszerűbb, az eredmény és a társaság viszont mindenért kárpótol :) Szóval ha a jelenlegi állásomat nézzük, nekem ez most álomállás és nagyon remélem, hogy még sokáig lehetek itt ezekkel a srácokkal, kollégákkal, és úgy az egész csapattal :)

Viszont ha szabad kicsit elábrándoznom, akkor eszembe jutnak olyasmik is, amik más kategóriába tartoznak. Nyilván minden ember arról álmodik, hogy a hobbija egyben a munkája is, de sajnos sokan nem engedhetik meg ezt maguknak, főleg a művészi beállítottságú emberek. Mert valljuk be, művészetből manapság nehéz megélni, hacsak nem vagy kimagasló tehetség. De azért nagyon jó érzés belegondolni abba, hogy mi lenne, ha a kedvenc hobbijaimmal pénzt is kereshetnék és szélesebb körökbe is eljutnának, megismernék az emberek a munkásságomat. Hihetetlenül boldog lennék, ha az alkotásaimmal másoknak örömet okozhatnék és még meg is tudnék belőle élni. Sok téren vagyok aktív, mármint kreatív alkotás terén. Jelenleg a tánc áll az első helyen, mivel ebben feccölöm a jelen hobbijaim közül a legtöbb energiát. Imádok táncolni, imádom a csoportom és imádom a fellépéseket is. Élvezem, hogy hónapról hónapra új dolgokat tanulok és nagy vágyam minél tovább és tovább fejleszteni magam. Persze ez sok pénz és idő, de pár év múlva nagyon szeretnék tanár lenni. Van néhány hastáncos hazánkban, aki meg tud ebből élni, de ahhoz rengeteget kellett dolgozniuk - én ettől még messze vagyok, de járom az utam és remélem egyszer a nagyok nyomdokaiba léphetek.

A másik nagy szerelmem az írás. Ez a blog is eleinte a grafomániám végett született, aztán folyamatosan bővült mindenfélével és ma már nem csak magamnak, de nektek is írom. Ugyanakkor a blog mellett több regényem, történetem is van megkezdve, amiken folyamatosan dolgozom és szívből remélem, hogy egyszer eljutok a publikálásig. Főleg ifjúsági témakörben munkálkodom, szeretek gyerekeknek írni, mert ők a leghálásabb közönség. Jelenleg egy regényem van olyan állapotban, hogy érdemes vele többet foglalkozni és a nyáron szeretnék erre minél több energiát fordítani, illetve van egy kisebb történet-sorozatom is, ami inkább a kisebb korosztálynak íródik. Ezek apró, tanulságos mesék, amik a hétköznapi emberi problémákat mesés környezetbe helyezik és ott próbálnak megoldást találni rájuk. A Harry Potter óta tudom, hogy nem szabad leállnom az írással, mindegy hogy és miként, de írnom kell. Az a történet adta meg igazán a löketet az írásra, mivel az volt az első olyan ifjúsági regényem, ami igazán mély nyomot hagyott bennem. Elgondolkodtatott, hogy ha egy ilyen képtelen, varázslatos történet így meghódította a világot és Rowling szinte a semmiből lett ismert szerző, akkor talán én is megpróbálkozhatok a saját álmom megvalósításával. No nem mintha Rowling babérjaira törnék, sajnos közel sem vagyok olyan kreatív, mint ő, de a története erőt és inspirációt adott ahhoz, hogy én is komolyabban vegyem az írást. Egy ideig elhanyagoltam a munkáimat, de már jó ideje újra lángolt a szerelem és igyekszem kreatív lenni e téren is. Azért nem egyszerű dolog ám, főleg ha az embernek ilyen sok hobbija van, mint nekem - mindegyikre időt kell fordítani megfelelő arányban.

És végül a harmadik munka, ami álmaimban szerepel, az a smink és maszkmester. Gyerekkorom óta imádom a vizuális művészeteket, előbb rajzoltam (és énekeltem), mint hogy beszéltem volna. Ha volt a közelemben papír és ceruza, sosem unatkoztam. Nagyon szeretek rajzolni a mai napig is, aztán ez a szenvedély velem együtt nőtt és alakult. Tini éveimben rákaptam a sminkelésre, és azóta is imádattal űzöm. Szeretek kreatív lenni itt is, szeretem fejleszteni magam, gyakorolok, próbálkozok és élvezem, hogy az arcom a vásznam és úgy formálom a festékekkel, ahogyan szeretném. Kifejezetten élvezem a sebek és különféle testi deformációk megalkotását, így a smink és maszkmesteri szakmát érzem legközelebb magamhoz. A fantasy filmekben mindig ámulattal néztem a maszkmesterek munkásságát, amint egy hétköznapi emberből tündét, törpöt, vagy szörnyet alkottak. Fantasztikusnak tartom a munkásságukat és nagyon örülnék, ha egyszer lehetőségem lenne elvégezni egy ilyen iskolát, netalántán még dolgozni is ezen a területen.

Összességében azt hiszem számomra a kreatív munkák valóak. Szeretek szépet és kellemeset alkotni, szeretek örömet okozni másoknak, és szeretem szabadjára engedi a fantáziámat. Nem tudom, hogy a fentiek közül melyiket fogom tudni megvalósítani (már ha akár egy is összejön ezek közül), de nagyon fogok igyekezni, hogy kihozzam magamból a legjobbat. Végülis ha úgy vesszük, már magáért az alkotás folyamatáért megéri csinálni az egészet :)

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Álomesküvő

A mai nap második bejegyzésével jelentkezem, hiszen ismételten VKP-nap van! :) Ezúttal álmaink esküvőjéről kell mesélnünk.

Számomra ez a téma már annyira nem aktuális, hiszen az álomesküvőm közel 3 éve megtörtént. Persze előtte az ember lányának mindenféle dolgok megfordulnak a fejében, mint pl. a gödöllői kastély, ahol a fél gyerekkoromat töltöttem és ahol a Sissy mániám kialakult, meg a lovas hintó, amivel hercegnőként tudnék bevonulni :D
Ehelyett azonban lett egy csodaszép, meghitt, családias hangulatú esküvőm, ami a létező legtökéletesebben alakult számomra. Akkor és ott már kicsit sem vágytam a kastélyra, vagy a lovas hintóra, mert minden annyira remekül alakult, hogy eszembe sem jutott ilyesmi. Nem kellett a cicoma, a fölöslegesen beleölt több millió forint meg az embersereg, mert az esküvőnk így is gyönyörű volt :) Semmi kellemetlen érzés nem volt bennem sem előtte, sem közben, de még utána se. Csak ölelgettem Viktort és azt hajtogattam, hogy minden tökéletes volt, mindennek így kellett lennie. És ez nem azért van, mert beletörődtem, hogy nem lesz jobb, hanem mert rájöttem, hogy mindegy hol van az ember, hány fős a vendégsereg és milyen sok a kaja, a legfontosabb az, hogy összeköthettem az életem álmaim férfijával :)

Ha nem haragszotok meg, nem kezdeném el részletezni az esküvőnket, hiszen anno írtam róla bejegyzést. Ezt belinkelem nektek, akinek van kedve a régi olvasóim közül, az nosztalgiázzon velem együtt, aki pedig új, az ott elolvashat és megnézhet mindent a mi Nagy Napunkról :)

Az esküvő napjáról "pár" szóban: itt
Az esküvőről képek: itt és itt

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Egy blogposzt születése

Nagyon érdekes témát kaptunk a VKP keretein belül, ugyanis ezúttal egy kicsit bennfentes infókat kell elárulnunk, mégpedig hogy miként születnek nálunk a bejegyzések :)
Mivel elég kacifántos blogot vezetek nem tudok csak egy fajta bejegyzés típusról írni, mindről meg nem lenne időm. Ennek ellenére a blogolás nálam nem egy érdekes folyamat, ugyanis inkább szívből írom, amit írok, nem pedig azért, mert nagyobb téren vannak vele céljaim. Nem vagyok az a fajta, aki 100 képet csinál csak azért, hogy elcsípje a legtökéletesebb napfényt, aki nyolcvanszor átírja a mondandóját csak azért, hogy biztosan megfelelő legyen mindenkinek, és nem szoktam azzal sem foglalkozni, hogy mekkora mennyiségű infót tárok az olvasóim elé. Aki viszont követ egy ideje, mindezt tudhatja rólam, hiszen a blogom vezetése teljes mértékig ezt tükrözi. Tény és való, hogy ha ezekre jobban odafigyelnék, akkor az oldalam "igényesebb" hatású lenne, de én nem vagyok profi blogger, nincsenek üzleti céljaim a blogolással, nem szeretnék vele elérni semmi nagyszabásút, csupán annyit, hogy akik olvassák, azok örömüket leljék benne (én pedig abban, hogy írhatom).
Ha viszont már így neki kezdtem, akkor megkísérlem bemutatni a folyamatot. Általában hétvégén ülök le megírni egy blogposztot, mivel akkor van rá időm és energiám. Sokszor válogatok előtte témához illő képeket, vagy én magam készítem őket, bár utóbbiban nem vagyok túl jó (nincs is hozzá megfelelő készülékem). Ezután pedig csak hagyom, hogy az adott témával kapcsolatban jöjjenek a gondolataim, teljesen spontán írom őket, nem tervezek előre semmit. Nem szoktam jegyzetelni nap közben, hogy ezt és ezt beleszövöm valamikor egy bejegyzésbe, ugyanis grafomániámból adódóan bármikor, bárhol és bármennyit vagyok képes beszélni egy témáról - ha még érdekel is, akkor pláne. Ezért van az, hogy az írásaim zöme elég terjedelmes, amiket néha kissé kurtítok is, bár nem nagyon, mert utálok órák hosszat szöszölni velük. Miután megírtam a szöveget, átfutom és kijavítom az esetleges helyesírási hibákat, kiveszem a fölösleges rizsát és csak azt a rizsát hagyom benne, ami fontos :P Ezután teletűzdelem témához passzoló képekkel és már mehet is a blogra, én pedig reménykedem benne, hogy nem utáltok ki a világból a Habaró és Béka terjedelmű irományaimért :P

Nálatok hogy zajlik az ilyesmi?

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Kedvenc ínyencség - ahogy én készítem

Ismét szerda, ismét VKP :) Ezúttal a specialitásunkról kell mesélnünk, amivel kicsit bajban vagyok, mert elég sok ételt készítek másként, mint az átlag. Nem is tudok csak egyet kiemelni, mivel elég sok van, amit felturbózva csinálok, úgyhogy most egy pár példát felsorolok.

Lecsó: tudni kell rólam, hogy ha életem végéig csak lecsót ehetnék, a legboldogabb ember lennék a világon. Bolondulok ezért a kajáért, a legnagyobb kedvenceim egyike annak ellenére, hogy milyen egyszerű és köznapi. Na de ahogy készítem az már nem szokványos, eddig mindenki gúvadt szemekkel reagált rá :P Úgy kezdődött az egész, hogy mikor még a szüleimmel laktam, akkor darált húst kellett a lecsóba tenni, mert édesapám nem ette meg hús nélkül (a virsli nem számít neki húsnak). Így anyukám darált hússal készítette mindig. Én viszont imádom mellé a rizst is, szeretem, hogy jól felszívja a levet és olyan finom szaftos az egész  (ez így leírva elég pajzánul hangzik XD). Szóval én ettem hozzá egy kis rizst is, természetesen kenyér helyett. Aztán belépett Viktor az életembe, aki viszont világ életében tojással ette a lecsót, így képzelhetitek miféle fúzió alakult ki nálunk a lecsóra :D Darált húsos, rizses, tojásos lecsó! Tudom, sokaknak elborzasztó még a gondolata is, de mi imádjuk így - és még mindig jobbak vagyunk, mint Viktor egyik ismerőse, aki vagy porcukorral, vagy pedig lekvárral eszi a lecsót :D Mi ilyen dugig pakolt verzióban készítjük. Először Viktornak is furcsa volt, de a jót könnyen meg lehet szokni :P

Rakott krumpli: ez az étel is hasonló áldozatul esett a felturbózási procedúráimnak, mint a lecsó. Nagyon szeretem a rakott krumplit, de mindig száraznak éreztem, illetve kicsit hiányoltam belőle a zöldségek állagát, azt, hogy valami ropogósra harapjak. Így aztán mikor saját háztartást kezdtem el vezetni, "kicsit" átvariáltam ezt az ételt. Egy tepsi rakott krumplihoz ugyanis egy teljes, hatalmas vödrös tejfölt használok, amibe vagy 3-4 gerezd fokhagymát átpréselek, ezzel locsolom bőségesen a rétegeket. Husi gyanánt nem csak kolbász van benne, hanem bacon is, nagyon szeretjük és jó ízt ad az ételnek, illetve egy egész fej vöröshagymát is szoktam rácsíkozni, mivel ez is jó ízt ad és finom roppanós marad sütés után is. Természetesen tojás is megy bele, bár azzal nem művelek semmi szentségtörést. Mint kiderült közben anyósom is rászokott erre a receptre, annyira megtetszett nekik, és bátran állíthatom, hogy tényleg isteni finom! Igaz, nem a legdiétásabb étel, de ha már az ember rakott krumpli készítésére vetemedik, akkor csinálja rendesen :D

Pirított zöldséges ázsiai tészta, alias yakisoba: mikor még naiv és ártatlan gyermek voltam (igen, volt ilyen is) kitaláltam egy zöldséges ételt, amiért az egész család egy emberként rajong. Annyira szereti édesanyám is, hogy ha ilyet készítek rendszeresen vinnem kell neki egy kis ételhordóban, hogy ő is tudjon falatozni belőle. Akkoriban nem tudtam, hogy ez egyfajta yakisoba (japán tésztaétel, amibe mindenféle zöldséget és húst beledobálnak, finoman fűszerezik és átsütik), csak dobáltam bele az otthon lévő hozzávalókat: gombát, répát, újhagymát, cukkinit, vöröshagymát, ami zöldség volt itthon, kis darált húst és rengeteg fűszert. Ez utóbbi főleg csípős Tabaso szósz, ázsiai ötfűszerkeverék, szójaszósz és zöldfűszerek keveréke, szóval elég pikáns, majd az egészet összesütöttem egy kis tésztával és voilá, kész a finom ázsiai tésztaétel. Főleg az ízvilága miatt jellegzetes, curryt is szoktam bele tenni. Egyébként a leírtak közül ez Viktor kedvence is ^^

Persze még rengeteg ételt fel tudnék sorolni, amit a saját szájízem szerint készítek, de ahhoz a világ összes tárhelye sem lenne elég. Ezek a legfőbb változtatásaim a kedvenc ételeinkben, most pedig kíváncsi lennék a tieitekre :) Ha van kedvetek hozzászólás formájában írjátok le, mi a ti ínyencségetek és hogyan készítitek :)

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Fóbiák

A mai VKP bejegyzésben a fóbiák kerülnek előtérbe. Ez a téma számomra elég jól kifejthető lesz, mivel sajnos jó pár fóbiám van, lehet róluk elég sokat mesélni. Nézzük is őket:

Agorafóbia: ez a fóbia a legmeghatározóbb az életemben. Kb. 16-17 éves korom körül diagnosztizálták nálam, és akkoriban nagyon durván jelentkeztek nálam a tünetek. Az agorafóbia egy összetett dolog, a pánikbetegséghez köthető. Halálosan rettegek a nagy, nyitott terektől és az olyan szituációktól, amikből nem látok egyértelmű menekülési útvonalat. Magyaránt képtelen vagyok olyan helyeken közlekedni, ahol túlságosan kiszolgáltatottnak érzem magam. Ez nem csak a nagy tereket foglalja magába, hanem az új városokat, településeket, sőt még akár a lifteket és a tömegközlekedési eszközöket is. A legdurvább időszakomban olyannyira rettegtem, hogy képtelen voltam kilépni a lakásunkból és fél évet ki is hagytam az iskolából. Ha megpróbáltam közlekedni kb. 2 méter után már zokogva rohantam haza, és mikor a hévhez elmerészkedtem volt, hogy felszállni sem tudtam, édesanyám kísért mindenhova. Volt olyan is, mikor a héven, vagy a vonaton bepánikoltam és meghúztam a vészféket, mert egyszerűen el akartam menekülni abból az ismeretlen, kiszolgáltatott helyzetből. Tudom, hogy nehéz pontosan megérteni ezt a fóbiát/betegséget, de higgyétek el, hogy ez nagyon is valós tud lenni. Sok barátom/ismerősöm nem tudta ezt hova tenni, el sem tudták képzelni milyen lehet ez, de azt kívánom sose tudják meg. Pocsék érzés. Azóta már fejlődtem, ugyanis a kezdeti gyógyszeres kezelés után magamtól döntöttem úgy, hogy leállok a bogyókkal és a saját önerőmből fogom legyőzni a fóbiámat. A saját agyam börtönében raboskodtam már hosszú ideje, és ez az érzés elviselhetetlen volt számomra. Nem gyógyszerekre volt szükségem ahhoz, hogy meggyógyuljak, hanem akaraterőre és elszántságra. Az első pár év szörnyű volt, nagyon nehéz volt visszatérni a normál kerékvágásba, de aztán egyre többször kerültem a fenti szituációkhoz hasonló helyzetbe és rá voltam kényszerülve arra, hogy bírjam. Mára már odáig csendesedett a dolog, hogy a bejáratott útvonalaimon gond nélkül tudok közlekedni, de azokhoz azért ragaszkodom, ezek adnak nekem biztonságot. Minden reggel ugyanaz a busz, ugyanaz az ülés, délután szintén. Ha új helyre kell mennem egy kicsit még szoktam félni, főleg a mozgólépcsőknél, de olyankor meredten bámulom a lépcsőfokot a lábam előtt, hogy még véletlenül se fogjam fel a körülöttem mozgó világot, és akkor végülis eljutok bárhova. Ha pedig a barátaimmal, szeretteimmel lehetek ezeken az ismeretlen helyeken akkor sincs gond, hiszen tudom, hogy mellettük nem eshet semmi bajom :)

Niktofóbia: nagyon félek a sötétségtől. Nem az éjszakai sötétségtől, mert ott adnak fényt az éjszakai lámpák és a csillagok, hanem attól az igazi, beláthatatlan koromsötéttől, amiben képtelenség tájékozódni. Ilyenkor megint a biztonságérzetem kezd csökkenni és teljesen bepánikolok, a lábaim lecövekelnek és addig nem vagyok hajlandó megmozdulni, amíg valahol egy kis fény nem gyullad.

Araknofóbia: a pókoktól való félelmem a gyerekkoromra nyúlik vissza, amikor 6-7 éves koromban a tüdőgondozóban feküdtem éjjel. Fél évig tartottak bent megfigyelésen, a kórház pedig egy romos, lepukkant épület volt. Egyik este furcsa mozgolódásra lettem figyelmes az egyik sarokban a plafonnál és kis idő múlva észrevettem, hogy pókok rajzanak ki egy lemállott lyukból. A félelemtől mozdulni sem tudtam. Egy darabig kiabáltam a nővérkéknek, hogy segítsenek, de nem hallották meg, én pedig egy idő után feladtam és némán, halálra rémülve vártam mi fog történni. A kis póksereg végül elért az ágyakhoz és elkezdtek araszolni rajtam is. Mai napig - sőt, most, ezen bejegyzés írása közben is - érzem, amint a pókok tucatjai a hajamban és a homlokomon mászkálnak. Végül egy másik kislány sikoltása ébresztette fel a nővérkéket, ugyanis másokra is rámásztak a kis bestiák. Azonnal berontott hozzánk 2 nővér és mikor meglátták mi történik rögtön átköltöztettek minket egy másik teremte. Amíg a kórházban voltam nem tudtam meg mi történt, de később kiderült, hogy az elkorhadt falak között hatalmas pókfészek volt, abból jöttek elő a pókok. Én ezen élményem óta vagyok araknofóbiás, habár ezzel is próbálok megküzdeni. Régen lezsibbadtam tőle, kivert a hideg víz, zokogó roham jött rám, de ma már egy enyhe pánikolást érzek csak, meg egy furcsa hidegkirázós érzést. Azért hozzájuk nyúlni még nem tudok, de nem is akarok. Ha pókot látok a szobánkban, Viktort szoktam megkérni a kilakoltatásra.

A következő, amit megemlítenék nem egy diagnosztizált fóbia, de nagyon is valós - undorodom a párnacsücsköktől. Tudom, ez így elég hülyén hangzik, de tényleg utálom, mikor a párnám csücske belelóg a szemembe, szabályosan hányingerem van tőle. Ha sikerül fészkelődés közben ráfognom a párnacsücsökre elindul a gyomromból valami émelygős-rezgős érzés és azonnal félre kell hajítanom a párnát, még a jelenlétét is képtelen vagyok elviselni. Azt hiszem nekem a kerek párnák lennének az ideálisak :D

És az utolsó fóbiám, ami szintén nem diagnosztizált talán még az eddigieknél is szokatlanabb: képtelen vagyok elviselni, ha fejjel lefelé megfordul a világ. Ezt úgy kell elképzelni, hogy nem tudok se kézen, se fejen állni, mivel mikor tanulni próbáltam, ahogy letettem a fejem/kezem a földre rögtön bukfencet vetett a gyomrom, szédülni kezdtem és nem egyszer volt hányingerem, sőt, sokszor a gyakorlás közepette hánytam el magam. Ide tartozik az is, hogy képtelen vagyok felnézni az égre, ha az a látóteremnél jóval magasabban van. Ha csak kicsit kell megemelnem a fejem, akkor még nincs gond, de ha mondjuk egy dombdoldalon fekve kéne néznem az eget, menten rosszul lennék. Egyszer megpróbáltam és olyan érzésem volt, mintha feje tetejére állt volna a világ, Minden forgott és örvénylett körülöttem, én pedig attól rettegtem, hogy ez az érzés sosem szűnik meg, vagy hogy életem végéig fejjel lefelé lógva kell maradnom. Az ilyen traumák után egyébként hosszú órákig képes voltam visszazökkenni fejjel lefelé lévő állapotba és újból rettegni. Így sajnos az én életemből kimaradt a bárányfelhők és a csillagok bámulása, vagyis olyan értelemben, ahogy a legtöbb ember teszi. A kocsiból kinézve egyikkel sincs bajom, de ha a hátamon fekve kéne mindezt tennem... inkább bele se gondolok :D Ja, és háton fekve sem tudok létezni. Ha nagyon muszáj, akkor csukott szemmel kibírok pár percet, de nem többet.

Azt hiszem ennyi lenne az összes fóbiám, bár bőven elég is belőlük ez a pár darab - így is elég selejtes vagyok :D

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Kedvenc regény

Ismét egy új témával jövünk a VKP keretein belül - most a kedvenc regényünkről kell mesélnünk. Nos, tartok tőle az én beszámolóm irtó unalmas lesz, ugyanis a szívemnek legkedvesebb regényt elég sűrűn emlegetem a blog berkein belül és minden alkalommal ódákat zengek róla. Ez nem csak azért van, mert zseniális műnek tartom, hanem mert emlékek, érzelmi élmények is kötnek hozzá. 

A Harry Potter regények kisgyerek korom óta részei az életemnek. Tudom, sokak szemében sablonosnak tűnhet, ha valaki a HP szeptológiát jelöli meg kedvenc regényeként, de én ha akarnék se tudnék mást mondani, mivel könyv még nem volt rám olyan erős hatással, mint ez a hétrészes regénysorozat. Kezdjük ott, hogy Harryvel együtt nőttem fel. Én is pont 11 éves voltam, mikor megkaptam a könyvet, és habár eleinte nem fogott meg a sztori, kis rábeszélésre sikerült nyitnom felé, s onnantól kezdve nem volt megállás. Tisztán emlékszem még most is, mikor először nyitottam fel az első könyv fedelét és kezdtem bele az olvasásba. Még mindig gyanús volt nekem a történet, semmi érdekeset nem találtam benne, aztán egyszercsak bumm, minden a feje tetejére áll, pörögtek az események, én pedig egy teljesen új világ kellős közepében találtam magam. Akkor eszméltem csak fel, mikor édesanyám hajnali egy órakor bekopogott hozzám, hogy ideje lenne aludnom... Olyan szinten szippantott be Harry világa, hogy a valóságot teljes mértékig kizártam maga körül. Olyan érzés volt, mintha fejest ugrottam volna a könyvbe, akárcsak Harry Denem naplójába - miközben olvastam megállt az idő, én pedig távoli tájakon jártam, miközben a saját mivoltomról teljesen megfeledkeztem. Az első olvasás alkalmával önként és dalolva mondtam le az evésről és az alvásról, a természet hívó szava tudott csak kirángatni a történetből, de olyankor is fénysebességgel rohantam vissza bevetődni Harry világába, hogy még csak véletlenül se essek ki a ritmusból. 

Szerintem a Harry Potter regények világa maga a varázslat. Mikor kimondom azt a szót, hogy varázslatos, akkor azt a szó legszorosabb értelmében értem, és nem csak azért, mert az emberek varázspálcával hadonásznak és seprűnyélen lovagolnak. A Harry Potter regények varázsa nem ebből áll, vagyis nem csak ebből. Aki ismeri a Potter-életérzést az tudja, hogy miről beszélek és azt is, hogy milyen nehéz megfogalmazni azt a hangulatot, amit ez a történet teremt. A varázs szinte tapintható a levegőben, kicsit úgy érezzük, mintha a középkor hiedelmeit összegyúrták volna a modern világgal meg egy kis mesével, és ezen elemek együttese olyan tökéletes egyveleget alkot, amit csak nagyon kevés írónak sikerült hasonló módon megalkotnia (ld: Tolkien, C. S. Lewis, Lewis Caroll, L. Frank Baum, Michael Ende), Ezeknek a történeteknek abban rejlik a sikere, hogy annyira kidolgozottak és részletesek, hogy tényleg el tudjuk hinni a létezésüket.

Harry Potter történetei immár 15 éve töretlen kedvenceim. Mikor elkezdtem olvasni őket még csak kislány voltam, ma meg már felnőtt nő vagyok, de mindegy hányszor veszem a kezembe őket, pont ugyanolyan szórakoztatóak. Jelen pillanatban is újraolvasom a sorozatot, most épp a harmadik résznél tartok és imádom! Nem tudom megunni! annyira örökéletűek a történetek, hogy minden egyes olvasáskor újra újdonságként élem meg őket. Na és a humor, azt nem szabad kifelejtenem a felsorolásból. Ugyanis a könyv másik nagy erőssége - a szuper világ és a remek sztori mellett - a humora. Annyit, de annyit kacagtam ezeken a regényeken, hogy már csak az említésüktől is mosolyognom kell. emlékszem édesanyám kint tett-vett a konyhában, én bent olvastam az első kötetet, ő meg csak annyit hallott, hogy percenként hangos, szívből jövő kacagásban török ki és el nem tudta képzelni mi lehet olyan vicces egy történetben :D A legjobb viszont az, hogy ilyen sok év után is ugyanolyan jóízűen tudok nevetni a poénokon, mint régen. 

Egyszerűen nem találok hibát ebben a sorozatban. Minden annyira remekül el van benne találva, hogy semmi negatívumot nem tudok felhozni ellene. Egyedül talán az utolsó rész drámai pillanatai, a sok haláleset az, ami borzasztóan szíven ütött és mai napig fáj (igen, képes vagyok kitalált szereplőket megsiratni és gyászolni), de ezt sem hibaként értelmezem, mert így lett kerek egész a történet. Számomra a Harry Potter sorozat a legfantasztikusabb olvasmány, ami valaha is a kezembe került és ez az évek múlásával sem fog változni. Hogy most épp hanyadjára olvasom újra a hét kötetet, fogalmam sincs, de pont úgy élvezem, mintha először csöppennék Roxfort falai közé. És az is biztos, hogy ha épp nincs semmi jó a könyvesboltban és már minden fellelhető könyvet kiolvastam az itthoni gyűjteményemből, akkor a HP kötetekhez mindig visszatérhetek, ugyanis ez a történet bármikor, bárhol tökéletes választás számomra :)

Nektek mi a kedvenc regényetek?

Szeretitek a Harry Potter könyveket?

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Az első...

Ismét itt vagyunk a VKP következő témájával, melyben bizonyos témák első élményeit kell elmesélnünk. Nagyon izgalmas kis időutazásnak nézünk elébe, még én magam sem tudom mi lesz ebből és milyen emlékeim törnek majd felszínre, de a puding próbája az evés, vágjunk is bele!


Az első...

.... szó, amit kimondtam

Hű, kettőt és könnyebbet... elég jó a memóriám, de sajnos ilyen mélységekig nem tudok visszaemlékezni a gyerekkoromra. Valószínűleg valami nagyon fantáziadúsat mondhattam, mint "mama", meg "apa" és hasonlók :D 

.... plüss állatom

Hát ha nem is az első, de a legrégebbi imádott plüssöm Szerjozsa Matrjoska, a szerb származású, tűrhetetlenül szőrös mackóm ^^ Egyszerűen odáig voltam érte, minden áldott nap vele aludtam :)

.... szerelmem

Az első és az utolsó, örökkön-örökké Viktor :)

.... csók

Sajnos az első csókomat nem Viktortól kaptam (szomorú is vagyok miatta nagyon). Sportszigeten Tankcsapda koncert kellős közepén kapott le egy vadidegen srác, aki két tombolás közepette jó ötletnek tartotta lesmárolni a mellette álló random csajt. Na az voltam én :D

.... legjobb barát/barátnő

Nagyon sok szívemnek kedves barátom van, akiket többnek tartok puszta havernál, sőt, a barát kifejezés sem fedi le teljesen az érzéseimet irántuk, vagy épp a kapcsolatunk mélységét, de most mégis olyan embert szeretnék ide írni, aki egészen totyogós korom óta a legjobb barátnőm volt mindig, mindenkor; édesanyám. Tudom, sablonosan hangzik, de nekem ő volt a legjobb barátnőm és mai napig is ő áll hozzám a legközelebb. Nagyon-nagyon szeretem őt :)

.... házikedvenc

Az első házikedvencemre konkrétan nem is emlékszem, mert kb. két éves voltam akkor. Egy hófehér házi cica volt, akibe állítólag rendszeresen belebújtam, ennek pedig az lett az eredménye, hogy kiderült a durva macskaszőr allergiám. Egyik nap ugyanis válságos állapotban szállítottak kórházba, majdnem megfulladtam, úgyhogy szegény cica más családhoz költözött :( Aki viszont az első igazi házi kedvencem volt az Fricike, a legelső magyar vizsla kutyusom. Nagy vizsla-fanok vagyunk anyuval, így mikor kiskutyára terelődött a szó csakis vizsla jöhetett szóba. Imádtam őt és mai napig könnybe lábad a szemem, ha csak rá gondolok. A nyakörve még mindig ott van édesanyáméknál, és ahányszor csak ott vagyok beleszimatolok, mert így úja érzem a bundája illatát és egy kicsit úgy érzem, velem van. Amíg pedig nem lehetünk újra együtt, addig remélem vár rám a Szivárvány híd lábánál... :)

.... macskajaj

Erről muszáj nyilatkozni? :D Na jó, de csak röviden, mert nem vagyok rá büszke... Általános iskola, bankett... senkinek nem ízlik a pezsgő... kivéve Szilvikét, mert neki ízlik.... végül a tanárokét is megitta XD

.... munka

Az első munkahelyem hasonló volt a mostanihoz, leszámítva azt, hogy sokkal nehezebb volt ennél. Egy évig voltam ott és mondjuk úgy, hogy jó tanulópénz volt.

.... koncert

Az a bizonyos Tankcsapda koncert :P

.... sminktermék /fiúknak borotválkozás/

Ó, hát az felejthetetlen volt! Életem első sminkterméke egy borzalmasan büdös, kékszőlős golyós szájfény volt, amivel agyba-főbe kenegettem magam :D Igazi nagylánynak éreztem tőle magam, holott csak ragacsos és émelyítően cukorszirup szagú voltam :D 

Hát ezek lettek volna az én válaszaim, ha gondoljátok kommentben ti is válaszoljátok meg a kérdéseket :)

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Kedvenc édesség

Hihetetlen, hogy máris hogy telik az idő és egy újabb VKP bejegyzés következik. Ezúttal a kedvenc édességeinkről kell írnunk, ami számomra elég nehéz lesz, mert kb. olyan vagyok, mint Gombóc Artúr, akinek mindegy, hogy kerek, vagy szögletes, vagy töltött, vagy töltetlen, csak csoki (esetemben édesség) legyen. Nem is tudok csak egyet választani, úgyhogy jöjjön egy kis felsorolás.

- Édesanyám mézes krémese.

(a képen a "középső" csíkban lévő sütikék azok, sajnos ennél jobb képet nem találtam róla. De egyébként anyukám minden sütije isteni ^^)

Verhetetlen, a világ legfinomabbja, egyszerűen a harapható mennyország! Nálunk anyu a krémet grízzel csinálja, amiért bolondulok. Egyszer csak simán vanília krémet csinált hozzá, de nekem hiányzott belőle a gríz, így később már visszatért az eredeti recepthez.

- Cherry Queen.

Mert ez a legkedvencebb bonbonom. Nem mondom, szeretem, a Raffaello-t, Ferrero Rochert és társait, de az abszolút kedvencem a Cherry Queen. A konyak, a meggy és az étcsoki tökéletes harmóniában van egymással, imádom ^^

- Bármilyen gyümölcsös sütemény.

Kislány koromban mindenki furán nézett rám, mert csokitorta helyett gyümölcsös tortát kértem születésnapomra, de nem tehetek róla, nekem a gyümis sütemények sokkal jobban bejönnek, mint a tömény csokikrémesek. Nem mondom, azok is jól esnek néha, de nálam a gyümölcsös piskóta a favorit, meg a gyümis pohárkrémek, meg a gyümölcsös muffin, meg a gyümölcsös piték, fagyik, meg minden, ami gyümölcsös :D

- Madártej.

Na ezzel hasfájásig vagyok képes tömni magam. Imádom a vaníliás ízű dolgokat is (illatban nem szeretem, pl. parfümben), és a madártej a non plusz ultra ebben a kategóriában. Sajnos valamiért elfelejtődik és nem készítem olyan sokszor, mint szeretném :(

- Karamella.

Főleg azokat a fajtákat szeretem, amiknek a közepe folyós, az valami mennyei! Igaz, nem lehet kulturáltan elfogyasztani, de oda se neki :P

- Puding.

A kedvencem ebből is a grízes, mert olyan, mintha vaníliás tejbegrízt ennék :) Akkor szeretem, mikor még krémes állaga van és nem szilárdul meg, na az valami fenséges *.*

Na jó, szerintem nem sorolom tovább a dolgokat, mert úgysem érnék a végére :P Igazából a macaron kivételével mindenféle édességet szeretek, de már csak keveset fogyasztok, azt is lehetőleg diabetikusan. Viszont néha azért megengedek magamnak egy kis bűnözést :P

Nektek mi a kedvenc édességetek? :)

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Szülinapi kiadás :)

Nagy naphoz érkezett a VKP, ugyanis ma ünnepli egy éves szülinapját ez a kezdeményezés :) Nagyon örülök, hogy csatlakoztam, mert mindig érdekes témákról kell írnunk, ráadásul a listából én is megismerhetem sok más blogger véleményét.

Mivel a mai egy különleges kiadás, ezért Szilvi azzal lepett meg minket, hogy a témakört mindenki szabadon választhatja. Hát ez bizony nagy lehetőségeket rejt magában, mert ahány ember annyi elképzelés, én már alig várom, hogy megnézhessem a többiek milyen témát választottak erre az alkalomra :)

Na és velem mi a helyzet?

Én úgy döntöttem, hogy a számomra fontos emberi tulajdonságokról írok. Úgy hiszem mindenkinek van egy kis képzeletbeli lista a fejében olyan emberi tulajdonságokról, amiket fontosnak tart másokban (és önmagában is persze), ami alapján közelebb enged magához másokat. Persze ahány ember annyi verzió, én most a saját kis listámat szeretném nektek bemutatni.

Számomra fontos emberi tulajdonságok:

1. Őszinteség

Minden körülmények között ezt a tulajdonságot becsülöm a legtöbbre, mert ez az, ami egyre kevesebb emberben található meg, sajnos :( Pedig az őszinteség - véleményem szerint - alapvető pillére kell, hogy legyen az emberi kapcsolatoknak legyen az akár szerelmi, vagy baráti jellegű, de még a családi kapcsolatoknál is nagyon fontos. Ha nincs őszinteség, ha becsapjuk, átvágjuk egymást, akkor hamis életet élünk, hamis képet mutatunk a világnak és előbb-utóbb rosszul fogjuk magunkat érezni a bőrünkben. Én világ életemben egyenes embernek tartottam magam, nem szokásom még azért sem valótlant állítani, hogy azzal megkíméljek valakit az igazságtól. A tálalásra odafigyelek, igyekszem kíméletesen, körültekintően fogalmazni, de hazudni, vagy eltitkolni valaki elől bármit is nem az én műfajom. Természetesen ugyanezt elvárom másoktól is, de ezt a baráti köröm nagyon jól tudja. Én mindenkitől a színtiszta igazságot szeretném hallani, mert azzal haladok előbbre. Elég jó radarom is van arra, ha valaki nem őszinte velem, így nem is érdemes megpróbálkozni nálam a hazudozással, mert rögtön rájövök és akkor aztán végleg leírta magát az illető a szememben.

2. Empátia

Nagyon nagyra tartom azokat az embereket, akik képesek átérezni mások problémáit, bele tudják magukat képzelni bizonyos szituációkba, éppen ezért megértőbbek és elfogadóbbak másokkal szemben. Sokan nem látnak tovább a felszínes külsőségeken és a megjátszott szerepeken, de akiben van egy kis érzés, az rá fog jönni, hogy egy kis együttérzéssel többet érhet el, mint a korholással. Félreértés ne essék, nem vagyok az az "ütyülü-pütyülü" típusú ember, aki a sorozatgyilkost is a keblére öleli, de szeretem úgy megítélni az embereket, ahogy nekem tetszik. Ez nálam azzal jár, hogy az első benyomás után próbálok mélyebbre nézni, beleképzelni magam az illető helyébe és az ott észleltek alapján megismerni valakinek az igazi jellemét. Ezen kívül azt is fontosnak tartom, hogy ha valakinek problémája, fájdalma van, akkor ne szitkozódó szavakat, lesajnálást, vagy mérges kifakadást kapjon, hanem egy kis együttérzést. Számtalanszor tapasztaltam, hogy a kedves, gyöngéd, együttérző szavak gyakran többet segítenek a legmarconább emberen is, mintha jól lehurrognánk őket.

3. Szilárd erkölcsi felfogás

Ez egy kissé kényesebb téma. Azt hiszem az erkölcs mindenki számára más és más. Én kissé régimódi ember vagyok, így az erkölcsi nézeteim a pár száz évvel ezelőtti normákhoz igazíthatóak leginkább, magyaránt nem tudok azonosulni a mai modern szabados életvitellel. Persze mindenkinek szíve-joga úgy élni az életét, ahogy akarja, de nagyon nagyra értékelem azt, ha valaki hozzám hasonlóan a régebbi erkölcsi értékeket képviseli, vagy ha teljes mértékig kiáll a nézeteiért és hű ahhoz, amiben hisz. Nem is kell annak pont olyannak lennie, mint az én erkölcsi nézetem, mert én már azt is nagyon sokra tartom valakiben, ha sziklaszilárdan kiáll a véleménye mellett bizonyos témákban. Viszont leginkább azokkal az emberekkel tudok azonosulni, akik hozzám hasonlóan "kőkori" erkölcsi felfogással rendelkeznek. Ezzel senkinek nem szeretnék a lelkébe gázolni, tényleg, de manapság elég ritka olyan embert találni, aki bizonyos visszafogottsággal képes intim életet élni. És nem azért, mert önmegtartóztató életmódot szándékozik folytatni, hanem mert ez neki így jó és nem tudna másként élni. Szóval igen, ez eléggé megosztó téma, de én mindig is felvállaltam a nézeteimet, most sem teszek másként.

4. Becsületesség

Szintén olyan dolog, ami sokak szerint veszendőben van az emberi fajból. Mert manapság mit tapasztal az ember? Hogy becsületesen nem juthatsz el sehova. Nem érheted el a vágyaidat, nem élheted úgy az életed, ahogy akarod, éppen ezért dobj sutba mindent, taposs át másokon, és akkor kitárul előtted a világ. Engem nagyon elszomorít, hogy a mai világban tényleg csak kerülő utakkal érheti el az ember azt, ami boldoggá tenné, és ha valaki becsületes életet próbál fojtatni, akkor kinevetik és naivnak bélyegzik. Nos a magam részéről szeretek emelt fővel járni a világban és szeretek bűntudat és megvetés nélkül tükörbe nézni. Mivel nagyon erős igazságérzetem van, nem tudnék nem becsületes lenni. Még a kis apróságokban sem. Nem tudok bliccelni. Nem tudok hazudni azért, hogy nekem jobb legyen. Nem tudok zsebre rakni még 50 forintot sem, mikor az előttem sétáló lány kezéből esett ki az a pénz. Egyszerűen nem megy. Engem édesanyám becsületességre, emberségre tanított, bár tartok tőle az emberség fogalma lassan nem lesz egyenlő a becsületességgel. Én mai napig ezen elvek szerint élek még akkor is, ha bizonyos közegben emiatt kinevetnek. Mondanám, hogy elvárandó lenne ez mindenkitől, de tapasztaljuk, hogy nem az. Egy birtokló, törtető világban a becsület szorul utolsó helyre, ha az ember el akarja érni a célját. Én sem várok már el senkitől semmit, de ha találkozok olyasvalakivel, aki tényleg becsületes, arra nagyon mély, őszinte megbecsüléssel gondolok.

5. Tisztelet

Ez megint összetett téma, mert tiszteletet tanúsítani nem csak egy dolog iránt lehet. Fontosnak tartom, hogy tisztelettel adózzunk a bolygónk, a természet előtt. Meg kell becsülni, hogy ilyen csodálatos helyet kaptunk otthonunknak, ami ellát minket mindennel, amire szükségünk van. Igazán megérdemel a természet annyit, hogy vigyázzunk rá és tiszteljük őt. Én mindig, mikor egy háborítatlan, békés helyen találom magam, elámulok a természet szépségén és erején. Márpedig aminek ilyen nagy ereje és hatalma van, azt igenis tiszteletet érdemel. Nem tudok csak üres tárgyakként, környezetként tekinteni a fákra, az állatokra, a növényekre. Úgy tekintek rájuk, mint az ősi családomra, ahonnan jöttem és ahová mindig is tartozni fogok még akkor is, ha betondzsungelben élek. Mert a szívem visszahúz.

Tisztelettel adózunk egymás iránt is. Ezt nem úgy értem, hogy boldog-boldogtalan előtt hajlongani és pukedlizni kell, hanem úgy, hogy minden embertársunknak kijár egy alap tisztelet, egy alap jómodor és kellemes viselkedés. Példának okáért nem fogom jól oldalba vágni az előttem totyogó idős embert, mert lassan közlekedik és én nem érem el miatta a villamost. Nem fogok mindenkit levegőnek nézve előrefurakodni a sorban. Nem megyek vadbarom módjára neki mindenkinek, aki szembejön velem. Csak hogy néhány példát említsek. Igen, ezek mind az egymás elleni tiszteletlenség példái voltak, bármily hihetetlen is. Szerintem ezekre a hétköznapi tisztelet adásokra sokkal jobban oda kellene figyelnünk.

És persze a legfontosabb minden tisztelet közül a családtagjaink, szüleink tisztelete. Azért említem ezt meg külön, mert eljutott odáig a társadalom, hogy ez nem alap. Mert olyan világot élünk, ahol a gyerek ad tockost a tulajdon anyjának, ha az nem vesz neki édességet, ahol a testvér testvér ellen fordul, ahol a szülők házi cselédnek vannak tartva. Szerintem ez nem normális dolog. Nekem soha, de soha a büdös életemben nem jutott volna eszembe még csak felemelni sem a hangomat édesanyámmal szemben, pedig aztán nem voltam keményen fogva. Világ életemben tiszteltem a szüleimet, különösképpen édesanyámat és mindig felnéztem rá, példaképemnek, tanáromnak, erkölcsi iránymutatómnak tekintettem. Persze gyerekfejjel nehezebb felfogni mindazt a sok dolgot, amit értünk tettek a szülein, most felnőttként szinte döbbenetes számomra ez az áldozathozatal. Viszont már gyerekként is éreztem, hogy édesanyám egy különleges, erős nő, aki a jég hátán is megél és mindent megtesz azért, hogy nekem jó legyen - hát akkor kutya kötelességem őt tisztelni mindezért. Mondjuk ezt nekem sosem kellett tanítani, tudtam magamtól is. Az, hogy a mai világban miért nem természetes mindez, nem tudom. Talán a rossz nevelés, a rossz példák és az időhiány az oka, nem tudom. De abban biztos vagyok, hogy a tiszteletadás számomra fontos dolog és ha valakiben meg van ez a képesség, akkor azt nagy becsben tartom.

Írhatnék még sok emberi tulajdonságot, amit fontosnak tartok (kedvesség, humor, segítőkészség, stb.), de akkor aztán véget nem érő bejegyzés születne ebből a témából, untatni pedig nem szeretnélek titeket :) Remélem tetszett nektek ez a kis kifejtés és ha van kedvetek hozzászólás formájában osszátok meg ti is velem a számotokra fontos emberi tulajdonságokat :)