{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Időutazás

Sziasztok!

Picit megcsúszva, de én is jelentkezem ezzel az izgalmas témakörrel a VKP keretein belül. Nagyon jó témát kaptunk az időutazással, én legalábbis nagyon szeretek elmélkedni akár a múlton, akár a jövőn. Viszont ha képes lennék az időutazásra, több, mint valószínű, hogy a múltba mennék vissza. Mindig is úgy éreztem, hogy nem illek bele a mai modern világba, mintha leragadtam volna egy másik korban. Mind a nézeteim, mind a személyiségem jobban ki tudna bontakozni egy olyan korban, ami igazán közel áll hozzám, amit valóban a magaménak érzek. Hogy melyik időszak is lenne ez? Természetesen a 19. század, Jane Austen ideje.

Az a környezet, az a társadalmi felépítés tetszik számomra a legjobban, illetve az akkori viselkedés és etikett az, amit a legjobbnak tartok. Nyilván a gyönyörű ruhák, a csodás lakberendezés, a társasági élet és a bálok is nagyon vonzanak, de azt hiszem elsősorban az emberek viselkedése, modora az, ami mindig is tetszett ebben a korban. Nagyon hiányolom a mai világból azt a fajta udvariasságot, figyelmességet, ami a 18. században jelen volt. Néha, mikor elolvasok egy Jane Austen regényt azon morfondírozom, vajon milyen is lehetne élni abban a korban. Két témához illő filmet is megnéztem, az egyikük a Lost in Austen (ez mondjuk sorozat), amiben egy modern nő belecsöppen a Büszkeség és Balítélet világába. Mr. Darcy és a történet iránti elvakult imádatában bele sem gondol abba, hogy milyen dolgokról kell lemondania, és hát bizony én sem biztos, hogy tudnék fogat mosni gallyak és kréta segítségével :) A másik ilyen film pedig az Austenland, ahol egy modern nő pár napig egy Austen stílusában berendezett és eljátszott világban élhet. Ide azok a nők jönnek, akik ki akarják próbálni az akkori életet, de természetesen mindez csak játék, színészkedés. Nagyon érdekes volt látni mindkét esetben, hogy egy mai nő miként boldogulna egy Austen korabeli környezetben, mindenkinek nagyon tudom őket ajánlani :) Én pedig - a kor minden nehézsége ellenére - továbbra is szívesen vállalkoznék egy kiruccanásra a 18. századba, de persze csak akkor, ha minimum középosztálybeli családba születhetnék :D Bár a felsőbb körök lennének nyilván a legjobbak :P

Ti hogy álltok az időutazás témájához?

Mani-acs - Történelmi korszak inspirálta

A mostani témánk megint elég tág, hiszen rengeteg történelmi korszak közül válogathatunk. Ám azokat körmökön megjeleníteni már korántsem olyan egyszerű, legalábbis számomra nem az. A korszakot ugyan rögtön tudtam, mikor választásra került a sor - a Jane Austen korabeli stílus, 19. század, empire vonalvezetés -, de hogy miként valósítom meg, az bizony kemény dió volt. Végül aztán a korabeli a ruhák, kiegészítők adták az inspirációt.

Ebben a korban a hölgyek szerették virágokkal díszíteni a kalapjukat és hajukat, kedvelték a csipkét, a gyöngyöt, illetve szívesen viseltek világos, púderes színeket. Ezen kívül a Büszkeség és balítélet újfajta, kámeás jellegű borítója is megihletett, így egy ilyen kámea is helyett kapott a körmeimen. Ezek miatt a mai manikűröm kicsit vintage hangulatú, bár célom inkább a Jane Austen korabeli díszítőelemek megjelenítése volt.

Nektek hogy tetszik?

Szeretitek Jane Austent?

Ha igen, melyik a kedvenc regényetek tőle?

Könyvélmény: Jane Austen - Meggyőző Érvek

Hatalmas Jane Austen fan vagyok. Annyira imádom a könyveit, hogy meg sem tudom fogalmazni rendesen. Van valami ódon, romantikus bája és elegáns pimaszsága a történeteinek és a fogalmazásának, ami kultúrolvasmánnyá teszi, de közben határozottan szórakoztató. Eddig amit olvastam tőle, az mind nagyon tetszett, bár határozottan a Büszkeség és Balítélet a kedvencem (erős közelségben az Emmával). Mostani olvasmánya első körben szintén film formájában jött az életembe, amit nagyon szerettem. Habár a történet közel nem olyan vicces és szövevényes, mint az eddigiek, azért még így is nagyon lekötött, mert főleg az emberi jellem kielemzése kapott benne főszerepet, de azt ezúttal tényleg nagyon alaposan végezték.
Anne Elliot karakterével nehezen tudtam azonosulni. Túlságosan engedékeny, befolyásolható, gyenge akaratú nőnek találtam, aki hagyja, hogy sodródjon az árral, hagyja, hogy mások döntsenek az élete fölött, és összességében egy elég akaratgyenge nőnek tartottam. Nem is ő lesz a kedvenc Austen hősnőm. Ugyanakkor kicsit emlékeztetett a régi énemre, amikor a konfliktuskerülés végett sok mindent ráhagytam ismerőseimre, barátaimra. Volt nekem is csöndes, háttérben meghúzódó időszakom, mikor bólogatós kiskutyát játszva éldegéltem, és nem vagyok rá büszke. Talán Anne ezért sem olyan kedves számomra, bár azt nem jelenthetem ki, hogy nem kedveltem. Tényleg bájos, jólelkű és kedves lány, abszolút szerethető, de nekem hiányzott belőle egy kis élet, egy kis határozottság, stílus, karakter. Talán az ő bája pont abban mutatkozott meg, hogy olyan simulékony, de magam részéről jobb szeretem a határozottabb, erősebb női karaktereket. Az elején emiatt nem is haladtam túl jól a könyvvel, de aztán megjelent Wentworth kapitány, aki rendesen felbojgatta Anne életét és végre megtudhattuk, hogy a sztoikus álarc mögött azért elég komoly érzelmek is lapulnak. A történet igen csavarosan jut el a végkifejletig, és miután leküzdöttem ellenérzéseimet Anne Elliottal szemben, kifejezetten szórakoztatónak és olvasmányosnak ítéltem meg a történetet. Ehhez nagyban hozzájárult a sok, érdekes mellékszereplő.

A komikus és pöffeszkedő apa és nővér, a hipochonder húg, a csacska fiatal lányszomszédok és úgy egészében a karaktereket körülvevő helyzetkomikum. Olyan lehetetlen szituációkba keveredtek és olyan hihetetlenül oldották meg őket, hogy néha csak lestem. Bevallom akármennyire is imádom az Austen korabeli Angliát és ezt a hangulatot, életstílust, melyet a könyvei árasztanak, jó pár dolgot furcsállok. Például a társadalmi rangok még egyetlen könyvben sem voltak ilyen élesen kihangsúlyozva, pedig nézzük csak meg a Büszkeség és Balítéletet, ott aztán nagy volt az ellentét Lizzy és Mr. Darcy között. Itt, a Meggyőző érvekben közel sincs ekkora ellentét egyes emberek között, viszont azokat a hajszálnyi különbségeket olyan élesen kiemelik, hogy az már szinte nevetséges. Persze meglehet ez is inkább komikus célt szolgált, de engem azért elborzasztott. Anne apjától kivert a hideg víz, hiszen a baronett címből kifolyólag szinte mindenkit lenézett maga körül, a rangban hozzá közel állókat pedig csak megtűrte. Akik felette álltak, azoknak persze mézesmázasan hízelgett. Austen-nek voltak már taszító karakterei (ld. Mr. Collins, Mr. Elton), de azt hiszem a legérzékenyebben mégis Sir Elliot karaktere érintett, mert a fenhéjázást, pökhendiséget és gőgöt sosem tudtam elviselni. Anne nővére is ugyanez pepitában. Ez, és Anne befolyásolható, engedékeny jelleme eléggé megnehezítette az olvasást, de a többi kellemes karakter megmentette a helyzetet. Wentworth kapitányt például kifejezetten kedveltem, akiben hasonlóságot véltem felfedezni Mr. Darcyval. Persze nem olyan rangos és előkelő, de a modora, személyisége nagyon hasonló, talán csak egy fokkal gyengédebb. Nagyon kedveltem őt.
Összességében annak ellenére, hogy nem nagyon tudtam a főszereplővel azonosulni és voltak benne bosszantó dolgok, ismét egy nagyon olvasmányos, kellemes Austen regényt olvashattam. A Mansfield-i kastély maradt már csak hátra a nagy regényei közül, de valamiért ez vonz a legkevésbé, talán mert a történet nem ragadt eléggé magával. Még gondolkodom, hogy beszerezzem-e, de nektek bátran ajánlom a Meggyőző érveket, mert a fenti apróságokat leszámítva nagyon jó olvasmány, a kezdeti nehézségek után csak úgy faltam a könyvet :)

Viszont van néhány észrevételem. Miközben olvastam a történetet, akaratlanul is összehasonlítottam az akkori viselkedést a mostanival. Hihetetlen mekkora különbségek vannak. Akkoriban az embereknek nem volt más szórakozásuk, csak egymás társasága, így az emberi kapcsolatok sokkal jobban voltak ápolva, mint manapság, ahol minden elgépiesedik. Imádtam olvasni, hogy a szereplők nagy sétákkal ütötték el az idejüket, játszottak, kártyáztak, beszélgettek, estélyeket tartottak, mindezeket azért, hogy élvezhessék egymás társaságát. Azt hiszem ezt érdemes lenne újra feléleszteni, mert egy kellemes séta és egy vidám, baráti vacsoraparti a mai világban kifejezetten jót tud tenni az ember lelkének.
Azt is megfigyeltem, hogy az udvariasság és az ízléses modor mostanra erősen kihaló félben van. Jó, nyilván több száz év van a könyv világa és a mostani között, de akkor is érdekes belegondolni, hogy régen az emberek milyen erkölcsi nézetek szerint éltek és mennyivel másabb volt akkoriban az élet. Engem lenyűgöz, ahogy a férfiak és nők társalognak egymással, milyen finom bókokkal juttatják a másik tudtára vonzalmukat, milyen választékosan fejezik ki gondolataikat. Ez nagyon hiányzik a régi világból. Igaz, kissé merevebb és tradicionálisabb volt, de ezekkel együtt is sokkal kellemesebb, legalábbis számomra. Én mindig is azt éreztem, hogy nem találom a helyem a mai világban, ellenben Jane Austen idejében nagyon szívesen éltem volna. Igaz, nem a heves, forró szenvedély az ismérve ennek a kornak, de az én lelkem nem is effajta romantikára vágyik. Annyira elgondolkodtató volt az a finom elegancia, ami átszőtte ezt a regényt is. Mert maga a stílus az, ami segített a sorok mögé látni. Nem csak egy történetet olvastam, hanem megismertem egy régi életstílust, amit sokkal inkább magaménak érzek, mint a mostanit. Valahogy a felfogásomhoz közelebb áll az Austen korabeli élet. A jelenünk sokszor durva és közönséges, az én lelkem viszont valami finomságra vágyik. Már csak ezért is jó érzés belemélyedni Austen regényeibe, mert arra a pár napra egy kicsit elröpülhetek oda hozzá, talán egy elegáns szalonba, ahol épp teát szolgálnak fel, egy hölgy zongorán játszik, és mindenki kellemesen társalog egymással. Biztos vannak, akiknek ez unalmas lenne, de számomra nem.

Ha szeretnétek ti is megtapasztalni ezt a csodás, nagyvilági érzést, akkor szívből tudom ajánlani nektek a Meggyőző érveket, mert a kor megismertetése mellett egy nagyon kellemes történetet is kapunk :)

100 happy days - 61-70

Kiolvastam az Értelem és érzelmet, nagyon jó könyv volt. Itt olvashattok róla beszámolót.

Hajókáztunk a nyári táborban a gyerekekkel. Nagyon élveztem ^^

Moziban is voltunk a gyerkőcökkel, a Mogyoró melót néztük meg. Nagyon aranyos kis mese :)

Voltam olyan szerencsés, hogy nyertem Tina játékán ^^

Ecsetmosás, vééééégre! Régóta halogattam.

Römi parti az én drágámmal - kétszer ő nyert, aztán kétszer én :P

Vacsira: egy kis paprikás, lilahagymás, reszelt sajtos rántotta tökmagolajon megfuttatva, pár puffasztott rizzsel.

Másik vacsi: fűszeres csirkemell savanyúsággal. Döbbenet, mennyire jól lehet tőle lakni, pedig a képen látható adag csak egy maréknyi hús.

Csináltak nekem a tábori gyerekek egy fekete-lila karkötőt :)

Múlt hét péntekkel véget ért a két hetes nyári munkám, most újabb két hét "pihi" vár rám :)

Könyvélmény: Jane Austen - Értelem és érzelem

Hosszúra nyúlt ennek a könyvnek az elolvasása. Hasonlóképpen jártam vele, mint Böszörményi Álomfogók című művével, amivel szintén lassan haladtam, és a végén nem értettem, hogy egy ilyen szuper könyvet hogy tudtam ennyire elhúzni. Jane Austen mostani művét kb. két hónapja vettem először a kezembe és most pénteken fejeztem csak be. Szégyen gyalázat. Irtózatos lemaradásom oka főként az volt, hogy olvasni mindig munkába menet szoktam. Felülök a buszra és jóformán végállomásig bújom az éppen aktuális könyvemet, ám mivel közben több, mint egy hónapig itthon voltam szabadságon, ez a könyv is elfelejtődött, pedig már a vége felé jártam. Amíg itthon voltam annyira lefoglalt a sok felhalmozódott házimunka, az egyéb ügyintézések, vagy más hobbijaim, hogy pont a legkedvesebb, legdrágább, legrégebbi elfoglaltságomra nem maradt időm, vagy energiám. Nagyon rosszul érzem magam emiatt, mert régen ki sem lehetett robbantani a könyvek közül, most pedig néha azt veszem észre magamon, hogy leülök a gép elé és ott ragadok órák hosszára... Borzalmas, tarthatatlan állapot. Meg is fogadtam, hogy innentől kezdve nem fogom mellőzni az olvasást, minden nap szánok rá időt, mert ugye az embernek arra van ideje, amire akarja.
Na de hogy a könyvről is essék pár szó: tényleg nem a tartalma volt az, ami távol tartott a befejezéstől, mert maga a sztori hozza a szokásos letehetetlen Austen stílust. Aki szereti az írónő műveit, azok tudják miről beszélek. Kapunk itt is remekül kitalált karaktereket, akiknek legalább eggyikével azonosulni tudunk, vannak jószándékú, de idegesítő szereplők, félreismert emberek és csöndes, háttérből rajongó gavallérok is. A főszerepben a két Dashwood nővér áll, Elinor és Marianne, akik édesanyjukkal és húgukkal arra kényszerülnek, hogy elhagyják eddigi otthonukat és máshová költözzenek, mivel a házat féltestvérük, John örökli meg. A férfi undok felesége, Fanny éles ellentétben áll öccsével, Edward Ferrars-szal, akit kedves, jólelkű, ám visszafogott és csöndes embernek ismerhetünk meg. Közte és Elinor között vonzalom alakul ki, ám Fanny keresztbe tesz a szerelmeseknek. Közben a Dashwood hölgyek elköltöznek, s az új helyen, melyet Mrs. Dashwood kuzinja adományozott a családnak, sok új szereplőt is megismerhetünk. Mrs. Jenning egy kedves, jóravaló özvegyasszony (Mrs. Dashwood kuzinjának az anyósa), ám természetét nehezen viselik a Dashwood lányok, mivel előszeretettel tréfálkozik mások magánéletével. Közben megismerhetjük John Willoughby-t is, aki egy esős délutánon hazaviszi Marianne-t, aki kificamította a bokáját séta közben, s abban a pillanatban megkezdődik kettejük heves, romantikus kapcsolata. Természetesen egy Austen könyvből sem hiányozhatnak a csavarok, így aztán szomorúen vesszük tudomásul, hogy Edward, akit Elinor csöndben, de őszintén szeret öt éve jegyese egy álnok, kérkedő lánynak, Lucynak, Mr. Willoughby pedig kegyetlenül magára hagyja Marianne-t, miután a lány már menthetetlenül beleszeretett. Sok bonyoldalom és viszály van ebben a történetben is, s habár a fő szál Elinorhoz és Edwardhoz vezet, mégis a könyvben sokkal súlyosabbnak éreztem Marianne és Mr. Willoughby kapcsolatát. Marianne a kezdetekkor még egyáltalán nem volt szimpatikus számomra. Túlságosan előítéletesnek, hirtelen természetűek találtam, ám fiatal kora mentségére szólt. Elinor sem lett különösen a kedvencem visszafogottsága miatt (bár azért magamban elismeréssel vagyok róla, mivel tartással és méltósággal viselte az élet minden rá rótt csapását, ám én képtelen lettem volna ilyen mértékű önmegtartóztatásra), ám később egyértelműen Marianne javára billent a mérlegem. Aki olvasta, vagy más módon ismeri a történetet tudja, mi lesz a kapcsolatával, s az utána lévő szenvedését szinte Marianne-nal éltem át. Az első rossz benyomásaim azonnal elmúltak irányába, mert egy idő után magamra ismertem benne. Néha én is kegyetlenül őszinte vagyok és nehezen értek meg más embereket, akik nem úgy gondolkodnak, ahogy én. Próbálok persze diplomatikus lenni, de belül nem értem az emberek viselkedését. Ezen kívül a romantikus, heves, szenvedélyes természetem is Marianne jellemét tükrözi. A szerelmet mindenféle udvariaskodás és leplezés nélkül éli meg, lángolva, forrón, ahogy azt kell, s nem törődik azzal, hogy mit gondolnak róla mások. Viszont ha csalódás éri, akkor képes akár bele is halni a bánatba, mert amilyen mélyen szeret, oly mélyen is szenved. Ezen tulajdonságok mind jellemzőek rám is. A történet vége felé már rettenetesen sajnáltam Marianne-t, s habár még mindig volt benne néhol némi önzés, el tudtam neki nézni mindezt, hiszen aki ennyire erős érzelmek irányítása alatt él, az nem is viselkedhet másként. Hozzá hasonlóan a végsőkig elmennék azért, hogy a szerelmemet visszaszerezzem, hogy megbizonyosodjak érzései felől, s nem tudnám tagadni a kínt, amit elvesztése okozna számomra. Habár választottja, Mr. Willoughby sosem volt szimpatikus számomra. Nem csak azért, mert a filmekből ismertem a jellemét, hanem mert túlságosan mézes-mázos, simulékony stílusa volt. Nem szeretem azokat a tipusú férfiakat, akik csak azért hódítják meg egy hölgy szívét, hogy ezzel fitogtassák csáberejüket és férfiúi képességeiket. Az emberi szív nem játék, nem lehet csak úgy, minden következmény nélkül beköltözni oda, hogy aztán erővel kitépjük magunkat belőle. Márpedig Willoughby ezt tette, s hogy utáltam őt ezért! Később, mikor megbánást tanusított viselkedése végett és bevallotta, hogy közben ő maga is beleszeretett Marianne-ba, akkor sem tudtam neki megbocsátani, sajnálni pedig végképp nem. A szememben egy álnok, hazug kígyó maradt, aki elcsábított és szinte a halálba sodort egy fiatal lányt, aki teljes szívéből szerette őt. Szerencsére végül Marianne megtalálta méltó párját egy olyan férfi személyében, akit én magam ezerszer szívesebben választottam volna mind neki, mind magamnak is. Brandon ezredes karaktere tipikusan olyan, amilyenhez a való életben is vonzódom. Csöndes, szótlan, magának való és kissé melankólikus, átjárja a lényét valamiféle szelíd szomorúság, ám ha valakit megszeret, azért bármire hajlandó. Ő sem az a karakter, aki pengeti a lantot az erkélyünk alatt (ezt már csak kora sem engedné), de mély, odaadó szerelme engem személy szerint lenyűgözött. Végig nézte, amint Marianne beleszeret egy álnok férfiba, kinek jellemét jól ismerte, majd együtt szenvedett a lánnyal, mikor az szerelmi csalódás miatt szép lassan elsorvadt. Ha tehette volna, akár a csillagos eget is lehozta volna Marianne-nak, csak hogy jobban legyen. Az ilyesfajta csöndes, ám annál igazabb szerelmet sokkal többre tartom, mint a hangzatos szózatokat, melyek mögött nincsenek olyan mély érzések, mint amiket a mondanivaló sejteni engedne.
Persze Elinor és Edward kapcsolata sem felhőtlen, sőt, ott is vannak bonyodalmak bőven, de kettejük párosa valahogy kevésbé fogott meg.
Az írónő stílusára nagyon nem térnék ki, hiszen jellegzetes szóhasználatát és fogalmazását mindenki ismeri, aki kedveli őt. Egyszerűen bolondulok az ilyen kifinomult stílusért, szinte magam is abban a korban érzem magam tőle, ahol a történet játszódik. Bárcsak manapság is ilyen gondosan válogatott, szépen fogalmazott stílusban beszélnének az emberek :(
Összességében azt mondhatom, hogy ez a könyv is remekmű lett, és nyílegyenesen feltört a Büszkeség és Balítélet mellé. Most komolyan nem tudnék választani a kettő közül, hogy melyik tetszik jobban, mert mindkettő fantasztikus. Ha még nem olvastátok, feltétlenül tegyétek meg, kár kihagyni! :)

Könyvélmény - Jane Austen: A klastrom titka

Tudvalevő rólam, hogy nagyon kedvelem Austen kisasszony történeteit. Ezúttal a Klastrom titka volt soron, melyet anyósomtól kaptam, és amit szégyenletesen lassan olvastam ki. Ennek szerencsére nem a történet unalmassága az oka, hanem szimplán az, hogy reggelente kényelmesebb a metalt dübörögtetni a fülemben, mint rávenni a buta agyamat, hogy megpróbálja dekódolni a papíron látható krikszkrakszokat, alias betűket. Szóval nehezen indulnak nálam a reggelek, de azért erőt vettem magamon és zenehallgatás helyett olvastam, úgyhogy a minap be is fejeztem ezt a könyvet is.
Jane Austen ezen remekműve is hozza a szokásos stílust - csodás, kifinomult nyelvezet és választékos fogalmazás jellemzi, a leírások részletesek és csöppet sem unalmasak, a szereplők pedig ismét egyediek és karakteresek.
A történetről nagy vonalakban annyit, hogy az ifjú Catherine Morland, aki egy szegény család sokadik gyermeke elutazik Bath-ba, ahol megtapasztalhatja a nagyvilági társasági életet és a finom modorú embereket. Catherine nem az a tipikus hősnő, akit Austentől megszokhattunk. Ő kissé naiv, félig-meddig még gyerek inkább, semmint ifjú hölgy, rengeteg gótikus regényt olvas, és hatalmas fantáziája néha hajlamos őt elragadni kissé. Előszeretettel von párhuzamot a könyvekben olvasott fikciókkal és a való élettel, aminek csúfos szégyenérzet lesz a vége, így legnagyobb döbbenetemre arra kellett rájönnöm, hogy hiába jóravaló teremtés ez a Catherine, én egyáltalán nem tudom őt kedvelni. Engem az egész történet alatt borzasztóan bosszantott a bárgyúsága, mert ahogy viselkedett az már nem is naivitás, hanem bárgyúság. Hagyta magát befolyásolni vadidegen emberek által, és olyan nyilvánvaló gyarlóságokat nem vett észre másokban, amik szinte ordítottak az illetőről. Austen hősnőitől azt szoktam meg, hogy talpraesett, szabad szellemű, okos, méltóságteljes és büszke teremtések, de Catherine - talán fiatal koránál fogva - annyira esetlenül állt ennek a történetnek a középpontjában, hogy néha a falat kapartam kínomban. Persze mondhatnánk, hogy kapusnak is kell lenni, és hogy ilyen hősnőre is szükség volt Austen főszereplőinek sorában, de kétségtelen, hogy számomra ő a legkevésbé szimpatikus szereplő. Ezen kívül hozzá kell tennem azt is, hogy ebben a történetben voltak a legvisszataszítóbb, legutálatosabb mellékszereplők, akikkel az írónő munkássága során valaha is találkoztam. John és Isabella Thorp borzasztóan rossz természetűek. A férfi notórius hazudozó és agresszív, rámenős ember, a nő pedig csalfa és kacér, igazi könnyűvérű, de nagyravágyó hárpia. Nagyon zavart, hogy Catherine vele barátkozik ahelyett, hogy evidens módon inkább a tiszteletre méltó Tilney családhoz húzott volna. És habár Tilney tábornok nem egy kellemes ember, sőt, nagyon csúnyán viselkedett Catherine-nel, mégsem érzem annyira utálatosnak, mint a Thorpe famíliát. Eleanor Tilney maga a megtestesült tökély, igazi úrinő, kedves és bájos, mégis erős, hogy apja szurkálódásait ily méltósággal viseli, Henry Tilney pedig remek úriember. Imádtam a humorát és azt, hogy olyan diplomatikusan tudott rosszalló véleményt mondani azokról, akiket jogosan tartott kevesebbre. Kicsit csipkelődő, kicsit teátrális a viselkedése, de teljes mértékig szerethető. Hogy mit kedvelt meg Catherine-ben magam sem értem, de még az írónő is csak a hatalmas szívét tudta emlegetni a lánynak, más erénye nemigen volt. Mégis egy pár lettek és meg lett a hepiend, mindazonáltal bennem maradt némi tüske a hősnő személyisége miatt. A történet ugyan olvasmányos volt és kitűnően lett megírva, mégis Catherine Morland személyisége erősen lehúzta ezt a regényt a szememben. Jane Austen könyveit pontosan azért szeretem olvasni, mert nem védtelen, gyámoltalan, törékeny virágszálakról kell negédes, nyálas sorokat olvasnom, hanem okos, talpraesett, büszke és erős személyiségű nőket ismerhetek meg, ez a hősnő viszont nagyon kilóg a sorból. Nem utálom, erről szó sincs, mert értem, hogy az írónő ezúttal a kevésbé karakteres női erényeket próbálta kiemelni. Catherine kedves, jóravaló, tiszta és naiv teremtés, de nekem már kicsit túlságosan is magatehetetlen és befolyásolható. Ennek ellenére örülök a végkifejletnek, még ha picit furcsállom is, és nektek is csak ajánlani tudom, mert a főszereplő jellemét leszámítva ez egy nagyon kellemes kis olvasmány és bárkinek a szórakoztatásául szolgálhat.

Régóta vágyott zsákmányok

A tegnapi nap folyamán kaptam a munkahelyemen egy kis vásárlási utalványt, amit a Camponában lehet beváltani különféle üzletekben, és naná, hogy nekem már mennem is kellett elverni legalább a háromnegyedét :D No nem azért, mert vásárlási kényszerem volt, hanem mert így nem kellett a fizetésemig várnom három olyan dologra, amikért hónapok óta csorog a nyálam. Célirányosan mentem és nem is vettem semmi mást azokon kívül, amiket szerettem volna, és hál' istennek az utalványt mindkét üzletben be lehetett váltani.
Az első utam értelem szerűen a könyvesboltba vezetett, ahol őket hoztam haza:

Nagyon szerettem volna már beszerezni Jane Austen eme két regényét és veszettül boldog vagyok, hogy végre magaménak tudhatom őket. Rajongok az írónő stílusáért, képtelen vagyok megunni, és ez a két történet filmeken is nagyon tetszett, a kedvenceim között vannak. Alig várom, hogy olvashassam őket. Pont most fejeztem be tőle a Klastrom titkát, úgyhogy amint az éppen akutális új olvasmányommal végeztem, ismét Jane Austen világában fogok elmerülni.

Az Artdeco szemhéjalapozó itt a lényeg, a barna essence szemceruzát azért vettem meg, hogy az utalványt kihasználjam. Persze így sem bánom a cerka megvásárlását, pont azért is döntöttem a barna mellett, mert mindig feketével húzom ki a szemem, most itt az ideje kipróbálnom valami natúrabbat is. Nyáron igazán jól fog jönni, mikor minimálisan sminkelek.

Az Artdeco szemhéjalapozójára nagyon régóta vágytam. Jelenleg az Alverde termékét használom napi szinten, de sajnos nem vagyok vele maradéktalanul megelégedve, ezért is döntöttem úgy, hogy a borsos ár ellenére beruházok erre a sokak által dicsért darabra. Az Alverdét is el fogom használni, de érthető módon ritkábban fogok utána nyúlni egy ilyen jó termék mellett. Vagyis hát én még nem tudom miként szuperál, de remélem sok más bloggerhez hasonlóan én is csak áradozni fogok majd róla :)