Nagy naphoz érkezett a VKP, ugyanis ma ünnepli egy éves szülinapját ez a kezdeményezés :) Nagyon örülök, hogy csatlakoztam, mert mindig érdekes témákról kell írnunk, ráadásul a listából én is megismerhetem sok más blogger véleményét.
Mivel a mai egy különleges kiadás, ezért Szilvi azzal lepett meg minket, hogy a témakört mindenki szabadon választhatja. Hát ez bizony nagy lehetőségeket rejt magában, mert ahány ember annyi elképzelés, én már alig várom, hogy megnézhessem a többiek milyen témát választottak erre az alkalomra :)
Na és velem mi a helyzet?
Én úgy döntöttem, hogy a számomra fontos emberi tulajdonságokról írok. Úgy hiszem mindenkinek van egy kis képzeletbeli lista a fejében olyan emberi tulajdonságokról, amiket fontosnak tart másokban (és önmagában is persze), ami alapján közelebb enged magához másokat. Persze ahány ember annyi verzió, én most a saját kis listámat szeretném nektek bemutatni.
Számomra fontos emberi tulajdonságok:
1. Őszinteség
Minden körülmények között ezt a tulajdonságot becsülöm a legtöbbre, mert ez az, ami egyre kevesebb emberben található meg, sajnos :( Pedig az őszinteség - véleményem szerint - alapvető pillére kell, hogy legyen az emberi kapcsolatoknak legyen az akár szerelmi, vagy baráti jellegű, de még a családi kapcsolatoknál is nagyon fontos. Ha nincs őszinteség, ha becsapjuk, átvágjuk egymást, akkor hamis életet élünk, hamis képet mutatunk a világnak és előbb-utóbb rosszul fogjuk magunkat érezni a bőrünkben. Én világ életemben egyenes embernek tartottam magam, nem szokásom még azért sem valótlant állítani, hogy azzal megkíméljek valakit az igazságtól. A tálalásra odafigyelek, igyekszem kíméletesen, körültekintően fogalmazni, de hazudni, vagy eltitkolni valaki elől bármit is nem az én műfajom. Természetesen ugyanezt elvárom másoktól is, de ezt a baráti köröm nagyon jól tudja. Én mindenkitől a színtiszta igazságot szeretném hallani, mert azzal haladok előbbre. Elég jó radarom is van arra, ha valaki nem őszinte velem, így nem is érdemes megpróbálkozni nálam a hazudozással, mert rögtön rájövök és akkor aztán végleg leírta magát az illető a szememben.
2. Empátia
Nagyon nagyra tartom azokat az embereket, akik képesek átérezni mások problémáit, bele tudják magukat képzelni bizonyos szituációkba, éppen ezért megértőbbek és elfogadóbbak másokkal szemben. Sokan nem látnak tovább a felszínes külsőségeken és a megjátszott szerepeken, de akiben van egy kis érzés, az rá fog jönni, hogy egy kis együttérzéssel többet érhet el, mint a korholással. Félreértés ne essék, nem vagyok az az "ütyülü-pütyülü" típusú ember, aki a sorozatgyilkost is a keblére öleli, de szeretem úgy megítélni az embereket, ahogy nekem tetszik. Ez nálam azzal jár, hogy az első benyomás után próbálok mélyebbre nézni, beleképzelni magam az illető helyébe és az ott észleltek alapján megismerni valakinek az igazi jellemét. Ezen kívül azt is fontosnak tartom, hogy ha valakinek problémája, fájdalma van, akkor ne szitkozódó szavakat, lesajnálást, vagy mérges kifakadást kapjon, hanem egy kis együttérzést. Számtalanszor tapasztaltam, hogy a kedves, gyöngéd, együttérző szavak gyakran többet segítenek a legmarconább emberen is, mintha jól lehurrognánk őket.
3. Szilárd erkölcsi felfogás
Ez egy kissé kényesebb téma. Azt hiszem az erkölcs mindenki számára más és más. Én kissé régimódi ember vagyok, így az erkölcsi nézeteim a pár száz évvel ezelőtti normákhoz igazíthatóak leginkább, magyaránt nem tudok azonosulni a mai modern szabados életvitellel. Persze mindenkinek szíve-joga úgy élni az életét, ahogy akarja, de nagyon nagyra értékelem azt, ha valaki hozzám hasonlóan a régebbi erkölcsi értékeket képviseli, vagy ha teljes mértékig kiáll a nézeteiért és hű ahhoz, amiben hisz. Nem is kell annak pont olyannak lennie, mint az én erkölcsi nézetem, mert én már azt is nagyon sokra tartom valakiben, ha sziklaszilárdan kiáll a véleménye mellett bizonyos témákban. Viszont leginkább azokkal az emberekkel tudok azonosulni, akik hozzám hasonlóan "kőkori" erkölcsi felfogással rendelkeznek. Ezzel senkinek nem szeretnék a lelkébe gázolni, tényleg, de manapság elég ritka olyan embert találni, aki bizonyos visszafogottsággal képes intim életet élni. És nem azért, mert önmegtartóztató életmódot szándékozik folytatni, hanem mert ez neki így jó és nem tudna másként élni. Szóval igen, ez eléggé megosztó téma, de én mindig is felvállaltam a nézeteimet, most sem teszek másként.
4. Becsületesség
Szintén olyan dolog, ami sokak szerint veszendőben van az emberi fajból. Mert manapság mit tapasztal az ember? Hogy becsületesen nem juthatsz el sehova. Nem érheted el a vágyaidat, nem élheted úgy az életed, ahogy akarod, éppen ezért dobj sutba mindent, taposs át másokon, és akkor kitárul előtted a világ. Engem nagyon elszomorít, hogy a mai világban tényleg csak kerülő utakkal érheti el az ember azt, ami boldoggá tenné, és ha valaki becsületes életet próbál fojtatni, akkor kinevetik és naivnak bélyegzik. Nos a magam részéről szeretek emelt fővel járni a világban és szeretek bűntudat és megvetés nélkül tükörbe nézni. Mivel nagyon erős igazságérzetem van, nem tudnék nem becsületes lenni. Még a kis apróságokban sem. Nem tudok bliccelni. Nem tudok hazudni azért, hogy nekem jobb legyen. Nem tudok zsebre rakni még 50 forintot sem, mikor az előttem sétáló lány kezéből esett ki az a pénz. Egyszerűen nem megy. Engem édesanyám becsületességre, emberségre tanított, bár tartok tőle az emberség fogalma lassan nem lesz egyenlő a becsületességgel. Én mai napig ezen elvek szerint élek még akkor is, ha bizonyos közegben emiatt kinevetnek. Mondanám, hogy elvárandó lenne ez mindenkitől, de tapasztaljuk, hogy nem az. Egy birtokló, törtető világban a becsület szorul utolsó helyre, ha az ember el akarja érni a célját. Én sem várok már el senkitől semmit, de ha találkozok olyasvalakivel, aki tényleg becsületes, arra nagyon mély, őszinte megbecsüléssel gondolok.
5. Tisztelet
Ez megint összetett téma, mert tiszteletet tanúsítani nem csak egy dolog iránt lehet. Fontosnak tartom, hogy tisztelettel adózzunk a bolygónk, a természet előtt. Meg kell becsülni, hogy ilyen csodálatos helyet kaptunk otthonunknak, ami ellát minket mindennel, amire szükségünk van. Igazán megérdemel a természet annyit, hogy vigyázzunk rá és tiszteljük őt. Én mindig, mikor egy háborítatlan, békés helyen találom magam, elámulok a természet szépségén és erején. Márpedig aminek ilyen nagy ereje és hatalma van, azt igenis tiszteletet érdemel. Nem tudok csak üres tárgyakként, környezetként tekinteni a fákra, az állatokra, a növényekre. Úgy tekintek rájuk, mint az ősi családomra, ahonnan jöttem és ahová mindig is tartozni fogok még akkor is, ha betondzsungelben élek. Mert a szívem visszahúz.
Tisztelettel adózunk egymás iránt is. Ezt nem úgy értem, hogy boldog-boldogtalan előtt hajlongani és pukedlizni kell, hanem úgy, hogy minden embertársunknak kijár egy alap tisztelet, egy alap jómodor és kellemes viselkedés. Példának okáért nem fogom jól oldalba vágni az előttem totyogó idős embert, mert lassan közlekedik és én nem érem el miatta a villamost. Nem fogok mindenkit levegőnek nézve előrefurakodni a sorban. Nem megyek vadbarom módjára neki mindenkinek, aki szembejön velem. Csak hogy néhány példát említsek. Igen, ezek mind az egymás elleni tiszteletlenség példái voltak, bármily hihetetlen is. Szerintem ezekre a hétköznapi tisztelet adásokra sokkal jobban oda kellene figyelnünk.
És persze a legfontosabb minden tisztelet közül a családtagjaink, szüleink tisztelete. Azért említem ezt meg külön, mert eljutott odáig a társadalom, hogy ez nem alap. Mert olyan világot élünk, ahol a gyerek ad tockost a tulajdon anyjának, ha az nem vesz neki édességet, ahol a testvér testvér ellen fordul, ahol a szülők házi cselédnek vannak tartva. Szerintem ez nem normális dolog. Nekem soha, de soha a büdös életemben nem jutott volna eszembe még csak felemelni sem a hangomat édesanyámmal szemben, pedig aztán nem voltam keményen fogva. Világ életemben tiszteltem a szüleimet, különösképpen édesanyámat és mindig felnéztem rá, példaképemnek, tanáromnak, erkölcsi iránymutatómnak tekintettem. Persze gyerekfejjel nehezebb felfogni mindazt a sok dolgot, amit értünk tettek a szülein, most felnőttként szinte döbbenetes számomra ez az áldozathozatal. Viszont már gyerekként is éreztem, hogy édesanyám egy különleges, erős nő, aki a jég hátán is megél és mindent megtesz azért, hogy nekem jó legyen - hát akkor kutya kötelességem őt tisztelni mindezért. Mondjuk ezt nekem sosem kellett tanítani, tudtam magamtól is. Az, hogy a mai világban miért nem természetes mindez, nem tudom. Talán a rossz nevelés, a rossz példák és az időhiány az oka, nem tudom. De abban biztos vagyok, hogy a tiszteletadás számomra fontos dolog és ha valakiben meg van ez a képesség, akkor azt nagy becsben tartom.
Írhatnék még sok emberi tulajdonságot, amit fontosnak tartok (kedvesség, humor, segítőkészség, stb.), de akkor aztán véget nem érő bejegyzés születne ebből a témából, untatni pedig nem szeretnélek titeket :) Remélem tetszett nektek ez a kis kifejtés és ha van kedvetek hozzászólás formájában osszátok meg ti is velem a számotokra fontos emberi tulajdonságokat :)
