Önbizalom tréning - Független vagy!

Rég nem jelentkeztem az önbizalom tréninggel, és ezt igazán sajnálom. Szeretek lelkesítő sorokat írni számotokra, ám sajnos az utóbbi idők kimerítő teendői nem tették lehetővé, hogy rászánhassam az időt egy alapos, lélekemelő irományra. Márpedig ha lelki témákról van szó, akkor triplán szeretnék odafigyelni arra, mit osztok meg veletek, hiszen ezek fontos, kényes dolgok. Biztosra veszem, hogy vannak olyanok, akik nem tartják ezeket a buzdító írásokat hasznosnak, de ezzel nincs is gond, nem lehet mindenkinek megfelelni :) Tisztában vagyok azzal, hogy nem mindenki működik egyformán - van, akinek a simogató, gyöngéd szavak kellenek, van, akinek a fenékbe rúgás. Van, akit egy ilyen iromány nem visz előbbre, de van, akit igen. Én minden esetben azért ragadok klaviatúrát, mert a segítő szándék vezérel és abban reménykedem, hogy szavaim valahol, valakinek segítséget nyújtanak. Anno a visszajelzéseitekből azt vettem észre, hogy vannak azért, akiknek hasznosak voltak az önbizalom tréninges bejegyzések, szóval már ezért megéri csinálni :) Most, hogy ekkora szünet után ismét nekiülök ennek a rovatnak különös érzések árasztanak el, mert rá kellett jönnöm, hogy a választott témám az egyik legnehezebb mind közül. Én azért mégis tennék egy kísérletet arra, hogy megosszam veletek a véleményem és bízom benne, hogy ez sokatok számára hasznos lesz :)

Nagyon sokáig a függetlenség szó igen távol állt tőlem. Gyerekkorom nagy részét szüleim óvó tekintete és féltő gondoskodása mellett töltöttem, ahol nem volt szükségem önálló döntésekre, cselekedetekre, mert a családom mindent elintézett helyettem. Ez egy darabig teljesen normális, de mikor idősebb lettem a helyzet még mindig változatlan volt, én pedig elkényelmesedtem. Nem gondoltam bele abba, hogy egyszer muszáj lesz önállóvá válnom. Nehéz is volt a kezdet, sok mindent meg kellett tanulnom, amit mások a családdal közösen tapasztalnak meg, de végül átvergődtem a kezdeti nehézségeken.

Mikor végre teljes egészében leváltam a szüleimről egész különös érzés ejtett hatalmába. Szabadnak éreztem magam. Néha bukdácsoltam ugyan, de hihetetlen jó érzés volt függetlennek lenni. Nem voltam ráutalva senkire, kialakíthattam a saját szokásaimat, egyszóval fantasztikusan éreztem magam. Jelenlegi életminőségem tudatában még csak visszagondolni is rémes arra a kiszolgáltatottságra, amiben régen éltem. És félreértés ne essék, nem szeretném eltörölni a fiatal éveimet, hiszen azok is hozzátartoztak az életemhez. De amióta belekóstoltam az önállóságba, képtelen lennék ismét egy másik emberhez, másik közeghez alkalmazkodni, vagy hagyni, hogy rá legyek utalva valakire. A szabadság tudata nagy öröm számomra. Ám legnagyobb csodálkozásomra ezt nem mindenki látja így.
Sokan képtelenek úgy élni, hogy ne tegyék függővé a mindennapi létezésüket egy rajtuk kívül álló személytől, vagy egyéb tényezőtől. Biztonságérzetet ad nekik az, ha van mibe kapaszkodniuk, és ez végülis teljesen érthető. A függetlenség nem egyenlő azzal - az én meglátásaim szerint -, hogy ellökök magamtól minden segítő kezet, hanem hogy csak akkor ragadom meg őket, mikor igazán szükségem van rájuk. Vannak helyzetek, mikor igenis szükség van egy kis támogatásra, segítségre, de nem állandó jelleggel. Az emberek elkényelmesednek azáltal, hogy valaki, vagy valami mástól teszik függővé a boldogságukat. Sokfajta függőség van, fizikai és lelki egyaránt, de ezekbe most nem szeretnék belemenni. A mostani bejegyzésemmel leginkább arra szeretnék buzdítani mindenkit, hogy merjenek függetlenek lenni! Nem kell megijedni attól, ha egy problémával egyedül maradsz, mert nincs olyan helyzet, amit ne lehetne megoldani. Eleinte én is kétségbe voltam esve, hogy egymagam kell döntsek sok mindenről és egyedül kell intéznem dolgokat, de a kezdeti félelem hamar el is múlt, mikor rádöbbentem, hogy nincs olyasmi, amit ne tudnék megoldani. A legtöbbeknél az a probléma - csak úgy, mint nálam is -, hogy nincsenek tisztában azzal, mennyire könnyedén tudnának boldogulni a világban. Ha hagyjuk, hogy a félelem visszatartson, akkor örök életünkre rá leszünk utalva mások kényére-kedvére, ami nem egy egészséges dolog. Engem pl. sokkal jobban megnyugtat az a tudat, hogy nem függök senki mástól, csak saját magamtól, így egyedül az én döntéseim azok, amikkel együtt kell tudnom élni. Ha elrontok valamit, akkor az az én hibám és tudomásul kell vennem, hogy elcsesztem. De ha más hibázik és ezzel a hibával engem is magával ránt, az már közel sem elfogadható számomra. Szeretek a magam ura lenni, szeretem tudni, hogy akire számíthatok, az én magam vagyok, nem pedig egy külső személy, vagy tényező. Ehhez pedig bátorság kell.

Igazából nincs mitől félni. Mindenkiben ott van az erő, hogy önállóan is képes legyen boldogulni a világban, csak egyesek nem aknázzák ki ezt a képességüket. Pedig fantasztikus érzés, mikor az ember rádöbben, hogy egymaga is képes sok mindenre, nem szükséges hozzá még valaki. Másrészről azt sem szabad elfelejteni, hogy nem lehet mindig másokra számítani, ha bajunk van. Előfordulhat, hogy senki nem tud a segítségünkre sietni, de ez nem baj, sőt! A kényszerhelyzetek szokták szülni a legjobb eredményeket, mivel ilyenkor esélyes, hogy felfedezed magadban azt az erőt, amiről azt hitted, hogy nincs is meg benned. Pedig ott van, csak felszínre kellett kerülnie.
Persze továbbra is szeretném leszögezni, hogy mindaz, amiről írok nem zárja ki azt, hogy az ember néha napján segítségért forduljon. Vannak helyzetek az életben, amikor szükség van rá, de józan ítélőképességgel el tudjuk dönteni, hogy ezt mikor vegyük igénybe. Nem hiszem, hogy okos döntés minden apró-cseprő problémával másokat terhelni, ha azt magunk is meg tudjuk oldani.
Sokaknál a bizonytalanság játszik még szerepet, vagyis az önbizalomhiány. Vannak, akik nem képesek magukról elhinni, hogy a feladataikat egymaguk is meg tudják oldani, állandó megerősítésre van szükségük. Pedig ha az ember egy picit bízik magában, a saját képességeiben és a környezete támogató szavaiban, akkor előbb-utóbb megjön az önbizalma ahhoz, hogy ne igényelje mások segítségét/megerősítését munkája során. Ráadásul ha nem próbáljuk ki magunkat bizonyos dolgokban, akkor sosem derül ki, hogy képesek vagyunk-e azt önállóan kezelni.

A függetlenség témájában csak néhány dolgot fontos megjegyezni: mindenkiben van erő, kitartás és bátorság ahhoz, hogy önállóan meg tudjon oldani helyzeteket. Meglehet, hogy most bizonytalannak érzed magad, vagy úgy gondolod, hogy a felsorolt tulajdonságok egyike sem illik rád, közben pedig igenis ott vannak benned ezek a jellemzők, csak még nem nagyon használtad őket. Engedd, hogy a benned rejlő erő utat törjön magának és vedd kezedbe az életedet! Nincs szükséged senkire, csak magadra ahhoz, hogy boldogulni tudj az életben! Ha alkalomadtán kapsz támogatást a kedvesedtől, barátodtól, családodtól az nagyon jó dolog, de amikor lehetőséged van egyedül helyt állnod az életben, ne ijedj meg! Remekül fogod csinálni :) Sok élethelyzet kívülről félelmetesebbnek tűnik, mint amilyen valójában. Ha megtapasztalod őket, akkor erre te magad is rá fogsz jönni. Légy büszke magadra, légy erős és légy magabiztos, akkor az életed minden területén sikerrel fogsz járni. És igen, ismét egy kis egészséges egoizmusra próbáltalak rávenni, de úgy hiszem, hogy a mai világban, ahol annyi összezavart, önértékelési problémás, félelmektől szenvedő ember van, ott elkél egy kis bátorítás. Nem szabad hagyni, hogy a kétségeink visszatartsanak attól, amik lehetünk. Benned is nagy lehetőségek rejlenek, te is erős, bátor, magabiztos ember vagy! Nem kell fogni a kezed, meg tudod tenni a lépéseidet önállóan is. Amikor pedig véletlenül megbotlasz és elesel, akkor fogod magad, felállsz, megigazítod a koronádat és vonulsz tovább ;) Persze az is lehet, hogy mikor elesnél, kinyúlik érted egy segítő kar, amibe kapaszkodhatsz, de azt a kart ne fogd annál tovább, mint amennyire szükséges. Amikor kell, akkor elfogadhatod a felajánlott kart, de mihelyst nincs rá égető szükséged, nyugodtan engedd csak el - nem fogsz újra elesni, mert meg tudsz állni a saját lábaidon is. És hidd el nekem, ez remek érzés!

Önbizalom tréning - Erős vagy!

Mit is jelent erősnek lenni?
Visszaszívni a könnyeket, mikor azok elő akarnak törni?
Megregulázni érzelmeinket, mert a szituáció nem megfelelő a kitörésre?
Tűrni a végtelenségig?
Vagy épp elengedni?
Talán mindegyik és közben egyik sem. A mai világ viszont kétségtelenül megköveteli az embertől, hogy erős legyen. Akadályokat, nehézségeket gördít elénk az élet, amit vagy tudunk kezelni, vagy felemésztenek. Meg kell tanulnunk erősnek lenni. Az ehhez vezető út ott kezdődik, hogy tudd és elhidd magadról; már most erős vagy. Már most ott van benned az a képesség, hogy kezelni tudj nehéz helyzeteket, csak nem biztos, hogy mindig tudod is használni. Pedig erősebb vagy, mint hinnéd.
Ti, akik olvastok engem minden bizonnyal megéltétek már a magatok személyes poklát. Mindenkivel történtek szomorú, nehéz, borzasztó események, amik után talpra kellett állnotok és élni tovább az életeteket. Mert ennek így kell lennie. Mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy belesüppedjünk a mocsárba, még ha az olyan könnyű is lenne. Néhányan sajnos megteszik, de ti nem vagytok ilyenek. Mert ti erősek vagytok, erősebbek, mint képzelnétek. Mert ti letöröltétek a könnyeiteket és a búslakodás helyett a tovább lépést választottátok.

Nem tudom mi mindenen vagytok már túl, de biztosra veszem, hogy nagyon jól tudjátok mit jelent erősnek lenni. Mindenki megvívta a maga csatáit. És nézzétek meg, itt vagytok. Éltek, küzdötök napról napra. Én is itt vagyok. Az élet annyi bajt, fádalmat, nehézséget zúdított már a nyakamba, hogy voltak idők, mikor azt hittem összecsuklok a súlyuk alatt. Nagyon fáradt voltam. Elegem volt a folytonos küzdésből, erőlködésből, szomorúságból. Csak pihenni akartam kicsit. Mert nehéz és fárasztó dolog állandóan talpra állni. De megtettem és itt vagyok, épen és egészségesen. Szép életem van, szép családom, szép jövőm. Mert ez volt a vágyam. Mindennél fontosabb célom volt az, hogy szép, teljes és boldog életet éljek, de ehhez meg kellett tanulnom legyőzni a problémáimat. Nem ülhettem állandóan a szobám sarkában sírdogálva, hogy nekem ez túl sok, mert különben oda az álmom. Pedig sok volt, nagyon sok. Túl fiatalon kaptam túl nagy pofonokat, de az élet nem válogat. Nem nézi, hogy nő vagy-e, vagy férfi, hogy fiatal vagy, netán öreg. Egyszerűen csak betoppan a világodba, összezilál mindent és te csak nézed a pusztítást, amit maga után hagyott. A forgószél után eldöntheted, hogy ülsz összekuporodva a szeméthalom tetején, vagy nekiállsz takarítani.
A nehézségek ezerféleképpen jöhetnek az életünkbe. Van, akiknek nincs jó énképük, mások súlyos betegségben szenvednek. Akad olyan, aki sehol nem lel társra, és van olyan is, akit túl sokszor hagytak magára. Van, aki közeli szerettét, rokonát veszítette el, más pedig anyagi problémákkal küzd. Annyi mindent sorolhatnék föl, annyi példát hozhatnék. A lényeg viszont minden esetben az, hogy titeket nem vett uralma alá a gyengeség. Felálltatok, még ha sokadjára estetek is el, és ez igazi erőre utal.

Ha most vannak problémáid, nehézségeid és fájdalmaid, biztos mázsás terhet cipelsz a szíved tájékán. Akármi is a gondod, egész biztos vagyok benne, hogy számodra szörnyen nehéz lehet. Nehéz maga a probléma, de még nehezebb nap mint nap felkelni és élni az életed úgy, ahogy kell. Ne felejtsd el, hogy Isten a legnehezebb csatákat a legjobb harcosainak adja. És bizony te is ilyen vagy - egy erős, kitartó lélek, aki nem hagyja, hogy a problémák legyűrjék őt. Tudom, hogy egyszerűbb és kényelmesebb lenne hagyni, hogy a gondok csak úgy megtörténjenek - én is hagytam néha. Emberből vagyok, akárcsak ti, és a sok fájdalomtól elfáradtam. De hidd el, nem lesz jobb attól, ha hagyod, hogy magadba zuhanj. Csak eleinte érzed annak, mert megpihen a tested/lelked az állandó küzdelemtől. Jól esik fellélegezni és hagyni, hogy sodródj az árral, de a közérzeted idővel rosszabb lesz. Mert nem ilyen életet akarsz élni.
Tudom, hogy vannak nehézségek, fájdalmak és veszteségek, amikre nincs gyógymód. Vannak olyan dolgok, amiket nem lehet pótolni, és amiknek az emlékét az idő sem halványítja el. Tudom, mert én is veszítettem el olyat, aki végtelenül fontos volt számomra. Néha a mai napig is fáj a hiánya. De megtanultam együtt élni azzal, hogy ezen már nem változtathatok, s próbálok a szép emlékeimbe temetkezni. Vannak dolgok, amiken nem tudok változtatni, de az, hogy miként kezelem a helyzetet már az én döntésem. Kesereghetek és sírhatok azért, mert az, akit szerettem már nincs velem, de ezzel csak nekem lesz rosszabb, neki már nem. Én viszont inkább azt választom, hogy boldogan emlékezek őrá és a szép élményeinket idézem fel magamban. Ez mindig mosolyt csal az arcomra :)
Az olyan dolgokról, mint az egészség és anyagi helyzet csak annyit mondhatok, hogy minden hozzáállás és kitartás kérdése. Nekem borzasztó rossz volt az egészségem sokáig. Sőt, jobbat mondok - soha nem leszek teljesen egészséges. Ez van. De amikor az orvosok lemondtak rólam, én akkor sem adtam fel. Mert élni akartam, és ha ezért vért izzadva kell küzdenem, ám legyen. Minden tőlem telhetőt megtettem a gyógyulásomért és a küzdelmemet siker koronázta. Édesanyám ugyancsak győzelmet aratott a betegségével folytatott harc során. Ha neked is vannak egészségügyi problémáid, akkor egy valamit nem szabad elfelejtened: csak te gyógyíthatod meg magadat. Az orvosok, nővérek segíthetnek ebben, de a te élni akarásod, gyógyulási vágyad az, ami igazán számít. Erősnek kell lenned! Senki nem akarhat helyetted. Ha te nem akarsz, ha nincs benned vágy a jobb életre, akkor nem fogsz sikerrel járni. De ha kitartó vagy és céltudatos, és ha nem hagyod, hogy a nehéz helyzetet önsajnáltatásba fullasszon, akkor igenis sikerrel fogsz járni. Az ember csodálatos dolgokra képes. A testünk és a lelkünk ezerféleképpen lehet megkínozva, összetörve, megfoltozva és porrá zúzva, de mindannyiszor megtaláljuk a módját annak, hogy teljesen rendbe jöjjön. Ehhez csak olyan dolgokat kell keresni, amik boldoggá tesznek, amiért érdemes erőt venni magadon és talpra állni. Biztos vagyok benne, hogy a veszteségen és a nehézségen túl vannak még olyasmik az életedben, amiért érdemes küzdeni.

Soha ne add fel. Tarts ki és mutasd meg az univerzumnak, hogy képes vagy rá! Sőt, jobbat mondok - magadnak bizonyísd be, hogy erősebb vagy, mint gondolnád!
És ne szégyelld a könnyeidet! Azt mutatja, hogy képes vagy érezni. Az érzés csodálatos dolog. Veszélyes, mert kétélű fegyver, de nélküle a világ üres lenne. Ne tartsd vissza a könnyeidet, had törjenek elő. Nem az az erős, aki állandóan nyeldekli a fájdalmát, hanem aki fel meri őket vállalni. Ahhoz bátorság is kell ám! És véleményem szerint egy kiadós sírás remek gyógyító hatással van az emberre. Megkönnyebbül tőle a lélek, felszabadultabbnak érezzük tőle magunkat - mintha sokévnyi stresszt adtunk volna ki magunkból. Ki tudja, talán egyeseknél valóban így is van.
Egy a lényeg; akármilyen gondba is ütközöl életed során, nem szabad hagynod, hogy lehúzzon. Mindig jönnek új lehetőségek, új életcélok, minden seb begyógyul és minden élet megy tovább, ha te is úgy akarod. Nem mondom, hogy nem maradnak utána hegek. Mert a bőrödről eltűnnek a sebek, de a szívedből soha. Tudom milyen érzés. Nem is kell ezeket elfelejteni, vagy úgy tenni, mintha meg sem történtek volna. Inkább légy büszke a sebeidre, mert ezektől lettél az az erős ember, akinek most ismerhet a világ. Nem kell őket letagadni, de nem is kell őket folyton folyvást feltépni, vagy kapargatni. Egyszer bőven elég volt, hogy fájt, többször ne taszítsd magad bele a kellemetlen érzésekbe. Emlékezni kell ezekre, de rágódni rajtuk fölösleges.

Az erős ember előre néz és nem állandóan a válla fölött tekintget hátra. Persze mondhatnánk, könnyű ilyen okosakat mondani. Nekem sem mindig sikerül, bevallom. Néha elmerengek szomorú eseményeken az életemből, siratom, akiket elveszítettem, siratom, akik ellöktek maguktól. Néha rettegek a betegségemtől is, vagy hogy elveszítem a szeretteimet. De végül mindig rájövök, hogy ezzel csak magam alatt vágom a fát. Nem azon kell gondolkodnom, hogy mi lenne, ha..., hanem azon, hogy mi van most. "A múlt történelem, a jövő rejtelem, de a jelen ajándék." Ha a jelenemben meg tudom látni a sok szépet és jót, ami körülvesz rájövök, hogy mégis csak megérte erősnek maradni még a sok gyötrődés ellenére is. Mert végül is ezzel sokkal jobban jártam. A bánatnak is meg van a maga ideje, de ne húzzuk túl sokáig. Ha hagyjuk, hogy eluraljon, felemészt minket. Ha letelt az ideje veszünk egy nagy levegőt és így, vagy úgy, de felállunk. Mert az erő nem a karunkban van, hanem a szívünkben. Ha erős a szíved, bárhonnan fel tudsz állni.

És hiszem, hogy ti mindnyájan erősek vagytok! Még ha akadályokat is gördít elétek az élet, biztosra veszem, hogy le tudjátok győzni őket, ha kellőképpen akarjátok.
Mert erősebbek vagytok, mint ahogy azt hinnétek :)


Remélem ezen "kis" gondolatmorzsa elolvasása kis erőt öntött belétek is :) Ha van a témához fűződő gondolatotok, véleményetek, kérlek ezúttal is osszátok meg őket velem, nagyon érdekelne :)

Önbizalom tréning - Tehetséges vagy!

A sorozatom ezen része különösen fontos számomra. Ezúttal nem a külsővel foglalkozunk, hanem a belső értékekkel, sőt, innentől kezdve már inkább lelki témák fognak előjönni, hiszen a külsőségekkel kapcsolatosakat kivégeztük. Tapasztalataim szerint egy nő akkor lesz harmóniában és egyensúlyban önmagával, ha a lelki békéje rendben van, és ez a harmónia kiül a külsejére is. Ez tesz minket sugárzóvá, széppé, ettől érezzük jól magunkat a bőrünkben. Ha valami odabent nincs rendben, akkor tehetünk akármit a külsőnk ápolása érdekében, nem fogjuk igazán jól érezni magunkat, és ezt a környezetünk is észreveszi rajtunk. Talán kissé meglepődtök majd a mostani témaválasztásomon, de a bejegyzés végére érve mindenki érezni fogja milyen fontos téma is ez.
Tehetség. Van, aki azt mondja magáról, hogy van bizonyos dolgokhoz tehetsége, de akad olyan is, aki semmiféle kiemelkedő képességet nem vél felfedezni magában. Én úgy gondolom, hogy mindenki valamilyen tehetséggel született a világra. Mindig van valami, amiben kiemelkedőek tudunk lenni, és ez nem feltétlenül a művészi vénára értendő. Rengeteg féle tehetség létezik. Az első és legfontosabb az, hogy megtaláljuk magunkban ezt a rejtett képességet. Rengeteg embertől hallottam már azt, hogy ő egy teljesen átlagos, szürke kisegér, semmiben nem tud kiemelkedőt alkotni, nincs tehetsége semmihez. Biztos ti is találkoztatok már ilyen emberrel. Figyeltétek az arcukat, miközben erről mesélt nektek? Szomorú, fáradt és lemondással terhes a tekintetük, mintha már említésre méltónak se találnák magukat. Engem ez nagyon elkeserít.

Úgy érzem, hogy akik ilyen véleménnyel vannak magukról, megint csak másokhoz mérik magukat. Meglehet, hogy szeretnek otthon, főzőcskézés közben énekelni és ügyesek is benne, de van a baráti körükben egy másik ember, aki szintén szeret énekelni és az önbizalom hiánya miatt saját magát nem tartja elég tehetségesnek, mivel az ismerőséhez méri a saját tudását. Arra is meg van a lehetőség, hogy soha nem mutatja meg mások előtt mire képes, mert teljes mértékig hisz abban, hogy nem szállhat versenybe másokkal. Tudjátok mi a bajom az ilyen felfogással? Az a hülye versenyszellem. Miért kell állandóan versengenünk egymással? Mondok egy durva példát; Miklósa Erika csodálatos operaénekes, nekem példának okáért egyik személyes kedvencem. És vegyük mellé mondjuk Celine Diont. Ő is csodálatos hanggal megáldott, tehetséges énekesnő, de egyáltalán nem említhetőek egy lapon, mert teljesen más stílusban alkotnak. Most akkor emiatt az egyik nem tehetséges? Nem, erről szó nincs. Mindkettő csodálatos muzsikát alkot a maga nemében, és nem kell őket összehasonlítanunk ahhoz, hogy megfelelően tudjuk értékelni a munkásságukat. Bevallom régen én magam is ilyen ember voltam, talán ezért is olyan könnyű erről a témáról írnom, meg úgy az eddigiekről is. Mindig is szerettem alkotni, kreatív lenni, jó érzékem volt a művészetekhez, de olyan környezetben éltem, ahol leginkább mások árnyékában lapítottam, mert nem volt kellő bátorságom lépni. Aztán mikor megtettem, nem csak a környezetem lepődött meg, mire vagyok képes, de én magam is. Ha nem tettem volna, talán sosem állok színpadon estélyi ruhában, csodás musicaleket énekelve, vagy sosem nyerem meg a Gótikus hastáncverseny teljes gótikus kategóriáját. Ha nem teszem, akkor a gondolataim csak egy füzetben kallódnának ahelyett, hogy megosztom veletek és segítek rajtatok, vagy éppenséggel sosem kezdek el komolyabban foglalkozni sminkeléssel és lakkozással, s akkor nem kaptam volna tőletek azokat a megindító, végletekig jóleső kommenteket, amik arra buzdítanak, hogy folytassam tovább. Ha nem lett volna mindezekhez bátorságom, még most is a saját gyávaságomon keseregnék és vágyakoznék olyasmik után, amik csak rajtam múlnak. De megtettem ezeket a lépéseket és azóta sokkal jobban érzem magam a bőrömben.

Egy szó mint száz, én nem hiszek abban, hogy egy embernek ne legyen tehetsége legalább egy dologhoz, mert igenis mindenki jól ért valamihez! Ez lehet akár művészettel kapcsolatos dolog, de lehet olyasmi is, amit talán említésre méltónak sem tart, pedig igenis az, pl. istenien főz, erős szépérzékkel rendelkezik, sziporkázó a humora, remek tanácsadó és lelki támasz, jól ért a házi praktikákhoz, különösen kitartó, stb. Ezek mind-mind olyan képességek, amik igenis elismerésre méltóak. Én példának okáért nagyon béna vagyok a házi prkatikákban, és mindig örömmel veszem, ha mondjuk akár egy blogger, vagy egy ismerős a baráti körömből mond egy jó kis megoldást valami háztájéki problémámra, mert én magamtól nem tudnék kiötölni semmit. Higgyétek el, mindenki tehetséges, csak meg kell találnia azt, hogy miben.
Viszont ami még inkább aggaszt ebben a témában, az a tehetséges emberekhez való hozzáállás. Észrevettétek már, hogy manapság ha az ember őszintén felvállalja azt, hogy valamihez jól ért, akkor rögtön megbélyegzik azzal, hogy micsoda felfuvalkodott, beképzelt kis béka? Szerintem ez vérlázító. Nem mondanám, hogy ez csak a magyarokra jellemző, mert szerintem mindenhol a világban vannak irigy és rosszindulatú emberek, de tény és való, hogy kis hazánkban rengeteg példát hallottam már erre. Hát tényleg ott tartanánk, hogy csak akkor lehetsz szimpatikus valaki számára, ha meghúzod magad a háttérben és nem fejezed ki a tehetségedet csak azért, hogy más ettől jobban érezze magát? Kezdjük ott, hogy aki ilyen szinten visszahúzza az ismerőseit, az egy irigy és utálatos ember. Senki kedvéért nem szabad letagadni a tehetségünket, hiszen mindenkinek jár az elismerés, a dicséret.

Ha pont attól az embertől nem kapod meg, aki rosszmájúan leszólt téged, hát édes istenem, na bumm. Nem megyünk Dunának. És tudátok mit? Az ilyen ember véleményére nem is kell adni, mert akik igazán szeretnek, azok minden körülmények között elismerik, hogy milyen csodálatos és nagyszerű ember vagy, és veled együtt örülnek a sikereidnek is. Nehogy már meghúzódj a háttérben csak azért, mert ő szeretne rivaldafényben úszni! Oké, az ő érdemei is el lesznek ismerve, de ne azáltal polcolja fel magát még magasabbra, hogy másokat lehúz a gödörbe. Igenis te is állj ki magadért, vállald fel mindazt, amiben tehetséges vagy és amiben ügyesnek érzed magad, mert a dicséret neked is jár! És megérdemled! Ettől nem leszel se beképzelt, se gőgös, se pöffeszkedő páva. Tedd félre azokat a tévképzeteket, miszerint az értékeid elismerése beképzelt dolog, mert erről szó nincs. Nem attól leszel te kedves, aranyos csajszi, hogy csöndesen, nyakig húzott vállakkal mosolyogsz, miközben mindenki más learatja körülötted a babérokat.

Ne ezzel akarj imponálni másoknak, mert aki sajnálja tőled az elismerést, az nem is igazi barátod. Akármi is a tehetséged, ne habozz megmutatni magad benne, mikor alkalmad adódik rá. Ha a többiek megtehetik, te miért ne tehetnéd? Féltékenyek lesznek rád? Na és, az már legyen az ő bajuk. Aki irigykedik másokra és fúj rájuk, az nem nevezhető igaz barátnak. Ha mentek karaoke-zni a haverokkal állj ki te is a többiek elé és kápráztasd el őket, had hallják meg, micsoda arany van a torkodban! Vagy mutasd meg a többieknek a rajzaidat, kápráztasd el őket gasztronómiai tudásoddal, esetleg lépj be bátran a beszélgetésbe és ne félj hozni a humoros formádat, mert az őszinte, természetes humort mindenki szereti. De ezer más példát felhozhatnék, a lényege mindnek az lenne, hogy soha, semmilyen körülmények között és senki kedvéért ne leplezd a tehetséged! Csodálatos dolog, ha valamiben kiemelkedően ügyes vagy, ez pedig olyan érték, amit meg kell osztani másokkal. Ha mindenki attól félt volna, hogy mit szólnak hozzá a többiek, rengeteg művészeti alkotással lenne szegényebb a világ. Gondoljatok csak bele, ha Alfons Mucha az önbizalomhiánya miatt nem festett volna, vagy nem mutatta volna meg soha a világnak a műveit, most nem gyönyörködhetnénk bennük. Ne rejtsd el azt, ami kincs benned. Ettől nem vagy rátarti, sem pedig feltűnési viszketegségben szenvedő, hiszen az, amiben jó vagy egy tény. Nyilván nem kell túlzásokba esni és piedesztálra helyezni magunkat, de a gödör mélyére sem.

Azt az adományt, azt az ajándékot, amit kaptál senki nem veheti el tőled, és senki nem fojthatja beléd - csak akkor, ha hagyod. Ne hagyd! Nem kell némának maradnod, nem kell csöndben sóhajtoznod a sarokban, miközben más elismerést kap. Vedd a kezedbe az életed és ne akarj görcsösen megfelelni mindenkinek. Biztosan lesznek olyanok, akik az ilyen kitárulkozásra negatívan reagálnak, de belőlük csak az irigység szól, nem kell foglalkozni velük. Te csak légy bátor, légy büszke és légy hű önmagadhoz! Ne tagadd le mindazt, amiben tehetséges vagy, mert a világnak szüksége van ezekre a különleges képességekre. Szükségünk van rájuk azért, hogy a világot színesebbé, szebbé, jobbá tegyük. Ne foszd meg az embereket attól, ami benned él. Nem kell félned, másnak is nehéz az első lépés. Mindenki aggódik, vajon mit fognak hozzá szólni, még azok is, akik alapjáraton magabiztosak. De végy egy nagy levegőt és mutasd meg mit tudsz! Hidd el, az a néhány acsarkodó, rosszindulatú hang el fog veszni a dicséretek és elismerések kórusában :)

Mint mindig, most is örömmel olvasnám komment formájában mindazt, ami a bejegyzés olvasása során megfogalmazódott bennetek. Írjátok le bátran, hogy miben érzitek magatokat tehetségesnek, miben kaptok elismerést, mi az, amiben valami kiemelkedőt alkottok, vagy amiről ti érzitek úgy, hogy ügyesek vagytok benne. Nem kell szerénykedni, én nagy örömmel olvasnám, ha ezen bejegyzés keretein belül mindenki megnyílna és felvállalná a tehetségét. Ideje kilépni a háttérből :)

Önbizalom tréning - bevezető

Amióta aktívabban benne vagyok a blogvilágban, egyre változatosabb témákat és oldalakat ismerek meg. Vannak bejegyzések, melyek segítségével gyönyörű sminket, frizurát, manikűrt varázsolhatunk magunknak, egy másik pedig megmondja milyen edzésekkel és étrendekkel tehetjük egészségesebbé és csinosabbá magunkat. Ezek mind nagyon-nagyon hasznos bejegyzések főleg nekünk, nők számára. Ugyanakkor észrevettem, hogy a női lélekkel nem nagyon foglalkozunk. A lelki egészségünket, önbizalmunkat nem segíti egyetlen bejegyzés, vagy blog sem - talán azért, mert ez a téma nehezen megfogható, sőt, kissé intim is, és nagyon nehéz beszélni róla. Én világ életemben olyan embernek tartottam magam, akinek az az egyik célja a földi életben, hogy segítsen másokon.

Ugyan nem vagyok se pszichológus, se pszichiáter, sem más lélekgyógyász, de 26 életévem alatt számtalanszor voltam már ilyen téren mások segítségére. Szeretem meghallgatni az emberek problémáit és még szívesebben adok nekik tanácsot, amennyire tőlem telik. Igyekszem beleélni magam a másik helyzetébe, ami nem okoz számomra nehézséget, lévén nagyon empatikus ember vagyok. Arra gondoltam, hogy ezen tulajdonságomat kihasználva indítanék egy olyan kis rovat-szerűséget, amiben a legfőbb lelki problémákról írnék, melyek egy nőt érinthetnek, mint például a fent említett önbizalom hiány, a testképzavar, az önmagunkhoz való negatív hozzáállás, a megfelelési kényszer, az értékeink elismerése, stb. Ezeket a problémákat én magam is megélem nap mint nap. Bennem is rengeteg kétség kavarog, néha nekem is nehéz nőnek lenni, megfelelni az elvárásoknak, nehéz az élet úgy, hogy annyi mindenre kell odafigyelnünk, s közben talán nem kapjuk meg a megfelelő támogatást. Nincs, aki őszintén a szemünkbe nézzen és azt mondja, "Igen, képes vagy rá!", vagy "Nagyon tehetséges vagy!", esetleg "Ma csodálatosan nézel ki!".

Pedig ezekre irtó nagy szükségünk van. Kell a pozitív visszajelzés, kell a megerősítés, a bátorítás, az, hogy elhiggyük, igenis nagyszerű, remek emberek vagyunk és lehet bennünk értékes, szép dolgokat találni. Mert ilyenek mindenkiben vannak, csak van, aki nem hiszi el magáról. Nekik szeretnék most segíteni. Neked is, aki most ezt a bejegyzést olvasod. Szeretném, ha ezek a bejegyzések nem csak arról szólnának, hogy hosszú sorokon keresztül csak rizsázok, hanem hogy ez a dolog interaktív legyen. Szeretném, ha beszélgetnénk, ha mesélnétek nekem. Tudom, nehéz. Talán kínos is felvállalni néhány félelmünket, de higgyétek el, hogy amint beszélni kezdtek róluk és találunk rájuk megoldást, sokkal jobban fogjátok érezni magatokat a bőrötökben. Nagyon boldoggá tenne, ha ezen bejegyzések végén, kommentben leírnátok az adott témával kapcsolatos tapasztalataitokat, élményeiteket, sőt, néha kis feladatokat is szeretnék nektek adni, amiknek a válaszait örülnék, ha megosztanátok majd velem.

Nem azért, mert így akarok sok kommentet gyűjteni a bejegyzéseimhez, sosem voltam komment vadász, s most sem leszek az. Szimplán azért, mert érdekel a történetetek, érdekel, hogy kik vagytok ti, akik a világháló másik végén ugyanolyan problémáktól szenvedtek, és szeretném, ha ezek a problémák eltűnnének az életetekből. Nem állítom, hogy csodát fogok tenni bárkivel is, de szeretném, ha a lelki dolgokról is beszélnénk, hiszen hiába a szép bőr és a formás alak, ha mindez kisebbségi komplexussal, gyötrődéssel, önutálattal párosul. Tudjátok, ép testben ép lélek. Én nem vagyok sem beauty, sem fitnesz guru. Egyikhez sem értek igazán, de az emberi lelket elég jól ismerem. Az embereket, és kifejezetten titeket is szeretlek annyira, hogy úgy érezzem, ez a kis sorozat pont annyira jár nektek, mint egy szuper sminkbemutató, vagy egy frizura tipp. Mert ha felfedezitek magatokban a sok szépséget, dicsérni valót és csodát, akkor az látszódni is fog rajtatok, s ezáltal még magabiztosabbak, még boldogabbak lehettek. Nekem legalább is lenne a célom.