Önbizalom tréning - Független vagy!

Rég nem jelentkeztem az önbizalom tréninggel, és ezt igazán sajnálom. Szeretek lelkesítő sorokat írni számotokra, ám sajnos az utóbbi idők kimerítő teendői nem tették lehetővé, hogy rászánhassam az időt egy alapos, lélekemelő irományra. Márpedig ha lelki témákról van szó, akkor triplán szeretnék odafigyelni arra, mit osztok meg veletek, hiszen ezek fontos, kényes dolgok. Biztosra veszem, hogy vannak olyanok, akik nem tartják ezeket a buzdító írásokat hasznosnak, de ezzel nincs is gond, nem lehet mindenkinek megfelelni :) Tisztában vagyok azzal, hogy nem mindenki működik egyformán - van, akinek a simogató, gyöngéd szavak kellenek, van, akinek a fenékbe rúgás. Van, akit egy ilyen iromány nem visz előbbre, de van, akit igen. Én minden esetben azért ragadok klaviatúrát, mert a segítő szándék vezérel és abban reménykedem, hogy szavaim valahol, valakinek segítséget nyújtanak. Anno a visszajelzéseitekből azt vettem észre, hogy vannak azért, akiknek hasznosak voltak az önbizalom tréninges bejegyzések, szóval már ezért megéri csinálni :) Most, hogy ekkora szünet után ismét nekiülök ennek a rovatnak különös érzések árasztanak el, mert rá kellett jönnöm, hogy a választott témám az egyik legnehezebb mind közül. Én azért mégis tennék egy kísérletet arra, hogy megosszam veletek a véleményem és bízom benne, hogy ez sokatok számára hasznos lesz :)

Nagyon sokáig a függetlenség szó igen távol állt tőlem. Gyerekkorom nagy részét szüleim óvó tekintete és féltő gondoskodása mellett töltöttem, ahol nem volt szükségem önálló döntésekre, cselekedetekre, mert a családom mindent elintézett helyettem. Ez egy darabig teljesen normális, de mikor idősebb lettem a helyzet még mindig változatlan volt, én pedig elkényelmesedtem. Nem gondoltam bele abba, hogy egyszer muszáj lesz önállóvá válnom. Nehéz is volt a kezdet, sok mindent meg kellett tanulnom, amit mások a családdal közösen tapasztalnak meg, de végül átvergődtem a kezdeti nehézségeken.

Mikor végre teljes egészében leváltam a szüleimről egész különös érzés ejtett hatalmába. Szabadnak éreztem magam. Néha bukdácsoltam ugyan, de hihetetlen jó érzés volt függetlennek lenni. Nem voltam ráutalva senkire, kialakíthattam a saját szokásaimat, egyszóval fantasztikusan éreztem magam. Jelenlegi életminőségem tudatában még csak visszagondolni is rémes arra a kiszolgáltatottságra, amiben régen éltem. És félreértés ne essék, nem szeretném eltörölni a fiatal éveimet, hiszen azok is hozzátartoztak az életemhez. De amióta belekóstoltam az önállóságba, képtelen lennék ismét egy másik emberhez, másik közeghez alkalmazkodni, vagy hagyni, hogy rá legyek utalva valakire. A szabadság tudata nagy öröm számomra. Ám legnagyobb csodálkozásomra ezt nem mindenki látja így.
Sokan képtelenek úgy élni, hogy ne tegyék függővé a mindennapi létezésüket egy rajtuk kívül álló személytől, vagy egyéb tényezőtől. Biztonságérzetet ad nekik az, ha van mibe kapaszkodniuk, és ez végülis teljesen érthető. A függetlenség nem egyenlő azzal - az én meglátásaim szerint -, hogy ellökök magamtól minden segítő kezet, hanem hogy csak akkor ragadom meg őket, mikor igazán szükségem van rájuk. Vannak helyzetek, mikor igenis szükség van egy kis támogatásra, segítségre, de nem állandó jelleggel. Az emberek elkényelmesednek azáltal, hogy valaki, vagy valami mástól teszik függővé a boldogságukat. Sokfajta függőség van, fizikai és lelki egyaránt, de ezekbe most nem szeretnék belemenni. A mostani bejegyzésemmel leginkább arra szeretnék buzdítani mindenkit, hogy merjenek függetlenek lenni! Nem kell megijedni attól, ha egy problémával egyedül maradsz, mert nincs olyan helyzet, amit ne lehetne megoldani. Eleinte én is kétségbe voltam esve, hogy egymagam kell döntsek sok mindenről és egyedül kell intéznem dolgokat, de a kezdeti félelem hamar el is múlt, mikor rádöbbentem, hogy nincs olyasmi, amit ne tudnék megoldani. A legtöbbeknél az a probléma - csak úgy, mint nálam is -, hogy nincsenek tisztában azzal, mennyire könnyedén tudnának boldogulni a világban. Ha hagyjuk, hogy a félelem visszatartson, akkor örök életünkre rá leszünk utalva mások kényére-kedvére, ami nem egy egészséges dolog. Engem pl. sokkal jobban megnyugtat az a tudat, hogy nem függök senki mástól, csak saját magamtól, így egyedül az én döntéseim azok, amikkel együtt kell tudnom élni. Ha elrontok valamit, akkor az az én hibám és tudomásul kell vennem, hogy elcsesztem. De ha más hibázik és ezzel a hibával engem is magával ránt, az már közel sem elfogadható számomra. Szeretek a magam ura lenni, szeretem tudni, hogy akire számíthatok, az én magam vagyok, nem pedig egy külső személy, vagy tényező. Ehhez pedig bátorság kell.

Igazából nincs mitől félni. Mindenkiben ott van az erő, hogy önállóan is képes legyen boldogulni a világban, csak egyesek nem aknázzák ki ezt a képességüket. Pedig fantasztikus érzés, mikor az ember rádöbben, hogy egymaga is képes sok mindenre, nem szükséges hozzá még valaki. Másrészről azt sem szabad elfelejteni, hogy nem lehet mindig másokra számítani, ha bajunk van. Előfordulhat, hogy senki nem tud a segítségünkre sietni, de ez nem baj, sőt! A kényszerhelyzetek szokták szülni a legjobb eredményeket, mivel ilyenkor esélyes, hogy felfedezed magadban azt az erőt, amiről azt hitted, hogy nincs is meg benned. Pedig ott van, csak felszínre kellett kerülnie.
Persze továbbra is szeretném leszögezni, hogy mindaz, amiről írok nem zárja ki azt, hogy az ember néha napján segítségért forduljon. Vannak helyzetek az életben, amikor szükség van rá, de józan ítélőképességgel el tudjuk dönteni, hogy ezt mikor vegyük igénybe. Nem hiszem, hogy okos döntés minden apró-cseprő problémával másokat terhelni, ha azt magunk is meg tudjuk oldani.
Sokaknál a bizonytalanság játszik még szerepet, vagyis az önbizalomhiány. Vannak, akik nem képesek magukról elhinni, hogy a feladataikat egymaguk is meg tudják oldani, állandó megerősítésre van szükségük. Pedig ha az ember egy picit bízik magában, a saját képességeiben és a környezete támogató szavaiban, akkor előbb-utóbb megjön az önbizalma ahhoz, hogy ne igényelje mások segítségét/megerősítését munkája során. Ráadásul ha nem próbáljuk ki magunkat bizonyos dolgokban, akkor sosem derül ki, hogy képesek vagyunk-e azt önállóan kezelni.

A függetlenség témájában csak néhány dolgot fontos megjegyezni: mindenkiben van erő, kitartás és bátorság ahhoz, hogy önállóan meg tudjon oldani helyzeteket. Meglehet, hogy most bizonytalannak érzed magad, vagy úgy gondolod, hogy a felsorolt tulajdonságok egyike sem illik rád, közben pedig igenis ott vannak benned ezek a jellemzők, csak még nem nagyon használtad őket. Engedd, hogy a benned rejlő erő utat törjön magának és vedd kezedbe az életedet! Nincs szükséged senkire, csak magadra ahhoz, hogy boldogulni tudj az életben! Ha alkalomadtán kapsz támogatást a kedvesedtől, barátodtól, családodtól az nagyon jó dolog, de amikor lehetőséged van egyedül helyt állnod az életben, ne ijedj meg! Remekül fogod csinálni :) Sok élethelyzet kívülről félelmetesebbnek tűnik, mint amilyen valójában. Ha megtapasztalod őket, akkor erre te magad is rá fogsz jönni. Légy büszke magadra, légy erős és légy magabiztos, akkor az életed minden területén sikerrel fogsz járni. És igen, ismét egy kis egészséges egoizmusra próbáltalak rávenni, de úgy hiszem, hogy a mai világban, ahol annyi összezavart, önértékelési problémás, félelmektől szenvedő ember van, ott elkél egy kis bátorítás. Nem szabad hagyni, hogy a kétségeink visszatartsanak attól, amik lehetünk. Benned is nagy lehetőségek rejlenek, te is erős, bátor, magabiztos ember vagy! Nem kell fogni a kezed, meg tudod tenni a lépéseidet önállóan is. Amikor pedig véletlenül megbotlasz és elesel, akkor fogod magad, felállsz, megigazítod a koronádat és vonulsz tovább ;) Persze az is lehet, hogy mikor elesnél, kinyúlik érted egy segítő kar, amibe kapaszkodhatsz, de azt a kart ne fogd annál tovább, mint amennyire szükséges. Amikor kell, akkor elfogadhatod a felajánlott kart, de mihelyst nincs rá égető szükséged, nyugodtan engedd csak el - nem fogsz újra elesni, mert meg tudsz állni a saját lábaidon is. És hidd el nekem, ez remek érzés!

Önbizalom tréning - Erős vagy!

Mit is jelent erősnek lenni?
Visszaszívni a könnyeket, mikor azok elő akarnak törni?
Megregulázni érzelmeinket, mert a szituáció nem megfelelő a kitörésre?
Tűrni a végtelenségig?
Vagy épp elengedni?
Talán mindegyik és közben egyik sem. A mai világ viszont kétségtelenül megköveteli az embertől, hogy erős legyen. Akadályokat, nehézségeket gördít elénk az élet, amit vagy tudunk kezelni, vagy felemésztenek. Meg kell tanulnunk erősnek lenni. Az ehhez vezető út ott kezdődik, hogy tudd és elhidd magadról; már most erős vagy. Már most ott van benned az a képesség, hogy kezelni tudj nehéz helyzeteket, csak nem biztos, hogy mindig tudod is használni. Pedig erősebb vagy, mint hinnéd.
Ti, akik olvastok engem minden bizonnyal megéltétek már a magatok személyes poklát. Mindenkivel történtek szomorú, nehéz, borzasztó események, amik után talpra kellett állnotok és élni tovább az életeteket. Mert ennek így kell lennie. Mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy belesüppedjünk a mocsárba, még ha az olyan könnyű is lenne. Néhányan sajnos megteszik, de ti nem vagytok ilyenek. Mert ti erősek vagytok, erősebbek, mint képzelnétek. Mert ti letöröltétek a könnyeiteket és a búslakodás helyett a tovább lépést választottátok.

Nem tudom mi mindenen vagytok már túl, de biztosra veszem, hogy nagyon jól tudjátok mit jelent erősnek lenni. Mindenki megvívta a maga csatáit. És nézzétek meg, itt vagytok. Éltek, küzdötök napról napra. Én is itt vagyok. Az élet annyi bajt, fádalmat, nehézséget zúdított már a nyakamba, hogy voltak idők, mikor azt hittem összecsuklok a súlyuk alatt. Nagyon fáradt voltam. Elegem volt a folytonos küzdésből, erőlködésből, szomorúságból. Csak pihenni akartam kicsit. Mert nehéz és fárasztó dolog állandóan talpra állni. De megtettem és itt vagyok, épen és egészségesen. Szép életem van, szép családom, szép jövőm. Mert ez volt a vágyam. Mindennél fontosabb célom volt az, hogy szép, teljes és boldog életet éljek, de ehhez meg kellett tanulnom legyőzni a problémáimat. Nem ülhettem állandóan a szobám sarkában sírdogálva, hogy nekem ez túl sok, mert különben oda az álmom. Pedig sok volt, nagyon sok. Túl fiatalon kaptam túl nagy pofonokat, de az élet nem válogat. Nem nézi, hogy nő vagy-e, vagy férfi, hogy fiatal vagy, netán öreg. Egyszerűen csak betoppan a világodba, összezilál mindent és te csak nézed a pusztítást, amit maga után hagyott. A forgószél után eldöntheted, hogy ülsz összekuporodva a szeméthalom tetején, vagy nekiállsz takarítani.
A nehézségek ezerféleképpen jöhetnek az életünkbe. Van, akiknek nincs jó énképük, mások súlyos betegségben szenvednek. Akad olyan, aki sehol nem lel társra, és van olyan is, akit túl sokszor hagytak magára. Van, aki közeli szerettét, rokonát veszítette el, más pedig anyagi problémákkal küzd. Annyi mindent sorolhatnék föl, annyi példát hozhatnék. A lényeg viszont minden esetben az, hogy titeket nem vett uralma alá a gyengeség. Felálltatok, még ha sokadjára estetek is el, és ez igazi erőre utal.

Ha most vannak problémáid, nehézségeid és fájdalmaid, biztos mázsás terhet cipelsz a szíved tájékán. Akármi is a gondod, egész biztos vagyok benne, hogy számodra szörnyen nehéz lehet. Nehéz maga a probléma, de még nehezebb nap mint nap felkelni és élni az életed úgy, ahogy kell. Ne felejtsd el, hogy Isten a legnehezebb csatákat a legjobb harcosainak adja. És bizony te is ilyen vagy - egy erős, kitartó lélek, aki nem hagyja, hogy a problémák legyűrjék őt. Tudom, hogy egyszerűbb és kényelmesebb lenne hagyni, hogy a gondok csak úgy megtörténjenek - én is hagytam néha. Emberből vagyok, akárcsak ti, és a sok fájdalomtól elfáradtam. De hidd el, nem lesz jobb attól, ha hagyod, hogy magadba zuhanj. Csak eleinte érzed annak, mert megpihen a tested/lelked az állandó küzdelemtől. Jól esik fellélegezni és hagyni, hogy sodródj az árral, de a közérzeted idővel rosszabb lesz. Mert nem ilyen életet akarsz élni.
Tudom, hogy vannak nehézségek, fájdalmak és veszteségek, amikre nincs gyógymód. Vannak olyan dolgok, amiket nem lehet pótolni, és amiknek az emlékét az idő sem halványítja el. Tudom, mert én is veszítettem el olyat, aki végtelenül fontos volt számomra. Néha a mai napig is fáj a hiánya. De megtanultam együtt élni azzal, hogy ezen már nem változtathatok, s próbálok a szép emlékeimbe temetkezni. Vannak dolgok, amiken nem tudok változtatni, de az, hogy miként kezelem a helyzetet már az én döntésem. Kesereghetek és sírhatok azért, mert az, akit szerettem már nincs velem, de ezzel csak nekem lesz rosszabb, neki már nem. Én viszont inkább azt választom, hogy boldogan emlékezek őrá és a szép élményeinket idézem fel magamban. Ez mindig mosolyt csal az arcomra :)
Az olyan dolgokról, mint az egészség és anyagi helyzet csak annyit mondhatok, hogy minden hozzáállás és kitartás kérdése. Nekem borzasztó rossz volt az egészségem sokáig. Sőt, jobbat mondok - soha nem leszek teljesen egészséges. Ez van. De amikor az orvosok lemondtak rólam, én akkor sem adtam fel. Mert élni akartam, és ha ezért vért izzadva kell küzdenem, ám legyen. Minden tőlem telhetőt megtettem a gyógyulásomért és a küzdelmemet siker koronázta. Édesanyám ugyancsak győzelmet aratott a betegségével folytatott harc során. Ha neked is vannak egészségügyi problémáid, akkor egy valamit nem szabad elfelejtened: csak te gyógyíthatod meg magadat. Az orvosok, nővérek segíthetnek ebben, de a te élni akarásod, gyógyulási vágyad az, ami igazán számít. Erősnek kell lenned! Senki nem akarhat helyetted. Ha te nem akarsz, ha nincs benned vágy a jobb életre, akkor nem fogsz sikerrel járni. De ha kitartó vagy és céltudatos, és ha nem hagyod, hogy a nehéz helyzetet önsajnáltatásba fullasszon, akkor igenis sikerrel fogsz járni. Az ember csodálatos dolgokra képes. A testünk és a lelkünk ezerféleképpen lehet megkínozva, összetörve, megfoltozva és porrá zúzva, de mindannyiszor megtaláljuk a módját annak, hogy teljesen rendbe jöjjön. Ehhez csak olyan dolgokat kell keresni, amik boldoggá tesznek, amiért érdemes erőt venni magadon és talpra állni. Biztos vagyok benne, hogy a veszteségen és a nehézségen túl vannak még olyasmik az életedben, amiért érdemes küzdeni.

Soha ne add fel. Tarts ki és mutasd meg az univerzumnak, hogy képes vagy rá! Sőt, jobbat mondok - magadnak bizonyísd be, hogy erősebb vagy, mint gondolnád!
És ne szégyelld a könnyeidet! Azt mutatja, hogy képes vagy érezni. Az érzés csodálatos dolog. Veszélyes, mert kétélű fegyver, de nélküle a világ üres lenne. Ne tartsd vissza a könnyeidet, had törjenek elő. Nem az az erős, aki állandóan nyeldekli a fájdalmát, hanem aki fel meri őket vállalni. Ahhoz bátorság is kell ám! És véleményem szerint egy kiadós sírás remek gyógyító hatással van az emberre. Megkönnyebbül tőle a lélek, felszabadultabbnak érezzük tőle magunkat - mintha sokévnyi stresszt adtunk volna ki magunkból. Ki tudja, talán egyeseknél valóban így is van.
Egy a lényeg; akármilyen gondba is ütközöl életed során, nem szabad hagynod, hogy lehúzzon. Mindig jönnek új lehetőségek, új életcélok, minden seb begyógyul és minden élet megy tovább, ha te is úgy akarod. Nem mondom, hogy nem maradnak utána hegek. Mert a bőrödről eltűnnek a sebek, de a szívedből soha. Tudom milyen érzés. Nem is kell ezeket elfelejteni, vagy úgy tenni, mintha meg sem történtek volna. Inkább légy büszke a sebeidre, mert ezektől lettél az az erős ember, akinek most ismerhet a világ. Nem kell őket letagadni, de nem is kell őket folyton folyvást feltépni, vagy kapargatni. Egyszer bőven elég volt, hogy fájt, többször ne taszítsd magad bele a kellemetlen érzésekbe. Emlékezni kell ezekre, de rágódni rajtuk fölösleges.

Az erős ember előre néz és nem állandóan a válla fölött tekintget hátra. Persze mondhatnánk, könnyű ilyen okosakat mondani. Nekem sem mindig sikerül, bevallom. Néha elmerengek szomorú eseményeken az életemből, siratom, akiket elveszítettem, siratom, akik ellöktek maguktól. Néha rettegek a betegségemtől is, vagy hogy elveszítem a szeretteimet. De végül mindig rájövök, hogy ezzel csak magam alatt vágom a fát. Nem azon kell gondolkodnom, hogy mi lenne, ha..., hanem azon, hogy mi van most. "A múlt történelem, a jövő rejtelem, de a jelen ajándék." Ha a jelenemben meg tudom látni a sok szépet és jót, ami körülvesz rájövök, hogy mégis csak megérte erősnek maradni még a sok gyötrődés ellenére is. Mert végül is ezzel sokkal jobban jártam. A bánatnak is meg van a maga ideje, de ne húzzuk túl sokáig. Ha hagyjuk, hogy eluraljon, felemészt minket. Ha letelt az ideje veszünk egy nagy levegőt és így, vagy úgy, de felállunk. Mert az erő nem a karunkban van, hanem a szívünkben. Ha erős a szíved, bárhonnan fel tudsz állni.

És hiszem, hogy ti mindnyájan erősek vagytok! Még ha akadályokat is gördít elétek az élet, biztosra veszem, hogy le tudjátok győzni őket, ha kellőképpen akarjátok.
Mert erősebbek vagytok, mint ahogy azt hinnétek :)


Remélem ezen "kis" gondolatmorzsa elolvasása kis erőt öntött belétek is :) Ha van a témához fűződő gondolatotok, véleményetek, kérlek ezúttal is osszátok meg őket velem, nagyon érdekelne :)

Önbizalom tréning - Tehetséges vagy!

A sorozatom ezen része különösen fontos számomra. Ezúttal nem a külsővel foglalkozunk, hanem a belső értékekkel, sőt, innentől kezdve már inkább lelki témák fognak előjönni, hiszen a külsőségekkel kapcsolatosakat kivégeztük. Tapasztalataim szerint egy nő akkor lesz harmóniában és egyensúlyban önmagával, ha a lelki békéje rendben van, és ez a harmónia kiül a külsejére is. Ez tesz minket sugárzóvá, széppé, ettől érezzük jól magunkat a bőrünkben. Ha valami odabent nincs rendben, akkor tehetünk akármit a külsőnk ápolása érdekében, nem fogjuk igazán jól érezni magunkat, és ezt a környezetünk is észreveszi rajtunk. Talán kissé meglepődtök majd a mostani témaválasztásomon, de a bejegyzés végére érve mindenki érezni fogja milyen fontos téma is ez.
Tehetség. Van, aki azt mondja magáról, hogy van bizonyos dolgokhoz tehetsége, de akad olyan is, aki semmiféle kiemelkedő képességet nem vél felfedezni magában. Én úgy gondolom, hogy mindenki valamilyen tehetséggel született a világra. Mindig van valami, amiben kiemelkedőek tudunk lenni, és ez nem feltétlenül a művészi vénára értendő. Rengeteg féle tehetség létezik. Az első és legfontosabb az, hogy megtaláljuk magunkban ezt a rejtett képességet. Rengeteg embertől hallottam már azt, hogy ő egy teljesen átlagos, szürke kisegér, semmiben nem tud kiemelkedőt alkotni, nincs tehetsége semmihez. Biztos ti is találkoztatok már ilyen emberrel. Figyeltétek az arcukat, miközben erről mesélt nektek? Szomorú, fáradt és lemondással terhes a tekintetük, mintha már említésre méltónak se találnák magukat. Engem ez nagyon elkeserít.

Úgy érzem, hogy akik ilyen véleménnyel vannak magukról, megint csak másokhoz mérik magukat. Meglehet, hogy szeretnek otthon, főzőcskézés közben énekelni és ügyesek is benne, de van a baráti körükben egy másik ember, aki szintén szeret énekelni és az önbizalom hiánya miatt saját magát nem tartja elég tehetségesnek, mivel az ismerőséhez méri a saját tudását. Arra is meg van a lehetőség, hogy soha nem mutatja meg mások előtt mire képes, mert teljes mértékig hisz abban, hogy nem szállhat versenybe másokkal. Tudjátok mi a bajom az ilyen felfogással? Az a hülye versenyszellem. Miért kell állandóan versengenünk egymással? Mondok egy durva példát; Miklósa Erika csodálatos operaénekes, nekem példának okáért egyik személyes kedvencem. És vegyük mellé mondjuk Celine Diont. Ő is csodálatos hanggal megáldott, tehetséges énekesnő, de egyáltalán nem említhetőek egy lapon, mert teljesen más stílusban alkotnak. Most akkor emiatt az egyik nem tehetséges? Nem, erről szó nincs. Mindkettő csodálatos muzsikát alkot a maga nemében, és nem kell őket összehasonlítanunk ahhoz, hogy megfelelően tudjuk értékelni a munkásságukat. Bevallom régen én magam is ilyen ember voltam, talán ezért is olyan könnyű erről a témáról írnom, meg úgy az eddigiekről is. Mindig is szerettem alkotni, kreatív lenni, jó érzékem volt a művészetekhez, de olyan környezetben éltem, ahol leginkább mások árnyékában lapítottam, mert nem volt kellő bátorságom lépni. Aztán mikor megtettem, nem csak a környezetem lepődött meg, mire vagyok képes, de én magam is. Ha nem tettem volna, talán sosem állok színpadon estélyi ruhában, csodás musicaleket énekelve, vagy sosem nyerem meg a Gótikus hastáncverseny teljes gótikus kategóriáját. Ha nem teszem, akkor a gondolataim csak egy füzetben kallódnának ahelyett, hogy megosztom veletek és segítek rajtatok, vagy éppenséggel sosem kezdek el komolyabban foglalkozni sminkeléssel és lakkozással, s akkor nem kaptam volna tőletek azokat a megindító, végletekig jóleső kommenteket, amik arra buzdítanak, hogy folytassam tovább. Ha nem lett volna mindezekhez bátorságom, még most is a saját gyávaságomon keseregnék és vágyakoznék olyasmik után, amik csak rajtam múlnak. De megtettem ezeket a lépéseket és azóta sokkal jobban érzem magam a bőrömben.

Egy szó mint száz, én nem hiszek abban, hogy egy embernek ne legyen tehetsége legalább egy dologhoz, mert igenis mindenki jól ért valamihez! Ez lehet akár művészettel kapcsolatos dolog, de lehet olyasmi is, amit talán említésre méltónak sem tart, pedig igenis az, pl. istenien főz, erős szépérzékkel rendelkezik, sziporkázó a humora, remek tanácsadó és lelki támasz, jól ért a házi praktikákhoz, különösen kitartó, stb. Ezek mind-mind olyan képességek, amik igenis elismerésre méltóak. Én példának okáért nagyon béna vagyok a házi prkatikákban, és mindig örömmel veszem, ha mondjuk akár egy blogger, vagy egy ismerős a baráti körömből mond egy jó kis megoldást valami háztájéki problémámra, mert én magamtól nem tudnék kiötölni semmit. Higgyétek el, mindenki tehetséges, csak meg kell találnia azt, hogy miben.
Viszont ami még inkább aggaszt ebben a témában, az a tehetséges emberekhez való hozzáállás. Észrevettétek már, hogy manapság ha az ember őszintén felvállalja azt, hogy valamihez jól ért, akkor rögtön megbélyegzik azzal, hogy micsoda felfuvalkodott, beképzelt kis béka? Szerintem ez vérlázító. Nem mondanám, hogy ez csak a magyarokra jellemző, mert szerintem mindenhol a világban vannak irigy és rosszindulatú emberek, de tény és való, hogy kis hazánkban rengeteg példát hallottam már erre. Hát tényleg ott tartanánk, hogy csak akkor lehetsz szimpatikus valaki számára, ha meghúzod magad a háttérben és nem fejezed ki a tehetségedet csak azért, hogy más ettől jobban érezze magát? Kezdjük ott, hogy aki ilyen szinten visszahúzza az ismerőseit, az egy irigy és utálatos ember. Senki kedvéért nem szabad letagadni a tehetségünket, hiszen mindenkinek jár az elismerés, a dicséret.

Ha pont attól az embertől nem kapod meg, aki rosszmájúan leszólt téged, hát édes istenem, na bumm. Nem megyünk Dunának. És tudátok mit? Az ilyen ember véleményére nem is kell adni, mert akik igazán szeretnek, azok minden körülmények között elismerik, hogy milyen csodálatos és nagyszerű ember vagy, és veled együtt örülnek a sikereidnek is. Nehogy már meghúzódj a háttérben csak azért, mert ő szeretne rivaldafényben úszni! Oké, az ő érdemei is el lesznek ismerve, de ne azáltal polcolja fel magát még magasabbra, hogy másokat lehúz a gödörbe. Igenis te is állj ki magadért, vállald fel mindazt, amiben tehetséges vagy és amiben ügyesnek érzed magad, mert a dicséret neked is jár! És megérdemled! Ettől nem leszel se beképzelt, se gőgös, se pöffeszkedő páva. Tedd félre azokat a tévképzeteket, miszerint az értékeid elismerése beképzelt dolog, mert erről szó nincs. Nem attól leszel te kedves, aranyos csajszi, hogy csöndesen, nyakig húzott vállakkal mosolyogsz, miközben mindenki más learatja körülötted a babérokat.

Ne ezzel akarj imponálni másoknak, mert aki sajnálja tőled az elismerést, az nem is igazi barátod. Akármi is a tehetséged, ne habozz megmutatni magad benne, mikor alkalmad adódik rá. Ha a többiek megtehetik, te miért ne tehetnéd? Féltékenyek lesznek rád? Na és, az már legyen az ő bajuk. Aki irigykedik másokra és fúj rájuk, az nem nevezhető igaz barátnak. Ha mentek karaoke-zni a haverokkal állj ki te is a többiek elé és kápráztasd el őket, had hallják meg, micsoda arany van a torkodban! Vagy mutasd meg a többieknek a rajzaidat, kápráztasd el őket gasztronómiai tudásoddal, esetleg lépj be bátran a beszélgetésbe és ne félj hozni a humoros formádat, mert az őszinte, természetes humort mindenki szereti. De ezer más példát felhozhatnék, a lényege mindnek az lenne, hogy soha, semmilyen körülmények között és senki kedvéért ne leplezd a tehetséged! Csodálatos dolog, ha valamiben kiemelkedően ügyes vagy, ez pedig olyan érték, amit meg kell osztani másokkal. Ha mindenki attól félt volna, hogy mit szólnak hozzá a többiek, rengeteg művészeti alkotással lenne szegényebb a világ. Gondoljatok csak bele, ha Alfons Mucha az önbizalomhiánya miatt nem festett volna, vagy nem mutatta volna meg soha a világnak a műveit, most nem gyönyörködhetnénk bennük. Ne rejtsd el azt, ami kincs benned. Ettől nem vagy rátarti, sem pedig feltűnési viszketegségben szenvedő, hiszen az, amiben jó vagy egy tény. Nyilván nem kell túlzásokba esni és piedesztálra helyezni magunkat, de a gödör mélyére sem.

Azt az adományt, azt az ajándékot, amit kaptál senki nem veheti el tőled, és senki nem fojthatja beléd - csak akkor, ha hagyod. Ne hagyd! Nem kell némának maradnod, nem kell csöndben sóhajtoznod a sarokban, miközben más elismerést kap. Vedd a kezedbe az életed és ne akarj görcsösen megfelelni mindenkinek. Biztosan lesznek olyanok, akik az ilyen kitárulkozásra negatívan reagálnak, de belőlük csak az irigység szól, nem kell foglalkozni velük. Te csak légy bátor, légy büszke és légy hű önmagadhoz! Ne tagadd le mindazt, amiben tehetséges vagy, mert a világnak szüksége van ezekre a különleges képességekre. Szükségünk van rájuk azért, hogy a világot színesebbé, szebbé, jobbá tegyük. Ne foszd meg az embereket attól, ami benned él. Nem kell félned, másnak is nehéz az első lépés. Mindenki aggódik, vajon mit fognak hozzá szólni, még azok is, akik alapjáraton magabiztosak. De végy egy nagy levegőt és mutasd meg mit tudsz! Hidd el, az a néhány acsarkodó, rosszindulatú hang el fog veszni a dicséretek és elismerések kórusában :)

Mint mindig, most is örömmel olvasnám komment formájában mindazt, ami a bejegyzés olvasása során megfogalmazódott bennetek. Írjátok le bátran, hogy miben érzitek magatokat tehetségesnek, miben kaptok elismerést, mi az, amiben valami kiemelkedőt alkottok, vagy amiről ti érzitek úgy, hogy ügyesek vagytok benne. Nem kell szerénykedni, én nagy örömmel olvasnám, ha ezen bejegyzés keretein belül mindenki megnyílna és felvállalná a tehetségét. Ideje kilépni a háttérből :)

Önbizalom tréning - Csinos vagy!

Előre szeretném leszögezni, hogy ez a bejegyzés nem egy vékony kontra molett-dolog lesz. Nem szeretnék olyan témákat feszegetni, hogy mi a szebb és jobb, mi a divatos, mi az elfogadottabb, mert most nem ez a lényeg. Az a fontos, hogy ez a bejegyzés ismét rólad és neked szóljon, ne a sokadik tucatszöveget olvasd az alkati témáról. Senkit nem szeretnék egyik oldal felé sem befolyásolni, mindenki a maga helyzetére tudja formálni a következő sorokat.
Ismét felteszem a kérdést; ki számít csinosnak? Meg tudjuk határozni egyetlen egy sztereotípiában? Nem, nem tudjuk. Ha azt nézzük, hogy a minket körülvevő emberek mit tartanak csinosnak, nem tudunk egyetlen típusú női alkatot megfogalmazni, mivel vannak, akik a vékonyabb, és vannak, akik a teltebb alkatot preferálják. De biztos, hogy ebből a szemszögből kell megközelíteni ezt a témát? Mások szemein keresztül kell néznünk magunkat, mert az határoz meg minket, hogy mások milyennek látnak, hogyan vélekednek rólunk? Mert szerintem nem.

Ismét jövök az egészséges egoizmussal. Nem az definiál téged, hogy mások milyennek látják az alakodat. Csakis az, hogy te miként érzed magad a bőrödben, és hogy miként viseled a testedet. Mindezt személyes tapasztalatból mondom. Tudvalevő rólam, hogy a teltebb lányok táborát gyarapítom, ennél fogva elég sok atrocitás ér. Ugyanakkor megfigyeltem, hogy a beszólogatások, szemétkedések legtöbbször akkor találnak meg, amikor nem vagyok kibékülve a megjelenésemmel. Gerjesztem magam körül a negatív energiákat, szinte sugárzik rólam, hogy mennyire utálom a külsőm, és ezt megérzik mások is, sőt, külsőleg is megváltoztat. Ilyen állapotomban sokkal előnytelenebbül nézek ki, legyen rajtam akármilyen ruha, akármilyen ékszer. Bár az is igaz, hogy ilyenkor csöppet sem foglalkozom a megjelenésemmel, annyira le vagyok gatyásodva, és ezt bizony a társadalom nem restelli a tudtomra adni. Viszont amikor magabiztosan, mosolyogva, felszegett fejjel róvom az utakat érdekes módon egyetlen beszólást, vagy rosszalló pillantást sem kapok, sőt, sokszor azt olvasom le mások arckifejezéséből, hogy annak ellenére, hogy igenis kövérnek látnak, mert tényleg az vagyok, nem tartanak taszítónak. Sőt, volt, aki megjegyezte, hogy nagyon csinos vagyok. Ennyit számít a magabiztosság, az önbizalom és a saját magamba vetett hitem. Mert szerintem a csinosság nem azon múlik, hogy 50, vagy 100 kiló vagy.

Nagyon sokat számít az is, hogy te miként vélekedsz magadról, s ezáltal mit közvetítesz az emberek felé. Most képzelem, hogy néhányan felvonják a szemöldöküket azon, hogy egy 100 kilós nő mégis hogy a fenébe lehet csinos? Hiszen a fölöslege eltorzítja a testét a normálistól, megváltozik az egész testfelépítése, aránytalan és taszító. Ugyanezt mondják sokan a sovány nőkre is, csak azzal a különbséggel, hogy őket a súly hiánya torzítja el. Ezek nagyon kemény szavak, és én már nem egyszer hallottam őket. Van, aki egyszerűen nem tud mást vonzónak találni, csak az átlagos testalkatot, a többiben semmi szépséget nem talál. Én elfogadom az ő álláspontjukat is, hiszen mindenkinek olyan az ízlése, amilyen. De mint mondtam, ez most nem a kívülállókról szól, hanem rólad. Lehetsz te akár sovány, normál alkat, vagy molett, igenis elérheted, hogy csinos legyél. Nem szeretnék itt most különféle fogyási, vagy hízási praktikákkal jönni, mert azokkal épp elég platform foglalkozik. Más nézetből közelítem meg a témát. Arra nem gondoltál, hogy lehetsz csinos úgy is, ahogy vagy? Persze nem szeretnék félreértéseket generálni - nem azt mondom, hogy ne változtass magadon, ha nem érzed jól magad a bőrödben. Ha fogyni szeretnél, fogyjál, ha hízni, hízzál. Ezt mindenki maga dönti el, de a köztes időszakban is érezheted magad csinosnak. Ez nem úgy van, hogy fél évig ronda, ormótlan testű nő vagy, amíg el nem éred az álomalakodat, mert közte is érezheted magad csinosnak. És persze ez akkor is igaz, ha nem szeretnél, vagy nem tudsz változtatni magadon, tehát a jelenlegi alkatoddal szeretnéd leélni az életedet. Teljesen mindegy, hogy a felsorolt lehetőségek közül melyik igaz rád, csinos akkor is lehetsz.

Én őszintén hiszek abban, hogy ez nagyban személyiség, önbecsülés és stílus függő. Mert az, aki magabiztosan jár-kel a nagyvilágban, az nem lesz potenciális célpontja a cikizőknek, azt nem fogják megalázni, mert azt mutatja a külvilág felé, hogy köszöni szépen, ő tökéletesen jól érzi magát a bőrében. És ehhez nem kell topmodellnek lennie, csupán önmagának. Meg kell tanulni szeretni önmagunkat, ezt csak így lehet elérni. Azt mondod jelen állapotodban képtelen vagy rá? Ez nem igaz. Akármilyen alkat is a célod, nem gondolhatod azt, hogy addig utálattal tekints magadra, hiszen neked kell együtt élned magaddal, és addig is, amíg formálódsz, nem élhetsz szomorú, besavanyodott, depressziós életet a külsőd miatt. Hidd el, én aztán tudom. Meglehet, hogy a tested most még nem néz ki úgy, mint ahogy szeretnéd, de az odáig vezető úton sem kell megvetéssel gondolnod magadra. A csinosságot ugyanis nem ez határozza meg, hanem a hozzáállás, az attitűd és az, hogy miként tudod "viselni" a tested. Nem kell elrejtened magad a világ elől, és ami a legfontosabb, ne úgy menj az emberek közé, hogy szégyenkezel a külsőd miatt. Az emberek megérzik az ilyesmit és rögtön beindulnak náluk az ösztönök, miszerint az ilyen sebezhető embert bántani kell, uralni a szavaikkal. Én is többször áldozatul estem ilyennek, pokoli érzés. Aztán azt gondoltam, hogy miért kéne nekem addig az 1-2 évig nyakamat behúzva, "bocs, hogy élek" érzéssel emberek közé mennem, mikor semmivel sem vagyok kevesebb másoknál, és igenis ki tudom hozni magamból a legjobbat akkor is, ha nem vagyok bombanő?

És aztán felvettem néhány szép ruhát, egy csinos cipőt, jobban odafigyeltem a sminkemre, hajamra, befújtam magam egy finom parfümmel, majd a tükörbe nézve igazán elégedett voltam magammal. Úgy mentem az emberek közé, hogy baromi jó kedvem volt, csinosnak és szépnek éreztem magam, és pontosan ezt az érzést láttam visszatükröződni a többieken is, mikor rám néztek. Pedig ha az átlag ember ízlését nézzük, mindennek vagyok mondható, csak csinosnak nem, hiszen jócskán túlsúlyos vagyok. Mégis sikerült az előnyös oldalamat hangsúlyoznom, sikerült csinosan felöltöznöm, ápolt és nőies voltam, minden harmóniában volt rajtam, és a többiek nem is éreztek késztetést a piszkálásra. Azt éreztettem velük, hogy magabiztos, vagány nő vagyok, akivel jobb, ha nem kezdenek, mert fölösleges. Nem számít, hogy teltebb, vagy vékonyabb vagy, mert te is megérdemled, hogy jól érezd magad a bőrödben. Vegyél fel egy szép ruhát, ami kiemeli az alakod előnyös részeit, figyelj a részletekre és ne félj a többiektől. Nincs miért. Szerinted az, aki tegnap legebézett nem szenved hasonló önértékelési problémáktól? Dehogynem. Ki tudja, neki mondjuk az a baja, hogy görbék a lábai. Lehet, hogy őt is cikizik érte. Nem mintha okos dolog lenne neki is ezt csinálni, de a lényeg az, hogy senki sem tökéletes. Mindenkinek vannak hibái, még a modelleknek és színésznőknek is. Ne hagyd, hogy a média megtévesszen, hiszen ma már annyi agyonretusált, photoshoppolt kép van a világban, hogy az emberek teljesen elvesztik a reális önértékelési képességüket.

Nézz csak meg egy ilyen plakátot. Csodás hajzuhatag, minden hajszál a helyén, sehol egy bőrhiba, de még pórusai sincsenek senkinek! Iszonyat erős smink, hangsúlyos ékszerek leplezik a kényesebb részeket. Ez, amit mutatnak nekünk nem valóságos. Ilyen nők nem léteznek. A modelleknek is állhat szanaszét a haja, nekik is összegyűrődik a bőrük, mikor lehajolnak, és nekik is karikásak a szemeik, meg fakó a bőrük. Ők sem tökéletesek, hiszen ők is csak emberek. De nem is kell ilyen művi tökéletességre törekedni, csupán az a fontos, hogy a saját stílusodnak megfelelően hozd ki magadból a lehető legjobbat. Válassz olyan ruházatot, ami elfedi a kényesebb területeket, de előtérbe helyezi mindazt, ami előnyös rajtad. Figyelj oda magadra, a részletekre is. Szánj egy kis időt a megjelenésedre, hiszen ha összeszedetten, elégedetten lépsz ki az utcára, az emberek azért fognak végignézni rajtad, mert tetszik nekik az, amit látnak. És ehhez nem kell szabvány 90-60-90-nek lenned. Ne hajtsd le a fejed, nézz csak föl és felszegett fejjel menj tovább - nem vagy senkinél sem kevesebb, hogy a földet kellene bámulnod szégyenkezve. Nincs mit szégyellned. Te is lehetsz csinos, mert ez nem alkat, hanem hozzáállás kérdése. Szeresd a tested. Szeresd önmagad. Szeresd saját magadat annyira, hogy időt szánj a külsődre. És igen, meglehet, hogy az álomalakod elérése után sokkal több bókot fogsz kapni, mint most. De hidd el, azelőtt is kivívhatod mások elismerését szimplán azzal, hogy megszereted magad és elfogadod, hogy jelenleg így nézel ki, viszont nap mint nap törekszel arra, hogy MÉG csinosabb legyél. Mert most is az vagy, csak nem hiszed el magadról. És egyébként sem számít mások véleménye. Lesz, akinek így tetszel, lesz, akinek úgy, és lesz olyan is, aki egyáltalán nem fog vonzónak találni, de neked nem az ő véleményükkel kell foglalkoznod. Nézz bele a tükörbe a napi női rutinod után, és ha elégedett vagy azzal, amit látsz, akkor mindeki más le van ejtve. Mert nem az a fontos, hogy más mit gondol rólad, hanem hogy te milyen véleménnyel vagy magadról. Légy pozitív magaddal szemben, szeresd, becsüld magad annyira, hogy minden nap a lehető legjobb formádat mutathasd a nagyvilágnak, és elsősorban magadnak.

Sokáig írhatnék még a témáról és ragozhatnám jobbra-balra, de nem hiszem, hogy lenne értelme. Bízom benne, hogy az üzenetem és a pozitív gondolataim eljutottak hozzátok és talán sikerül mostantól picit más szemmel néznetek a testetekre - kevesebb utálattal, több örömmel. Ezúttal is nagyon örülnék, ha megosztanátok velem a véleményeteket, hogy ti mikor érzitek csinosnak magatokat, mikor vagytok elégedettek a külsőtökkel? Mit tesztek annak érdekében, hogy csinosnak érezzétek magatokat?

Önbizalom tréning - Szép vagy!

Manapság a nők a szépség megszállottjai. Minél tökéletesebbnek, harmonikusabb kinézetűnek és vonzóbbnak kell lennünk ahhoz, hogy szépnek érezzük magunkat, legalábbis a média és más egyéb agymosó csatornák ezt plántálják belénk. Aztán meg vagyunk lepődve azon, amikor csinos, bájos lányok hosszas panaszáradatba kezdenek, hogy rajtuk mennyi minden ronda, nincs egy porcikájuk, amit szépnek tartanának, és ez döbbenetes. Nem hiszem, hogy az én bejegyzéseim fogják majd megváltani a világot, de abban azért reménykedem, hogy azon nők, akik a bejegyzéseimet olvassák kicsit jobban érzik majd magukat utána.
Kit is nevezhetünk szépnek?
A napcsókolta bőrű, hosszú, hullámos hajú, gazella testű lányt?
Vagy a porcelán fehér bőrű töltött galambot csodás hajzuhataggal és tökéletes sminkkel?
Esetleg a szomszéd lányt, aki még ha krumpliszsákot is húz magára, akkor is szexi?
A szépség relatív fogalom, mindenkinek mást jelent. Így aztán nem is az a kérdés, hogy mi az, amit általánosan szépnek nevezhetünk, hanem hogy kinek akarunk szépek lenni?
Az egész világnak lehetetlen. Mindig lesz valaki, aki talál majd bennünk hibát, de ez még nem jelenti azt, hogy ne lennénk szépek. Szerintem ebben a témában (is) az a fontos, hogy ne másoknak akarjunk megfelelni, hanem a saját ízlésünknek. Még csak a kedvesünknek se. Biztos sok lány van, aki a párja kedvéért új frizurát vágat, új hajszínt próbál ki, vagy olyan ruhába bújik, amibe amúgy magától sosem, de a szerelméért megteszi, csak hogy neki jobban tetszen. Szerintem nem ez a helyes megoldás. Bevallom nektek őszintén, hogy ezekben a bejegyzésekben nyíltan egy kis egészséges önzőségre szeretnélek benneteket biztatni. A nők manapság annyira alárendelik magukat mások véleményének, hogy az borzasztó. Persze önmagunkat felvállalni nem könnyű. Bátorság kell hozzá. Bátornak kell lennünk ahhoz, hogy a saját ízlésünk szerinti szépet érvényesítsük magunkon és nagy ívben tegyünk arra, mit gondolnak erről mások, vagy hogy a csorda ideálja szerint éljünk.
És mivel a szépség egy teljességgel megfoghatatlan fogalom, ezért én nem is olyan tanácsokat szeretnék adni nektek, hogy miként csinálhatnátok magatokból szép nőt, mert mindnyájan szépek vagytok. Hú, de klisés voltam, igaz? :) Pedig tényleg így van, én legalábbis szentül hiszek ebben. Az a véleményem, hogy nem született még olyan nő erre a világra, akiben ne lenne szépség. Mindenkiben van. Benned is. Igen, benned. Nem hiszed el? Mikor belenézel a tükörbe, csak a hibáidat látod? Velem is gyakran előfordul. A pozitív szemléletmódom előtt a tükör az ellenségem volt (persze most is az, mert tükör fóbiás vagyok, de ennek más oka van), hiszen akárhányszor belenéztem csak azt láttam, hogy a homlokommal elsüllyeszthetném a Titanicot, vagy hogy a nulla szemöldököm miatt Marilyn Manson bármikor kishugának fogadhatna. Vagy hogy poshadt zöldség színű a szemem és tokás vagyok. És még sorolhatnám. Úgy álltam a tükör elé, hogy utáltam magam. És aki utálja magát, az bizony semmi szépet nem lát a külsejében. Pedig az egész csak hozzáállás kérdése.
Miért kéne neked is olyannak lenned, mint a futószalagról lepottyant tucatmacáknak? Megsúgom, ők sem természetesen úton néznek ki görög istennőnek. Ez a legnagyobb baj, hogy a nőkkel elhitetik, hogy létezik szoborszépség, létezik tökéletes nő, holott nem. Létezik plasztikai sebész, meg photoshop. Azok bárkiből manökent csinálnak, de a kérdés az, hogy akarsz-e olyan lenni? És ha igen, miért? Mert a magazin címlapján ilyen nőket látsz? A való életben ezek a nők vagy teljesen átlagos kinézetűek, csak a képek erejéig felturbózzák őket, vagy pedig valóban ilyen szépek, de tökéletes külsejük megóvása érdekében az egész életüket annak szentelik, hogy mindig álomszerűen szépek legyenek. Vacak egy élet lehet.

A lényeg az, hogy mikor a tükörbe nézel ne úgy állj oda, hogy "jaj, már megint azt fogom látni, hogy milyen ronda vagyok". A negatív hozzáállás nem fog segíteni neked abban, hogy szépnek lásd magad és jól érezd magad a bőrödben. Nem kell tökéletes Barbie babának lenned, hogy szépnek érezd magad, és meg fogsz lepődni, de a legtöbb ember is hasonlóképpen vélekedik erről. A szoborszerű szépségekhez senki nem mer odamenni, mert annyira távoliak a tökéletességükkel, hogy szinte megközelíthetetlenek. Ellenben egy lány, akinek bájos, kedves arca van és még mellé szimpatikus személyisége is sokkal inkább közeledésre sarkallja az embereket. Ha pedig az ellenkező nemről van szó, nos, tapasztaltaim szerint az, aki érdeklődik irántunk pont azokat az apróságokat imádja bennünk a legjobban, amit mi ki nem állhatunk. Mondjuk a szeplőinket, vagy a kissé elálló fülünket. Esetleg a sötétbarna szemünket, ami helyett mi megrögzötten kéket szeretnénk. Amit mi csúfnak látnuk a tükörben, az valaki más szemében egy imádnivaló szépség. A hozzáállás pedig a legfontosabb a világon. Aki egy ideje olvassa a blogomat tudhatja, hogy sokszor vívok magammal harcot a külsőmmel kapcsolatban. Igaz, engem inkább az alakom miatt érnek támadások, de volt idő, mikor az arcommal sem voltam kibékülve. Aztán megdöbbenve tapasztaltam, hogy ti, akik olvastok engem mennyi kedves, dicsérő szóval illettek a vonásaimat illetően, én pedig egyre inkább hittem a szavatoknak. Aztán elhatároztam, hogy úgy fogok a tükör elé állni, hogy igenis meglátom, megkeresem magamon azokat a szép dolgokat, amiket mások látnak rajtam, de én nem. Nem volt egyszerű, nagyon nem. Saját magam lekicsinylő, rossz véleménye tudat alatt folyamatosan próbált visszarángatni az önértékelési zavar pókhálójába, és folyamatosan azzal bombázta az agyamat, hogy a kevésbé előnyös tulajdonságaimat lássam meg, de kis idő után már úgy tudtam tükörbe nézni, hogy minden nap egyre több és több apró bájt fedeztem fel magamon. Mindez veletek is megtörténhet, ebben nincs semmi gőgösség, vagy beképzeltség. Miért ne ismerhetnétek el magatokról, ha valami szép rajtatok?

Álljatok oda a tükör elé, vagy vegyetek a kezetekbe egyet. Igen, most. Nem később, nem holnap, most szeretném, ha megtennétek.
Nézzetek bele és ne gondoljatok semmire. Ürítsétek ki a fejetekből az évek során berögzött negatív gondolatokat és csak nézzétek magatokat. Csak úgy. Mindenféle elmélkedés nélkül. Nézzétek az arcotokat úgy, mintha nem is a tiétek lenne, csak valaki mást néznétek. Szemlélgessétek meg őt, a tekintetetek pásztázzon végig az arc minden egyes vonásán. A hajat se felejtsétek ki.
Alaposan megnéztétek?
Nagyszerű. Akkor most hangosan elkezdhetitek sorolni, hogy mit találtok szépnek ebben az arcban. Mi az, ami a ti ízlésetek szerint esztétikus rajta, vonzó, kellemes. Őszintén. És közben nem tolakodnak vissza azok az idegesítő képek, amik el akarnák terelni a gondolatainkat, mert koncentrálunk. Senki nem mondta, hogy ez könnyű meló lesz. Bizony erőt kell venni magunkon és kitartónak kell lenni. De idővel sikerülni fog.
Idővel észre fogod venni, hogy a tükörben lévő arcnak milyen szép formájú szeme van. Milyen helyes a kis gödröcske az arcán. Milyen szép a bőre színe. Milyen fényes a haja. Milyen bájos a mosolya, milyen csillogó a szeme. Milyen csinosak a szempillái.
És ez bizony te vagy.
Meglehet talán nem az általam felsorolt tulajdonságokat mondtad ki hangosan, de biztosra veszem, hogy te is találtál magadon valami szépet. Mert szépség mindenkiben van. A fogatlan öregasszonyban is. Ne nevess - láttad már, milyen életöröm csillog a szemében? Vedd észre ezeket az apróságokat nem csak másokban, de magadon is. Megérdemled, hogy jó véleménnyel legyél magadról. Miért lennél te kevesebb, vagy rosszabb a magazinok címlaplányainál? Ki akar olyan lenni, mikor te lehetsz TE? Senki másnak nincsenek ilyen vonásai, csak neked. Legyél büszke rá! Nyugodtan bevallhatod magadnak, hogy szépnek találod magad, nincs ebben semmi beképzeltség. Nem kell szerénykedni.

Minden nőben van szépség, még ha hosszú is az út odáig, hogy ezt megtaláljuk és elismerjük.
Én ezt a tükrös gyakorlatot pár naponta tényleg el szoktam végezni. Biztos furának tűnik így első olvasásra, de higgyétek el, hogy nagyon nagy segítségetekre lehet, ha hozzám hasonlóan önértékelési problémákkal küzdöttetek. Azért is adok én tanácsokat ebben, mert pontosan tudom milyen érzés úgy belenézni a tükörbe, hogy aztán sírva fordítsd el róla a tekinteted. Ismerem az érzést, de legyőztem. No jó. Nem állítom, hogy az év 365 napján szépnek érzem magam, mert egyszer-kétszer engem is lehúznak az emberek és meginog az önbizalmam. De az esetek többségében elismerem az előnyös tulajdonságaimat, és amióta egészségesebb az önbizalmam azt vettem észre, hogy mások is szebbnek látnak. Mert aki elfogadja és szereti magát, az mások számára is vonzó lesz. Itt sem az a lényeg, hogy mások mit gondolnak rólunk, csupán érdekesség, hogy ahogy viszonyulsz magadhoz, olyannak lát a külvilág is. Ha azt sugárzod magadból, hogy nem tartod magad szépnek, a többi ember is ezt fogja észrevenni rajtad. De ha tisztában vagy az előnyös tulajdonságaiddal és ezeknek tudsz örülni is, akkor az emberek is rögtön másként fognak rád tekinteni.
Természetesen gonosz, rosszindulatú emberek mindig lesznek, akik a legjobb kedvedet is képesek elrontani egy ocsmány beszólással. Higgyétek el, ezt is tökéletesen ismerem. De miután kiszomorkodtuk magunkat, le kell rázni az ilyesmit. Ne hagyjuk, hogy más ember véleménye határozza meg, kik és milyenek vagyunk, mert egyedül a TE véleményed számít!

Ezek után már nincs túl sok hozzáfűzni valóm a témához. Egyetlen kérésem van csupán, amit remélem néhányan meg is tesztek a kedvemért. Nagyon-nagyon boldog lennék, ha páran leírnátok, hogy mikor a tükörbe néztek, mit láttok magatokon szépnek :) Igazán örülnék neki, ha ezt néhányotok megosztaná velem, mert ha itt le tudjátok írni, akkor az már egy lépés afelé, hogy megszeresd és szépnek lásd magad. Olyan szépnek, amilyen valójában vagy :)

Nagyon köszönöm, ha elolvastátok, és mindenkinek szép napokat kívánok! :)


ui.: ez a videó lemaradt, pedig be szerettem volna tenni. Végül Szilvia A. emlékeztetett rá, köszönöm :)

Önbizalom tréning - bevezető

Amióta aktívabban benne vagyok a blogvilágban, egyre változatosabb témákat és oldalakat ismerek meg. Vannak bejegyzések, melyek segítségével gyönyörű sminket, frizurát, manikűrt varázsolhatunk magunknak, egy másik pedig megmondja milyen edzésekkel és étrendekkel tehetjük egészségesebbé és csinosabbá magunkat. Ezek mind nagyon-nagyon hasznos bejegyzések főleg nekünk, nők számára. Ugyanakkor észrevettem, hogy a női lélekkel nem nagyon foglalkozunk. A lelki egészségünket, önbizalmunkat nem segíti egyetlen bejegyzés, vagy blog sem - talán azért, mert ez a téma nehezen megfogható, sőt, kissé intim is, és nagyon nehéz beszélni róla. Én világ életemben olyan embernek tartottam magam, akinek az az egyik célja a földi életben, hogy segítsen másokon.

Ugyan nem vagyok se pszichológus, se pszichiáter, sem más lélekgyógyász, de 26 életévem alatt számtalanszor voltam már ilyen téren mások segítségére. Szeretem meghallgatni az emberek problémáit és még szívesebben adok nekik tanácsot, amennyire tőlem telik. Igyekszem beleélni magam a másik helyzetébe, ami nem okoz számomra nehézséget, lévén nagyon empatikus ember vagyok. Arra gondoltam, hogy ezen tulajdonságomat kihasználva indítanék egy olyan kis rovat-szerűséget, amiben a legfőbb lelki problémákról írnék, melyek egy nőt érinthetnek, mint például a fent említett önbizalom hiány, a testképzavar, az önmagunkhoz való negatív hozzáállás, a megfelelési kényszer, az értékeink elismerése, stb. Ezeket a problémákat én magam is megélem nap mint nap. Bennem is rengeteg kétség kavarog, néha nekem is nehéz nőnek lenni, megfelelni az elvárásoknak, nehéz az élet úgy, hogy annyi mindenre kell odafigyelnünk, s közben talán nem kapjuk meg a megfelelő támogatást. Nincs, aki őszintén a szemünkbe nézzen és azt mondja, "Igen, képes vagy rá!", vagy "Nagyon tehetséges vagy!", esetleg "Ma csodálatosan nézel ki!".

Pedig ezekre irtó nagy szükségünk van. Kell a pozitív visszajelzés, kell a megerősítés, a bátorítás, az, hogy elhiggyük, igenis nagyszerű, remek emberek vagyunk és lehet bennünk értékes, szép dolgokat találni. Mert ilyenek mindenkiben vannak, csak van, aki nem hiszi el magáról. Nekik szeretnék most segíteni. Neked is, aki most ezt a bejegyzést olvasod. Szeretném, ha ezek a bejegyzések nem csak arról szólnának, hogy hosszú sorokon keresztül csak rizsázok, hanem hogy ez a dolog interaktív legyen. Szeretném, ha beszélgetnénk, ha mesélnétek nekem. Tudom, nehéz. Talán kínos is felvállalni néhány félelmünket, de higgyétek el, hogy amint beszélni kezdtek róluk és találunk rájuk megoldást, sokkal jobban fogjátok érezni magatokat a bőrötökben. Nagyon boldoggá tenne, ha ezen bejegyzések végén, kommentben leírnátok az adott témával kapcsolatos tapasztalataitokat, élményeiteket, sőt, néha kis feladatokat is szeretnék nektek adni, amiknek a válaszait örülnék, ha megosztanátok majd velem.

Nem azért, mert így akarok sok kommentet gyűjteni a bejegyzéseimhez, sosem voltam komment vadász, s most sem leszek az. Szimplán azért, mert érdekel a történetetek, érdekel, hogy kik vagytok ti, akik a világháló másik végén ugyanolyan problémáktól szenvedtek, és szeretném, ha ezek a problémák eltűnnének az életetekből. Nem állítom, hogy csodát fogok tenni bárkivel is, de szeretném, ha a lelki dolgokról is beszélnénk, hiszen hiába a szép bőr és a formás alak, ha mindez kisebbségi komplexussal, gyötrődéssel, önutálattal párosul. Tudjátok, ép testben ép lélek. Én nem vagyok sem beauty, sem fitnesz guru. Egyikhez sem értek igazán, de az emberi lelket elég jól ismerem. Az embereket, és kifejezetten titeket is szeretlek annyira, hogy úgy érezzem, ez a kis sorozat pont annyira jár nektek, mint egy szuper sminkbemutató, vagy egy frizura tipp. Mert ha felfedezitek magatokban a sok szépséget, dicsérni valót és csodát, akkor az látszódni is fog rajtatok, s ezáltal még magabiztosabbak, még boldogabbak lehettek. Nekem legalább is lenne a célom.