Filmélmények: 18.

Kingsglaive Final Fantasy XV

forrás

Ezt a filmet elsősorban Viktor miatt néztem meg, én magam nem vagyok egy nagy Final Fantasy rajongó, bár hozzá kell tennem, hogy az eddigi filmek mind tetszettek belőle. Ebből kiindulva úgy voltam vele, hogy ez a mozi is jó lesz, de végül nem ejtett annyira rabul, mint reméltem. A történet két királyságról szól, melyek hosszú évek óta háborúban állnak, de egy nap békülésre kényszerülnek. Persze a békés szándék mögött csel lapul, és itt jön a képbe a Kingsglaive alakulat, a király elit csapata, akik különleges képességet birtokolnak királyuknak köszönhetően. Közülük Nyx Ulric lépéseit követhetjük nyomon, aki katonaként próbálja a legjobbat kihozni magából. Ééééés ennyi. Nincs semmi más, amit erről a filmről elmondhatnék. Tele van lukakkal, rohamtempóban váltják egymást az események, így semmit sem ismerünk meg rendesen. Se a karaktereket, se a háttérinfókat, semmit. Legnagyobb bánatomra ürességet hagyott bennem, pedig nagy reményekkel ültem le megnézni. A világ, amelyben játszódik számomra elég fura volt, mintha fantasy-t és a sci-fit gyúrták volna össze, ahol a mágia és a középkori királyságok tökéletesen megférnek a luxusautókkal és a legmodernebb telefonokkal. Őszintén, engem ez zavart, nem tudtam eldönteni, hogy most akkor fantasyt nézek vagy sci-fit. Viszont ami bámulatosan jó volt benne az a CGI. Komolyan mondom, ilyen tökéletes animációt még életemben nem láttam. A szereplők bőre a pórusokig ki van dolgozva, minden egyes hajszál meglibben a szélben és a mimikák is tökéletesen élethűre sikerültek. Kár, hogy a látvány a történet rovására ment.

Virsliparti

forrás

Már a trailer megjelenése óta alig vártam, hogy megnézhessem ezt a filmet - nagyon tetszett az életre kelt kaják ötlete, kíváncsi voltam milyen, ha az ő szemszögükből nézzük a világot. Na hát ez a film egyáltalán nem olyan volt, mint amire számítottam. Aki azt hiszi, hogy amolyan Pixar jellegű cuki, humoros meséről van szó, nos, nagyobbat nem is tévedhetne, ugyanis pont ezeket figurázza ki a Virsliparti. A kaják káromkodnak, többnyire kanosak és némelyikük erősen rasszista. Az ételeknek semmi más vágyuk sincs, mint hogy kijuthassanak az áruházból, aztán az emberek otthonában döbbenek rá arra, hogy ez bizony nem a mennyország - könyörtelenül befalják őket az "istenek", azaz mi, emberek. Főszereplőnk, Frank a virsli szintén szabadulásra vágyik, ám egy bevásárlókocsi ütközés során lepottyan a földre szerelmével, Brendával, aki egy hotdog kifli. Frank kétkedni kezd eddigi hitében és bizonyítékot próbál keresni arra, hogy a tolóajtón túl csak a halál vár rá, de közben Brenda kitart régi hite mellett. Kalandjaik során több élelmiszerrel is találkoznak, többek között az arab lavash kenyérrel és a zsidó zsemlével, akik egész úton szidják egymást, aztán jön a Taco csajszi, aki titkon lányokról ábrándozik, és akkor még meg sem említettem a nácikra hajazó német savanyú káposztát... Őszintén, én egy elég konzervatív emberke vagyok, de ezen a "mesén" könnyesre röhögtem magam :D Annyira abszurd az egész, hogy az már jó :D Igaz, a film utolsó 15 perce eléggé lesokkolt, de aki még nem látta annak nem lőném le a poént - maradjunk annyiban, hogy nézzétek meg! :D 

The Lazarus effect

forrás

A film egy csapat tudósról szól, akik megpróbálják mesterséges úton feléleszteni a halottakat. A kísérlet sikeres, egy kutyát vissza is hoznak a halálból, de az állat kedvetlen, nem eszik, viszont váratlan agresszív viselkedéseket mutat. Aztán egy baleset során főszereplőnk, Zoe is meghal, így a csapat kénytelen emberen is kipróbálni a kísérleti szert, Zoe pedig visszajön a halálból. Csakhogy Zoe is megváltozik - szintén kiszámíthatatlan dühkiörései vannak és állandóan arról beszél, hogy megjárta a poklot és a földre is pusztulást fog hozni. 

Nagyon tetszett az alap sztori, de a végkifejlet már kevésbé. A vallásos felhang egy alapjáraton tudományosnak induló filmben valahogy nem működött számomra, talán azért, mert semmire nem kaptunk magyarázatot. Zoe minden ok nélkül kezd el mészárolni, így pedig az egész történet értelmét veszti. Van benne egy-két jó jelenet, de a tudományos-vallásos kutyulmány és az értelmetlen végkifejlet miatt nem igazán nyerte el a tetszésemet.

Doctor Strange

forrás

Doctor Strange egy fantasztikus idegsebész, bár emellett kissé nagyképű és önző. Egy baleset során teljesen szétroncsolódnak a kezei, így eddigi ovosi karrierjét nem tudja folytatni. Teljesen belerokkan jelenlegi állapotába, de aztán eljut hozzá egy információ, ami segíthet visszanyerni régi állapotát. Elutazik tehát Katmanduba, ahol a titokzatos Kamar-Taj enklávé tanonca lesz, de közel sem azt kapja, mint amit várt. Mágikus képességeket szerez a Főmágus segítségével (bár kissé nehézkesen, hiszen eddigi földhözragadtságát nehezen győzi le), majd pedig szembeszáll a lázadó mágusokkal, akik káoszba akarják taszítani a világot. 

Nagyon tetszett ez a film. A látványa valami elképesztő, egyik dimenzióból ugrálunk a másikba, már-már fantasy-jellegűek a harcok benne, közben pedig élvezhetjük a Doctor fanyar humorát. A film legnagyobb erőssége egyértelműen a látványa, a varázslatok csodásak, bár némelyik annyira nyakatekert, hogy kicsit forgott velem a világ a film nézése közben. Számomra újranézős lesz. A kedvencem egyértelműen a levitáló köpeny volt, ami teljesen önálló életet élt a Doctor vállán, és hát persze ott van Tilda Swinton, aki az egyik kedvenc színésznőm és most is imádtam a karakterét. Mindenkinek ajánlani tudom!

Legendás állatok és megfigyelésük

forrás

Mint vérbeli Harry Potter fanatikus, ezt a filmet vártam a legeslegeslegjobban mind közül. Ahogy megjelent a mozikban azonnal rohantunk is megnézni (vagyis inkább én rohantam, Viktor meg kelletlenül kullogott utánam, ő ugyanis nem kedveli ezt a varázsló világot :P).

Történetünk főhőse Göethe Salmander, aki New Yorkba érkezik egy bőröndnyi legendás állattal. Az ottani varázsló közösség teljesen más, mint otthonában - a varázslók és boszorkányok állandó üldöztetésnek vannak kitéve, a szabályok sokkal szigorúbbak, példának okáért nem lehet varázslényeket behozni sem. A galibák akkor kezdődnek, mikor Göethe néhány állatkája elszabadul New York utcáin. Ezzel párhuzamosan egy rettentően erős láthatatlan lény kezd el rombolni és gyilkoni a varázstalan embereket, így az ottani Minisztérium egyből Göethét teszi felelőssé a történtekért. Csakhogy a pusztításhoz semmi köze nincs az elszabadult varázslényeknek.

Nagyon vegyesek az érzéseim ezzel a filmmel kapcsolatban. Talán túl nagy elvárásokkal érkeztem, de nem tudott teljesen lenyűgözni :( Ez a sötét hangulat, ami az egész történetet belengte egyáltalán nem hozta számomra a megszokott Harry Potter varázsvilágot, bár ez annyira nem meglepő, hiszen szinte háborús helyzetbe csöppenünk. Göethe karaktere kedves és esetlen, de mégsem tudtam igazán megkedvelni. A két női főszereplő közül Tina egyáltalán nem volt szimpatikus, ellenben a húga, Queenie imádnivaló volt, ahogy a mugli/magnix Kowalsky-nak próbálta csapni a szelet. Utóbbi karakter annyira jól el volt találva, hogy teljesen belopta magát a szívembe. Ő volt az abszolút humorforrás, amire erősen szüksége is volt ennek a sötét hangulatú filmnek - ja, meg a furkász, aki tüneményes kis kleptomán volt :) Persze a látvány hibátlan volt, az állatok csodásan néztek ki és a befogásuk is nagyon jóra sikerült, de a történet fő konfliktusa számomra nagyon nyomasztó volt. A végkifejlet hozott egy jó kis csattanót, de számomra valahogy ez sem volt az igazi... Szomorú vagyok, mert szerettem volna újra átélni a HP varázst, de nem sikerült :(

Abattoir

forrás

A történet egy fiatal nő családi drámájával kezdődik - Julia nővérét könyörtelenül megölik családostul, majd a gyilkosság helyszínét egy az egyben kitépik a házból. Szó szerint eltűnt a szoba, ahol a gyilkosság történt - a falakat, a padlót, a bútorokat, mindent eltűntetnek. Julia nyomozni kezd, mely során rájön, hogy nem csak a nővére szobája jutott erre a sorsra. Országszerte akadnak olyan gyilkossági helyszínek, amiket egy az egyben kitéptek a helyükről. A szálak egy haldokló kisvároshoz vezetnek, ahol szinte megállt az idő, az emberek furcsán viselkednek, s a középpontban egy őrült öregember áll, aki mániákusan gyűjtögeti a borzalmas gyilkosságok tetthelyeit, hogy azokból egy kísértet házat építsen. Ám a célja sokkal morbidabb, mint azt az ember elsőre gondolná.

Azt hiszem elmondható, hogy manapság elég nehéz új horror sztorit kitalálni. A létező összes klisét kivesézték már előttünk, kaptunk már démonokat, szellemeket, japán kislányokat és gonosz bohócokat. Nem reméltem sokat ettől a filmtől, de határozottan kijelenthetem, hogy életemben nem volt még ilyen pozitív csalódásom, mint ez a film. Az Abattoir ugyanis ZSENIÁLIS!!! Teljesen letaglózott a film, a végén csak dülledt szemekkel, tátott szájjal ültem a képernyő előtt. Már önmagában az újítás, hogy valaki direkt épít egy kísértet házat, de ahogy ezt az egész sztorit összerakták az valami eszméletlen, a látványa pedig hátborzongató. Nem szeretnék többet elárulni erről a filmről, horror rajongóknak kötelező megnézni!

Rossz anyák

forrás

Amy minden erejével azon van, hogy jó anya legyen - mindent megtesz a gyerekeiért, állandó rohanásban van, ezért folyton szét van esve. Egy merő stressz az élete, a férje nem segít neki semmiben, így kezd összeomlani. Végső döfésként megcsalja a férje és az iskolai szülőgyűléseken is lehetetlen feladatok elé állítják. Elege lesz az egészből és úgy dönt, ő most rossz anya lesz. Csatlakozik hozzá Kiki, a sokgyerekes anyuka, aki teltesen kirekesztődik anyai teendői miatt a világból, és a vagány Carla, aki egyedül neveli kamasz fiát. Ők hárman úgy döntenek, elegük van a feléjük támasztott irtózatosan sok elvárásból, innentől kezdve lazábbra veszik a gyeplőt és megpróbálják kicsit kizökkenteni magukat a megszokott mókuskerékből. 

Nem szoktam vígjátékokat nézni, annyira nem az én műfajom, viszont a Rossz anyák nagyon bejött :) Habár még nem vagyok anya teljesen át tudom érezni azt a nyomást, ami nap mint nap az édesanyákra nehezedik, és ezeket a film remekül kifigurázta. A főszereplők nagyon jól el lettek találva - Amy, aki próbál arany középutat találni, ám néha átesik a ló túlsó oldalára, Kiki, akit teljesen belepnek az otthoni teendők négy gyermeke mellett, és Carla, aki egyedülálló anyaként éli szabadszájú, vagány életét. Utóbbi volt a legszimpatikusabb, hihetetlen beszólásai voltak, sokat nevettem rajta :) Kellemes hétvégi szórakozás lehet ez a film, számomra többször nézős, mert a poénokon sokadjára is rengeteget röhögök, szóval nektek is csak ajánlani tudom.

Don't Breathe

forrás

Három fiatal megpróbál betörni egy háborús veterán házába abban a reményben, hogy ellophatják tőle a szolgálataiért kapott pénzjutalmat. Azt hiszik könnyű dolguk lesz, mivel a férfi teljesen vak, csakhogy mikor bejutnak a házba olyan borzalmakkal találják szembe magukat, amikre egyáltalán nem számítottak. A vak öregember közel sem olyan védtelen, mint gondolnák - katonai múltja miatt még vakon is erős ellenfél, ráadásul a lánya balesete óta az eszét is elvesztette. 

Bevallom, kicsit elfogult vagyok ezzel a filmmel, mivel Stephen Lang a főszereplőnk, és őt imádom (az Avatar főgonoszaként vált talán sokatok számára ismertté). Most is zseniálisat alakított, imádom, hogy ennyi idősen is (64) ilyen határozott fellépése van. Szuperül alakítja a pszichopatát, és az is őt dícséri, hogy viszonylag kevés szöveggel is képes olyan dermesztő légkört kialakítani maga körül, hogy az ember hátán égnek áll a szőr. A három suhanc rettenetesen irritált, tipikus bajkeverő tolvajok, akik kisvárosi lakások betöréséből próbálják megszedni magukat. Persze a sztori közel sem annyiból áll, hogy ők betörnek, emberünk meg jól helyben hagyja őket - kaptunk egy olyan csavart a filmben, amire egyáltalán nem számítottam. Ettől lesz igazán beteg a film, de nekem ez tetszett benne a legjobban. Szintén ajánlós, végre egy olyan thriller/horror, ami szellemek nélkül is félelmetes. 

Láttátok valamelyiket a fenti filmek közül? 

Nektek hogy tetszettek?

Filmélmények - 17.

Sziasztok!

Ismét megnéztünk egy csokorra való filmet, úgyhogy jönnek belőlük a beszámolók. A többségük horro/thriller, ami ugyebár a kedvenc műfajom, és örömmel konstatálom, hogy egyre több ilyen típusú filmet készítenek, így van is miből csemegézni. Nézzük is a mai adagot.

Before I Wake

forrás

Adott egy fiatal házaspár, akik gyermekük elvesztése után úgy döntenek, szeretnének magukhoz venni egy gyereket. A választásuk egy nagyon helyes kisfiúra, Cody-ra esik, aki állami gondozásban él és nevelőszülőről nevelőszülőre vándorol. A pár nem érti miért nem fogadták még örökbe Cody-t, hiszen kedves, okos, korához képest nagyon érett, egyszóval álom-gyerkőc. Egy probléma van vele - nem akar aludni. Az újdonsült szülők nem értik a fiú viselkedését egészen az első alkalomig, mikor Cody végre elalszik. A kisfiú álmai ugyanis életre kelnek. Minden, amit aznap látott és tapasztalt este megjelenik. Eleinte mindez ámulattal tölti el a párt - pillangók lepik el a lakást, sőt, még halott kisfiukat is újra láthatják. Aztán az álmok megváltoznak. Az eddigi kedves képek eltorzulnak és megjelenik a Lárva ember, akinek jobb, ha nem kerülsz a közelébe. 

Nagyon érdekes volt ez a film. Először a gyönyörű képi világa nyűgözött le, a csodás gyermeki álmok manifesztálódásai. Aztán jött a borzongás a Lárva emberrel, hogy aztán kapjon a film egy olyan csattanót, ami a thrillernek hitt mozit drámává varázsolja. Habár nem teljes mértékig azt kaptam tőle, mint amit vártam, mégis nagyon élveztem ezt a mozit. Elgondolkodtató és megindító történet, ami után bőven lehet még agyalni.

Kis kedvencek titkos élete

forrás

Mikor láttam a trailerét azt hittem, hogy ez a mese tényleg a házi kedvenceink életéről fog szólni, arról, amit akkor csinálnak, mikor a gazdi nincs otthon. Lényegében ezzel kezd a film, de aztán egy teljesen más történetszálat kapunk. A sztorit szerintem nagyjából mindenki ismeri - Max és újdonsült lakótársa, Duke különleges kalandokba bonyolódnak, miközben próbálnak összecsiszolódni egymással. Max, aki régi motoros a gazdija mellett nehezen viseli az új "testvér", Duke jelenlétét, és hát persze ebből lesznek a nagy kalamajkák. 

Őszintén, én egy kicsit csalódott voltam, mikor megnéztem. Aranyos volt, persze, még nevetgélni is tudtam rajta, de szerintem közel nem használták ki eléggé a témát, pedig annyi jópofa dolgot ki lehetett volna még hozni ebből. Ehhez képest kaptunk egy szokásos történetszálat szokásos nehézségekkel. Jó, tudom, ennek a mesének nem az én korosztályom a célközönsége, de az Agymanók óta nálam kicsit magasan van a mérce :P Igazság szerint aranyos, kedves kis mese volt, de számomra egyszer nézhetős.

Alice Tükörországban

forrás

Alice ismét visszatér Csodaországba, ugyanis jó barátja, a Kalapos bajban van. Kezd kifordulni önmagából, aminek oka a múltba vezethező vissza. Ezért Alice meglátogatja az Időt, hogy visszamehessen a történetben és megnézhesse, mi lehet az oka barátja furcsa viselkedésének. Ezen utazás közben olyan dolgokra bukkan rá, amikre álmában nem gondolt volna, és még a gonosz Szívkirálynő múltját is megismerjük.

Őszintén, az első Tim Burton féle Alice mozitól nem voltam elragadtatva. Nem számítottam rá, hogy újradolgozás lesz, de mikor sikerült elfogadnom akkor sem tetszett. Valahogy nem találták el a számomra megfelelő atmoszférát. Na ezzel a filmmel viszont telibe találtak. Nagyon tetszett, izgalmas volt és érdekes, végre nem a képi világa vitte el a mozit, hanem maga a cselekmény. Nagyon tetszett benne az időutazás, a két királylány múltja, Kalapos kálváriája, egyszóval mindent sikerült jól eltalálni.

Pay the Ghost

forrás

A történet egy családot mutat be számunkra. Mike kisfiával elmegy a Halloween-i parádéba, ahol a srác kissé furcsán kezd el viselkedni, majd nyomtalanul eltűnik. Az édesapja mindent tűvé tesz utána, de a helyzet reménytelennek tűnik. Közel egy év eltelte után azonban az apa újra elkezdi észlelni fia jelenlétét, néha meg is pillantja az utcán. Lázas nyomozásba kezd, aminek köszönhetően ráébred, nem emberi kéz van a dologban. A szálak egészen a kelta hagyományokig nyúlnak vissza, egy történethez, amelyből kiderül, hogy miért is kell fizetni a szellemnek.

Az első, ami feltűnt számomra az az, hogy bizony Nicolas Cage felett is eljárt az idő. Természetesen ettől még remek színész, de kicsit fura volt őt egy tízéves kisfiú apukájának látni. A játéka most is remek volt persze, és összességében a sztori is jóra sikeredett. Úgy veszem észre, hogy a horror/thriller készítők kezdik felkapni az egyes népek kultúráját és onnan próbálnak ihletet meríteni, esetünkben a kelta hitvilágból. Sikerült egy kevésbé klisés filmet készíteniük, én legalábbis ilyennel még nem nagyon találkoztam. Nem annyira a borzongatás és a félelemkeltés volt benne a lényeg, sőt, ezekből nem is volt olyan sok. Inkább a drámán és a nyomozáson volt a hangsúly, amit nagyon szoktam szeretni az ilyen filmekben. A vége mondjuk kicsit gagyira sikerült számomra, agyon csapták vele az amúgy jól felépített sztorit, de összességében jó kis film volt.

Barbie Starlight Adventure

forrás

Jee, újabb Barbie mese :D Tudom, erre vagytok a legkevésbé kíváncsiak, de muszáj megemlítenem, mert hosszú idő óta ez az első normális Barbie film. Az utóbbi időben olyan gagyi, idétlen témákat sikerült választaniuk a mese készítőinek, és olyan ormótlanul csúnya volt a grafikája, hogy még akarva sem tudtam szeretni őket. Izgultam is rendesen, hogy ez a mese is egy újabb csalódás lesz, de tévedtem - egész aranyos, tanulságos történetet találtak ki, kicsit a Star Trekre emlékeztetett. A grafika szebb, mint az eddigieknél, de nekem ez már nem az igazi, a régebbi szériák élethűbb rajzolásai közelebb álltak az ízlésemhez. Mostanában kicsit gumiszerű arcokat csinálnak a figuráknak, nekem ez nem jön be. A történet lényegében annyi, hogy Barbie-nak és társainak részt kell venniük egy küldetésben, ami a bolygójuk jövőjét határozza meg. Meg kell menteniük szülőföldjüket, de ehhez együtt kell működniük, ráadásul a vezetőjük módszereivel sem értenek egyet. Ebből nagy bonyodalmak lesznek, de aztán minden jó, ha jó a vége. Ha szeretitek a Barbie meséket, akkor ezt tudom ajánlani, kivételesen egész jóra sikerült.

The other side of the door

forrás

A történetünk Indiában játszódik. Aktuális házaspárunk nehéz időszakot él meg, ugyanis elvesztették kisfiukat. A kislányuk életben maradt, de az anya nem tudja feldolgozni fia halálát. Ekkor a házvezetőnő felajánl anyukának egy lehetőséget - még egyszer utoljára beszélhet a fiával, elbúcsúzhat tőle. A nő elmegy egy régi, elhagyatott templomba, ahol egy rituálét elvégezve képes beszélni elhunyt gyermekével. Egy ajtó választja el őket egymástól, amit tilos kinyitni, különben a következmények beláthatatlanok. Az anya azonban nem bírja elviselni a távolságot és kinyitja az ajtót. Legnagyobb megdöbbenésére nem találja a túloldalon a fiát, ám pár nappal később különös dolgok kezdenek el történni a házukban - mintha a fia hazatért volna. Ám aki átjött az ajtó túloldaláról már közel sem az a kedves kisfiú. 

Ahogy fentebb is írtam, nagyon örülök, hogy a filmesek felfedezik maguknak a különféle hitvilágokat és abból merítenek ihletet. A kelták után most az indiai túlvilágba nyerhetünk bepillantást, ami számomra teljesen ismeretlen volt. Nagyon hitelesen ábrázolták az egész kultúrájukat a témával kapcsolatban, végig az motoszkált bennem, hogy ezt nem csak a film kedvéért találták ki, ezek az emberek tényleg így élnek a hétköznapokon is. A természetfeletti a mindennapjaik része, éppen ezért is volt olyan hiteles a film. Persze a sztori bizonyos részei elcsépeltek - túlvilágról visszatérő, gonosz kisfiú, megszállás, pusztuló növényzet. Ugyanakkor a végkifejlet adott egy olyan feszült lezárást, ami igazán tetszett az egészben, rátette a pontot az i-re. Nagyon ajánlom megnézésre, tényleg jó kis mozi.

Lights Out

forrás

Adott egy zűrös, szétzilált család - anyuka depressziós, a nagylány elment hazulról, apuka halott, a kisfiú meg ott tengődik a többiek között. Csakhogy ennyi nem elég a jóból, a családot még egy furcsa lény is zaklatja, aki csak akkor jön elő, ha már teljesen sötét van. Ha ég a villany nem látsz semmit belőle, de ha sötét lesz, megjelenik előtted. Főszereplőnk, a nagylány visszacsöppen régi életébe, mikor magához veszi az öccsét, aki az anyjuk szemlátomást elhanyagol. A fiú nem alszik odahaza, ellenben nagyon aggódik az anyja miatt, aki nem szedi a gyógyszereit és valakivel mindig beszélget. Mint kiderül, van velük valaki, akit az anya nagyon is jól ismer. Ez a valaki szemlátomást nem akarja, hogy az anya jobban legyen, minden áron el akarja érni, hogy a házban teljes sötétség honoljon és mindenkit ki akar iktatni az anya közeléből, aki veszélyt jelent rá nézve. Még a gyerekeket is.

Nagyon vártam ezt a filmet, mert a trailer itt is meggyőző volt. Összességében tetszett a film, bár sok mindent kidolgozatlanul hagytak benne. Az anya karakterét pl. hagyhatták volna kicsit jobban kibontakozni, mert neki volt kapcsolata a "szellemünkkel", de pont róla tudtunk meg a legkevesebbet. Ellenben a nagylány életét alaposan nyomon követhetjük. Első pillantásra szimpatikus volt, jó zenéket hallgatott (felcsendült a metal), de aztán elkezdett idegesíteni, ahogy a barátját kezelte - kihasználta, az meg úgy vergődött utána, mint egy kiskutya. A kistesó karaktere nekem túl érett volt a korához képest, bár ki tudja, ilyen család mellett lehet meg kellett edződnie. Amit nagyon hiányoltam belőle, az a hosszabb nyomozás. Minden thrillerben a nyomozós részeket imádom a legjobban, amikor kiderül a lényünkről, hogy milyen volt és mit miért csinál. Na itt ez elég kurtára sikerült, néhány hangfelvételen és fotón kívül nem sokat kapunk. Itt lett volna jó az anyuka beszámolója, de ez sajna elmaradt. Ettől függetlenül azért tetszett, bár kicsit többet vártam volna tőle. 

Egész pozitívra sikerült a lista, zömében mindegyik film tetszett, egyiket sem bántam meg, hogy megnéztem. Szerencsére rengeteg új thrillert találtam, úgyhogy lesz utánpótlás bőven, reméljük azok között is akad majd valami jó.

Láttátok valamelyiket a felsorolt filmek közül?

További szép napot mindenkinek!

XMAS TAG1. - Karácsonyi film

Egy ideje tagja vagyok a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők közösségének, de csak mostanában kezdtem el aktivizálni magam, aminek a fő oka a jobbnál-jobb témák és játékok, amiket Suz'n talál ki. Tény és való, hogy nem vagyok túl aktív az ilyen közösségi oldalakon és a blogomat sem nagyon szoktam reklámozni, de a karácsonyi dolgokkal nagyon könnyű megfogni, így nem is volt kérdés, hogy részt veszek a mai nappal induló XMAS TAG-ben. Ezek kis kérdőív jellegű bejegyzések, amiket naponta osztunk meg az oldalunkon, és persze mind ünnepi témát boncolgat :) Első körben a kedvenc karácsony filmjeinket mutatjuk be.

Karácsonyi ének

Ha választanom kellene, hogy melyik az az egyetlen karácsonyi film, amit innentől kezdve néznék 1000000%, hogy az 1999-es Karácsonyi éneket választanám. Egyszerű okom van rá: Patrick Stewart. Ez az ember ZSE-NI-Á-LIS!!!! Számomra ő a tökéletes Scrooge, ráadásul az a film olyan hibátlanul van összerakva, hogy akarva se tudnék belekötni. Kellően rideg az elején, aztán egyre szívet melengetőbb, és úgy mutatja be ezt az örök klasszikus sztorit, ahogy semelyik másik film sem. Mi sem mutatja be jobban rajongásomat iránta, mint hogy november óta 7x néztem meg úgy, hogy közben a többi kedvencemet is folyamatosan járatom :P Ez a film azonban nem csak szórakoztat, hanem megérinti a szívemet is. Rengeteg feldolgozása született, amik zöme egészen jóra sikeredett (bejegyzést itt találtok róluk). Ha van még olyan galád latol, aki nem látta ezt a csodát, az legyen oly bátyám és azonnal pótolja eme hiányosságát :P

Télapu

Kisebb koromban (azaz a Karácsonyi ének felfedezése előtt) a Télapu filmek jelentették számomra a karácsonyt. Szerettem ugyan a nagy klasszikusokat is, mint a Reszkessetek betörők, de a Télaput mindig is közelebb éreztem magamhoz. Bájos, családias, megható és ízig-vérig ünnepi film, ami rendszeresen odaszögezett a képernyő elé. Ma már ugyan nincs tévénk, de a számítógépen bármikor meg tudom lesni a filmet, így ezt (meg a másik két részét is) azóta rongyosra néztem.

Polar Express

Szintén nagy kedvencem ez a rendhagyó karácsonyi mese, amely mesés látványvilágával és szokatlan megközelítéssel nyerte meg magának a szívemet. Nagyon tetszik a kétkedő kisfiú útja, ahogy szép lassan felfedezi magában a hitet, s nem hagyja, hogy a modern világ elvegye tőle a karácsony csodáját. Azért is tartom nagyon jónak ezt a mesét, mert lényegében olyan témával foglalkozik, ami manapság sokakat érint. Hányan állnak cinikusan az ünnepekhez, hányan akarnak gyorsan túllenni rajta és hányan nem képesek hinni a karácsonyi csodában? Sajnos elég sokan. Az olyanoknak, akiknek a lelkébe kétely férkőzött és akik nem tudják élvezni a karácsonyt nagyon tanulságos lehet ez a történet - akár felnőttek számára is.

Igazából szerelem

Általában kissé szájhuzogatva állok a romantikus komédiákhoz, főleg ha karácsonyi témájúak, mert nem szeretem a bugyuta, kommersz történeteket, ahol kínos jeleneteken kell röhögni, és ami nekem nagyon nem megy. Kicsit tartottam is ettől a filmtől a fent említett okok miatt, de kellemeset csalódtam benne - ez a film, vagyis inkább sok kis történet-kupac nagyon is valóságos, életszerű jeleneteket tár elénk pont annyi és olyan humorral, amennyi és amilyen kell, mellette pedig figyel arra, hogy az ünnepeket minden oldalról bemutassa. Végig követhetjük az egyszerű emberek és a híresebbek karácsonyát is, én pedig ezért is szeretem olyan nagyon - mert életszaga van. Igaz, utána hetekig dúdolom azt a hülye, irritáló dalocskát az elejéről, de oda se neki :D

Karácsony Artúr

Tavalyi felfedezett ez a helyes kis animációs mese, ami a télapó családját mutatja be nekünk. Főszerepben Artúr áll, Télapó kisebbik fia, akit mindenki szerencsétlen, kétballábas buzgómócsingnak tart, de közben kiderül, hogy az ő szívében él a leginkább a karácsony :) Főleg azért tetszik ez a mese, mert tökéletesen bemutatja azt, hogy hiába a technika vívmánya, hiába a görcsös ragaszkodás a vezetői szerepért, ha van valaki, akiben a karácsony lángja erősebben lobog másoknál. Nem a számok a fontosak és nem is a képzeletbeli trónus, hanem az, hogy meglássuk körülöttünk a fényt és a jóságot. És persze az is, hogy MINDENKI számít :)

Ezek lennének az én kedvenceim - na és nektek?

Szeretitek valamelyiket a fentiek közül?

Rengeteg filmélmény

Sziasztok!

Rengeteg mozit néztünk meg az utóbbi időben, kicsit el is vagyok csúszva a bemutatásukkal. Most elég sok filmet fogok elemezni, hogy behozzam magam, de ígérem nem írok róluk Habaró és Béka terjedelmű regényeket :P Vagy legalábbis megpróbálom :D A lényeg bennük lesz, ami alapján ki-ki eldöntheti, hogy lesz-e kedve megnézni őket. Lássuk is melyekről van szó.
(a tartalom leírások a port.hu oldalról származnak)

Mad Max - A harag útja

" A világvége olyan régen volt, hogy már alig akad, aki emlékezne rá. Az emberiség egykori dicsőségének hosszú ideje vége, a Föld egyetlen hatalmas sivatag; a kevés életben maradt kíméletlen gyilkossá, fosztogató ragadozóvá vált, és bármire képes, csak hogy egy nappal tovább bírja. De akadnak még olyanok, akik rendbe hozhatnák, ami, úgy tűnik, visszavonhatatlanul elromlott. Ketten vannak, és örök menekülés az életük. Az egyikük Max: hallgatag, harcos férfi, aki felesége és gyermeke halála után már csak a megbékélést keresi a vad káoszban. A másik Furiosa, a katonanő, aki úgy hiszi, túlélésének záloga az, ha eljut a sivatagon túlra, arra a tájra, ahol a gyerekkorát töltötte."

Ezt a filmet elsősorban a férjem miatt néztem meg, ugyanis a tömény akciófilmek nem szoktak lázba hozni. Ennél sem számítottam semmi lélekmegváltóra, de végül egy egész kerek kis mozi alakult ki belőle. Nem lesz a kedvencem, az tény, de azért a rengeteg autós üldözés és homokfelhő között meg lehetett találni a mélyben lapuló szellemi értékeket is. Igen, van egy kicsi feminista felhangja, és a főszereplő egyértelműen Charlize Theron, de azért ezek a tartalmak közel sem nyomják el a filmet. Ezt leginkább azért érzem így, mert Theron anélkül játszotta a nők jótevőjét, hogy közben átbillent volna egy bizonyos határon. Érezhető volt, hogy a brutális környezet ellenére ő egy igazi női karakter, de azért megállta a helyét ebben a kegyetlen világban is. Jó volt.

Maggie

Ehhez a filmhez nem találtam leírást, így most csak az én kritikámat olvashatjátok.

Nagyon kíváncsi voltam erre a filmre, mert Schwarzeneggert drámában látni nem kis dolog. Főleg ha  az alap koncepció a zombifertőzés. Tőle a dirr-durr-csihipuhi a megszokott séma, most egy teljesen új szerepkörben láthattam őt. Nos, sok színészi képességet itt sem mutatott egy-két könnyezésen kívül, de pont ez a fajta száraz ténykezelés lett a történet központi meghatározója. Érezni lehetett a nyomást, ami a férfira nehezedik pont azáltal, hogy nem borult ki, hanem próbált úgy élni, mint azelőtt. A Schwarzi lányát alakító Abigail Breslin szintén remek választás volt a szerepre. Maga a történet nekem nagyon tetszett, teljesen más szemszögből mutatja be a zombikat, emberközelibbé, hihetőbbé, átélhetőbbé tette. Ebben állt a drámaisága. A végkifejletre valahol számítottam legbelül, mégis meglepett és elszomorított. Méltó lezárása volt a filmnek. Nagyon tudom ajánlani.

A hetedik fiú

"Egy régmúlt korban gonosz erő készül elszabadulni, mely újra felszítja a háborúságot az emberiség és a természetfeletti erők között. Gregory Mester egy lovag, aki századokkal ezelőtt foglyul ejtette a gonosz erőkkel bíró boszorkányt, Malkin Anyát. Azonban a boszorkány megszökött, és most bosszút forral. Malkin Anya összehívja a követőit minden inkarnációjából, és szörnyű haragját a gyanútlan világra akarja zúdítani. Csak egy valaki állhat az útjába: Gregory Mester. Gregory szemtől szembe kerül a gonosszal, melynek eljövetelétől mindig is rettegett. A következő teliholdig meg kell tennie azt, ami általában évekig tart: be kell tanítania új tanítványát, Tom Wardot, hogy legyőzhesse a semmihez sem fogható sötét mágiát. Az emberiség utolsó reménye a hetedik fiú hetedik fia."

Még anno egy film előzeteseként láttam bemutatót erről a moziról és akkor nagyon szerettem volna moziban megnézni. Mióta láttam, már nem bánom, hogy nem adtam ki rá pénzt. Sajnos a trailer lelőtte az összes jó jelenetet a filmből, a többi csak töltelék volt. A fantasy-s közeg nagyon gyér volt, hiányzott belőle valami plusz, ráadásul a falra másztam attól, hogy mikor volt végre egy értékelhető jelenet, akkor hirtelen bevágtak egy random nyálazós, romantikus(nak szánt) részt. 10 percenként kellett néznem, ahogy a turbékoló gerlicék köröznek egymás körül, flörtölnek és csipkelődnek, miközben én sárkányokra, varázslatra, boszorkányokra vágytam. Utóbbiak voltak benne, de nem kaptak elég lehetőséget a kibontakozásra, mivel a párocskánk elvette tőlük a lehetőséget. Szerettem volna szeretni ezt a filmet, de nem sikerült, nektek sem ajánlom :(

Jupiter felemelkedése

"Jupiter Jones (Mila Kunis) éjszaka született, és a jelek az mutatták, kivételesen nagy jövő áll előtte. Ám ez a jövő nem akar megérkezni: a lány hiába álmodozik, csupán vécéket takaríthat. Ám váratlanul megjelenik Caine (Channing Tatum), és mindent megváltoztat. A genetikailag átalakított ex-szuperkatona egyetlen okból jött a Földre: hogy magával vigye Jupitert, akinek genetikus kódja földönkívüli örökséget rejt. A jóslat talán igaz volt. Talán valóra is válik. Ám a világ kibillent egyensúlyát helyreállítani szinte lehetetlen feladat még a kiválasztottnak is."

Sajnos rögtön az elején le kell lőnöm a poént - ez a film olyan szinten vérszegény, hogy az valami borzasztó. Megint azt érzem, hogy a látvánnyal akarták eladni a mozit, közben pedig a történetre nem figyeltek. Pedig sajnos még mindig vannak emberek, akik egy jó történet miatt ülnek be a moziba (ehem, jelen!), és csak emellé szeretnének szép látványt kapni. Csak a látvány nem működik. Viszont megkockáztatom, hogy ha egy sztori jó, akkor még a kevésbé szép látvány sem érdekel. Egy szó mint száz, ez a mozi csak időpocsékolás volt az életemből. Adott volt egy jó kis reinkarnációs ötlet meg egy univerzális méretű tömegmészárlós dílerkedés, de nem dolgozták ki. A fő történetszál megint két ellentétes nemű szupermókus vergődéséről szólt, amitől már az arcomat le bírtam volna kaparni. Viszont! Ami értékelhető ebben a filmben, azok a negatív szereplők. A két hapsi olyan szinten irritált, hogy valami hihetetlen, és a legrosszabb az, hogy ennek örültem a legjobban! Ugyanis egyedül ők tudtak belőlem érzelmi reakciókat kicsikarni a filmes szerepükkel. Nem tudom ajánlani.

A szürke 50 árnyalata

"A szürke ötven árnyalata a világszerte hatalmas karriert befutott bestseller várva várt filmváltozata. Kiadása óta az Ötven árnyalat trilógiát 51 nyelvre fordították le, és több mint 100 millió példányt adtak el belőle nyomtatott és digitális formában, és ezzel a trilógia bekerült minden idők leggyorsabban legnagyobb példányszámban fogyó könyvei közé."

Hahaha, nem ússzátok meg nálam sem ezt a kritikát :D Tudom-tudom, szinte mindenki írt már róla, de engedtessék meg, hogy én is fröcsögjek pár sort. Eredetileg egy teljes bejegyzést szántam ennek a szutyoknak, de végül úgy döntöttem, hogy nem ér annyit. 1-2 mondatban is le tudom írni milyen pocsék volt ez a film. És igen, elolvastam előtte a könyvet - vagyis fogjuk rá, a lényeget ismerem (sajnos a sokadik "szent szar" és ajakharapdálás kikezdte az idegeimet és idő előtt feladtam a harcot a könyvvel). Már a könyvet is egy rakás ganénak tartottam, de amikor megnéztem belőle a filmet rájöttem, hogy van annál még lejjebb is. Ez a film pocsék. De nem csak a színészi játék miatt, hanem mert az alapjául szolgáló sztori is minősíthetetlenül rossz. Sajnos az élőszereplős verzió sem lendített sokat a dolgon - Ana iszonyatosan szerencsétlen és az én szememben minden vonzó tulajdonságot nélkülöz. Christian pedig minden, csak nem dögös. Az a krampuszos kis vigyor, amit néha bevillant engem röhögésre késztetett - ki az, aki ettől beindul? Úgy nézett ki ez a hapsi, mint egy kisgyerek, akit rajtakaptak azon, hogy elcsen egy kekszet a dobozból. Ráadásul egyáltalán nem működött a két ember között a kémia. Ha meglett volna mindez, nem kellett volna eljátszaniuk a vonzalmat, de mivel nem volt meg, színészkedni kellett, az pedig egyiküknek sem erőssége. Az alá-fölérendelt viszonyt is pocsékul mutatták be, komolyan mondom az egyik Dr. House részben jobban ráéreztek a dominancia lényegére, mint itt. Senkinek nem ajánlom.

A lázadó

"A beavatott-sorozat: A lázadó emeli a tétet: Tris (Woodley) szövetségeseket és válaszokat keres a futurisztikus Chicago romjai között. Négyessel (James) együtt menekülniük kell a műveltek csoportjának hataloméhes vezetője, Jeanine (Winslet) elől. Az idővel versenyt futva Trisnek rá kell jönnie, hogy családja milyen titok miatt áldozta fel életét és miért próbálja meg a műveltek vezére megállítani őket mindenáron. Múltbeli választásai kísértik, de megtenne mindent azért, hogy megvédje szeretteit. Trisnek Négyessel az oldalán lehetetlen feladatok sorával kell szembeszállnia, hogy feltárja a múlt igazságát."

Nagyon vártam már, hogy megnézhessem ezt a filmet, mert az első rész kifejezetten tetszett. A másodikkal sem volt gond, hacsak annyi nem, hogy kevesebb volt benne az akció. Viktor ezt nehezményezte is, neki emiatt nem tetszett a dolog, nekem viszont igen, mivel sok elgondolkodtató, elmélkedős rész volt benne, amiket nagyon szeretek. Tris karaktere még mindig szimpatikus, tetszik rövid hajjal is, Négyes viszont csak töltelék volt ebben a filmben. Imádtam a szimulációkat, nagyon kreatívan oldották meg az emberi elme kivetüléseit. Volt benne jó pár drámai jelenet, amiknél izgultam rendesen, a végén pedig ott volt a csattanó, ami annak ellenére is ütött, hogy már tudtam róla. Jó kis mozi volt, tudom ajánlani.

Hamupipőke

"A klasszikus mese élőszereplős feldolgozása a fiatal Ella (Lily James) történetét meséli el, akinek kereskedő apja újból megnősül Ella édesanyjának halála után. A lány szeretettel fogadja új mostohaanyját (Cate Blanchett) és lányait, Anastasiát (Holliday Grainger) és Drisellát (Sophie McShera). Azonban, amikor édesapja is váratlanul meghal, a lány hirtelen egy féltékeny és kegyetlen családban találja magát, új rokonai kénye-kedvének kiszolgáltatva. Bár a legmegalázóbb feladatokat bízzák rá és cselédként tartják a háznál, Ella nem adja fel a reményt és mindig édesanyja utolsó szavai lebegnek a szemei előtt: "légy bátor és kedves". Ezért fogát összeszorítva tűri, hogy mostohaanyja és lányai lépten-nyomon kihasználják. Amikor találkozik egy jóképű idegennel az erdőben, Ella nem is tudja, hogy egy álruhás herceggel (Richard Madden) sodorta össze a sors, akiben igazi társra lel. Amikor a királyi udvar meghívókat küld szét a birodalom összes hajadonjának, Ella reménykedni kezd, hogy ismét találkozhat a sármos Kittel. Azonban gonosz mostohaanyja megtiltja a lánynak, hogy részt vegyen a bálon és még ruháját is szétszaggatja. De persze, ahogy a tündérmesékben lenni szokott, a segítség sem várat magára sokat. Egy kedves koldus öregasszony (Helena Bonham Carter) néhány egér és egy hatalmas sütőtök segítségével örökre megváltoztatja a fiatal lány életét."

Először is emeljük poharunkat Hálivúdra, ahol rájöttek végre, hogy a Disney mesék élő szereplős feldolgozásai jó ötletnek tűnnek! Hurrá! 

Ezt a filmet is epedve vártam és nem is kellett benne csalódnom. Szigorúan eredeti szinkronnal tessék nézni, ugyanis Helena Bonham Carter, mint tündérkeresztanya valami halálos :D Olyan szövegei vannak és olyan hangjátéka (az alapvető zseniális színészi játékán túl), hogy majd bepisiltem a nevetéstől :D Ez a film nagyon ügyesen egyensúlyoz a komikus és komoly helyzetek között, alapjáraton érezzük, hogy nem veszi magát komolyan a mozi. Nem akart feltétlenül álomszép és romantikus lenni, pont annyi humort és iróniát tartalmaz, amitől élvezhetővé válik egy ilyen tipikus hercegnős mozi is. Cate Blanchett egyszerűen zseniális a gonosz mostoha szerepében, olyan tökéletesen alakította ezt a figurát, hogy nála jobban senkinek sem menne. Volt benne valami negédes álszentség, ami aztán tömény irigységgel átitatott rosszindulattá torzult. Na és az arcjátéka! Galadriel faarca és semleges mosolya után most olyan arcokat láthatunk tőle, amitől ismét röhögőgörcsöm támadt :D A főszereplőnk is remekül helyt állt (habár a nagy színészek mellett azért kicsit eltörpült), ugyanis szép volt, bájos és kedves, de emellett mutatott valódi, emberi érzelmeket is. A látvány mesébe illően szép volt, Pipő ruhája maga az álom, a herceg viszont ronda. Más belekötni valóm nincsen, tessék megnézni :)

The Duff

Ehhez sem találtam leírást, de annyira nem is szükséges. Miről is szól ez a film? Adott egy lány, Bianca Piper, aki tökéletesen láthatatlan két csini barátnője mellett. Utálja a szomszéd srácot, Wes-t, aki a suli legmenőbb pasija, s aki ráadásul nem átallott azt mondani rá, hogy ő egy pótkerék - az a csaj, aki kilóg a baráti társaságból, mert rondább, kövérebb és láthatatlanabb, mint a többi. Bianca ezután nemes egyszerűségel ráborítja a kóláját Wesley-re, később viszont arra kéri a fiút, hogy segítsen neki "valakivé" válni. Szeretné, ha észrevenné őt az a fiú, aki tetszik neki (még véletlenül sem Wes), cserébe pedig Bianca korrepetálja az élsportoló, ám nem túl agytröszt srácot. Közösen töltött óráik alatt azonban kiderül, hogy sokkal több közös vonásuk van, mint gondolnák, és hogy a csini pofi nem mindig elég ahhoz, hogy valaki szimpatikusnak tartson. 

Előre le kell szögeznem, hogy habár ez egy tipikus tinifilm, azok közül is egy nagyon-nagyon jó kis tinifilm! Igen, meg vannak benne a tipikus karakterek (menőcsaj-menősrác, csúnyácska, szürke egér típusú, nagyszájú leányzó), de ennek ellenére mégis nagyon élvezhető. Ez természetesen Bianca karakterének köszönhető, aki végre valahára nem szemüveges, csöndes kiscsaj és nem is lázadó kívülálló, hanem egy hús-vér lány. Szereti a klasszikus horror filmeket, jó tanuló, kissé ironikus és halál laza. Nem egy klasszikus szépség, de nem is csúnya, egyszóval simán beleképzelhetjük magunkat a helyébe. A sztori konfliktusa klasszikus, a láthatatlan csaj szeretne "valakivé" válni, akit nem csak úgy emlegetnek, hogy XY barátja. Ezt a csodát Wesley-től várja, aki amellett, hogy az ügyeletes menő csávó, még a lány szomszédja is. Közös élményeik során jobban megismerik egymást és persze a végén kiderül, hogy még a menő csávó is szívesebben választ olyan lányt, akivel jókat lehet röhögni, mint egy szép, de belül annál gonoszabb lányt, aki csak kirakatbabának való. Közben nagyon jó poénokat és helyzetkomikumokat láthatunk, úgyhogy ezt a filmet is jó szívvel tudom ajánlani azoknak, akik szeretik az ilyen műfajt :)

Hős6os

"A Hős6os-ban minden megvan, amit a nézők elvárnak a Walt Disney Animation Studios nevével fémjelzett kedves és humoros animációs alkotástól. Az akciódús kaland a robotok építésével foglalkozó, zseniális Hiro Hamada körül forog, aki barátai segítségével megtanulja kiaknázni brilláns agyának minden egyes tekervényét. Ebben segítségére van testvére, a szintén lángész Tadashi, az adrenalintól csöpögő kalandok megszállottja Go Go Tamago, a mindig rendkívül precíz Wasabi No-Ginger, a kémiazseni Honey Lemon és Fred, a rajongó. Amikor egy váratlan fordulat miatt egy veszedelmes összeesküvés közepén találják magukat - amely San Fransokyo gigantikus városát fenyegeti - Hiro legközelebbi bizalmasához, egy Baymax nevű robothoz fordul, csapatából pedig modern kütyükkel felszerelt hősöket farag, hogy képesek legyenek felderíteni a rejtélyes szervezkedést."

Még az iskolában kezdtük el nézni ezt a mesét a gyerekekkel, én pedig itthon folytattam, mert kíváncsi voltam a végkimenetelre. Mit is írhatnék róla? Vicces és bájos, pont amilyennek egy mesének lennie kell. A modern téma nagyon aktuális, hiszen a mai srácok odavannak a kütyükért, ugyanakkor sok klasszikus érzelmi helyzetet is taglal a film, ami szerintem nagyon fontos egy tanító célzatú mesénél. A benne lévő dráma engem is mélyen megérintett, majd a gyerek és robot közti kapcsolat is meglágyította a szívemet. Nagyon korrektül összerakott kis mese ez, a karakterek is szerethetőek, és habár a történet kissé sablonos, van azért benne olyan csavar, amin én is meglepődtem. De lehet, hogy csak naiv vagyok :D Öszességében tudom ajánlani ezt a mesét gyereklelkű felnőtteknek, mert jó kikapcsolódás :)

Jurassic World

"Steven Spielberg producerként tér vissza nagy sikerű, úttörő sorozatának legújabb részével, a Jurassic World rendkívül látványos, torokszorítóan izgalmas, nagyszabású kalandjával, melyben újra megnyílik a híres sziget őslény parkja."

Mondanom sem kell, ezt a filmet is nagyon vártam. Moziban néztük és nagyon megérte, ezeket a monumentális sztorikat mindenképpen ott kell megnézni. Nagyon nosztalgikus volt újra hallani a jól ismert "dínó dallamot", jó volt újra látni az őslényeket és összességében korrekt kis film lett ez, de... És itt jön a de. Sajnos nem vagyok maradéktalanul elégedett. Maga a központi téma, miszerint a mai embereket már nem nyűgözik le a dinoszauruszok engem személy szerint felháborított. Oké, hogy egyre modernizáltabb társadalomban élünk, na de azért egy dínó látványa már csak nem válik hétköznapi dologgá. Itt mégis azt sugallják nekünk, hogy egy dínó önmagában nem elég a lenyűgözéshez, szabadidő parkot kell köréjük építeni, hogy még jobban kiélvezhessék az emberek a dínókkal töltött időt. Vérlázító volt látni a kis Triceratopsokon lovagoló gyerekeket (a pónik körbe-körbe futtatását sem tartom állathoz méltó, egészséges dolognak), na meg a génmanipulált dínót - mert egy eredeti dínó már nem elég lenyűgöző. Őszintén, én mai napig le tudok döbbenni, ha mezei nyulat látok rohanni a mezőn, vagy ha katica röppen a kezemre - hogy a francba ne lenne elég egy "sima" dínó látványa?! Aztán ott van még Raptorszelidítő Owen. Magával a színésszel nincs bajom (arról nem tehet, hogy alig kapott szöveget), igaz, nem gerjedek rá, mint sokan mások, viszont ismét csak dühítőnek tartom, hogy a raptorokat odáig alacsonyították, hogy egy ember meg tudta őket "szelidíteni". Vagy legalábbis kezelni tudja őket. Az első három részben azért imádtam a raptorokat, mert vadak voltak, veszélyesek és bitang okosak. Most, ebben a filmben csak azt láttam, hogy ezeket a csodás, hátborzongató lényeket egy ember manipulálni tudja. Érzitek, hogy ezzel elveszítik a raptorok a varázsukat? Pont az volt bennük a jó, hogy csúcsragadozók, könyörtelen zsenik, most meg hirtelen hallgatnak az emberre és mellette trappolnak, hogy közösen vadásszanak. Nem, nem és nem. Ez a része nagyon nem jött be a dolognak. Ugyancsak negatívum, hogy a két töltelék gyerekkarakter teljesen észrevétlenné vált. Jó lett volna, ha az egyikük lány, és jó lett volna, ha nem azon bosszankodom öt percenként, hogy az idősebb srác más csajokat stíröl, miközben otthon várja a rajongó barátnője. Claire karaktere viszont tetszett - sikeres üzletasszony volt, bár nem hibátlan. Furcsa volt az észjárása, de szerintem neki már csak dollár bankók lebegtek a szeme előtt. A tűsarkúban futkosás nekem is feltűnt, bár őszintén, ezt tartottam a legkevésbé zavaró dolognak - a természet tiszteletének hiánya jobban bosszantott. Ha Malcolmot betették volna a filmbe, helyettem is károgott volna. Viszont, hogy tényleges pozitívumot is említsek - a látvány szuper volt, mint mindig, a zenéjét imádtam és jó volt, hogy állandóan pörgött a film, egy percig sem unatkoztam. Ja, és ki kell emelnem a Mosasaurust - bitang jól nézett ki! Végre vízi dínókat is láttunk, jeee! Összességében tudom ajánlani, bár aki hozzám hasonló tisztelettudattal rendelkezik, készüljön fel a keserű szájízre a mozi után. 

Láttátok valamelyiket?

Nektek hogy tetszettek?

Filmélmény - Agymanók

Ritkán szoktam egy teljes bejegyzést rászánni egyetlen mozira, de úgy érzem az Agymanók megérdemli ezt. Két kolléganőmmel ültünk be rá és az elején még hatalmasakat nevettünk azon, hogy három vén szamár beül egy gyerekmesére, de mikor kijöttünk a teremből mind a hárman éreztük, hogy ez jóval több, mnit egy aranyos gyerekmese.

Nézzünk róla egy kis ismertetőt:
"A tinédzserkor gyakran döcögős és akadályokkal teli. Nincs ez másként a fiatal lány, Riley esetében sem, akinek csendes, kertvárosi élete a feje tetejére áll, amikor édesapja a nyüzsgő San Franciscóban kap munkát. Mint mindnyájunkat, Riley-t is az érzelmei vezérlik - ők Derű, Bánat, Harag, Majré, Undor. Az érzelmek a Riley agyában található Központban laknak, mindennapi munkájuk során pedig azon dolgoznak, hogy a lányt átvezessék a mindennapok kihívásain. Ahogy Riley az érzelmeivel küzdve próbálja megszokni San Franciscót, a Központban kitör a káosz. Bár Derű, Riley elsőszámú és legfontosabb érzelme megpróbálja a dolgok pozitív oldalát láttatni, összetűzésbe kerül a többi érzelemmel, akik másként vélekednek arról, hogyan kell viselkedni egy új városban, egy új otthonban és egy új iskolában."

Én már magát az alapötletet zseniálisnak tartottam. A mai világban nehéz olyan filmeket kitalálni, amiknek a tartalma nem lerágott csont, nem egy régebbi mozi újradolgozott változata más nevekkel, más szereplőkkel. Mesék terén pláne. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit fognak kihozni ebből az ötletből - humorra, vicces bonyodalmakra mindenképpen számítottam, de amit kaptam az felülmúlta minden elvárásomat.

Ez a történet ugyanis nem egy tipikus gyerekmese, ne tévesszen meg senkit a borító, vagy a tartalom. Nem csak annyi van benne, hogy vicces köntösbe bújtatunk egy tanulságos sztorit, aztán minden jó, ha jó a vége, mivel ez egy sokkal komplexebb dolog. A néző ugyanis a kislány, Riley agyába kukkanthat be, ott pedig az öt alap érzelem segítségével követheti nyomon mi megy végbe egy kiskamasz lelki világában. Azt, ahogy mindezt ábrázolták egyszerűen lenyűgöző. Az érzelmeknek saját, hozzájuk illő személyiségük van - Derű az örök optimista, mindig vidám lányka, aki fő céljának tekinti Riley életét boldoggá tenni. Bánat a szomorkás, kissé depresszív, félénk leányzó, aki mindig kirekesztődik a többiek közül. Majré, a kissé stresszes, túlaggodalmaskodó fickó. Undor a tipikus flegma menő csaj, aki minden ismeretlen dologtól próbálja megóvni Rileyt, illetve szociálisan kalauzolja a lányt. Harag pedig a tipikus autósofőr, aki pillanatok alatt felkapja a vizet. Mind az öt érzelem remekül ki lett találva, a dumájuk pedig fantasztikus!
Ezen kívül nagyon sok dolog jelenik még meg az Irányítóközpontban, ami Riley agya. Itt találhatóak a maradandó emlékek, amik formálják Riley személyiségét. Ezek a személyiségek pedig helyes kis szigetek formájában jönnek létre - van itt Család sziget, Barátság sziget, Őszinteség, Hoki és Dilibogyó sziget. Ezek alkotják Riley jellemét. A hosszú távú memóriába kerülnek az apróbb emlékek (ezek jópofa kis gömb formában jönnek létre), ahol elraktározódnak. Némelyik megfakulhat, elveszti a fontosságát Riley számára - azok az emlékek pedig mennek a süllyesztőbe, ahol örökké feledésbe merülnek.

A történet akkor kezd igazán izgalmassá válni, mikor Riley és családja elköltözik Minnesotából San Francisco-ba. Riley érzelmeit leginkább Derű irányította, tehát a kislány zömében boldog volt, ám ez a költözés sok változást hozott a kislány életébe. Bánat furcsán kezd el viselkedni - ok nélkül szomorúvá változtatja Riley régen boldog emlékeit, amitől gyökeresen megváltozik a kislány személyisége. Egy baleset során Derű és Bánat kikerülnek az Irányító központból és eljutnak a hosszú távú memóriába, ahonnan a film végéig próbálnak kijutni. Eközben Majré, Undor és Harag magukra maradnak, hisz Derű, aki eddig a "főnök" volt most nincs itt, hogy mindent rendbe tegyen, így a maguk módján próbálják Riley érzelmeit irányítani. Ebből persze hatalmas kalamajkák lesznek, közben pedig Derű és Bánat kétségbeesetten próbál visszajutni az Irányító központba.
Utazásuk során nagyon sok apró dolgot tudhatunk meg az emberi elméről, mindenzt bájos, mesés formában. Láthatjuk a Fantázia parkot, ahol Riley összes fantáziaszüleménye helyet kapott (Sült krumpli erdő, Lávafolyam, stb.), az Álomgyár Stúdiót, ahol a kislány álmait állítják össze és megtekinthetjük Riley képzelt fiúját is, akin betegre nevettem magam :D Illetve volt még egy fontos karakter, Bing Bong - ő volt Riley képzeletbeli barátja egész kicsi korában. Hihetetlenül kedves és szerethető ez a figura, remekül kitalálták.

A történet előrehaladtával egyre nagyobb káosz uralkodik az Irányító központban - a személyiség szigetek kezdenek megsemmisülni, Riley pedig kifordul önmagából. A szülők nem értik mi történhetett a kislánnyal, mi viszont az érzelmek kalandjait követve apránként össze tudjuk rakni az eseményeket. És itt elérkezünk magához a film lényegéhez.
Igaz, hogy ez egy animációs mesefilm, amit elsősorban gyerekeknek készítettek, de bátran állíthatom, hogy a felnőttek is legalább olyan szórakoztatóan és érdekesnek fogják találni, Sőt, a gyerekek közül is inkább a tíz év fölötti korosztály az, aki meg fogja tudni érteni, mivel sok elvont fogalom van benne, amiket egy kicsi gyerek még nem ért. Minden mesés és vicces eleme ellenére ez egy drámai hangvételű film. Végig követhetjük, amint Riley kislánykori énje szertefoszlik, hogy helyet kapjon a kiskamasz, aki érzelmi viharokkal küzd, akit néha nehéz megérteni, sőt, aki néha még saját magát sem érti. Láthatjuk, hogy a sok gyerekkori álomvár hogy válik semmivé, ahogy egyre idősebbek leszünk, miként pusztul el mindaz, amiben kiskorunkban még hinni tudtunk. És végül Derű is rájön arra, hogy Riley életét nem csak neki kell irányítani. Az örökké bajt okozó, kiközösített kis Bánat kulcsfontosságú szereplővé válik, és Derű is rájön arra, hogy Bánat nélkül Riley nem lehet boldog. Furcsán hangzik, igaz? Pedig sokszor egy szomorú esemény hatására kapunk vígasztalást, szeretetet, gyengédséget, amiből aztán boldog emlékeink lesznek.

És ahogy ott ültem a moziban eszembe jutott a saját gyerekkorom. Felrémlettek azok a kiskori emlékek, amik régen olyan élénken éltek bennem, mostanra pedig kissé megfakultak. Eszembe jutott, mennyi mindenben hittem, milyen csodálatos, játékkal és kacagással teli gyerekkorom volt, s hogy ez miként változott át valami teljesen mássá... Azt hiszem ez a mese segített megérteni azt, hogy anno mi játszódott le bennem is. És ahogy ezen elgondolkodtam, éreztem, hogy nem tudok megálljt parancsolni a könnyeimnek. Mert bizony azok az édes, gyerekkori élmények, személyiségjegyek és ábrándok már csak halványan élnek bennem. Felnőtté váltam, és valószínűleg az én Birodalmamban is hatalmas változások mentek végbe. Igyekeztem ezekből minél többet megmenteni, de van, ami így is megsemmisült. És ez valahol rettentő szomorú... Hogy elveszítjük gyermeki ártatlanságunkat, és hogy milyen nehéz utat kell bejárnia minden embernek a felnőtté válás során. Annyi mindent elveszítünk "odabent", annyi minden megváltozik, amit akkor nem értünk. Ez a film segített jobban megérteni saját magamat. Nem csak a gyerekkorom eseményeit, de a jelenkori dolgaimat is, hiszen Derű, Bánat, Majré, Undor és Harag most is ott lakik bennem és teszik a dolgukat, ahogy mindig - csupán velem együtt változnak. Riley-nál is ez volt a helyzet a film végére. Habár Bánat közreműködésének hála helyreállt benne a lelki béke és visszakapta az elveszettnek hitt személyiségjegyeit, azok kiegészültek új szigetekkel is. Riley összetettebb, komplexebb kislánnyá vált, mi pedig rájöhettünk, hogy mindegyik érzelemre szükségünk van ahhoz, hogy egészséges, boldog emberek legyünk. Még a kis Bánatra is :)

Nehéz végszót fogalmaznom egy ilyen grandiózus alkotáshoz, hiszen most megint feltörtek bennem azok az érzelmek, amit a moziban éreztem. Egy valamit viszont tudok: aki csak teheti, az nézze meg ezt a filmet. Tudom, volt már egy pár mozi, amit így ajánlottam, de az Agymanók minden pénzt megér, kihagyhatatlan alkotás (számomra erősen Oscar-gyanús is). Eredeti, ötletes, kreatív és hihetetlenül jól felépített mese, ami tele van humorral, fantáziával és bizony drámával is. Hatalmasakat lehet rajta nevetni, de sírni is. Azt hiszem ez az a film, amit senkinek nem szabad kihagynia. Nézzétek meg :)

ui.: a film végén betekinthetünk a történet többi szereplőjének az agyába és megláthatjuk az ő érzelmeiket is. Na hogy azokból micsoda jelenetek születtek, majd beleszakadtam a röhögésbe :D

Ti láttátok már az Agymanókat?

Ha igen, nektek hogy tetszett?