Az elmúlt napok valahogy nem alakultak a legjobban számomra. Kellemetlen dolgok történtek velem nemrég, de aztán ezek olyasmire hívták fel a figyelmem, amin a mai napig elgondolkodom...
Kb. két héttel ezelőtt sikeresen elkaptam a szokásos őszi vírust, nem győztem mosdóba rohangálni. Aztán pár napig kúrálgattam magam, száraz tápon éltem, és ezek így rendbe is tettek. Aha, én legalábbis azt hittem. Múlt hét szerdán arra keltem fel, hogy forog velem a világ, a semmit is ki akarom hányni, és a hasam úgy görcsölt-nyilallt, mintha a zsigereimet nyúzták volna. Az a típus vagyok, aki csak akkor marad otthon, mikor már elvonszolni sem tudja magát a munkahelyére, de itt éreztem, hogy valami nincs rendjén. Azonnal mentem is orvoshoz, akihez konkrétan beájultam, az egésznek pedig az lett a vége, hogy jött értem a mentő. Jaj, de jó...
A kórházban halálra ijesztettek, azt hitték begyulladt a vakbelem vagy a hasnyálmirigyem, úgyhogy egy csapatnyi orvos forgolódott körülöttem. Szerencsére kiderült, hogy csak felülfertőződtem ezzel az őszi vírussal és az amúgy is legyengült szervezetem rosszabbul viselte a dolgot, mint kellett volna. Ennek ellenére péntekig bent tartottak, megfigyeltek, küldözgettek mindenféle vizsgálatra, de végül a vírus magától kiürült belőlem. Azóta már sokkal jobban vagyok - a torkomat még kicsit "érzem", de betáraztam itthon mindenféle gyógyhatású készítményt, ami segíthet kikúrálni magamból a maradék rosszaságokat. Pont most van az őszi szünetem is, így pihenni is lesz időm.
Mikor először meghallottam, hogy bent kell maradnom olyan pánikroham tört rám, amilyet évek óta nem tapasztaltam, teljesen kétségbe voltam esve. Szerencsére Viktor, édesanyám és az ottani nővérkék hatására sikerült megnyugodnom és végül el tudtam tölteni azt a pár napot odabent. Igazából egy szavam sem lehet, mert hihetetlenül kedvesen bántak velem a kórházban. A nővérkék tüneményesek voltak és a kezelő orvosom is a lehető legbűbájosabb volt - komolyan úgy babusgattak, mintha valami különleges beteg lettem volna, holott messze én voltam a legkevésbé beteg páciens. De nem csak velem viselkedtek így, hanem mindenkivel. Tisztelettel vegyes ámulattal néztem a nővérkéket, ahogy dolgoztak, fáradhatatlanul, mindenkire mosolyogva, mindenkihez szólva pár jó szót. Sokadjára is meghallgatták a síró idős néniket, nyugtatgatták a műtét előtt állókat, és soha, egyetlen percre sem voltak türelmetlenek velünk.
Nagyjából belelátok a hazai egészésgügybe, lévén édesanyám is benne dolgozik, mesél ezt-azt. Sok emlékem van gyerekkoromból, mikor bementem anyuhoz a kórházba és néztem, hogy a nővérek és ápolók dolgoznak, de most, mikor a saját bőrömön tapasztaltam ennek a munkának az összetettségét és nehézségét, azért átértékeltem magamban ezt a szakmát. Komolyan minden tiszteletem az egészségügyi dolgozóké. Hogy a sokadik fárasztó műszak után is mosolyogva, kedvességgel és szeretettel fordulnak a legproblémásabb, legingerültebb betegek felé is, és hogy nem csak a fizikai, de a lelki szükségleteinket is kielégítették. Napi 12 óra kőkemény meló után, a műszakuk utolsó perceiben is jutott nekem egy kevés a megnyugtató pillantásaikból, az együttérző kézszorításaikból és az öleléseikből.
A kórház soha nem kellemes élmény, akármekkora bajjal is kerüljön oda az ember - minden porcikánk tiltakozik ellene, hiszen ki vagyunk szakítva a megszokott közegünkből és természetesen rettegünk, hogy mi lesz velünk. Azt hiszem ez az igazi kiszolgáltatottság. De amikor egy ilyen szituációban odajön hozzánk egy kórházi dolgozó és néhány gyöngéd simogatással, kedves szóval megnyugtat, az konkrétan balzsam a reszkető léleknek. Én speciel elég bizalmatlan típusú ember vagyok, nem engedek közel magamhoz akárkit, de az ottani nővérkék és orvosok mind annyira, de annyira tüneményesek voltak, hogy percek alatt elfeledtették velem minden félelmem. Olyan volt, mintha lett volna egy rakás anyukám, akik mind azért vannak ott, hogy rám vigyázzanak. Álmomban nem gondoltam volna, hogy csupa kellemes élménnyel fogok hazatérni onnan. Igazából még most is képes elgondolkodtatni ez az élmény...
Nektek vannak kórházi tapasztalataitok?
Mit gondoltok a témáról?
Ilyenkor úgy örülök, hogy nekem abszolút semmi gondom a kórházakkal, a vérvétellel, semmivel bár mondjuk orvosira is készültem :D Két éve az egyik interjúmhoz 3 órát vártam egy ügyelet közepén a gyerekkori orvosomra, akit tényleg azóta ismerek, amióta megszülettem, és még abban a bő fél órában, amíg beszélgettünk is folyamatosan csörgött a telefonja, meg szaladgált össze-vissza, úgyhogy kell hozzá egy idegrendszer, az biztos. Én tuti Dr. House lettem volna, ha végül összejön az orvosi, talán jobb is, hogy nem oda mentem :D
VálaszTörlésAlapjáraton bizonyos vizsgálatokkal nekem sincs bajom, pl. a vérvétel, injekciók sosem zavartak. De hogy bent kelljen lennem a kórházban az kész kínzás számomra. Azért szerencsém volt, hogy ilyen remek gárdát sikerült kifognom, tényleg mindenki tüneményes volt hozzám és mindenkivel :)
TörlésElőször is, jobbulást!
VálaszTörlésNekem van jó és van rossz tapasztalatom is a kórházakkal - főleg dolgozókkal, orvosok és nővérek egyaránt -, szerencsére, nem én feküdtem bent, de akkor is. Én elhiszem, hogy mindenkinek nehéz, és ők is emberek, ezért van rossz napjuk, de ahogy veled törődtek az példaértékű és becsülendő.
Köszönöm szépen, azóta teljesen rendbe jöttem :)
TörlésIgen, azt hiszem jó és rossz példával is találkozik az ember élete folyamán, hiszen ahogy te is írtad mindenkinek lehetnek nehezebb napjai. Akik akkor velem foglalkoztak hihetetlenül kedves és lelkiismeretes emberek. Persze nekem is volt már rossz tapasztalatom, de ez a mostani egészen szívet melengető volt.
Én gyermekkoromban voltam sokat kórházban. A kiszolgáltatottságot nem bírtam benne, ami főként az ágytállal járt..... Sajnos pár évtizede nem voltak ennyire lelkiismeretesek a nővérkék, legalábbis a gyerekekkel. A legjobb példa erre a fenti amire emlékszem, hogy a lelkemet is kikiabálhattam, de nem hozták be az ágytálat, mikor szükség volt rá, a többi gyereket meg nem érdekelte. Egyszer a professzor fertőzésveszély miatt a felnőtt terembe helyezett, műtét után ott ébrdtem, és nem tudtam hol vagyok. (-: Ott viszont a nénik talán örültek, hogy gondoskodhatnak valakiről, egészen más volt. (-:
VálaszTörlésSajnálattal olvastam a történetedet, biztos nem lehetett egyszerű akkoriban az életed :( Anno én is a fél gyerekkoromat kórházban töltöttem az asztmám miatt, hónapokat voltam bent és azokból az időkből nekem is van sajnos rossz emlékem, pl. a pókfóbiám is akkor alakult ki (az ágyam fölötti sarokban volt egy pókfészek, onnan özönlöttek rám a kis dögök és hiába szóltam senki nem jött oda hozzám, csak mikor már teli torkomból ordítottam). Szerencsére ennyire kiszolgáltatott helyzetben még sosem voltam.
TörlésA tavaly őszről nagyon rossz emlékeim vannak. A mamám több mint egy hónapot volt kórházban, az érsebészeten, amúgy egyébként is egy horror hely. A nővérek flegmák voltak, nem törődtek a betegekkel, pedig rengeteg nagyon idős beteg volt. Előfordult, hogy én ettem meg egy nénikét, mert csak lerakták az ágya mellé az ebédet, meg sem kérdezték, hogy tud e enni egyedül. Szegény akkor már egy napja nem evett, mert amikor szólt a nővérnek, hogy segítségre van szüksége, egyszerűen elfelejtették. Az intenzív osztályon szerencsére épp az ellenkezője fogadott. Tündéri aranyos nővérek voltak, akik lelkiismeretesen végezték a munkájukat. Az egyik nővérke látta, hogy mennyire félve hagyom ott a mamát a műtét után és felírtam a számomat és az éjszakai műszakos kolléganője felhívott reggel, hogy minden rendben volt.
VálaszTörlésMost októberben egy másik kórházban volt a mamám, egy hetet és ott is végtelenül kedvesek és türelmesek voltak a nővérkék. Nagyon figyeltek a mamámra, ha volt pár percük mindig bementek hozzá beszélgetni, mert egyedül volt a szobában és nagyon unatkozott.
Remélem, hogy teljesen felépülsz és minden rendben lesz! Egyél sok gyümölcsöt és szerezz valami jó kis multivitamint a hideg hónapokra, mert ilyenkor könnyen lebetegszik az ember.
Először is köszönöm a jókívánságokat, azota teljesen meggyógyultam és minden rendben velem :) Remélem a mamád azóta már jobban van és többet nem kell kórhába mennie. Nekem is vegyesek a tapasztalataim úgy általában, de ez a mostani kiemelkedően pozitív élmény volt mindazok ellenére, amikkel bekerültem.
TörlésAzért jó volt olvasni a mamáddal kapcsolatos pozitív élményeket is, örülök, mikor jó ellenpéldát is hallok az egészségügyről :)
Örülök, hogy jól vagy :)
VálaszTörlésNekem ennyire kiemelkedően pozitív élményeim nincsenek, sokszor inkább a leterheltség és mentális-érzelmi fáradtság következményeivel találkoztam inkább, de az mindig tisztán látszik, hogy profik az ott dolgozók, és erejükön felül teljesítenek.
Köszönöm szépen :)
TörlésIgen, amiket felsoroltál sajnos gyakori jelenségek ebben a szakmában, de ezen nem is lehet csodálkozni. Az ápolók pl. rettenetesen túl vannak hajszolva, de jó látni, mikor ezek ellenére is lelkiismeretesen végzik a feladataikat :)
Mármint örülök, hogy nincs komolyabb gond :)
VálaszTörlésSzerencsére nincs és nagyon remélem, hogy ennél komolyabb bajjal sosem fogok bekerülni (kopp-kopp-kopp) :)
TörlésNekem is teljesen vegyesek a tapasztalataim a kórházakkal és orvosokkal is, de sajnos több a negatív mint pozitív. Viszont van egy kórház, amiről eddig még csak jót hallottam mindenkiről. Megkérdezhetem, hogy te melyikben voltál?
VálaszTörlésSajnálattal olvastam, hogy nálad inkább a negatív felé billen a mérleg :( Engem az 1-es belklinikán kezeltek és tényleg mindenki nagyon kedves volt velem.
Törlés