Amiktől a falra mászom - JÉG!

Viszonylag rég volt már ilyen bejegyzés a blogon, aminek örülök, mert ezek szerint kevesebbet bosszankodom (vagy csak nem annyira lényegesek, hogy írjak is róluk, de akárhogy is, mindenképpen pozitívum), most viszont sajnos megint volt min puffognom.
Mint tudjátok azon kevesek közé tartozom, akik imádják a telet és a hideget. Tényleg nagyon szeretem ezt az évszakot, de van egy valami, amitől minden évben rettegek: a jég. Én nem tudom mi lehet velem, talán rám duplán hat a gravitáció, de ha valami csúszós felületre tévedek, tuti, hogy elesem. Ezért is utálom a jeget, mert nagyon könnyen összetöröm magam rajta, és a 9x kiment bokámmal ez annyira nem vicces buli.
Erre föl ma reggel, mikor mentünk volna dolgozni a kapun kilépve azt láttuk, hogy mindent, de MINDENT egy merő jégpáncél borít. Tükörjég mindenütt! Na ott már éreztem, hogy itt nagyon nagy bajok lesznek, mert hogy fogok bejutni? A kocsiig még eltipegtem, Viktor segített, de csak hogy meglegyen a napi adrenalin a melóhely előtt kicsivel kaptunk egy piros lámpát. Meg szerettünk volna állni, de a kocsi másként gondolta, mert csak gurultunk tovább és tovább, át a másik sávba... Szerencsére nem jött senki, gyors visszatolatás, miközben rájöttünk, hogy a lekanyarodó sávot rohadtul nem sózták fel! Értitek, az útszakasz mindkét sávja szépen le van takarítva, de a lekanyarodó sáv ott maradt tükörjéggel. Minden esetre örültünk, hogy nem lett gond, vártuk, hogy mehessünk tovább, aztán egyszer csak bumm, kaptunk egy akkora löketet, hogy csak pislogtunk. Hát naná, hogy más sem tudott megállni és szépen belénk jöttek hátulról.
Viktor rohant is intézkedni és akkor már tudtam, hogy én ma nem érek be időben dolgozni. Gyors telefonálások, szakadkozások, "sietekahogytudok", és aztán felmértük a károkat. A kocsink hátulját alaposan megpuszilták, a bal hátsó lökhárító enyhén szólva lóg és berepedt a fenekünk, de szerencsére a csomagtartó még nyitható és zárható. A másik autós nem járt ilyen jól, neki lerepült a rendszámtáblája és alaposan összenyomorodott a kocsija eleje. Látszott, hogy próbálta félrerántani az autót, hogy inkább a szalagkorlátnak menjen neki, de sajnos nem kapcsolt időben.
Mi egyáltalán nem haragudtunk, nem is bosszankodtunk, mert ez tényleg nem az ő hibája volt, mi sem tudtunk megállni. Kitöltöttük a szükséges papírokat és reménykedünk abban, hogy a biztosító szíveskedik majd tevékenykedni. Ja, a vicc az egészben az, hogy a srác, akivel karamboloztunk szintén szigetszentmiklósi :D De tényleg rendes volt, mert elismerte, hogy ő jött belénk (nem mintha a jégpáncélon meg tudott volna állni szerencsétlen), a rendőrséget is felhívta volna és ott is bevallotta volna, hogy az ő hibája volt, de mi nem ragaszkodtunk ehhez, épp elég szívás a kocsikat javíttatni. Végül sikeresen begördültünk Viktor munkahelyére, én pedig remegő térdekkel szálltam ki az autóból. Az egy dolog, hogy a főbb utakat felsózták, de a járdák, a busz és villamosmegállók maradtak szépen jegesen. Halál félelmem volt. A villamosig eljutni sem volt egyszerű, mert lejtett az út, rettegtem, hogy összetöröm magam. Végül átjutottam, lementem egy megállót abban reménykedve, hogy Újbuda központ már le lesz takarítva, elvégre elég forgalmas csomópont már reggel is. Egy frászt! Jég mindenütt! Az idősek tyúklépésben totyogva, bottal próbáltak közlekedni, a babakocsik csúsztak a szélrózsa minden irányába gyerekkel együtt, szirénázás hallattszott minden irányból. Én is addig sétáltam, amíg találtam egy olyan zebrát, ahol viszonylag békésen át tudok kelni, de a buszmegállóig érdekes utat tettem meg. Minden lámpaoszlopba, buszváró pavilonba, betontömbbe belekapaszkodtam és totyogtam előre, miközben a könnyeimmel küszködtem. Végül épségben beértem a melóba, szerencsére ott már felsózták a járdát (felfelé megy az út, másként nem is jutottam volna be), de a reggeli trauma itt még nem ért véget.
Egész délelőtt az egekben volt a vérnyomásom, tiszta vörös volt a képem, és ami a legrosszabb, szédültem, mint a fene és hányingerem volt. Nagyon vacak állapotban voltam, kb. mint egy zombi, nem is nagyon voltam képben. Aztán jött a védőnéni, megvizsgált és közölte, hogy ez bizony enyhe agyrázkódás. O.O Nekem fogalmam nem volt arról, hogy egy rándulástól is lehet agyrázkódásom, de ezek szerint igen. Még eléggé kába vagyok és kicsit folydogál a világ, de a pihenés jót fog tenni. Ez sajnos csak holnap este lesz, mert szombaton is dolgozom, de a hétvége fennmaradó részét biztos, hogy masszív pihenéssel töltöm.
Viszont, amin fel vagyok háborodva: hogy lehet az, hogy a járdákat nem sózzák fel? Ráadásul egy forgalmas helyen? Mi az, hogy a megállókban csúszkálva, hasraesve kell közlekedni? A gyalogos nem számít? Jó, persze, nyilván más szervezet felelős érte, de csak tudtak róla, elvégre elég sok helyen volt lefagyás.

Rég féltem már ennyire. A karambol is megviselt, mert még soha nem éltem át ilyet és nagyon rossz élmény volt, de hogy utána egymagamban kellett a jégpáncélon közlekedni a forgalmas utakon, na az maga volt a pokol. Persze sokaknak a jég jó élmény volt, mert csúszkáltak, nevetgéltek, jól érezték magukat, ám sajnos sokan voltak olyanok, akik rettegtek ettől. Hihetetlennek tartom, hogy az utak egyes szakaszait felsózzák, a másik felét meg kihagyják, és hogy a járdákon nem lehet közlekedni. Hozzátenném, sok gyalogos ezért az úton való közlekedést választotta, ami miatt mentek a dudálások ezerrel, de nem hiszem el, hogy az autósok nem látták a jeget mindenütt (máskor nem szokása az embereknek autóúton császkálni).

Szóval így jártunk. A kezdeti sokk után inkább az ideg jött ki belőlem, mert ezek tényleg nagyon bosszantottak, de most már azért lehiggadtam valamelyest. Hazafelé járhatóak voltak az utak, csak néhol maradt jég, de a reggeli élmények azt hiszem még sokáig bennem maradnak.

Nálatok milyen volt ma az időjárás? 

Máshol is volt tükörjég?

Remélem nektek nem esett bajotok és jól vagytok :)