A technika kétség kívül nagyobb teret hódít, mint valaha. Egyre több készülék szolgálja a kényelmünket, egyre több eszköz van a mindennapos dolgaink megsegítésére, s ilyen eszköz a telefon is. Nagyon hasznos kis kütyü. Kapcsolatban tudunk általa maradni szeretteinkkel, rokonainkkal, ügyeket tudunk lebonyolítani vele, egyszóval sokoldalúan szolgálja ki az ember igényeit. Manapság pedig már szinte meg sem tudunk lenni telefon nélkül.
A minap munkába menet kapkodnom kellett és a telefonomat sikerült otthon felejtenem. Mikor a buszon észrevettem a hiányát, kitört rajtam a pánik. Soha, egyetlen egy napra sem maradtam még telefon nélkül, mindig kéznél volt, ha kellett. Igaz, sok funkcióját nem használom, de a biztonságérzetemhez sokat hozzátett, hiszen ha bármi történik velem, a telefon segítségemre van. Az egész nap folyamán olyan érzésem volt, mintha egy részemet elhagytam volna. A vicc az egészben az, hogy pont aznapra volt lebeszélve egy találkozóm és az egyeztetés végett jó lett volna, ha nálam van a telefonom. Másnap az első dolgom volt bedobni a készüléket a táskámba. Aztán elgondolkodtam azon, vajon tényleg joggal pánikoltam be, vagy túlreagáltam a dolgot? Hiszen végül is meg tudtam oldani a találkozót és semmi olyasmi nem történt, ami miatt telefont kellett volna használnom. Nem állt meg az élet nélküle. Vannak azonban olyanok, akik szinte össze vannak nőve a telefonjukkal. Hogy miből látom ezt?
Vegyünk egy példát. Adott egy baráti társaság, egy összejövetel, ahol végre az emberek beszélgethetnek egymással. Ehelyett mit látok? Azok, akik ezer éve nem látták egymást mesélés helyett a telefonjaikat nyomkodják. Böngészik az ismerőseik legújabb facebook bejegyzéseit, vagy éppen vicces személyiségteszteket töltenek ki, esetleg játszanak. Csak nekem furcsa mindez? Végre beszélgethetnénk egymással, de ehelyett az intsát böngésszük, mintha pár óra kihagyás miatt világméretű dolgokról maradnánk le, vagy azon ügyködünk, hogy tökéletes fényviszonyban tudjuk lefotózni az ebédünket. Lassan már ott tartunk, hogy mikor lehetőségünk lenne beszélgetni, nem fogunk tudni miről. Nem tudunk majd felhozni témákat, nem tudunk érdeklődni és nem tudunk jó hallgatóság lenni. Mert ehhez figyelni kell a másikra. Azonban ha mindenki fél percenként a telefonját bújja és ott éli a társasági életét, akkor ez nem fog megvalósulni. Miért fontosabb az interneten való élet, mint a valódi? Évről évre jobban elszigeteljük magunkat a világtól, egyre jobban bezárjuk magunkat abba a térbe, ahonnan nem mozdulunk ki. A metrón ülve telefonok fölé görnyedő embereket látok, és csak elvétve olyat, aki könyv fölé hajol. Még kevesebb a beszélgető, nézelődő ember, és ez szerintem nem jó irány.
Bevallom, nekem mai napig nincsen instám, twitterem, bloglovinom, meg fene tudja még milyen profilom - azt se tudom, hogy ezek némelyike mire valók. A facebook is sokszor nyűg számomra, nem hogy még ilyenekkel is foglalkozzak. Plusz annyi más hobbim és teendőm van a nap folyamán, hogy időrablásnak érezném az értékes perceimet ilyesmire használni. Helyette inkább írok pár levelet a barátaimnak, de még jobb, ha személyesen találkozhatok velük munka után. Esetleg olvasgatok, színezek, alkotok valamit. De hogy tíz percenként csekkoljam a telefonomon ezeket az oldalakat, ki van zárva.
Persze félreértés ne essék, én is szeretek pinteresten nézelődni, youtube-on videókat nézni, és élvezem az internet előnyeit. Viszont nem vagyok mértéktelen, mivel tudok határt szabni magamnak. Este, mikor van 1-2 szabad órám, akkor nézelődök, de napközben nem nyomkodom fél percenként a telefonomat. Arra sem törekszem, hogy minél tökéletesebb képet mutassak az életemből vadidegenek számára. Jó, nyilván vannak, akik ezt nem hobbi szinten művelik, hanem komolyabb céljaik vannak velük, de még az ilyen esetekben is lehet néha azt mondani, hogy pihi van. Persze a közösségi oldalak használata alapjáraton jó dolog. Értem az insta mögött megbúvó rajongást, hiszen én is szeretek szép képeket nézegetni. Értem a facebook összetartó erejét, kapcsolattartó és teremtő jellegét. Értem, hogy miért szeretik ezeket annyian, és nem is azzal van a baj, hogy sokan használják őket. A baj ott kezdődik, hogy lassan ez a virtuális világ lesz az életünk fő vonala, nem pedig a valóság.
Én úgy gondolom, hogy addig nincs baj, míg az ember egészséges határon belül marad és nem nő össze a telefonjával. Viszont ha már késztetést érez valaki arra, hogy minden adandó alkalommal csekkolgassa a profiljait, meg hogy megnézze a legújabb feltöltött fotókat/élményeket/eseményeket, akkor lehet, hogy érdemes lenne elgondolkodni néhány telefonmentes napon. Egy ismerősöm meg is csinálta mindezt, a nyaralása alatt kikapcsolta a telefonját és inkább a körülötte lévő természetet élvezte. Ott volt vele a készülék, hiszen ha bármi történik jól tud jönni, de amíg nem volt rá szüksége, nem is használta. Érdekes módon sokkal nyugodtabb, felszabadultabb lett tőle. Talán pont ezt a görcsölést kellene elengednie azoknak az embereknek, akik túlságosan a telefonjaik függőjévé váltak. Mert ez lényegében egyfajta rabság, ami nem engedi, hogy az ember ellazuljon és másra is kényelmesen odafigyeljen. Én magam is tervezek néhány ilyen napot tartani, hiszen hazudnék, ha azt állítanám, hogy engem ez a probléma semmilyen szinten nem érint. De, érint. Mert ha csipog a messenger egyből meg kell néznem, és ha emailt kapok a blogra érkezett kommentek miatt, azonnal el kell olvasnom őket. Viszont én szeretnék ezen változtatni. A kérdés igazából az, hogy akik nálamnál komolyabb függőségi problémával rendelkeznek vajon akarnak-e változtatni? Mert a változás sosem könnyű, de az esetek igen nagy százalékában a javunkat szolgálja.
Tudom, ismét kényes témát boncolgattam és még most, a bejegyzés végén is azt érzem, hogy mennyi mindent lehetett volna még írni a témához. Annyiféle módon meg lehet mindezt közelíteni! De nem szeretném tovább szaporítani a szót, hiszen a lényeget megfogalmaztam. Továbbra is állítom, hogy a telefonozásnál is fontos a mértéktartás, és hogy a virtuális világnak nem szabad háttérbe szorítania a valódit, a személyest, a kézzel tapinthatót. Mert mindannyian tudjuk, hogy élőben minden sokkal szebb :)
Nektek mi a véleményetek a témáról?
