1. Sziasztok. Szilvi vagyok és cukizokni-függő. Már egy hete tiszta vagyok és nem vettem fel macikás, pingvines és hullócsillagos zoknit. (most jöhet az elismerő taps :D) Nos igen, viccet félretéve, ez amolyan hülye dili nálam. Imádom a szép, fekete fehérneműket, rajongok a csipkéért, de ha lábravalóról van szó, akkor csakis cukizoknik jöhetnek szóba. Minél idétlenebb, annál jobb! Egyébként a fenti mondat is csak azért valósult meg, mert a döglesztő hőségben nem preferálom annyira a zoknit, mezítláb flangálok. Viszont ha jön a hűvösebb idő, jöhetnek a cukizoknik. Általánosságban elmondható rólam, hogy sötét színekbe szoktam beöltözni. Leggyakrabban feketében vagyok tetőtől talpig, amit a kollégák néha szóvá is tesznek: "Miért nem viselsz valami színeset is néha?" Ilyenkor szoktam elegánsan felhúzni a nadrágom szárát vagy emelem meg a szoknyámat, ami alól kivillannak a giccsesebbnél giccsesebb zoknik. És imádom őket!
2. Ahhoz képest, hogy goth vagyok, nem kedvelem a goth zenét. Jóformán egyiket sem. Van néhány zenekar, vagy előadó, akiktől meghallgatok 1-2 számot, de alapjáraton nem bízom elviselni az érfelvágós-össznépi könnyezős borzadványokat. Ez kicsit ellentmondásos, mert erőst melankólikus ember vagyok, de olyankor jobb szeretek agresszív zenéket hallgatni. Minél több bennük a fém, annál jobb. Ezek alól egyedül az industrial muzsika kivétel, mert azt imádom. De pl - ne kövezzetek meg - képtelen vagyok végighallhatni egy The Cure számot. Meghallom és menten a kardomba dőlök tőle.
3. Félek a sötéttől és az éjszakától. Nagyon-nagyon próbáltam megszeretni, elűzni a szorongásomat, hiszen milyen goth már az, aki az éjszakától fél... Hát, nekem nem jött össze a dolog. Habár látom benne a szépet és a művészit, meg tetszik az este lévő csönd és nyugi, még sincs biztonságérzetem. Sok rossz dolog történt velem az esti órákban még anno, amiket nem lehet csak úgy kiölni belőlem, így amint elkezd sötétedni, én máris kapcsolok fel minden létező fényforrást. Sokáig nem is tudtam korom sötétben aludni, ami nehézséget okozott nálunk Viktorral, mivel ő csak totális sötétben tudott elaludni. Végül az lett az egyezmény, hogy a redőnyünket résnyire mindig felhúzva hagyjuk, így nagyjából sötét van a hálószobában, de jön be annyi kis fény, hogy ne kezdjek el paranoid hallucinációkat képzelni minden árnyékba.
4. Kicsit köthető az előző témához is, hogy reggeli madárka vagyok. Az esetek 99%-ában képtelen vagyok este 10-nél tövább fent maradni. Míg másoknak akkor kezdődik az élet, én akkor már szinte belülről nézem a szemhéjamat. Nagyon fáradékony vagyok, ráadásul az energiáim javát reggel/délelőtt felhasználom. Míg a legtöbb ember fél órákat szenved reggelente az ébredéssel, addig én a telefon csörgése előtt már ébren vagyok, majd kipattanva az ágyból tökéletesen kipihenve, üdén és frissen vetem bele magam a tennivalóimba. Kávét csak az íze miatt iszom, nincs rá szükségem, de hatással sincsen rám. Délelőtt nagyon energikus vagyok, de délután és este teljesen lepunnyadok.
A másik ilyesmi, hogy nem érzem erkölcsös dolognak azt, hogy a mai emberek simán kibeszélik egy baráti társaságban a nemi életüket. Vicces környezetbe ágyazva, célozgatásokkal persze (vagy nem), de akkor is megosztják a barátaikkal, ismerőseikkel a hálószoba titkaikat, ami szerintem helytelen dolog. És ha nem veszek részt benne, akkor én vagyok a prűd, meg aki nem tud ellazulni. Nos, lehet, hogy prűd vagyok, de hogy ne tudnék ellazulni az nem igaz. Egyszerűen úgy gondolom, hogy a magán élet nem véletlenül magán - senki másra nem tartozik, csak a párunkra és ránk. Ezek intim dolgok, mégis manapság a szexualitás olyan napirendi téma, mint az időjárás. Számomra ez szörnyű. Sorolhatnám még a főzni nem tudó, mocskos szájú nőket, a nagyhangú, modortalan férfiakat, de inkább nem rémítek el még több embert magamtól - épp elég ennyi furcsaságot tudni rólam ezen a téren :)
7. Soha életemben nem találtam vonzónak a gyíkszerűen vékony goth-fiúkat. Nem tudom miért lett ekkora fétis goth körökben a vékony férfi ideál, talán a vámpírkultusz is közrejátszik ehhez, de én világ életemben a kétajtós szekrény típusú ősférfiakra buktam. Tudjátok, 180 centi feletti, 90 kilós benga állatok :D És félreértés ne essék, én nem hurrogok le senkit azért, mert alkatilag vékony. Tisztában vagyok vele, hogy nem csak nők, de férfiak is küszködnek azzal, hogy néhány kilót magukra szedjenek, és a goth körökben is valószínű, hogy nem jókedvükből olyan vékonyak a férfiak. Viszont sok lánnyal ellentétben én ezt az alkatot nem találom vonzónak. Egyébként ha más nem, én aztán nagyon is megértem milyen nehéz az alkatunkon változtatni, igaz, a másik oldal tagja vagyok (magyarul kövér). Tudom, hogy nem egyszerű dolog, de az élet szépsége az, hogy mindenkinek más ízlése van. Van, akinek bejönnek a vékony fiúk, szóval mindenki megtalálja a párját az életben, akinek úgy tökéletes az illető, ahogy van :)
8. Az előző goth kihívásos bejegyzésben említettem (és még jó párszor máshol), hogy hatalmas Barbie-mese és Eperke rajongó vagyok (meg Csingiling). Na most ez a kijelentés egy kis bővítésre szorul, ugyanis olyan szinten olvadok el a tömény cukorszirupos, rózsaszín giccsmeséktől, hogy az valami hihetetlen. Van valahol a lelkemnek egy olyan része, ami rózsaszín köntösbe van bújtatva és egy tündér tiarával a fején csücsül a képzeletbeli trónján. Igazi fanatikus vagyok, ugyanis ha tudom, hogy hamarosan megjelenik egy Barbie film (és tudom, mert nyomon követem), akkor olyan izgatottság lesz úrrá rajtam, mint másokon, ha megszerzik életük legáhitottabb ruháját, vagy ilyesmi. Megszállottan számolom vissza a napokat, naponta ötször nézem meg a trailert, és a mesék zenéit is egész nap dúdolom. Na már most ha láttatok már Barbie mesét, akkor tudjátok, hogy nagyon, de nagyon rózsaszín. Olyan neonosan rózsaszín. Nekem is kifolyik tőle a szemem, de mégis néznem kell. Ezek a cuki mesék a lelkem olyan részét képezik, amit még én magam sem értek igazán. De imádom őket a giccsességük ellenére is :)
9. Szeretem nézegetni mások természetes környezetben készült, csodaszép fotóit, de kizártnak tartom, hogy én díszmagyarba öltözve lecammogjak a kis panelomból, hogy aztán átsétáljak a fél városon egy jó fotóhelyet kutatva. Egyszerűen távol áll tőlem ez az egész. Kicsit irigylem is azokat, akik ilyen lazán sétálgatnak a szép ruháikban és lazán fotózkodnak, miközben körülöttük jönnek-mennek az emberek, de én erre képtelen lennék. Eleve zavarban érezném magam amiatt, hogy kicsípem magam, hát még ha sétálnom is kell benne. Ki van zárva. Maximum a házam oltalmazó falai között vagyok hajlandó ilyesfajta fotókat csinálni, vagy köztes megoldásként kényelmes, de viszonylag szép rucikban megyünk kirándulni és akkor ott tudunk lőni pár vállalható képet. De úgy, hogy én rendesen modellt álljak, pózoljak, meg minden, úgy nekem nem menne a dolog. Maximum még azt tartom elképzelhetőnek, ha kényelmes, hétköznapi ruhákban elindulnék, de vinném magammal a csinit is és helyben öltöznék át - bár ez lehet kissé macerás lenne, tudjátok, kullancsok és egyebek, szóval hagyjuk :D
10. Régen imádtam a szimfonikus-női énekes zenekarokat, de ez mára eléggé megváltozott. Továbbra sincs bajom velük, bár tény, hogy sokkal kevesebbet hallgatom őket. Sőt, szinte már soha, vagy csak nosztalgia végett. Egyszerűen már nem érzem őket közel magamhoz, és sokkal szívesebben választok ütősebb, agresszívabb zenét, ha kikapcsolódni szeretnék. Egy lágy női énekhang metallal karöltve nekem nem elég masszív ahhoz, hogy kikapcsoljon. Sőt, ahogy haladok előre a korral úgy kezdem el egyre jobban megkedvelni a régi metal zenekarokat és fedezem fel a többi zenei stílust is - a popot, a country-t, a jazzt, a bluest, a rock and rollt, a folkot, a j-popot, k-popot, a dubstepet, meg az ezer más mindent. Szóval igen, változnak az idők, változok én is.
Hát ennyi lettem volna mára, szép napot nektek! :)
