A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Velvet Teddy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Velvet Teddy. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 6., csütörtök

MAC - Velvet Teddy és Fast Play

Sokan kértétek, hogy legyen teszt a két legújabb MAC rúzsomról, és ezidáig adós voltam vele, de most végre bemutatásra kerül mind a két szépség :) Tudom, hogy nem szokás egy bejegyzésen belül két rúzst is szemrevételezni, de én mindig is együtt szerettem volna őket bemutatni, ha már egyszerre vettem őket - főleg mert két teljesen különböző árnyalatról és finish-ről lesz szó, amiket össze tudok hasonlítani.

Nézzük is őket, kezdjünk a Velvet Teddyvel.






Ez volt az az árnyalat, amit közel fél évig hajkurásztam. Kylie Jenner óta ez a legkeresettebb árnyalat a MAC-nél (engem legalábbis így tájékoztattak), így szinte mindig hiánycikk volt. Nagyon boldog voltam, hogy a születésnapomkor lecsaphattam rá, mivel a színminták alapján egy nagyon szép, hozzám illő nude árnyalatnak láttam. Tudjátok, hogy vagyok a nude rúzsokkal - minimum mályvásnak, vagy rózsaszínesnek kell lennie, az alapozó árnyalattól falnak megyek. Emiatt kicsit féltem a Velvet Teddytől, mert a kezemen kipróbálva kicsit világosnak láttam, de végül győzött a kíváncsiság és jött haza velem. Mikor próbaként felkentem, bevallom, nem voltam tőle elragadtatva. Rajtam valahogy teljesen máshogy mutatott, mint a legtöbb emberen, akiknek a videójában néztem (pedig még a bőrtónusra is odafigyeltem). Korrektor-szerűnek éreztem magamon, úgy láttam, hogy túl világos, túl nude az ízlésemhez. Rendesen le is voltam törve - mondom ez volt a nagy hype a Velvet Teddy körül? Aztán felkentem még egyszer és nem töröltem le rögtön felvitel után, hanem mászkáltam vele pár percet, tettem-vettem, s mikor visszatértem a tükör elé, már egy teljesen más árnyalat volt az ajkaimon. Én voltam a hülye, mert tudhattam volna, hogy a matt rúzsok száradás után nyerik el az igazi színüket, és így is lett. Ahogy megszáradt a Velvet Teddy már rögtön láttam a szép bézses-barnás árnyalatot, amiről mindenki beszélt, és így már mérföldekkel jobban tetszett magamon is. Azt hiszem ez lesz az én nude színem, ennél világosabb már nem nagyon jöhet szóba. A rúzs amúgy a szokásos töltény alakú tégelyt kapta, kellemes, enyhén vaníliás illata van, az állaga pedig felvitelkor kifejezetten selymes. Egyáltalán nem krétahatású, hiába matt. Igaz, hogy nem kifejezetten krémes, de nagyon kellemesen siklik az ajkakon, pár perc múlva pedig megszárad és elnyeri a valódi színét és finish-ét. Mivel már van egy matt rúzsom a MAC-től tudtam milyen érzés ilyen terméket viselni, de még mindig le vagyok tőle nyűgözve. Munka közben is ezt az árnyalatot viseltem a 40 fokban, és hiába izzadtam, hiába ittam literszámra a vizet, ez a rúzs oda volt betonozva a számra. A nap végére kezdett el megkopni, de őszintén, szerintem már ez is több, mint remek teljesítmény. Reggel 6-tól délután 3-4ig működött rajtam a Velvet Teddy, nagyon kedvelt, megbízható társammá vált. Persze azért nem árt, ha előtte használok ajakápolót, mert úgy sokkal szebben terül el a rúzs.

A másik árnyalat a Viktor által választott Fast Play volt.





Ez egy teljesen random vásárlás volt, ugyanis eredetileg a Cosmo-t szerettem volna megvenni a Velvet Teddy mellé. Ám mikor kipróbáltam a Fast Play-t, valahogy jobban tetszett nekem is és Viktornak is - mélyebb, teltebb színe volt. Végül Viktort bíztam meg a választással és ő a Fast Play mellett döntött, de egyáltalán nem is bánom, mert ez a szín teljesen belopta magát a szívembe. Gyönyörű piszkos rózsaszín, igazi mályva árnyalat, amit hétköznap is viselhetek. Finish-ét tekintve Amplified Cream, ami annyit tesz, hogy krémes az állaga, de ugyanakkor jó a pigmentáltsága is. Sok krémes állagú rúzzsal az a baj, hogy nem elég erős a színük, de ennél szó sincs ilyesmiről. Felvitelkor szépen siklik az ajkakon és már egyetlen réteg megfelelő színt ad, viselni pedig nagyon kellemes. Hidratáló hatása nincs, tartóssága pedig kb. 4-5 óra. Ezt a színt is sokat viseltem a munkám közben és ő is remekül teljesített - majdnem 5 órányi kitartás egy lágy, krémes rúzstól szerintem nagyon jó. Eddig csak a matt és a szatén finish vonzott, de a Fast Play óta nagyobb figyelmet tanusítok az Amplified Cream finish-nek is. Külsejét tekintve ugyanúgy töltény alakú tégelyben van a termék, az illat pedig itt is kellemes vanília.

Mindkét rúzs megtalálható az állandó árnyalatok között, darabjuk 6000 Ft.
A végére hagytam a sminkes képeket, hogy lássátok miként működnek élesben. Teljesen egyszerű, természetes sminket készítettem hozzájuk földszínekkel.


Velvet Teddy








Fast Play








Habár mindkettőt megszerettem, nekem azért a Fast Play a nagyobb kedvenc :)
Nektek melyik tetszik jobban?

2015. július 9., csütörtök

Hőség, monszun és szülinap

Kis kihagyás után ismét jelentkezem. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én az elmúlt napok kánikulájától olyan szinten punnyadtam el, hogy semmire nem volt erőm. Ezek a 35-40 fok közeli hőmérsékletek a végletekig kiszívták belőlem az energiát, napok teltek el úgy, hogy csak ültem a ventilátor előtt és próbáltam túlélni a hőséget. Igyekeztem ki sem mozdulni a lakásból, mert akkor tuti ájulás lesz a vége a dolognak, bár idén mintha egy fokkal jobban bírnám a meleget, mint az előző években.
Közben persze megérkezett a vihar is - engem a tegnapi nap konkrétan azokra a youtube videókra emlékeztetett, amit az Ázsiában tomboló monszunokról láttam. Épp mozizásból jöttünk hazafele, és ahogy kigördültünk a mélygarázsból azon nyomban lecsapott a vihar. Nem viccelek, halálfélelmem volt. Fogalmunk sem volt hogy fogunk hazajutni, mert az előttünk egy méterre lévő kocsit is alig láttuk, a jeges szél és eső pedig úgy taszigálta a kocsit, hogy egyik kerekünkről a másikra billegtünk. Rettegtem, hogy felborulunk, vagy belénk csapódik valami törmelék, amiket a szél és a hömpölygő víz ide-oda sodort. A koccanás veszélyről már nem is beszélek, az alapból bennünk volt, hogy aznap valószínűleg totálkárosan visszük haza a kocsit, de végülis mindenki iszonyat óvatos volt, így senkivel nem ütköztünk. De azt a látványt míg élek nem felejtem... Mikor nem látsz ki a kocsi ablakain, mert minden egybefüggő esőfüggöny körülötted, közben dörömbölnek a borsónyi jégdarabok a kocsi tetején, és emellett még kapaszkodnod is kell, mert a biztonsági öv ellenére akkorát lök a kocsin a szél, hogy attól félsz, kicsúszol az ülésből. Az ablaktörlő nem ért semmit, hiszen olyan mennyiségű esővizet kellett ellapátolnia előlünk, amivel nem tudott megbirkózni. Viktor is nagyon ideges volt. Szerencsére a nullásra kijutva már jobb volt a helyzet, ott már meg mertünk kockáztatni kicsit nagyobb sebességet, és ahogy haladtunk hazafelé láttuk, hogy erre még nem járt a vihar. Még épp időben hazaértünk, mire nálunk is lecsapott. A lakás védelmében persze már gyönyörűnek láttam a természet tomboló erejét, de ha kiszolgáltatottan, védelem nélkül vagy benne a sűrűjében, közel sem olyan éteri a látvány. Édesanyámat azonnal fel is hívtam, figyelmeztettem a veszélyre, mert ő pont a vihar ideje alatt ment dolgozni. Szerencsére neki sem lett semmi baja azon kívül, hogy bőrig ázott és hogy késve ért a munkahelyére - egy kedves, vadidegen autós bevitte őt, mivel ahogy azt olvashattátok/hallhattátok teljesen megbénult a közlekedés.





Az ablakból ez a látvány fogadott minket, mikor hazaértünk, és ezzel még nagyon keveset adtam vissza abból a monszunból, amit átéltünk. A kocsiban egyszerűen nem volt erőm fotózni, annyira meg voltam rémülve, bár nem is láttatok volna sokat belőle, csak egy nagy, egybefüggő szürkeséget. 

Na de most, hogy megvitattuk az elmúlt pár nap időjárását, kicsit vidámabb dolgokról is mesélnék nektek - nevezetesen arról, hogy július 3-án betöltöttem a 27. életévemet :) Sajnos aznap még totális kánikula volt, így a hőségben kellett dolgoznom, másnap pedig úgyszintén hőségben tartottam vendégséget is. Átjöttek hozzánk anyósomék és a szüleim is, akikkel egy nagyon kellemes napot töltöttünk el :) Volt nagy eszem-iszom, kaptam sok szép ajándékot, de ilyenkor legjobban a társaságnak örülök - annak, hogy együtt a család, beszélgethetünk egymással és hogy nagyokat nevetünk :) Számomra mindig is fontos volt az, hogy időről időre együtt lássam a szeretteimet, rokonaimat és érezzem azt, hogy hozzájuk tartozom, hogy szeretjük egymást. Félre ne értsetek, nagyon jó tárgyi ajándékokat is kapni - én is bezsongok tőlük, mint bárki más :P -, de számomra a legnagyobb ajándék az, hogy együtt láthatom a családomat és egy kis időt eltölthetek velük. Szeretek vendéglátóskodni is, ami nálam persze mindig ideggörccsel párosul, mert szeretném, ha minden tökéletes lenne, ezért túlaggódok mindent. De ott van nekem Viktor, aki mindig higgadt és nyugodt tud maradni, és így nekem is nagy segítségemre van :) A menü a múltkori fokhagymás joghurtban pácolt csirkemell volt, anyósom ezt "rendelte", annyira ízlett neki.


Azért kitérek kicsit az ajándékokra is, mivel idén kivételesen szép és kedves dolgokat kaptam :) Anyósomék megleptek például egy liszt szitálóval - ilyenem még nem volt, de ma már azzal sütöttem süteményt és valahogy könnyebb összedolgozni a tésztát, ha a liszt át van előtte szitálva. Kaptam még tőlük zoknit, kis lótusz alakú gyertyát és manikűr készletet is, ami ilyen utazó méret, szóval valószínűleg a táskámban fogom hordani és nagy hasznát veszem, mert eddig mindig hiányzott egy körömolló, vagy körömreszelő a mindennapjaimból. Sajnos ezekről képet nem tudtam készíteni, mert a legtöbb holmit már elpakoltam vagy használatba vettem.

Édesanyám szokásához híven egy gyönyörű virágcsokorral lepett meg, mutatom is :)



Cirmos rózsa és lisianthus, utóbbi az egyik kedvenc virágom :)

És mikor a tortámról esett szó egyből az jutott eszembe, hogy én idén nem bolti tortát szeretnék, hanem édesanya féle finom gyümölcsös túrótortát ^^ Meg is kaptam, ráadásul a kedvenc gyümölcsömmel, málnával kombinálta.



A széle ostya lapokkal van kirakva és szalaggal lett átkötve, nagyon tetszett :)

Szüleimtől most tárgyi ajándékot nem kaptam, mert úgy voltak vele, hogy majd én eldöntöm mit szeretnék, így borítékban érkezett tőlük az ajándék. Persze nekem már rögtön a fejemben volt, hogy mi lesz belőle vásárolva :P Az egyik felét mindenképpen egy közös mozizásra szerettem volna szánni Viktorral (Jurassic World-öt néztük meg), előtte ebéddel, koktélozgatással, meg persze mozis csemegékkel - egyszer nekem is szabad kirúgni a hámból :P 
A másik felét pedig a Nailland-nél vertem el, vagyis hát rendeltem a webshopjukból. Ezer meg egy éve nem rendeltem magamnak onnan körömlakkot, pedig a kívánságlistám erősen gyarapodott. Sajnos az eredeti tervek közül csak egyet tudtam beszerezni, a többi pont nem volt raktáron. Viszont gond egy szál se, találtam magamnak más lakkokat, amikkel boldogítani tudtam magam :P



A kis szépségek balról jobbra: ILNP Paradox, Ice House, Happily Ever After és a régóta vágyott A-England Saint George. Érdekes módon ezek közül most a Happily Ever After tetszik a legjobban. Nézzünk néhány közelebbi képet a szépségekről:


A-England: Saint George


ILNP: Happily Ever After 
(ez a lakk egyébként nagyon csalóka, majd a részletes tesztnél fogjátok látni, hogy mennyi arcát tudtam lekapni)



ILNP: Ice House



ILNP: Paradox



Ééééés végre rávettem magam egy felnőtt színező megvásárlására - ezt vehetjük úgy, hogy szüleimtől kaptam :P Élőben a felkapottabb darabok (Titkos kert, Szép álmokat) nem nyűgöztek le annyira, viszont mikor Viktor megmutatta ezt, hát a lélegzetem is elállt. Eleve imádom Japánt, szóval a téma tökéletes, de a benne lévő rajzok még inkább lenyűgöztek.








Persze nem maradhatnak el Viktor ajándékai sem, aki most olyan csodás dolgokkal lepett meg, hogy a megszerzésük után percekig vinnyogva ugráltam az örömtől :P A maxiruhát már mutattam nektek, de még mellé hozzácsapott két régóta vágyott "apróságot" is.





A MAC rúzs kollekcióm - hála Viktornak - ezúttal két kívánságlistás darabbal bővült ^^ Igaz, a Fast Play amolyan vándormadár volt nálam, mert hol odáig voltam érte és meg akartam szerezni, hol pedig kivettem a listámból, mondván nem olyan különleges. Aha, egy frászt. Csodás mályvás árnyalat, tipikus piszkos rózsaszín, de abból is az erősebb tónusú. Ezt a rúzst Viktor választotta nekem, mert szerinte nagyon szép és illik hozzám. A másik pedig a híres-nevezetes Velvet Teddy, amire már fél éve vadászom, de eddig akárhányszor mentem az Allee-ba, sosem volt. Most készletfeltöltéskor csíptük el az üzletet, úgyhogy teli volt a fiók, jött is hozzám egy példány azon nyomban :P Azt hiszem ez lesz a tökéletes nude szín számomra. Érdekes árnyalat egyébként, mert mikor először felvittem kifejezetten korrektor színe volt, de aztán elkezdett mattulni és besötétedett, így pedig egy nagyon kellemes, bézses nude színt kaptam végeredményül. Imádom ^^ Részletes teszt lesz majd róluk természetesen.

Ezeken kívül volt még néhány apróbb vásárolgatásom is, mondván szülinapkor szabad :P 



A sampon, a balzsam, a hajolaj és az Essence szemceruza utánpótlás volt, a két tusfürdő volt az, amiket pluszban vettem magamnak. Múltkor végig szaglásztam ezeket a nyári illatú Balea tusikat és annyira tetszett ennek a kettőnek az illata, hogy most muszáj volt őket elhoznom. Igaz, engem a Balea tusfürdői kissé szárítanak, de oda se neki, ha cserébe ilyen isteni az illatuk :)



Az Yves Rocher-ba is betértem, ugyanis júniusban kaptam tőlük egy kupont, amiből most ki is használtam egyet. Három tusfürdőjüket vettem meg 1200 Ft-ért, az illatuk pedig mennyei - csillaggyümölcsös, gránátalmás és zöldcitromos.



Három Moyra lakkra is lecsaptam a Camponában - a Silk Nude kollekcióból a Parist régóta terveztem beszerezni, a Giselle szintén kívánságlistás volt, a fehér meg azért jött, mert sok jót olvastam a Moyra fehér lakkjáról és le akarom végre cserélni a borzalmas Maybelline Colorama lakkomat valami használhatóra. Én is meglepődtem saját magamon, ugyanis egyre jobban kezdenek vonzani a nude színek O.O Az Essence menta színű lakkja pedig azért került a kosaramba, mert akartam adni egy esélyt ennek a színnek nálam. Valószínűleg én vagyok az egyetlen ember a világon, aki nem szereti a menta színű cuccokat, de bízom benne, hogy ez a lakk megváltoztatja a véleményemet.

Hát azt hiszem jó darabig kiéltem most ezzel a vásárolhatnékomat :P Nagyon tetszik mindegyik ajándék és nagyon szuper nap volt még akkor is, ha ismét egy évvel közelebb kerültem a bűvös 3x-hez. 

Ééés ha már szülinap, akkor ne csak nekem legyen jó: hamarosan nyereményjátékot indítok a blogon, érdemes lesz pár nap múlva visszanézni :)

További szép napot nektek, élvezzétek a lehűlést!

2015. január 13., kedd

MAC rúzs kívánságlista

Egyes emberek márkás cipőket gyűjtenek, megint mások különleges körömlakkokat, mint a Picture Polish, vagy a Dance Legend. Nem mondom, mindkét téma el tudja csavarni a fejemet, de azt hiszem én inkább az a lány leszek, aki szenvedélyesen és megszállatton rajong a MAC rúzsokért. Egyszerűen szívesebben költök ezekre a csodás rúzsokra, még ha az árukból majdnem kijön két PP lakk. Világ életemben imádtam a rúzsokat és azt hiszem ezen márka rúzsaival teljesedik ki a rajongásom. Eddig csupán két darabbal rendelkezem belőlük, de azokba visszavonhatatlanul beleszerettem. Tényleg ég és föld a különbség a drogériás és a drágább rúzsok minősége között, egyszerűen ezeket viselni is más érzés, mert érezni rajtuk, hogy nagy gonddal előállított, profi termékek. Ha tehetném az egész rúzskollekciójukat felvásárolnám, de akkor valószínűleg egy had alatt élnék, szóval marad az apárkénti beszerzési akció :P Most összeszedtem nektek azt a néhány darabot, amiket feltétlenül szeretnék magaménak tudni, aztán persze ki tudja, lehet jönnek még hozzájuk páran, de egyelőre rájuk gyúrok :P
Próbáltam képeket vadászni a rúzsokról és arról miként néznek ki felkenve - ezek zömét pinteresten, google-on találtam, úgyhogy elnézést, ha nem linkelgetek mindent, de a forrásokat szinte lehetetlen visszakeresni.

Brave





Csodálatos púderes rózsaszín, számomra maga az álom! Van benne egy pici szürkés árnyalat, ami olyan különlegessé teszi ezt a színt, egyszerűen nem tudok betelni vele.

Captive





Ez már egy kicsit erősebb rózsaszín, kicsit málnás beütésű, de még ebben is van valami "piszkosság", valami púderes árnyalat, amitől nem egy vibráló málnaszínt kapunk, hanem egy visszafogottabb, természetesebb árnyalatot. Szintén nagy vágyam, a tökéletes hétköznapi rózsaszínem lehet, ami egy picit erősebb, mint a szám színe.

Cyber





Erre a rúzsra még Ami-nál lettem figyelmes. Valami káprázatosan szép, igazi mélylila, ami az én kollekciómból sem hiányozhat, egyszerűen sóvárgok utána! Igaz, sok helyen olvastam, hogy a pigmentáltsága nem a legjobb, de lehet rétegezni, így pedig már semmi nem tarthat vissza a megvásárlásától :P

Velvet Teddy





Erre az árnyalatra véletlenül találtam rá és nem is értem miért bolondultam bele, mikor nem is vagyok a nude színek rajongója... Talán a sötét színek mellett kezdek nyitni a nude árnyalatokra is, tényleg csak a megfelelőt kell megtalálni. A Velvet Teddy nagyon kellemes bézses-barnás árnyalat, bár a hófehér bőrömön biztos sötétebben mutat, mint a fenti lányén, én viszont akkor is szeretném beszerezni.

Viva Glam I





Nagyon sok vörös rúzs található a MAC kínálatában, de nekem ez tetszik a legjobban. Igazi mély, telt vörös szín, nem rikító, nem narancsos, pont az a tökéletes rubinpiros, amiért oda meg vissza vagyok. Muszáj, hogy az enyém legyen :D 

Taupe





Hát úgy néz ki tényleg kezdek hajlani a természetesebb színek felé is. Ez az árnyalat nagyon különleges szerintem, mert nem csak a barna, de egy lehelletnyi rózsaszín és bézs is látható benne. Igazán kellemes, meleg nude árnyalat, egyáltalán nem kelt bennem 90-es évek hangulatot. Tökéletes.

Hát ezekre vágynék most jelenleg, aztán ki tudja mennyivel bővül még a kívánságlistám. A napokban tervezem megvenni a következő kis szépségemet, de még eléggé tanácstalan vagyok, hogy melyiket akarjam hamarabb... Erősen hajlok a Brave felé, de még ki tudja milyen hangulatomban leszek a vásárláskor, és ki tudja melyikre csábulok el :P

Nektek tetszik valamelyik a fenti rúzsok közül? 
Van kívánságlistás darabotok?