A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Treat rúzs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Treat rúzs. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 19., csütörtök

Néhány új zsákmány

Az elmúlt hetekben-hónapokban vettem néhány apróságot. Bevallom, mostanában - talán a lelki állapotom kiegyensúlyozása érdekében - szívesen belevetettem volna magam a drogériák kínálatába (hülye női késztetés), de a pénztárcám még mindig nagyon limitált, sőt, most még jobban, mint eddig, ezért nagyon körültekintően vásároltam. Ennek ellenére úgy érzem, hogy azért ebben a hónapban is meg tudtam ajándékozni magam pár holmival, amiket tényleg kihasználok és még az áruk is kedvező volt, így nincs bűntudatom sem. Zurammal minden meg lett beszélve, a pénzügyekért nálunk ő a felelős, és addig semmit nem vásárolok, amíg ő rá nem bólint. Hiába, el kell ismerjem, hogy takarékosság és megfontoltság terén ő messze jobb nálam, de azért igyekszem tőle tanulni :) A lent felsorolt termékeket persze nem egyszerre vettem meg, csak a látvány lehet kissé tömény, mert felhalmoztam őket rendesen :P



A Make Up Revolution termékcsalád Iconic 3 palettáját pont az előző bejegyzésben, a 100 happy days-ben említettem. Őrá már régóta vágytam, és most végre az enyém lett. Amióta meg van, zömében ezzel sminkelek, nagyon szeretem. Színmintát róla nem hozok, mert már elég sok blogon olvashattatok róla, láthattátok a csodás színeit.



Szintén a Make Up Revolution termékcsaládból egy csodás nude-barackos rúzs, az árnyalat neve pedig Treat. Szerettem volna egy rúzst, amit hétköznap is bármikor használhatok, szép színt ad az ajkaimnak, ugyanakkor nem feltűnő, na ez volt a tökéletes választás erre a szerepre :)



Nagyon szép, természetes színe van, majd egy sminkkel jobban is megmutatom nappali fényben, most türelmetlen voltam és vakuval fotóztam :P



Aztán volt egy brutális fosztogatásom Katynál, aki blogsale-t tartott, és általa nagyon sok szép termékhez jutottam. A legelső lakkocska kakukktojás, mert őt Renitől kaptam a négyes találkánk során, ezúton is köszönöm, hogy gondolt rám ^^ A két Elf lakk, a két rúzs és a pirosító viszont az én választásom volt, illetve Katy is meglepett egy plusz kis meglepetéssel, mégpedig a végén látható szájfénnyel. 




Ezt az aranyrózsaszín lakkot már ki is próbáltam és úúúúristen, valami mesébe illően szép, teljesen belezúgtam! A vele készült mani hamarosan felkerül ide :)



Ez pedig egy kékes-lilás éjszakai égbolt, szintén elrabolta a szívemet, alig várom, hogy kipróbáljam :)



Avon Divine Wine rúzs



Ez egy nagyon kellemes, enyhén arany csillámos rúzs, aminek a színe még nem az a "dög" kategória, de határozottan csinos és elegáns. Krémes állagú és nagyon tartós.



Avon Plum Seduction rúzs



Na ő már dög! Felkenve igazi bordós árnyalat, kissé vizes hatású, így nem olyan tartós, de ez csöppet sem zavar, mert a színe már eleve lenyűgözött.



Avon 24K Gold szájfény Ruby Lustre árnyalat



Csodás színe van, hétköznapokon őt is szívesen használom, mert szép aranyos csillogást ad az ajkaimnak és egészen tartós :)



Avon mozaikos pirosító. Ezzel is szemeztem, és milyen jól tettem, hogy megvásároltam, mert csodás arany fényt ad az arcomnak a szolid pír mellé. Érdekes, egyre jobban kedvelem a pirosítókat is :)



Ő pedig a Renitől kapott aranyos kis fedőlakk dugig fekete és ezüst csillámokkal :)



Ezt a helyes kis felsőt szintén Reni szúrta ki nekem a talinkon egy Tally Weijl üzletben. Na most ez volt az a bolt, ahová magamtól soha be nem tettem volna a lábam, mert feltételeztem, hogy itt csak a darázs derekű lányokra lehet kapni ruhákat, meg hát valahogy a stílusom sem vágott túlzottan a hely atmoszférájához. Ennyi rózsszínnel még sosem voltam egy légtérben, mint ott :D Aztán Reni meglátta ezt és közölte, hogy ez csak rám várt, mert beazonosíthatatlan fáradt piros csipkés hátrésszel, szóval fel kell próbálnom. Hát felpróbáltam és meg is vettem, mert tényleg nagyon helyes kis felső, 1500-ért meg nagyon megérte.



Így néz ki rajtam előlről...



És hátulról.
Nagyon kényelmes viselet, könnyű és puha az anyaga, úgyhogy szeretjük egymást ^^

Ezek voltak az elmúlt hetek szerzeményei, én nagyon örülök nekik és igyekszem majd mindet bemutatni nektek :) 
És ha még mindig olvasod ezt a bejegyzést, akkor szólok, hogy hamarosan nyereményjáték lesz nálam, úgyhogy érdemes lesz figyelni a blogot :) 
(hihetetlen egyébként, hogy mindenki most indít játékot, én már tök régóta elterveztem, de még be kell szereznem hozzá néhány apróságot, aztán közben úgy jön ki a dolog, hogy csak beállok a sorba, pedig nem is :D)


2014. június 18., szerda

100 happy days 11-20.

Íme egy újabb adag boldogság az elmúlt napjaimból. Kicsit hamarabb jelentkezem vele, mert volt, hogy egy nap két öröm is ért és nem tudtam választani közülük :P



Apró öröm, mikor az évek óta vágyott játékot végre megtaláljuk olyan verzióban, amivel tudok is játszani. Ne tudjátok meg mennyit kínlódtunk Viktorral, hogy ez a kis gagyi főzős játék működjön, anno egyetlen verzió sem volt jó, de most végre meg van!!! Örömtáncot jártam, mikor Viktor elindította nekem ^^ (a nevemet annyira nem kell nézni, de mentségemre szóljon, hogy Viktor hív így és rámragadt XD)



Nyertem Barbinál, már alig várom, hogy a kezeim közép kaphassam ezt a két szuper ajándékot ^^



Megrendeltem a csodás Iconis 3-mat a Pink Pandától, illetve egy Revolution rúzs is jött velem haza, mégpedig a Treat árnyalat. Egy nagyon szép barackos színről van szó, amit hétköznap is szívesen viselek. 



Napi sziporka a lépcsőházunkban XD 



Éééés igen, véget ért a tanév, most már csak egy évzáró és jó darabig pihenhetek itthon ^^



Volt egy szuper találkozóm Katyval, Elenivel és Renivel, akikkel természetesen totál leégettük magunkat mindenki előtt :D Nálunk ez így dukál :P



A kivételes alkalmak egyike, mikor Málna nem Viktor ölébe akart bemászni, hanem az enyémbe *.* Kis bundás tündér, úgy imádom ^^ 



Megcsináltam a suliban a vakáció feliratot, hogy ha pénteken jönek a lurkók évzáróra, legyen valami kis dísz a táblán. Szerintem egészen aranyos lett :)



Háhh, azért ez nem semmi XD Mikor megláttam az eredményt percekig röhögtem, mondom ez is jellemző :D Csak én kaphatok ilyen bűbájos fantázia nevet, illik hozzám :P



Dekoráció készítés közben Mozart válogatott remekműveit hallgattam, annyira jól esett a lelkemnek :)