2015. január 27., kedd

Könyvélmény: Jane Austen - Meggyőző Érvek




Hatalmas Jane Austen fan vagyok. Annyira imádom a könyveit, hogy meg sem tudom fogalmazni rendesen. Van valami ódon, romantikus bája és elegáns pimaszsága a történeteinek és a fogalmazásának, ami kultúrolvasmánnyá teszi, de közben határozottan szórakoztató. Eddig amit olvastam tőle, az mind nagyon tetszett, bár határozottan a Büszkeség és Balítélet a kedvencem (erős közelségben az Emmával). Mostani olvasmánya első körben szintén film formájában jött az életembe, amit nagyon szerettem. Habár a történet közel nem olyan vicces és szövevényes, mint az eddigiek, azért még így is nagyon lekötött, mert főleg az emberi jellem kielemzése kapott benne főszerepet, de azt ezúttal tényleg nagyon alaposan végezték.
Anne Elliot karakterével nehezen tudtam azonosulni. Túlságosan engedékeny, befolyásolható, gyenge akaratú nőnek találtam, aki hagyja, hogy sodródjon az árral, hagyja, hogy mások döntsenek az élete fölött, és összességében egy elég akaratgyenge nőnek tartottam. Nem is ő lesz a kedvenc Austen hősnőm. Ugyanakkor kicsit emlékeztetett a régi énemre, amikor a konfliktuskerülés végett sok mindent ráhagytam ismerőseimre, barátaimra. Volt nekem is csöndes, háttérben meghúzódó időszakom, mikor bólogatós kiskutyát játszva éldegéltem, és nem vagyok rá büszke. Talán Anne ezért sem olyan kedves számomra, bár azt nem jelenthetem ki, hogy nem kedveltem. Tényleg bájos, jólelkű és kedves lány, abszolút szerethető, de nekem hiányzott belőle egy kis élet, egy kis határozottság, stílus, karakter. Talán az ő bája pont abban mutatkozott meg, hogy olyan simulékony, de magam részéről jobb szeretem a határozottabb, erősebb női karaktereket. Az elején emiatt nem is haladtam túl jól a könyvvel, de aztán megjelent Wentworth kapitány, aki rendesen felbojgatta Anne életét és végre megtudhattuk, hogy a sztoikus álarc mögött azért elég komoly érzelmek is lapulnak. A történet igen csavarosan jut el a végkifejletig, és miután leküzdöttem ellenérzéseimet Anne Elliottal szemben, kifejezetten szórakoztatónak és olvasmányosnak ítéltem meg a történetet. Ehhez nagyban hozzájárult a sok, érdekes mellékszereplő.


A komikus és pöffeszkedő apa és nővér, a hipochonder húg, a csacska fiatal lányszomszédok és úgy egészében a karaktereket körülvevő helyzetkomikum. Olyan lehetetlen szituációkba keveredtek és olyan hihetetlenül oldották meg őket, hogy néha csak lestem. Bevallom akármennyire is imádom az Austen korabeli Angliát és ezt a hangulatot, életstílust, melyet a könyvei árasztanak, jó pár dolgot furcsállok. Például a társadalmi rangok még egyetlen könyvben sem voltak ilyen élesen kihangsúlyozva, pedig nézzük csak meg a Büszkeség és Balítéletet, ott aztán nagy volt az ellentét Lizzy és Mr. Darcy között. Itt, a Meggyőző érvekben közel sincs ekkora ellentét egyes emberek között, viszont azokat a hajszálnyi különbségeket olyan élesen kiemelik, hogy az már szinte nevetséges. Persze meglehet ez is inkább komikus célt szolgált, de engem azért elborzasztott. Anne apjától kivert a hideg víz, hiszen a baronett címből kifolyólag szinte mindenkit lenézett maga körül, a rangban hozzá közel állókat pedig csak megtűrte. Akik felette álltak, azoknak persze mézesmázasan hízelgett. Austen-nek voltak már taszító karakterei (ld. Mr. Collins, Mr. Elton), de azt hiszem a legérzékenyebben mégis Sir Elliot karaktere érintett, mert a fenhéjázást, pökhendiséget és gőgöt sosem tudtam elviselni. Anne nővére is ugyanez pepitában. Ez, és Anne befolyásolható, engedékeny jelleme eléggé megnehezítette az olvasást, de a többi kellemes karakter megmentette a helyzetet. Wentworth kapitányt például kifejezetten kedveltem, akiben hasonlóságot véltem felfedezni Mr. Darcyval. Persze nem olyan rangos és előkelő, de a modora, személyisége nagyon hasonló, talán csak egy fokkal gyengédebb. Nagyon kedveltem őt.
Összességében annak ellenére, hogy nem nagyon tudtam a főszereplővel azonosulni és voltak benne bosszantó dolgok, ismét egy nagyon olvasmányos, kellemes Austen regényt olvashattam. A Mansfield-i kastély maradt már csak hátra a nagy regényei közül, de valamiért ez vonz a legkevésbé, talán mert a történet nem ragadt eléggé magával. Még gondolkodom, hogy beszerezzem-e, de nektek bátran ajánlom a Meggyőző érveket, mert a fenti apróságokat leszámítva nagyon jó olvasmány, a kezdeti nehézségek után csak úgy faltam a könyvet :)


Viszont van néhány észrevételem. Miközben olvastam a történetet, akaratlanul is összehasonlítottam az akkori viselkedést a mostanival. Hihetetlen mekkora különbségek vannak. Akkoriban az embereknek nem volt más szórakozásuk, csak egymás társasága, így az emberi kapcsolatok sokkal jobban voltak ápolva, mint manapság, ahol minden elgépiesedik. Imádtam olvasni, hogy a szereplők nagy sétákkal ütötték el az idejüket, játszottak, kártyáztak, beszélgettek, estélyeket tartottak, mindezeket azért, hogy élvezhessék egymás társaságát. Azt hiszem ezt érdemes lenne újra feléleszteni, mert egy kellemes séta és egy vidám, baráti vacsoraparti a mai világban kifejezetten jót tud tenni az ember lelkének.
Azt is megfigyeltem, hogy az udvariasság és az ízléses modor mostanra erősen kihaló félben van. Jó, nyilván több száz év van a könyv világa és a mostani között, de akkor is érdekes belegondolni, hogy régen az emberek milyen erkölcsi nézetek szerint éltek és mennyivel másabb volt akkoriban az élet. Engem lenyűgöz, ahogy a férfiak és nők társalognak egymással, milyen finom bókokkal juttatják a másik tudtára vonzalmukat, milyen választékosan fejezik ki gondolataikat. Ez nagyon hiányzik a régi világból. Igaz, kissé merevebb és tradicionálisabb volt, de ezekkel együtt is sokkal kellemesebb, legalábbis számomra. Én mindig is azt éreztem, hogy nem találom a helyem a mai világban, ellenben Jane Austen idejében nagyon szívesen éltem volna. Igaz, nem a heves, forró szenvedély az ismérve ennek a kornak, de az én lelkem nem is effajta romantikára vágyik. Annyira elgondolkodtató volt az a finom elegancia, ami átszőtte ezt a regényt is. Mert maga a stílus az, ami segített a sorok mögé látni. Nem csak egy történetet olvastam, hanem megismertem egy régi életstílust, amit sokkal inkább magaménak érzek, mint a mostanit. Valahogy a felfogásomhoz közelebb áll az Austen korabeli élet. A jelenünk sokszor durva és közönséges, az én lelkem viszont valami finomságra vágyik. Már csak ezért is jó érzés belemélyedni Austen regényeibe, mert arra a pár napra egy kicsit elröpülhetek oda hozzá, talán egy elegáns szalonba, ahol épp teát szolgálnak fel, egy hölgy zongorán játszik, és mindenki kellemesen társalog egymással. Biztos vannak, akiknek ez unalmas lenne, de számomra nem.

Ha szeretnétek ti is megtapasztalni ezt a csodás, nagyvilági érzést, akkor szívből tudom ajánlani nektek a Meggyőző érveket, mert a kor megismertetése mellett egy nagyon kellemes történetet is kapunk :)

2 megjegyzés:

  1. Nem olvastam a könyvet, és nőiesen bevallom: nem is hallottam még róla.
    Amit viszont az emberi kapcsolatokról írsz, az mélyen elgondolkodtató. Sajnos én is azt tapasztalom, hogy egyre kevésbé élünk őszinte, valóban szórakoztató társasági életet. :-(
    Egy szomorú törtènet jutott most eszembe: a gyerekkori legjobb barátnőmmel, akivel gimis korunk végéig közösek voltak a napjaink és élményeink, mára teljesen "elhidegültünk" egymástól. Az ok pedig a következő: a fősulit ő nem végezte el, családot alapított, szerény körülmények között él. Én külföldi egyetemre jártam, jó munkám lett, jó fizetéssel. Az anyagi különbségekről sohasem beszéltünk még (szerintem nem is szabad szóba kerülnie), de tudom, hogy őt zavarja, hogy nem engedhet meg magának drága éttermekben, kávézókban, szórakozóhelyeken való találkozásokat (meg úgy egyáltalán, a pénzköltés ezen fajtáját), így gyakran elutasítja a közeledésem (pedig hidd el, nem kellene kifizetnie a saját fogyasztását sem). Talán éppen ez bántja.
    A dolog ennél nyilván jóval összetettebb, de amit valójában mondani akartam az az, hogy nem jó irányba haladunk... Régen könnyebb lett volna... :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem érdemes nekiállni, mert jó kis olvasmány, főleg ha romantikus lélek vagy :)
      Az eseted a barátnőddel sokak számára ismerős lehet. Én sem vagyok milliomos, de még csak jómódú sem, nem engedhetek meg magamnak drága helyeket, de nem is érzem szükségét. Ha mondjuk hasonló helyzetben lennék, mint ti, akkor inkább én hajlanék a költségkímélőbb helyek felé, mert azt talán kevésbé érezné kellemetlennek a barátnőm. Én sem szeretem, mikor kifizetik nekem a fogyasztásomat, hiába kedves szándék vezérelte az illetőt. Ilyenkor én azt hiszem inkább a megszokott nívomból adnék lejjebb, hogy a barátom ne érezze kellemetlenül magát.

      Törlés