Kép ihlette gondolatok

A minap találkoztam ezzel a képpel a neten (nagyítsátok ki, úgy könnyen el lehet olvasni), és furcsán vegyes érzéseket váltott ki belőlem. Valamilyen szinten tényleg igaz, amit ír, legalábbis a férfiak többségére nézve, már ha az ember lánya merhet általánosítani. És nincs is abban semmi, hogy a férfiak egy bizonyos szinten az ösztöneiknek élnek, ha időközben sikerül megtalálniuk azt a nőt, aki mellett megtapasztalhatják az élet magasabb szintű minőségét is. 

Viszont nekem nincs erről tapasztalatom. Viktor nem illik a képbe.

(warning, a következő sorok ömlengősek, sziruposak és elvakultan szerelmesek lehetnek, de szükségét érzem kiírni magamból).

Viktor sosem volt az a tipikus ösztönlény. Nem hajkurászta a nőket és nem élt benne hódítási ösztön. Persze tegyük hozzá, hogy ez zömében abból adódott, hogy irtó módon utálta/utálja az embereket és inkább a számítógépét választotta társaságul. Sosem volt szoknyavadász, nem is nagyon foglalkozott a nőkkel, a csajozással, pedig tegyük hozzá, hogy Skorpió. Nincsen több tucatnyi strigulája a numerái után, nincsen exek garmadája a háta mögött, és ami a legérdekesebb, hogy az az életvitel, ami a legtöbb férfi számára elfogadott, őt mindig is taszította. Utálja a macsókat, a széptevőket. Megjegyzem, én is. Volt szerencsém megismerkedni pár ilyen jellemű emberrel és számomra irtózatosan taszítóak, mert a többségük túl rámenős és ízléstelen módon közeledik a nőkhöz. Az olcsó flörtölések és a tipikusan kiszámítható csajozós dumák nálam pont az ellenkezőjét váltják ki a várt hatásnak, ellenben a művelt, intelligens, jó humorú emberkéket mindig is vonzónak tartottam. 

Nem tudom, hogy szerencsés vagyok-e, vagy szimplán nagyon jó karmám van, de Viktor valami nagyon különleges dolog az életemben. És itt nem elsősorban a hihetetlenül imádnivaló dinkaságát értem, hanem úgy az egész jellemét. Valahogy nem passzol bele az átlag pasi képébe. 

Mikor megkérdeztem tőle anno, hogy miért nem akart csajozni elgondolkodott, majd hosszas csönd után azt felelte, hogy egyszerűen nem érdekelték a hódítások. Úgy volt vele, hogy ha majd találkoznia kell az igazival, akkor azt észre fogja venni, addig meg minek kínlódjon? Utálja a bulikat, jobb szereti az otthon melegét és a családi fészek meghittségét, ahol természetesen trash metal szól - az is hozzátartozik a meghittséghez. Ha az utcán sétálgatunk sosem kapom azon, hogy más nőt nézne. Sőt, mintha az egész világról nem venne tudomást. Mint aki bevette a leszarom tablettát és csak úgy elvan. Volt olyan is, hogy direkt felhívtam a figyelmét egy - a véleményem szerint - csinos és szép nőre, mire ő szórakozottan megnézte az illetőt és totális érdektelenséggel gépiesen helyeselt. Aztán a szép csaj helyett inkább engem bámult. Jó, most mondhatnánk, hogy szerelmes, és ezért elvakult, de azért a legtöbb ember attól, hogy kapcsolatba kerül még nem lesz automatikusan vak is. Jóformán mindenki megnézi az ellenkező nem tagjait akkor is, ha párkapcsolatban él, de őt még ez sem foglalkoztatja. Mintha a saját kis világában élne, ahol csak nekem van hely és ahol csak engem látna. Nem olyan távolba révedő, ködös tekintettel és málészájjal, hanem olyan őszinte áhitattal. És ez amellett, hogy leírhatatlanul csodálatos érzés, egyúttal zavarba ejtő is. Az egy dolog, hogy én úgy nézek rá, mintha kisisten lenne (nekem az is), de hogy ez fordítva is működjön... fura. Pláne közel 10 év együttlét távlatából.

Igazából az egész lénye nagyon érdekes. Nem való a mai világba, a mai erkölcsi nézetek közé. Ezt ő is érzi, és esze ágában sincs beilleszkedni. Néha olyan érzésem van, mintha közösen építettünk volna egy áttörhetetlen üveggömböt, amin keresztül látjuk ugyan a kinti világot, de mi a kis gömbünk belsejében úgy élünk, ahogy nekünk tetszik és eszünk ágában sincs beállni a sorba. 

A másik, amit imádok benne, hogy attól, hogy szívből szeret engem és hogy én voltam az egyetlen nő az életében, még nem érzi magát kevésbé férfinak. Ő nem abban méri a férfiasságot, hogy ki hány női szívet hódított meg, hanem valami egészen más mérce alapján ítélezik. Számára az az igazi férfi, aki minden körülmények között kiáll a társa mellett, támogatja, segíti, egyenrangú félnek tekinti és tiszta szívből, őszintén szereti. Azt tartja fontosnak, hogy a férfi a leendő család tartópillére legyen, és minden körülmények között maradjon hű és elkötelezett a szerettei felé. Olyasvalaki legyen, akire az egész családja számíthat, és akikkel egy egészet alkothat. Nagyon erős apai és gondoskodó ösztönei vannak, szinte már döbbenetesek. Számára valahogy az igazi férfi fogalma a jó apa és a megértő, szerető férj fogalmával kötődik össze, nem pedig a csábosan vigyorgó hódítóval. Nagyon szigorú egyébként a saját neméhez, de ugyanakkor nem is idegesíti magát rajtuk. Úgy van vele, hogy ő legjobb belátása szerint fogja élni az életét, a többi meg azt csinál, amit akar. Én meg csak lesek, hogy mivel érdemeltem ezt a csodálatos embert magam mellé.

Hogy ezek a gondolatok miként és miért jöttek, nem tudom. Rég volt már Viktor iránt áradozós bejegyzés nálam, mert nem akarok ezekkel a negédes, csöpögős gondolatokkal terhelni senkit, de végülis akit nem érdekel, simán tovább görgethet innen. Azt sem szeretném, ha esetleg a soraim ellenszenves érzéseket keltenének bárkiben, mert tényleg nem dicsekedni, vagy nagyzolni akarok ezzel, szimplán néha rám tör a felismerés, hogy különleges életet élek és különleges emberek vesznek körül, a párom pedig kifejezetten ilyen. És ettől nagyon boldognak érzem magam :)