2014. szeptember 2., kedd

Kérdőív az olvasási szokásaimról - álá én




Tipegő Zombi jóvoltából jutottam ezen TAG tudomására, és nagyon köszönöm, hogy ajánlotta nekem, mert minden olvasással kapcsolatos témát imádok. Ebbe is lelkesen vetettem bele magam.


1. Szoktál nassolni olvasás közben?

Hogyne. A legkedvesebb könyveim felett szoktam jóízűen szürcsölni a tésztás leveseimet (irónia off). Na már most ha én olvasok, akkor olvasok. Nem nassolok közben, nem hallgatok zenét, nem fűzök gyöngyöket a kiscica farkára, hanem olvasok. Teljes át és beleéléssel, és nincs az az isten, ami el tudná vonni a figyelmemet róla. Az sem elhanyagolható dolog, hogy én a könyveimért gyilkolni tudok, magyaránt nem fogom zsíros, fűszeres, olajos kézzel lapozgatni. Igaz, hogy látni a könyveimen, hogy használatba voltak véve, kopottas a gerincük és a sarkuk, de belül, a lapokra nagyon vigyázok. Ugyanezt várom el másoktól is.

2. Mit szeretsz iszogatni olvasás közben?

Valamiért olvasás közben az alapvető biológiai funkcióim minimálisra csökkennek, így elfelejtek enni, inni, mosdóba menni egészen addig, amíg már az éhhalál küszöbén nem járok. Nem iszok semmit olvasás közben, ellenben tátott, kiszáradt szájjal falom az oldalakat. Ha úgy vesszük, én a cselekményre szomjazom.

3. Szoktál írogatni a könyvekbe, vagy kivagy magától a gondolattól is, hogy firkálj beléjük?

Mikor a kezembe kaptam a Legendás állatok és megfigyelésük című jópofa Harry Potter könyvet, nagyon élveztem a benne található firkákat, jókat nevettem rajtuk. Na de aki bele merészelne firkálni az én szentséges könyveimbe, annak szilánkosra törném a karját. Vagy letépném. Vagy mindkettő. Egy könyvre vigyázni kell, becsülni kell, nem pedig rongálni. Az egyetlen "firka", amit megengedek magamnak annyi, hogy beleírom a nevem a könyvembe, hogy ha elveszne visszakerülhessen hozzám. Ennyi, slussz-passz, más firka nem fér el.

4. Hogyan jelölöd, hogy hol tartasz egy könyvben?

Hát nem szamárfüllel, az biztos. Van egy csinos kis hímzett könyvjelzőm, azt használom erre a célra. Régen zsepivel, vonaljeggyel, meg egyéb más cetlikékkel jelöltem a dolgot, de ezt annyira hülyének éreztem, kellett valami méltóbb, valami szebb a könyveimhez. Így született meg ő, akit jó pár éve hűségesen hsználok a könyveim olvasása közben:




5. Mindig el kell jutnod egy fejezet végéig, vagy le tudod tenni a könyveket bárhol?

Szerintem könyvet olvasni úgy érdemes, hogy az embert olyan szinten beszippantsa, hogy ne tudjon szabadulni belőle. Én sajnos nagyon nehéz eset vagyok, mert van, hogy nem elég eljutnom egy fejezet végére, tovább kell vele haladnom, mert a történet sodor magával. Ilyenkor van az, hogy belvárosi közlekedés közben is olvasok, mit sem törődve más emberekkel, autókkal, lámpaoszlopokkal. Ha egyszer elvarázsol egy történet, pokol nehezen teszem le, de ha lehetőségem van rá, akkor végkimerülésig olvasom.

6. Olyan ember vagy, aki elhajítja a könyvet a szoba másik sarkába, ha nagyon idegesítő regényt olvas?

Úgy hiszem kiemelkedő önkontrollról tettem tanúbizonyságot azon időszakban, mikor az Alkonyat könyveket olvastam (továbbra sem szeretnék megbántani senkit, de ez az igazság). Bellánál idegesítőbb kis görcsöt még nem vetett papírra az emberi elme, de fogcsikorgatva sikerült elolvasnom a könyveket anélkül, hogy a földhöz vágtam volna őket. Vagyis, hát, nem a könyv tehet a tartalmi infantilizmusról, szóval inkább az írónő nyakacskáját szorítottam volna meg kissé, de a végére egészen megkedveltem a sztorit. Így aztán vérbosszúm elmaradt, dühöm lecsillapodott, én pedig kétség kívül életem legnehezebb olvasmányán vagyok túl, amit hidegvérrel ki tudtam végezni. A Kőszívű ember fiai ehhez képest kismiska volt nekem.

7. Ha szembejön veled egy ismeretlen szó, azonnal rákeresel?

Naná, hiszen csak ezáltal kaphatok teljes képet a sztoriról. Ha valamit nem értek és nem ismerek benne, nyilván gyorsan kibővítem az ismereteimet.

8. Mit olvasol most?

Christopher Paolini Eragonját. Hónapok, sőt, legalább másfél éve ült a polcon, mire rávettem magam. Nem rossz könyv eddig, nem is nyilatkoznék egyelőre többet, majd elválik milyen érzéseim lesznek iránta később. 

9. Milyen könyvet vettél legutóbb?

Utoljára a Harry Potter világának feltérképezését vettem meg. Sajnos van egy idegesítő, ám számomra annál hasznosabb tulajdonságom, miszerint nem tudok belekezdeni új könyvbe, amíg nem olvasom ki az előzőt. Éppen ezért ez a kötet még várat magára, csak úgy, mint Austen Meggyőző érvek-je. 

10. Van kedvenc helyed és időpontod az olvasásra?

Van. Ott ahol lehet, és amikor csak lehet.

11. A sorozatokat vagy az egyrészes könyveket szereted jobban?

Tök mindegy. Ha egyetlen kötetnek van rohadt jó sztorija, akkor azt olvasom, ha pedig több köteten keresztül követhetek végig egy remek sztorit, akkor azt. 

12. Van olyan könyv, amit mindig előrehozol, és szeretettel ajánlasz mindenkinek?

Hát, kissé elfogult vagyok, mert a Harry Pottert minden emberrel elolvastatnám ezen a földön. Ugyanakkor vannak történetek és kötetek, amiket előszeretettel ajánlok másoknak, ilyen pl. a Percy Jackson sorozat, a HP, a Fairy Oak és az Anne zöldoromból. 

13. Hogy rendszerezed a könyveidet?

Rendszer? Az mi? Feltuszkolom a polcomra, benyomorítom az utolsó résbe, amitől már kileng a szekrényem, de hát ez van. Abszolút semmi rendszer nincs a könyveim között, de ha én egyszer arra rávenném magam, szerintem egy hétvégémet tuti elvenné. Igazából rendezett káosz uralkodik nálam ilyen téren, mert habár minden könyv csak be van préselve, én pontosan tudom hova kell nyúlni ahhoz, hogy az éppen vágyott könyvemet érjem el.

Nagyon örülnék, ha EleniFlóraBarbi és Zsófi kitöltené ezt a kérdőívet, de természetesen nem kötelező. Rajtuk kívül pedig bárki mástól is szívesen olvasnám a válaszokat akár bejegyzésben a blogjukon, vagy itt nálam kommentben :)


10 megjegyzés:

  1. Jó kis TAG volt, habár most kettő is kitöltésre vár nálam, de majd egyszer. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, remélem te is kitöltöd :)

      Törlés
  2. Köszönöm a jelölést, de egyszer már kitöltöttem, szeptember utolsó napjaiban. :)
    http://pinkhiena.blogspot.hu/2014/08/tag-olvasasi-szokasaim.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, és tényleg. Hát bocsánat, nem voltam elég alapos, viszont jó volt olvasni a válaszaidat :)

      Törlés
  3. Köszönöm szépen, kitöltöttem: )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, hogy olvashattam a válaszaid :)

      Törlés
  4. Én sem tudok belekezdeni más könyvbe, hogyha nem fejeztem be az előzőt, csak akkor, ha nem tetszik, és nyűglődöm vele.
    Egy-két ponton egyeznek a szokásaink és örülök, hogy kitöltötted! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én még akkor is kiolvasok egy könyvet, ha annyira nem jön be, egyszerűen ilyen bogaram van. Nem tudok semmit se félbe hagyni.
      Én köszönöm, hogy felkértél rá, nagyon élveztem a kitöltését :)

      Törlés