Amiktől falra mászom - 3. rész - Ránk erőltetett ideálok

Manapság a csapból is állandóan az folyik, hogy milyen az ideális nő. A média folyton meg akarja mondani nekünk, hogy miként kellene kinéznünk ahhoz, hogy "jó" nők legyünk, az ember lánya pedig már lassan teljesen elveszíti önmagát a tökéletességért vívott harcban. Kezdjük azzal, hogy már önmagában az ideál szóval nem tudok mit kezdeni. Szerintem nem létezik olyan, hogy globálisan elfogadott esztétikus külső, hiszen kontinensenként, sőt, országonként változik, hogy kinek mi a szép. Én személy szerint felháborító pofátlanságnak tartom, mikor az emberre rá akarnak erőltetni valamit azzal a címszóval, hogy az az általánosan elfogadott. Teljesen mindegy, hogy milyen alkatról és külsőről van szó a lényeg azon van, hogy megpróbálják átmosni az emberek agyát, ezzel pedig sok-sok nő önbecsülését, s egyben egészségi állapotát teszik tönkre. Három példát tudok most felhozni, amik az utóbbi időben egyre divatosabbá váltak, mint ideál. Az első természetesen a modell alkat.

Engem személy szerint pont ez annyira nem érdekel, ugyanis sosem tartottam esztétikusnak az ilyen mértékű soványságot, az viszont eléggé bosszant, hogy még mindig úgy állítják be, mintha ez lenne a tökéletes. Én elfogadom, hogy valaki természetesen vékony, de ne akarják rám kényszeríteni azt, hogy nekem is így kéne kinéznem ahhoz, hogy egyáltalán nő-számba legyek véve. Hangsúlyozom, semmi bajom a természetesen vékony lányokkal. Küzdenek ők is épp eleget a súlyukkal, a felük hízni szeretne, szóval egyáltalán nem fujjolok rájuk, csak azt nem szeretem, mikor megpróbálnak rámerőltetni valamit. Nők százai kezdenek brutális fogyókúrákba csak azért, mert kétségbeesetten próbálnak megfelelni a feléjük támasztott elvárásoknak, holott lehet, hogy alkati adottságukból kifolyólag sosem lesznek olyan karcsúak, mint a modellek (akiket természetesen a photoshop áldott meg tökéletes testtel).
Aztán hogy ne csak a soványságot emlegessük, ott van a másik véglet. Ugye köztudott, hogy a teltebb hölgyek megelégelték a szélsőségesen vékony alkat istenítését, és hatalmas nyomást mértek a divatszakmára; követelték, hogy a nem XS-es méretekkel megáldott hölgyek is had lehessenek részei a divat világnak. Ennek a hatására született meg egy új ideál, a plus size.

Lassan ez a verzió is kezd olyan mértékű reflektorfényt kapni, mint az elődje, ugyanis most fordított helyzetbe kerültünk - a soványakra fujjogunk, a ducikat meg istenítjük. Én ezt sem értem, megmondom őszintén. Még mindig az a problémám, hogy a szépség szubjektív dolog. Kérdezzetek meg 10 férfit, mind a 10-nek más lesz az ideálja. Régebben az extra sovány lányok voltak divatosak, aztán most őket letámadták és helyette a molett nőket kezdték el ajnározni. Csöbörből vödörbe. Talán furcsa lehet tőlem ezt olvasni, hiszen jómagam is a ducik táborát erősítem, de sem a túlzott soványságot, sem a plus size alkatot nem tudom követendő példának felfogni. Miért kellene a molett alkatot az egekbe magasztalni és kikiáltani egyedüli elfogadható külsőnek? Fölösleges és butaság is. Miért hisszük azt, hogy ha a soványság nem jött be egyes embereknek, akkor majd a duciság mindenkinek tetszeni fog? Ugyanúgy meg fogja osztani az embereket, mint az előző ideál. Nem kell rákényszeríteni az akaratunkat, vagy véleményünket másokra, mert mindenki el tudja dönteni, hogy mi tetszik neki. Különben is, nem csak ez a két véglet létezik, a kettő között annyi alkat van, hogy se szeri, se száma, mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt, kényelmeset, egészségeset. Én speciel nem vagyok elégedett a jelenlegi alkatommal és nap mint nap teszek is ellene, DE nem fogok senkit arra biztatni, hogy kövesse a példámat. Azt sem fogom mondani, hogy csak a teltkarcsú lányok a nőiesek, ugyanis nem attól válik valaki ízig vérig nővé, hogy nagy melle és popsija van hanem attól, hogy annak érzi magát és akként viselkedik. Egy formás nő is lehet trampli, és egy vékonyabb lány is lehet csodálatosan feminine. A nőiesség szerintem elsősorban belülről fakad, s ez a belső magabiztosság jelenik meg a külsőnkön is.
Az utolsó alkat, amiről említést szeretnék tenni egy olyan irányzat, ami még viszonylag friss, de egyre több a követője és be kell valljam ez az egyetlen, ami iránt masszív ellenszenvet táplálok. El tudom fogadni a molettséget és a vékonyságot. Látom bennük a nőiességet, hogy mit ki lehet azokból is hozni, de ez az utolsó ideál kiverte nálam a biztosítékot. Nagyon szeretek a pinteresten nézelődni, ahol mostanában egyre gyakrabban botlom fitnesses csajszik képébe.

Nem túlzok, mikor azt mondom, hogy konkrétan a hányinger kerülget, mikor meglátom ezeket a nőket. A mi Rubint Rékánk kismiska hozzájuk képest. Olyan bicepszük van, mint egy hegyorom, a hasukon pedig sajtot lehetne reszelni. Ebben hol a nőiesség? A sok sportolástól lassan úgy néznek ki ezek az amúgy szép arcú hölgyek, mintha kezdenének férfivá átalakulni. Mikor valaki ilyen szinten kigyúrja magát és elveszti minden lágy, finom vonását, az már az én szememben nem nőies. Pedig egy nagyon okos ötletből indult ez a dolog - ne éhezz, ne sanyargasd magad, hanem étkezz rendesen, tornázz, légy sokat a levegőn. Ez mind nagyon-nagyon jó gondolat, de aztán egyesek itt is túlzásba estek, és most tele a net muszklis lányokkal. A mozgás nagyon jó dolog, de tudni kell itt is a határt, nem szabad mértéktelennek lenni. Persze meglehet, hogy ez a kategória is tetszik bizonyos férfiaknak, sőt, biztos, hogy így van, de ezt az egy ideált már nem veszi be a gyomrom. Túlságosan szögletes, túlságosan kemény, robusztus, és ezeket a fogalmakat sehogy sem tudom a nőiességhez társítani.
Összegezve a dolgokat; ne hagyjuk, hogy egy unatkozó divatdiktátor mondja meg nekünk hogyan kéne kinéznünk. Mindenki döntse el, hogy milyen alkatot tart magához illőnek, és ahhoz mérten alakítsa önmagát és az életét. Egy mesterségesen alkotott ideál emberéleteket tehet tönkre minden téren, holott nem kell az egész világnak, pláne bárkinek megfelelnünk - csakis és kizárólag önmagunknak. Ha nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, hozzuk meg a szükséges változtatásokat, de ésszel. Ne befolyásolja döntésünket egy éppen aktuális divatirányzat, mert azok úgy jönnek-mennek, mint a futótűz, nekünk pedig egy egész életet kell leélnünk saját testünkben. Vigyázzunk rá, óvjuk és erősítsük okosan.

Egészséges önzőség

Ezzel a témával már foglalkoztam korábban, de egy kicsit más szemszögből. Régen azért nem mertem "önző" lenni, mert nem akartam elhanyagolni a szeretteimet. Ők álltak az első helyen, én meg a sor végén kullogtam. Mára ezen tudtam változtatni, ugyanis igyekszem nem rááldozni az összes szabadidőmet másokra, hanem próbálok valamiféle egyensúlyt teremteni. Már nem ugrok egyből, ha valaki eltüsszenti magát a baráti körömben és nem áldozok többet másokra, mint amennyit magam is megérdemelnék. Egyszóval nem esek túlzásokba. A szeretteim továbbra is számíthatnak rám, de senki helyett nem oldom már meg a felmerülő problémákat. Támasz vagyok, de nem lehet rám rogyni teljes súllyal, mert azt már nem engedem. Ebben azt hiszem sikeresen megváltoztam, de mégis azt veszem észre, hogy még mindig nem fordítok elég időt saját magamra. Most nem azért, mert mások gondját igyekszem megoldani, hanem mert egyszerűen annyira be tudnak szippantani a hétköznapok mókuskerék-eseményei, hogy mire jutna egy kis idő magamra, totálisan elfáradok. Minden nap hajnalban kelek, 6-kor elindulunk a melóba, 8-ra beérek és bent vagyok du. 4-ig. Onnan megint két óra haza az út, így este 6ra vagyunk csak itthon. Pihenni még ilyenkor sem tudok, hiszen a háztartási teendőket el kell végeznem, főzök, mosok, takarítok, ha kell, és este 8kor holt fáradtan rogyok le a székembe. Ilyenkor már nincs semmi kötelező tennivalóm, de sem erőm, sem kitartásom nincs már arra, hogy magammal foglalkozzak és ez így nagyon nem jó. Csöbörből vödörbe estem, mert hiába javítottam valamin, jött helyette más, ami elveszi a magamra szánt időmet. Pedig 100%-ig biztos vagyok abban, hogy ez a sok betegség is egyfajta jelzés, hogy ha máshogy nem, hát majd így fogok foglalkozni magammal. Nem akarom, hogy ez tovább súlyosbodjon. Igazság szerint nagyon szeretnék több időt tölteni olyasmikkel, amik örömet okoznak számomra és fejlesztenek, csak valahogy az erőmmel nem tudok gazdálkodni. Amíg benne vagyok a napirendem menetében, addig pörgök és megállíthatatlan vagyok, de mihejst lerogyok kiszáll belőlem az energia és csak bambulni meg nyáladzani van kedvem (nem kell szó szerint érteni :D) Egy kedves ismerősöm végzett rajtam egy kis energetikai állapotfelmérést, és hát jócskán le vagyok merülve, amin cseppet sem csodálkozom. Eleve nincs egy könnyű munkám, nagyon sokat utazom, és sokszor még este se jut időm arra, hogy foglalkozzak kicsit magammal. Mert hát ugye van nekem családom, férjem, barátaim, rájuk is időt kell fordítani, és akkor ugyanott vagyok, ahol eddig - a sor végén. Pedig nem szeretnék ott lenni. Annyiszor elképzelem, hogy minden nap lesz 1-2 óra, amikor csak magammal foglalkozom és valami számomra hasznos, jóleső dolgot fogok művelni, aztán azon kapom magam, hogy üveges szemmel bámulok ki a fejemből. Nem túl jó állapot. Mindig csak a rohanás, a tennivalók, aztán már el is ment az egész nap. Talán az egész problémát az időbeosztásom okozza - nem megfelelően bánok a szabadidőmmel, nem strukturálom be eléggé magam, nem figyelek a tevékenységeimre. Egyre fáradtabb és fáradtabb vagyok, de mintha az állandó punnyadástól fáradnék el a legjobban. Talán ha hasznosabban tölteném a szabadidőmet, akkor nem lennék olyan, mint akin átment az úthenger. Nem törődök eleget a fizikai és mentális fejlődésemmel, pedig ezeket igazán kellemes módon is el lehet érni. Mióta vágyom már például egy finom habos, nagy kádas, gyertyás, illóolajos fürdőre, vagy egy kis intenzív jógázásra vacsora előtt. Igazság szerint majdnem minden téren elhanyagoltam magam. Abból álltak a napjaim, hogy bementem dolgozni, majd hazajöttem, ahol megint csak dolgoztam, és kész, összeestem. Márpedig ezt nem fogom többet megengedni magamnak. Szükségem van mind testileg, mind lelkileg arra, hogy foglalkozzak magammal, mert én is fontos vagyok és nekem is járnak kellemes elfoglaltságok. Nem szeretnék robot lenni, aki szökőévben egyszer, ha tényleg ki tud kapcsolódni. Meg kell találnom minden nap a lehetőséget arra, hogy rám is jusson idő és hogy egy kicsit feltöltsem magam energiával. Tényleg nagyon elhanyagoltam magam és erre rossz rádöbbenni. Nem csak az törődhet magával, aki otthon van és rengeteg idő áll a rendelkezésére - nekem is meg kell találnom a lehetőségeket, hogy még egy átdolgozott munkanap után is jusson idő magamra. Mert olyan nincs, hogy én csak veszítek az energiáimból, de semmit nem töltök vissza. Szóval ez az új projektem - odafigyelni magamra minden téren. Figyelni a fizikai valómra, a lelkemre, az egész lényemre, hogy ismét egyensúlyba hozzam önmagam.

Boldog Nyulat Mindenkinek!

Egy újabb remek filmélmény - Az öt legenda

Ezzel a sztorival már akkor szemeztem, mikor még csak plakátokon hirdették. Nagyon szerettem volna megnézni moziban is, de Viktor ódzkodott tőle, mert gyerekesnek találta a képek alapján (az aggodalma nem alaptalan, sokszor ráncigáltam már be olyasmikre, ahol a közönség 6 éves korú gyerekekből állt :D). Most viszont lehetőségem adódott megnézni, és azt hiszem lett egy új kedvencem.
Az öt legenda nem tartalmaz világmegváltó gondolatokat, sem új történetet, vagy éppenséggel különleges megközelítést. Egy kellemes, szórakoztató családi moziról van szó, de abban véleményem szerint tökéletes. A történetét nem írom le, mert akit érdekel az úgy is utána olvas. Inkább azokat a dolgokat említeném meg, amik nagyon tetszettek benne és meglepetéssel szolgáltak. Bevallom azért voltak fenntartásaim. A plakátokon egy ádáz tekintetű, agyon tetovált Télapó található, egy marcona nyuszi, egy félig madár, félig ember leányzó, meg egy töpörödött sárga emberke egy erősen őszülő tinédzser fiúval. Tartottam tőle, hogy a klasszikus mesefigurák modernizált változatai gúnyt fognak űzni az eredetikből és komédiába csap át az egész, de tévedtem. Habár a folklór-alakok tényleg nagyon modernek voltak, nem veszítettek a személyes varázsukból, sőt.
A főszereplőt, Dér Jankót sokakkal ellentétben ismertem, mégpedig a Télapu című filmből. Ott egy kifejezetten negatív figura volt és nem is kedveltem, de itt szinte rögtön az elején belopta magát a szívembe. Nagyon tetszett benne, hogy emberszerű, hihető figuráról volt szó - hibázott, botladozott, de próbált jó útra térni és a végén természetesen sikerrel járt. A húsvéti nyuszi is nagyon mássá változott - két méteres, nyurga, vagány nyúl lett belőle, aki szerintem lazán megállná a helyét a Kung Fu Panda Őrjöngő Ötösében is. A Homokember, avagy nálunk inkább Álommanó véleményem szerint a legbájosabb, legszeretnivalóbb figura lett az egész filmben. Ma már kétszer is megnéztem a filmet, és akárhányszor őt láttam elmosolyodni, lepauzáltam a filmet, csak hogy töltekezzek abból a kedves arcból. A Fogtündér szintén imádnivaló, akiben csak annyi a gyári hiba, hogy beteges rajongást, már-már fétis-szerű imádatot táplál az emberi fogak iránt (mert hát nem sűrűn találkozik az ember olyan karakterrel, aki elérzékenyül egy kihullott metszőfog látványától) A legnagyobb kedvencem mégis a Télapó volt. Hát az valami csúcs figura lett! :D Komolyan, az ő karaktere nevettetett meg a legtöbbször. Mikor először feltűnt a színen rögtön beugrott, hogy valószínűleg kozák felmenői lehetnek, ugyanis gyakran orosz kifejezéseket használt, matrjoska babákat gyűjtött, usankát hordott, ezek mellett pedig a víg kedélye és borvirágos arca arra engedett következtetni, hogy egy-egy küldetés előtt gyorsan bedopott egy-két stampedli jóféle Kalinkát. Ja, és a segítői az északi sarkon nem a manók ám - azt csak elhitetik velük! Igazából a jetik csinálják az ajándékokat, akiknek a kommunikációja leginkább a Plants vs. Zombies című játék őrült szomszédjára emlékeztetett. A főgonosz erősen hajazott a Hercules című Disney mese Hádészára, de jobbára csak külső megjelenésében, mert közel nem volt olyan karakteres, mint lángoló hajú barátunk.
Összességében ez egy remek kis családi mozi. Jókat lehet rajta nevetni, lehet érzelgősködni is rajta (de csak úgy módjával), és annak ellenére, hogy klisé, meg tucatfilm igen is átadta azokat az eszméket és értékeket, amiket közvetíteni akart. Mindenkinek csak ajánlani tudom, akik hozzám hasonlóan értékelni tudják az ilyen gyermekien bájos meséket, no meg akik szeretnek jókat nevetni :)

Kis szórakozás

A mai napon volt egy kis pihenőm a tavaszi szünet miatt, így olyasmikkel is tudtam pepecselni, amikre amúgy nem nagyon lenne időm a hétköznapi rohanások, meg a hétvégi programok miatt. Most viszont bőséggel van időm mindenre, így kedvemre kísérletezgethettem a rúzsaimmal. El van a gyerek, ha játszik, ugyebár :) Mivel az elmúlt napjaim enyhén szólva a depresszió jegyében teltek, ezért ma valami olyasmivel akartam foglalkozni, ami jól esik a lelkemnek, és hát az ilyen nőcis dolgok engem mindig felvidítanak :P Csináltam pár képet, de sajnos nem adják vissza azt a színhatást, mint élőben, pedig sikerült beszereznem pár igen élénk rózsaszínt, amik szinte világítanak a számon. Végül már annyira nem is állt szándékomban jó képeket csinálni, hiszen a borús-esős idő miatti fényviszonyok mindent eltompítottak, de legalább jól elvoltam :) És ahogy visszanéztem a képeket örömmel konstatáltam, hogy szép lassan növöget a hajam is. Nem fogom többet ilyen rövidre vágatni. Íme a termés;