Egy kis szomorúság, egy kis boldogság

Ezúttal nem szeretnék lehangoló bejegyzést írni, úgy hiszem volt belőlük bőven az utóbbi időben. Ugyanakkor mégis meg kell emlékezzek egy szomorú dologról, ami a családomban történt. Sajnos Viktor nagymamája nagyon komoly egészségügyi problémával küszködik, és mi aggódunk érte. Egy rosszul sikerült pedikűr után vérmérgezést kapott, aminek következtében sajnos a napokban tőből le fogják amputálni a lábát... Ez a szomorú és borzalmas dolog mindannyiunkat megvisel, de főleg anyósomat, akinek ugye az édesanyjáról van szó. Viktor is szörnyen lehangolt, meg persze az egész rokonság, de sajnos nem volt mit tenni. A mérgezés túlságosan elterjedt, nem volt más megoldás. Nagyon bízunk benne, hogy a mama jobban lesz, mihelyst túl lesz a műtéten. Még az én családom is aggódik érte, anyu rendszeresen kérdezget tőlünk felőle. Eléggé rizikós a dolog, hiszen a mama már nem fiatal (82 éves), de nagyon reméljük, hogy a szervezete erős lesz és még sok-sok évig velünk lesz ezek után is. Azért mégis olyan rossz belegondolni, hogy ez az egész megtörténik... ráadásul hamarosan karácsony. Tudom, hogy nekik valószínűleg ez számít most a legkevésbé, de nekem olyan szomorú belegondolni abba, hogy milyen lesz majd nekik az ünnep. Talán mindannyiunkra rá fogja nyomni a bélyegét, de remélhetőleg azért tőlünk telhetően szép karácsonyunk lesz, főként a mamával a körünkben.

Azért persze vannak apró dolgok is emellett, amiknek örülni tudunk. Ilyen például az is, hogy édesanyámtól előre megkaptam a karácsonyi ajándékomat, de kizárólag azért, mert az ünnepekkor már használatba szeretném helyezni. Egy csodálatos, klasszikus kuglóf formáról van szó, amire már nagyon régóta vágytam. Mindenütt kerestem, erre ma anyu telefonált, hogy jöjjünk át érte, mert vett nekem egyet. Olyan boldog voltam, mikor kézbe vehettem - csakis én lehetek ilyen lökött, hogy egy kuglóf formának úgy tudok örülni, mint egy kisgyerek :) Ja, és mellé járt még egy nokedli szaggató is. Eddig sajnos ilyenem sem volt, borzasztóan hiányzott is, de most végre ezen problémám is megoldódott. Könnyű most nekem ajándékokat venni, mert mindenféle háztartási kütyünek örülök :) Ezen kívül szombaton végre a naptár szerint is beköszönt az év legcsodálatosabb évszaka, a káprázatos, csillogó, zúzmarás tél! Nagyon várom már azt az igazi karácsonyi hangulatot az utcákon, a finom illatokat, a fényeket, mindent! A ráhangolódásban egyébként sokat segít az a hatalmas tányérnyi sült gesztenye is, ami éppen előttem helyezkedik el, habár sajnos napról napra vészesen fogy. Ezen kívül vannak további terveim is az ünnepekre nézve. Karácsonykor szeretném felavatni az új sütőformámat, és egy isteni karácsonyi kuglófot fogok sütni azzal a narancslekvárral, amit én készítettem (receptek hamarosan!), meg persze a kandírozott narancshéjjal. A narancslikőröm egyelőre szépen elálldogál a kamrám polcain, de ha már így belelendültem a likőrkészítésbe, csinálok házi Baileys-t is. Az eredetit imádom, de nincs szívem érte kiadni közel 4ezer forintot. Inkább megcsinálom én a saját szájízem szerint, jóval olcsóbban. Aztán amit még feltétlenül szeretnék kipróbálni az a tejszínes teasütemény kávés-csokoládés bevonattal. E mellé is nagyon ígéretes a narancslekvár egyébként, de lehet, hogy almából is fogok készíteni (rendesen belelendültem). A karácsonyi menü még nincs letisztázva teljesen. A kuglóf adott, mézeskalács minden évben van, levesnek pedig Viktor lencselevest kért füstölt-főtt csülökkel, úgyhogy az lesz. Tudom-tudom, az inkább szilveszteri étel, de szerintem bőven belefér a karácsony témakörébe is. A főétel terén vagyok bajban, ugyanis Viktor azt kérte, hogy valami egyszerűt készítsek, hogy ne a sütés-főzéssel menjen el az egész nap, hanem legyünk inkább együtt. Wellington karajt szerettem volna csinálni, de az minden, csak nem egyszerű. Töltött káposztát nem csinálhatok, mert anyu kijelentette, hogy azt neki kell és punktum. Innentől kezdve vagyok bajban. Lelkesen böngészem a NoSalty-t, hogy mégis miféle házias, egyszerű főételt készíthetnék, de ha valakinek van valami jó ötlete (ami mellőzi a sült húsok gyümölccsel való párosítását, mert ez utóbbit ki nem állhatom), szívesen fogadom. Mondjuk tényleg jó lenne idén nem a konyhában robotolnom egész nap, tavaly sajnos beleestem ebbe a hibába, pedig akkor sem akartam. Szóval most tényleg vissza kéne fognom magam. Elvégre nem attól lesz szép az ünnep, ha 30 fogásos vacsorát főzök kettőnknek :P Szóval még egyelőre keresem a tökéletes karácsonyi főételt. A dekorációra is szeretnék idén kicsit több figyelmet fordítani, az tavaly elég kevés dologban kimerült. A napokban el fogom készíteni az adventi koszorúmat, és talán a kreatív hobbi boltban kapok néhány egyszerűen megvalósítható dekorációs tippet is. Éljen a meseszép karácsony :)

Rémálom az Elm utcában - Régen és most

Pár órával ezelőtt néztem meg a 2010-es Rémálom az Elm utcában című filmet, és a véleményem egyértelműen kikívánkozik belőlem. Először is tudni kell rólam, hogy hatalmas Freddy Kruger-fan vagyok. Meglátásom szerint ő minden időn legfantáziadúsabb, legötletesebb horror karaktere, és annak ellenére, hogy egy szívtelen, kegyetlen gyilkos, mégis rengetegen szeretik a stílusa miatt. Én is így vagyok ezzel. Az összes filmjét láttam és imádtam annak ellenére, hogy álmatlan éjszakáim voltak miatta, majd mikor hallottam, hogy az első részből lesz remake, egy kicsit kétes érzéssel viseltettem iránta - mint ahogy a legtöbb Freddy rajongó. Egyrészt aggódtam, hogy vajon mennyiben lesz más a modern technológiának köszönhetően a történet, másrészt - és leginkább - aggódtam, hogy milyen lesz az új Freddy. Kedvenc pszichopata sorozatgyilkosomat eddig ugyanis Robert Englund játszotta zseniálisan, ám az új filmet a korára való tekintettel inkább rábízta másra. Na most, nekem elképzelhetetlen egy Freddy film a valódi Freddy nélkül, aki bizony Robert Englund, akárhogy is nézzük. Nem akartam egyből ellenezni az új színészt, de valamiért féltem és aggódtam miatta, így végül még csak most, két évvel a bemutatója után mertem megnézni. Meg is bántam. No nem azért, mert az új színész ne lenne ügyes. Abszolút tehetséges és ügyes a maga módján, de nem adta vissza azt, amiért Freddyt megszerettük. Ez mondjuk a rendezőn is múlik, de érdekes módon a régi Freddynek sosem volt ilyesmivel gondja. Ez az új verzió konkrétan harmatgyenge volt. Én az alapján mérem a horrorokat, hogy hányszor takarom el a szemem a nézése közben. Hát, ennél az új filmnél konkrétan csak ásítozni tudtam, Viktor pedig konkrétan bele is aludt. Persze nagyon látványos effektusok voltak benne, meg jó volt a látványvilág, de ami a varázsát, ami az iszonytató hatását adja a filmnek, az hiányzott. Az új Freddy csupán néha hirtelen előbukkant a semmiből valami erős hangeffektus kíséretében, hogy legalább emiatt ösztönösen ugorjunk egyet a székünkben, majd teljesen snassz, mezei módon végzett az áldozataival. Nyaknyiszálás, néhány vágás itt-ott, átdöfött vállak-fejek, hát ezek olyan langyos dolgok, már ha Freddy repertoárját nézzük. Nagyon langyosak. A régi Freddy fantáziadús, kreatív, eszelős és teljes mértékig őrült volt, hihetetlen módon gyilkolta le az áldozatait, de ez az új csak szimplán megy és lekaszabol mindenkit. Pont ezáltal veszik el a film valódi jellege. Mi régen sokat vitáztunk Viktorral a kedvenc horror-szereplőinken, mivel én ugye Freddys vagyok, ő meg Jasonös. Én ki nem állhatom Jasont, mert szerintem csak egy nagydarab, bugyuta melák, aki agyatlanul lecsapja az áldozatait, na de Freddy! Ő kérem szépen a gyilkolásból szinte művészetet csinált a maga morbid módján. Amellett, hogy borzongtam az összes részen, mellette izgatottan vártam Freddy újabb elmeroggyant hentelési módszereit, és sosem kellett csalódnom. Ehhez hozzájárult még a brilliáns színészi játék is, amit az új filmtől sajnos nem kaptam meg. Olyan fanyar érzésekkel voltam tele utána, hogy rögtön meg kellett néznem a valódi első részt, hogy helyre álljon a Freddy-egyensúlyom. Ja, és amit még meg kell reklamálnom; hol van az a zseniális, imádni valóan borzongató dalocska az új filmből? Csupán néhány mondat erejéig céloznak rá, holott szerintem az az egyik leglényegesebb pontja a filmnek. De ha már ott kihagyták, hát álljon itt nálam pótlásul. Ó, édes nosztalgia!

"One, two, Freddy's coming for you;
Three, four, better lock your door;
Five, six, grab your crucifix;
Seven, eight, gonna stay up late;
Nine, ten, never sleep again!"

Konyhatündérkedés

A mai napom minden kétséget kizáróan a narancs jegyében telik. No persze semmi politika (még csak az kéne), csupán arról van szó, hogy elkezdtem felkészülni a közelgő karácsonyra. Mindig is imádtam új ízekkel kísérletezni, sürögni-forogni a konyhában, ahogy azt egy jó Rák leányzó teszi, így a mai napomat is valami ilyesmire áldoztam. Úgy döntöttem, hogy fűszeres narancslikőrt, mézes narancslekvárt és kandírozott narancsot fogok készíteni. Hát, ilyenkor sajnálom, hogy a blog nem adja vissza az ízeket, illatokat, mert valami pompázatos az az illatorgia, ami most belengi az egész lakást.

A narancslikőrrel már készen vagyok, másfél liternyi aranyló nektár pihen a kamrám egyik polcán. Szinte alig akartam rácsukni az üvegre a tetejét, olyan bódító volt az a mesei fahéjas-szegfűszeges-mézes-narancsos illat, no és a rum, meg a konyak aromája sem elhanyagolható :P

A narancslekvárnak most fogok nekiállni, közben pedig narancshéjat kandírozok. Mindkettő (de akár mindhárom) finomság alkalmas sütemények ízesítéséhez. A lekvárt elsősorban teasüteményekhez szeretném elhasználni, a kandírozott narancshéjat pedig a karácsonyi kuglófomba szeretném belesütni, többek között.

A likőrbe is jó lett volna belőle, de azzal sajnos kicsit elcsúsztam. No sebaj, karácsonyig a likőr gyönyörűen összeérik, remélhetőleg a lekvár is finom lesz, a kandírozott narancs pedig 3 nap főzögetés után már felhasználható. Most viszont megyek is vissza kotyvasztani, hiszen így estére sem fogok végezni. Ezt a kis pihenőt is azért engedtem meg magamnak, mert a narancshéjak pucolása eléggé fárasztó feladat, és a gépelés már-már pihentető hatással van elgémberedett ujjacskáimra. Úgyhogy most ismét belevetem magam a munkába, az illatokba, ízekbe, és közben megpróbálom Viktort elhessegetni, hogy ne faljon fel mindent idő előtt :D

Új Fairy Oak!!!

Akik régebb óta olvasnak engem, vagy esetleg személyesen is ismernek tudják, hogy nincs nálam nagyobb Fairy Oak fan a világon :P Az a mese úgy a szívembe lopta magát, mint semmi más, egyszerűen gyermekien bűbájos, imádni való, szívmelengető tündérvarázs az egész, és Barbi barátnőm szemfülességének köszönhetően én is megtudtam, hogy bizony megjelent belőle egy újabb kötet! Flox őszi bolondságai már kapható a boltokban, és én alig várom, hogy megszerezhessem magamnak. Erre mondjuk egy kicsit várnom kell, mivel a kocsink jelenleg betegeskedik és nagyobb utakat nem nagyon merünk vele megtenni, de sebaj, kivárom az időmet. Addig is gyönyörködöm a borítójában ^^

Mert megérintett

A történet ismeretlen szerzőtől származik, az üzenete viszont teljesen megfogott minket:

„21 év házasság után a feleségem arra kért, hogy vigyek el egy másik nőt egy vacsorára és utána esetleg egy mozira. Majd hozzátette: ”Szeretlek, de tudom, hogy ez a másik nő is szeret és jól esne neki, ha egy kis időt együtt töltenétek”
És ez a bizonyos másik nő, akivel a feleségem kért, hogy randizzak nem más volt mint az ÉDESANYÁM, aki már 19 éve özvegy volt, viszont a munkám és a 3 gyerek miatt ritkábban tudtam látogatni, jóformán csak a nagyon jeles alkalmakkor. Még aznap este felhívtam, hogy menjünk el egy vacsorára meg esetleg egy moziba utána. „Mi történt, jól vagy, minden rendben?” kérdezte aggódva..
Talán nem is csodálom, viszonylag későn este hívtam és ez a meghívás eléggé váratlan is volt, mivel ilyen randink soha nem is volt még. „Semmi baj nem történt, csak gondoltam jó lenne egyet vacsorázni, beszélgetni.” válaszoltam. „Csak te és én”. Majd egy kis néma csönd után rávágta, hogy „Nagyon szeretném, ez nem is kérdés”.
Azon a pénteken ahogy érte mentem, hogy felvegyem a házánál egy kicsit ideges voltam, bár láttam rajta, hogy ő is elég izgatott a randi miatt. Az ajtóban várt, már a kabátját is magára vette. Még fodrásznál is volt előtte, a haja szépen begöndörítve és azt a ruhát viselte, amit a legutolsó házassági évfordulójukon vett fel. Úgy mosolygott mint egy angyal. „Mondtam a barátnőknek, hogy randink lesz, teljesen odavoltak” szólt egyből, ahogy beült az autóba. „Alig várják, hogy meséljek mi volt a találkánkon.”

Elmentünk egy hangulatos kis étterembe, úgy belém karolt mintha csak a First Lady lett volna. Éreztem, hogy milyen büszkén állt az oldalamon, mint, ahogy egy igazi anyának kell.. Miután leültünk elkezdtem felolvasni a menüt, mivel nem igazán látta tisztán az apró betűket. Ahogy olvastam, nagyjából a felénél felnéztem és láttam, milyen ámulattal bámul engem, egy kedves mosollyal az arcán. „Régebben mindig én olvastam fel a menüt neked amikor kicsi voltál” mondta majd a tekintetében látszódott is, hogy elmerengett ezeken a régi szép időkön. Nagyon kellemes, jó kis beszélgetés volt. Lényegében átbeszéltük kinek mik a jelenlegi dolgai, élményei stb. tehát jól elnyúlt, sőt olyannyira, hogy le is késtük a mozit is. Később, ahogy megérkeztünk a házhoz ezt mondta: „Mit szólsz egy következő alkalomhoz, de csakis ha megengeded, hogy a vendégem légy kisfiam” mondtam legyen, semmi gond.
„Milyen volt a randi?” kérdezte a feleségem, mikor hazaértem. „Nagyon jó, sokkal jobb, mint amit elképzeltem” válaszoltam neki lelkesen.
Pár nappal később édesanyám meghalt egy hirtelen szívrohamban. Nem tudtam semmit tenni, teljesen váratlan volt, így elbúcsúzni sem volt lehetőségem. Nem sokkal rá pedig jött egy boríték, egy előre kifizetett számlával, rajta az étterem neve, ahol a közös randink volt, benne egy cetlivel: „Előre kifizettem a számlát, mert nem voltam benne biztos, hogy már ott lehetek. Két főre, egyik a tiéd a másik pedig a feleségedé. Soha nem fogod megtudni, milyen fontos volt nekem az az este! Szeretlek fiam!”
Most már tudom, hogy milyen fontos, hogy kimondjuk: „Szeretlek” és azt a másikat akkor szeressük amikor lehet, amikor velünk van. Semmi más az életben nincs olyan fontos mint a családunk. Szánjunk rá elég időt és ezt akkor tegyük amikor lehet, ne akkor amikor már esetleg késő”