Életmód project - 14.

Tudom, kicsit megcsúsztam ezzel a bejegyzéssel - múlt hétvégén kellett volna kiraknom, ha jól számolom, de akkor épp nem volt lehetőségem írni, így most pótolom az elmaradásom.
Nos, ami azt illeti eléggé nehéz felidézni a több, mint két és fél héttel ezelőtti dolgokat, de azért megpróbálom. Azt hiszem azt kijelenthetem, hogy az eddigi megszokott dolgaimmal jól haladok - a kajáim rendben vannak és a mozgás is bele lett iktatva az életembe. Mégis mindkét dologban vannak változások.

Ételek terén (újra) elkezdtem a zóna-adagolást. Nagyon sok helyen olvastam és több személyes tapasztalatot is hallottam arról, hogy az agyunk becsapásával is nagy sikereket lehet elérni, azaz ha nagy tányér helyett kis tányért szedek tele, akkor az agyam úgy értelmezi a látottakat, hogy az bizony egy szép nagy adag kaja ott előttem. Holott fele akkora, mint a régi adag. Ezt régebben is próbáltam csinálni, de valamiért elmaradt, viszont az elmúlt két hétben mindig így étkeztem és szépen meg is szoktam. Nagy tányér helyett kis tányért szedek tele, amivel fele annyi ételt falatozok, mégis tökéletesen jóllakottnak érzem magam. És tényleg. Én magam is megdöbbentem, hogy mennyire könnyű becsapni az agyam azon részét, ami ezekért a dolgokért felel, de tényleg teljesen jóllaktam egy feleakkora adag ételtől. Régen ez nem működött, mivel anno úgy csináltam, hogy a nagy tányérba szedtem kis adagot. Már a látvány is elszomorított - mini adag kaja, hogy fogok én ezzel jóllakni? Éhezni fogok, később megkívánok valamit, nassolni fogok, stb-stb. Ott követtem el a hibát, hogy nem cseréltem le a tányért. Most, hogy süteményes tányéron eszem az ebédet, kicsit sincs az az érzésem, hogy kevesebbet ennék, sőt. A telítettség érzetem pont olyan, mint előtte. És ez nagyon jó dolog. Ha néha mégis megéheznék, akkor is inkább iszom, lehetőleg csapvizet. Szóval ezek szerintem pozitív változások és örülök, hogy ilyen lazán tudtam váltani.

A mozgásban pedig annyi változás van, hogy megfogadtam egy kedves kommentelőm tanácsát és nem erőltetem a futást. Olyan mozgásokat végzek, amiket nagy túlsúllyal is biztonságosan csinálhatok, még ha ez azt is jelenti, hogy még tovább fog tartani ez a folyamat, mint ahogy terveztem. Egy héten kétszer szobabiciklizek sorozatnézés közben könnyű súlyokkal (kössük össze a kellemeset a hasznossal), illetve igyekszem minden nap rengeteget sétálni. Utóbbira szeretnék még nagyobb hangsúlyt fektetni, még többet sétálni, mint általában, mert az én alkatomnál talán ez a legbiztonságosabb módja a mozgásnak. Persze heti 1-2 alkalommal a dvd-imet is megcsinálom, de pl. a 35 fok fölötti hősmérsékletben esélytelen, hogy akár biciklire üljek, akár tornázzak. Olyankor inkább fogom magam és elmegyek sétálni egy nagy üveg ásványvízzel meg egy nyirkos ronggyal a nyakamban. Most szerencsére hűvösebb az idő, jobban is érzem magam, de ha visszatér a hőség, akkor ezt szeretném inkább csinálni. Mikor a két héttel ezelőtti melegben nekiálltam tornázni azt hittem majd elájulok, az egészségemmel pedig nem szeretnék játszani.

Amúgy nehéz dolog ez. Mármint megtalálni a tökéletes mozgás formát, amit egy nagyon túlsúlyos is tud végezni. Annyi mindenre oda kell figyelnünk, az ízületeinkre, a szívünkre, nekem a tüdőmre is... és közben néha kapok olyan megszólalásokat emberektől, amik teljesen elkeserítenek... Hogy ezek csak kifogások, és hogy én is simán le tudnék nyomni egy tornát 40 fokban, csak lusta disznó vagyok megmozdulni, és hasonlók. Komolyan, azt kívánom bár képes lennék rá. De nálam ez nem úgy megy, hogy beírok a youtube keresőjébe tornavideókat aztán nekiállok és csinálom. Ez nem olyan, hogy "ugyanmár, csak kitartás kérdése az egész, menni fog!" Sajnos nem. Nekem dupla akkora súlyt kell cipelnem nap mint nap, és ha tornáról van szó, akkor dupla akkora terhelésnek teszem ki a szervezetemet is. Nem azt mondom, hogy mert kövér vagyok nem kell mozogni, hanem azt, hogy ésszel. Én olyan keservesen próbálok faragni a kilóimból, hogy sokszor a rosszullétet kockáztatom, mert van, hogy utána kiszakad a térdem a helyéről, a tüdőmről nem is beszélve. Na mindegy, igazából csak érzékeltetni szeretném, hogy nincs olyan egyszerű dolgom. Most főleg a kajára figyelek oda, mert jelenleg ezzel tudom a legnagyobb változást elérni, mozgás pedig az lesz, amit fentebb leírtam. Ki kell bírnom valahogy a nyarat, aztán majd ha jön az ősz és a lehűlés, akkor talán én is terhelhetőbb leszek.
Addig is nézzük miket ettem mostanában:

A megunhatatlan tükörtojás

Koktélparadicsom, amiért szintén bolondulok. Magában is képes vagyok belőle megenni egy dobozzal :P

Egy kis zöldségleves rizstésztával

Szedeeeer, a málna után a második kedvencem ^^

Bavack-bavack :P

Felturbózott orosz hússali koktélparadicsommal

Egy kis pöri rizzsel - szépen megrakott tányérnak látszik, igaz? Pedig a villa méretéből ki lehet találni, hogy ez bizony csak süteményes tányér, fele akkora étel fér bele, mint egy nagy tányérba.

A legjobb nyári gyümölcs, imádom!

Mediterrán pulykamell roston sütve, fűszeres gombafejekkel és joghurtos salátával - szintén kistányéron

Új kedvenc ropogtatnivaló chips helyett - wasabis borsó, valami isteni finom!

Ez az adag egyike azon 8 doboznak, ami egy 12 kilós dinnyéből született. Tartottam egy kis dinnyekúrát, kb. 5 napig csak ezeket az eldobozolt dinnyéket ettem és nagyon jól esett! 

Kevésbé diétás, de annál finomabb - töltött krumpli sajttal, baconnel, fokhagymás joghurttal leöntve és kakukkfűvel fűszerezve. Heaven.

Bűnözésnek tűnik ez is, igaz? Pedig annyira nem is, mivel igyekeztem jobb összetevőket használni hozzá(tönkölyliszt, nádcukor). Amúgy fekete erdő muffin vaníliapudingos krémmel. Tervezem kiírni a receptjét, mert nekem is újdonság volt, de isteni lett, szóval remekül bevált :)

Hűtött meggyleves - 40 fokban maga az áldás!

Ez ebédre volt - rántotta sokmagvas rozskenyérrel, desszertnek pedig egy szedres cserpes joghurt.

Epres banánfagyi, az új kedvenc. Azóta többször is készítettem, hihetetlenül egyszerű és teljesen cukormentes :) Csak fagyasztott banán, fagyasztott eper és joghurt kell hozzá, meg egy pici tej. Olyan isteni fagyit turmixoltunk belőle, hogy az agyfagyás se érdekelt, amit a hirtelen bezabálása okozott :D

Ennyi lett volna mostran, találkozunk két hét múlva :)

Inspirálódás

Letisztult, mégis erőteljes, egyszerűen imádom!

Van benne valami...

Minion-os bento ^^

Kis aranyos :)

Nagyon furi és nagyon tetszik *.* Olyan futurisztikus.

Ezeket elfogadnám, de ezüstláncnak jobban örülnék

Nagyon ötletes és még annak ellenére is tetszik, hogy túl színes

Vagány :P

Akarom ezeket! Ki lep meg velük jövő szülinapomkor? :D

Gyönyörű az a nyakék - tetszenek ezek a bohém kiegészítők

Gyümölcsös hütisüti, nagy kedvenc!

Erős kép, és szomorú a mondanivalója :(

Atyaég, de gyönyörű *.*

Ennyi :P

Nem egy hétköznapi smink, az biztos :P

Ez a csomagolás valami mesés *.*

Most ugyan nincs kánikula, de később milyen jó lehet elkortyolni egy ilyen gyümölcsös finomságot ^^

Könyvélmény: Rick Riordan - Az elveszett hős

Rick Riordan már a Percy Jackson szériával belopta magát a szívembe. A Harry Potter óta nem találkoztam olyan ifjúsági regény sorozattal, ami úgy be tudott volna szippantani egészen addig, míg a Villámtolvaj a kezem ügyébe nem került. Ahogy belekezdtem rögtön tudtam, hogy ez komoly függőség lesz és hogy végre valahára újra olyan lelkesedéssel várhatom majd egy könyv folytatását, mint a Harry potter esetében. Aztán annak a sorozatnak vége szakadt, a világ ismét megmenekült, hála a Pindúr Pandúroknak és Percy Jacksonnak. Hatalmas, tátongó ürességet éreztem. Akki hozzám hasonló könyvmoly jól ismeri ezt az érzést - szinte sokként éltem meg azt, hogy egy újabb fantasztikus könyvszéria a végére ért, s aggódtam, vajon ezek után mit fogok kezdeni magammal? Mit olvassak? Semmi nem keltette fel az érdeklődésem a könyvesboltban. Aztán eltelt jó pár hónap, talán egy év is, mikor egy nem is olyan régi könyvesbolti barangolásom során új Percy Jackson kötetre bukkantam. Az öröm nem megfelelő kifejezés ara, amit átéltem - Viktor nem győzött egyre erélyesebben csitítgatni kitörő ujjongásom közepette, ugyanis bakkecske módjára pattogtam az Elveszett hős-sel a kezemben. Tegnap "sajnos" kiolvastam. Észre sem vettem, és egyszer csak nem volt már több lap, amit hajtogathatnék. Most megint azt az ürességet érzem, mint amit fentebb említettem, de remélem csak a következő fizetésig, ugyanis akkor mindenképpen beszerzem a második kötetét. Nézzük is nagy vonalakban a mostani könyvet.

Meglepődtem, mivel ez a sztori nem Percy-ék bandájáról szól. Teljesen új szereplők jöttek a képbe, új félistenek, akiket nem ismertem. Eleinte nem tudtam hova tenni a dolgot, hiányzott a régi gárda, de aztán ahogy egyre jobban megismertem az új mesterhármast, már nem volt hiányérzetem. Mit is írhatnék erről a történetről? Csak annyit, hogy fantasztikus. Aki olvasta Percy köteteit tudja miért is rajongok annyira érte. Riordan-nek olyan lehengerlően laza stílusa van, és olyan mesterien ülteti át az ókori mitológiát a modern korba, hogy az egyenesen döbbenetes. A humor még mindig fő mozgatórugója a történetnek - fogalmam sincs hányszor kellett elfojtanom a kitörni készülő röhögőgörcsömet a tömegközlekedésen, de nagyon sokszor. A nyelvezet még mindig zseniális, modern, laza, nem nyögvenyelős, ugyanakkor ha a helyzet megkívánja, nagyon is komoly tud lenni. A fejezetek mindig csattanóval, vagy olyan célozgatásokkal zárultak, amik miatt lehetetlen volt becsukni a könyvet, muszáj volt tovább olvasnom. Ezúttal a görög szálakba római témák is beleszövődtek, ami újszerű és számomra frissítő jellegű volt. Még nem teljesen értem a két kultúra közti kapcsolatot, de a következő könyv biztos a segítségemre lesz. Imádtam, hogy kevésbé ismert görög istenek is felbukkantak a sztoriban, és nem győzöm hangsúlyozni milyen mesterien oldja meg Riordan a modernizálásukat. Hozzátenném, hogy attól még nem vesztik el ógörög mivoltukat, sőt - tökéletes az egyensúly a régi és az új között. Engem ez mindig lenyűgöz.

A karakterekről is szeretnék pár szót megejteni, ugyanis meglepő módon kettőt közülük még jobban is kedveltem, mint az előző gárdából bárkit is. Piper és Leo olyan üde színfolt volt a történetben, amire én sem számítottam. A létező legfurább bandát sikerült összeállítani, hiszen három olyan isten gyermeke kelt útra, akiknek a szüleit el sem tudnánk képzelni ilyen bensőséges kapcsolatban. Szerencsére a gyerekeik nem a szülők kicsinyített másaik, önálló jellemmel rendelkeznek és nem ritkán nagyon nem értenek egyet isteni felmenőikkel. Leo-ban a lazaságot és a humort kedveltem. Néha kicsit kínos dolgokat nyögött be, de az ő karaktere ilyen volt. Ennek ellenére nagyon megszerettem őt, az apját pedig szintúgy - nem gondoltam volna, hogy egy istennel ennyire fogok szimpatizálni, de Leo apja nagyon jó fej :) Piper pedig szerintem a csapat igazi vezére volt. Habár a történet az emlékezetkiesésben szenvedő Jászonról szól, akibe valamiért római szofvert raktak, mégis számomra Piper volt az, aki elvitte a hátán a sztorit és a küldetést. Ahhoz képest, hogy ki az anyja, nem ilyen természetű lánynak képzeltem volna el. Erős, büszke, magabiztos volt, igazi vezér alkat, de ugyanakkor sérülékeny is. Olyan, akinek a létezését el tudom hinni. Annabeth nekem mindig is túl kemény volt, talán ezért is tudok Piperrel jobban azonosulni. Jászon pedig annak ellenére, hogy ő lett volna a főhős, számomra nem domborított olyan nagyot. Mármint nem volt vele semmi különösebb baj, de véleményem szerint mellőzött mindenfajta egyedi személyiségjegyet. Volt néhány képessége, amik vagányak voltak, de magáról a természetéről, a jelleméről nem sokat tudtam meg. Ez azért zavart, mert a másik két karaktert már csak a megszólalásaikból ki tudtam ismerni. Jászon olyan semmilyen volt nekem, remélem a későbbi kötetekben jobban bemutatásra kerül. Viszont ennek ellenére korrekt kis csapatot alkottak és ügyesen végig vitték a történetet. A sztori megint olyan mesterien lett végig vezetve és felépítve, hogy csak a kalapomat tudom emelgetni Mr. Riordan előtt.

Elnézést a ködös célozgatásokért és hogy nem írtam konkrétumokat, de nem szerettem volna lelőni a poént azok számára, akik esetleg kedvet kaptak volna elolvasni a könyvet. Én mindenkinek nagyon tudom ajánlani, akik szeretik az ifjúsági irodalmat, no meg a mitológiát, és persze szeretnek jókat nevetni :)

Ti olvastátok már?

Ha igen, nektek hogy tetszett?

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Álomállás

A mostani VKP keretein belül álmaink állása a téma. Nehéz helyzetben érzem magam, mert többféle érzés és vágy is motoszkál bennem munka terén. Az első kapásból az, hogy a jelenlegi állásom is szuper, így ezzel is elégedett vagyok. Tanulási gondokkal küzdő gyerekekkel foglalkozom, amit nagyon élvezek még annak ellenére is, hogy a pedagógiai munkakör nem a legegyszerűbb, az eredmény és a társaság viszont mindenért kárpótol :) Szóval ha a jelenlegi állásomat nézzük, nekem ez most álomállás és nagyon remélem, hogy még sokáig lehetek itt ezekkel a srácokkal, kollégákkal, és úgy az egész csapattal :)

Viszont ha szabad kicsit elábrándoznom, akkor eszembe jutnak olyasmik is, amik más kategóriába tartoznak. Nyilván minden ember arról álmodik, hogy a hobbija egyben a munkája is, de sajnos sokan nem engedhetik meg ezt maguknak, főleg a művészi beállítottságú emberek. Mert valljuk be, művészetből manapság nehéz megélni, hacsak nem vagy kimagasló tehetség. De azért nagyon jó érzés belegondolni abba, hogy mi lenne, ha a kedvenc hobbijaimmal pénzt is kereshetnék és szélesebb körökbe is eljutnának, megismernék az emberek a munkásságomat. Hihetetlenül boldog lennék, ha az alkotásaimmal másoknak örömet okozhatnék és még meg is tudnék belőle élni. Sok téren vagyok aktív, mármint kreatív alkotás terén. Jelenleg a tánc áll az első helyen, mivel ebben feccölöm a jelen hobbijaim közül a legtöbb energiát. Imádok táncolni, imádom a csoportom és imádom a fellépéseket is. Élvezem, hogy hónapról hónapra új dolgokat tanulok és nagy vágyam minél tovább és tovább fejleszteni magam. Persze ez sok pénz és idő, de pár év múlva nagyon szeretnék tanár lenni. Van néhány hastáncos hazánkban, aki meg tud ebből élni, de ahhoz rengeteget kellett dolgozniuk - én ettől még messze vagyok, de járom az utam és remélem egyszer a nagyok nyomdokaiba léphetek.

A másik nagy szerelmem az írás. Ez a blog is eleinte a grafomániám végett született, aztán folyamatosan bővült mindenfélével és ma már nem csak magamnak, de nektek is írom. Ugyanakkor a blog mellett több regényem, történetem is van megkezdve, amiken folyamatosan dolgozom és szívből remélem, hogy egyszer eljutok a publikálásig. Főleg ifjúsági témakörben munkálkodom, szeretek gyerekeknek írni, mert ők a leghálásabb közönség. Jelenleg egy regényem van olyan állapotban, hogy érdemes vele többet foglalkozni és a nyáron szeretnék erre minél több energiát fordítani, illetve van egy kisebb történet-sorozatom is, ami inkább a kisebb korosztálynak íródik. Ezek apró, tanulságos mesék, amik a hétköznapi emberi problémákat mesés környezetbe helyezik és ott próbálnak megoldást találni rájuk. A Harry Potter óta tudom, hogy nem szabad leállnom az írással, mindegy hogy és miként, de írnom kell. Az a történet adta meg igazán a löketet az írásra, mivel az volt az első olyan ifjúsági regényem, ami igazán mély nyomot hagyott bennem. Elgondolkodtatott, hogy ha egy ilyen képtelen, varázslatos történet így meghódította a világot és Rowling szinte a semmiből lett ismert szerző, akkor talán én is megpróbálkozhatok a saját álmom megvalósításával. No nem mintha Rowling babérjaira törnék, sajnos közel sem vagyok olyan kreatív, mint ő, de a története erőt és inspirációt adott ahhoz, hogy én is komolyabban vegyem az írást. Egy ideig elhanyagoltam a munkáimat, de már jó ideje újra lángolt a szerelem és igyekszem kreatív lenni e téren is. Azért nem egyszerű dolog ám, főleg ha az embernek ilyen sok hobbija van, mint nekem - mindegyikre időt kell fordítani megfelelő arányban.

És végül a harmadik munka, ami álmaimban szerepel, az a smink és maszkmester. Gyerekkorom óta imádom a vizuális művészeteket, előbb rajzoltam (és énekeltem), mint hogy beszéltem volna. Ha volt a közelemben papír és ceruza, sosem unatkoztam. Nagyon szeretek rajzolni a mai napig is, aztán ez a szenvedély velem együtt nőtt és alakult. Tini éveimben rákaptam a sminkelésre, és azóta is imádattal űzöm. Szeretek kreatív lenni itt is, szeretem fejleszteni magam, gyakorolok, próbálkozok és élvezem, hogy az arcom a vásznam és úgy formálom a festékekkel, ahogyan szeretném. Kifejezetten élvezem a sebek és különféle testi deformációk megalkotását, így a smink és maszkmesteri szakmát érzem legközelebb magamhoz. A fantasy filmekben mindig ámulattal néztem a maszkmesterek munkásságát, amint egy hétköznapi emberből tündét, törpöt, vagy szörnyet alkottak. Fantasztikusnak tartom a munkásságukat és nagyon örülnék, ha egyszer lehetőségem lenne elvégezni egy ilyen iskolát, netalántán még dolgozni is ezen a területen.

Összességében azt hiszem számomra a kreatív munkák valóak. Szeretek szépet és kellemeset alkotni, szeretek örömet okozni másoknak, és szeretem szabadjára engedi a fantáziámat. Nem tudom, hogy a fentiek közül melyiket fogom tudni megvalósítani (már ha akár egy is összejön ezek közül), de nagyon fogok igyekezni, hogy kihozzam magamból a legjobbat. Végülis ha úgy vesszük, már magáért az alkotás folyamatáért megéri csinálni az egészet :)

Újfajta muzsika

Volt, aki hiányolta a zenéket a blogról, hát tessék, itt van egy :D 

Kawaiicore, mekkora jó már :D 

Nekem nagyon tetszik, mivel imádom a j-popot és az ordítozós-hörgős zenéket, itt pedig e kettőt ötvözik.

Pacsi és pirospont!