Libabőr

Egy különleges barát

Ezt a bejegyzést hálám jeléül írom annak az embernek, aki az elmúlt napokban-hetekben teljes vállszélességgel állt mellettem és a legmélyebb gödör aljáról is összekapart. Már senki előtt nem titok, hogy mennyire meg tudom szenvedni a betegségemet. Nem vagyok nyafogós fajta, legtöbbször magamban tartom a bánatom, a fájdalmam, de van nálam is egy határ, amit ha átlépek képtelen vagyok tovább erős maradni. Olyankor sajnos a hozzám legközelebb álló emberre borítom rá azt a bizonyos lelki szemetest, amit érthető okokból nem sok ember szokott szeretni. Ezzel szemben ez az ember olyan mély érzésekről tett tanúbizonyságot felém, amiről álmomban nem gondoltam volna. Én még életemben nem találkoztam olyan emberrel, aki ennyire törődik velem, akinek ennyire fontos vagyok. Vágytam rá, persze. Mindenki szeretne egy olyan barátot, akire bármikor számíthat, de nagyon jól tudjuk, hogy a szeretteinknek is ezer dolga, nyűgje-baja van, így aztán nem csodálkozunk, ha nem mindig jut ránk idő. Nekem szerencsére elég sok barátom van - némelyik általánosból, gimiből, vagy éppen az internetnek köszönhetően és én mindegyiküket teljes szívemből szeretem. Tudom, hogy számíthatok rájuk is, ha gond van, de hát élik ők is a maguk kis életét, küzdenek ők is a maguk bajaival, ebből pedig nem is csinálok problémát. Viszont ez az illető olyasmit tett, amit értem még senki nem - félredobta a saját problémáit (holott neki is van nem egy, és nem kettő), és rengeteg időt szentelt rám. Nem csak üres fecsegés volt, vagy figyelemelterelés, hanem igazi, mélyre szántó, őszinte és együtt érző beszélgetés, támogatás. Olyan empátiával közeledett felém, amire csak nagyon kevés ember képes. Éreztem, hogy szenved miattam, és hogy ha tehetné azonnal ugrana hozzám, hogy segítsen és személyesen is támogasson, de erre sajnos akkor nem volt lehetőségünk, hiszen ő nagyon messze lakik tőlem. A sors furcsa fintora az, mikor a legközelebbi barátodat a legtávolabbi helyre rakja tőled. Mégis annak ellenére, hogy oly távol élünk egymástól és hogy ritkán tudunk találkozni mégis ő az, aki elsőként siet a segítségemre és olyan szeretetről tesz tanúbizonyságot, amin én komolyan ledöbbenek. Olyan kedves, őszinte, szeretettel teli dolgokat mondott nekem, olyan jól tudta mire van szüksége a lelkemnek, hogy az már szinte félelmetes volt. Az ember álmodozik egy ilyen barátról - elképzeli, hogy lesz valaki, aki teljes mértékig megérti, elfogadja és szereti, őszintén érdeklődik iránta és nem csak udvariasságból, és ha váltunk egymással pár szót, akkor annak valódi tartalma van. Nem egymás mellett beszélünk el, hanem tényleg a legmélyebb érzéseinkről beszélgetünk. A sok barátom közül mindegyik egy külön imádni való személyiség. Van, akit a humora miatt szeretek, mást pedig a különleges jelleme miatt. Őt viszont azért szeretem, mert őszintén figyel rám és olyan, mintha magamat látnám fiatalabb kiadásban. Mintha a kishúgom lenne. Akármilyen baja van, egy szempillantás alatt képes félretenni ezeket értem és onnantól kezdve csak rám figyel, csak velem törődik. Pedig tudom, neki is oly sok minden nyomja a lelkét, mégis engem helyez előtérbe. Úgy tud aggódni értem, hogy én ilyennel még nem találkoztam. És be kell valljam, jól esik. Jól esik, mikor törődnek a lelkemmel, mikor érzem, hogy fontos vagyok és figyelnek rám. Hogy egyszer engem ápolgatnak, és nem fordítva.
Zsófi, én nem tudok neked elég hálás lenni azért, amit az elmúlt időszakban végig csináltál mellettem. Csak annyit tudok századszorra is mondani, hogy őszintén, szívből köszönöm, hogy vagy nekem, hogy vagyunk egymásnak! Nagyon várom már a szombati találkozót, hogy akkor végre személyesen is beszélgessünk, és hogy megölelgethesselek. Köszönök mindent!

30 nap Gothoknak - 17. rész

A kedvenc Goth márkád.

Erre a kérdésre egyszerűen nem tudok válaszolni, mivel egyáltalán nem érdekelnek a különféle goth divatmárkák. Nem dark shopokból öltözködöm, hanem olyan helyekről, ahol elérhető áron szép ruhákat kapok. Mivel nem vagyok milliomos, ezért megválogatom hol vásárolok. Mindenki gondoljon amit akar, de nekem a Háda, a H&M, a Tesco márkás F&F és a kínai cuccok is tökéletesen megfelelnek. Nem kerülnek súlyos tízezrekbe, mégis évekig jók, nem úgy, mint a goth márkaboltokban kapható szépséges ruhák, amik háromszori használat után szétjönnek. Egyetlen egyszer vettem magamnak ilyen boltban felsőt - lila volt fekete csipkés harangujjal, fűzős. Kb. 3x volt rajtam, és utána szétfeslett a varrásnál, de anyagában is tönkrement. Ez nekem bőven elég negatív tapasztalat volt ahhoz, hogy többet ne vásároljak ilyen helyen. Szóval márkát nem tudok mondani. Úgy működöm, hogy ha meglátok valamit, ami passzol az ízlésemhez, akkor nem érdekel milyen jellegű a bolt, bemegyek és megveszem. Viszont a goth márkaüzleteket messziről elkerülöm, mert sokuk bóvli cuccokkal van tele.

My style - inspiration

Amiktől falra mászom - 3. rész - Ránk erőltetett ideálok

Manapság a csapból is állandóan az folyik, hogy milyen az ideális nő. A média folyton meg akarja mondani nekünk, hogy miként kellene kinéznünk ahhoz, hogy "jó" nők legyünk, az ember lánya pedig már lassan teljesen elveszíti önmagát a tökéletességért vívott harcban. Kezdjük azzal, hogy már önmagában az ideál szóval nem tudok mit kezdeni. Szerintem nem létezik olyan, hogy globálisan elfogadott esztétikus külső, hiszen kontinensenként, sőt, országonként változik, hogy kinek mi a szép. Én személy szerint felháborító pofátlanságnak tartom, mikor az emberre rá akarnak erőltetni valamit azzal a címszóval, hogy az az általánosan elfogadott. Teljesen mindegy, hogy milyen alkatról és külsőről van szó a lényeg azon van, hogy megpróbálják átmosni az emberek agyát, ezzel pedig sok-sok nő önbecsülését, s egyben egészségi állapotát teszik tönkre. Három példát tudok most felhozni, amik az utóbbi időben egyre divatosabbá váltak, mint ideál. Az első természetesen a modell alkat.

Engem személy szerint pont ez annyira nem érdekel, ugyanis sosem tartottam esztétikusnak az ilyen mértékű soványságot, az viszont eléggé bosszant, hogy még mindig úgy állítják be, mintha ez lenne a tökéletes. Én elfogadom, hogy valaki természetesen vékony, de ne akarják rám kényszeríteni azt, hogy nekem is így kéne kinéznem ahhoz, hogy egyáltalán nő-számba legyek véve. Hangsúlyozom, semmi bajom a természetesen vékony lányokkal. Küzdenek ők is épp eleget a súlyukkal, a felük hízni szeretne, szóval egyáltalán nem fujjolok rájuk, csak azt nem szeretem, mikor megpróbálnak rámerőltetni valamit. Nők százai kezdenek brutális fogyókúrákba csak azért, mert kétségbeesetten próbálnak megfelelni a feléjük támasztott elvárásoknak, holott lehet, hogy alkati adottságukból kifolyólag sosem lesznek olyan karcsúak, mint a modellek (akiket természetesen a photoshop áldott meg tökéletes testtel).
Aztán hogy ne csak a soványságot emlegessük, ott van a másik véglet. Ugye köztudott, hogy a teltebb hölgyek megelégelték a szélsőségesen vékony alkat istenítését, és hatalmas nyomást mértek a divatszakmára; követelték, hogy a nem XS-es méretekkel megáldott hölgyek is had lehessenek részei a divat világnak. Ennek a hatására született meg egy új ideál, a plus size.

Lassan ez a verzió is kezd olyan mértékű reflektorfényt kapni, mint az elődje, ugyanis most fordított helyzetbe kerültünk - a soványakra fujjogunk, a ducikat meg istenítjük. Én ezt sem értem, megmondom őszintén. Még mindig az a problémám, hogy a szépség szubjektív dolog. Kérdezzetek meg 10 férfit, mind a 10-nek más lesz az ideálja. Régebben az extra sovány lányok voltak divatosak, aztán most őket letámadták és helyette a molett nőket kezdték el ajnározni. Csöbörből vödörbe. Talán furcsa lehet tőlem ezt olvasni, hiszen jómagam is a ducik táborát erősítem, de sem a túlzott soványságot, sem a plus size alkatot nem tudom követendő példának felfogni. Miért kellene a molett alkatot az egekbe magasztalni és kikiáltani egyedüli elfogadható külsőnek? Fölösleges és butaság is. Miért hisszük azt, hogy ha a soványság nem jött be egyes embereknek, akkor majd a duciság mindenkinek tetszeni fog? Ugyanúgy meg fogja osztani az embereket, mint az előző ideál. Nem kell rákényszeríteni az akaratunkat, vagy véleményünket másokra, mert mindenki el tudja dönteni, hogy mi tetszik neki. Különben is, nem csak ez a két véglet létezik, a kettő között annyi alkat van, hogy se szeri, se száma, mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt, kényelmeset, egészségeset. Én speciel nem vagyok elégedett a jelenlegi alkatommal és nap mint nap teszek is ellene, DE nem fogok senkit arra biztatni, hogy kövesse a példámat. Azt sem fogom mondani, hogy csak a teltkarcsú lányok a nőiesek, ugyanis nem attól válik valaki ízig vérig nővé, hogy nagy melle és popsija van hanem attól, hogy annak érzi magát és akként viselkedik. Egy formás nő is lehet trampli, és egy vékonyabb lány is lehet csodálatosan feminine. A nőiesség szerintem elsősorban belülről fakad, s ez a belső magabiztosság jelenik meg a külsőnkön is.
Az utolsó alkat, amiről említést szeretnék tenni egy olyan irányzat, ami még viszonylag friss, de egyre több a követője és be kell valljam ez az egyetlen, ami iránt masszív ellenszenvet táplálok. El tudom fogadni a molettséget és a vékonyságot. Látom bennük a nőiességet, hogy mit ki lehet azokból is hozni, de ez az utolsó ideál kiverte nálam a biztosítékot. Nagyon szeretek a pinteresten nézelődni, ahol mostanában egyre gyakrabban botlom fitnesses csajszik képébe.

Nem túlzok, mikor azt mondom, hogy konkrétan a hányinger kerülget, mikor meglátom ezeket a nőket. A mi Rubint Rékánk kismiska hozzájuk képest. Olyan bicepszük van, mint egy hegyorom, a hasukon pedig sajtot lehetne reszelni. Ebben hol a nőiesség? A sok sportolástól lassan úgy néznek ki ezek az amúgy szép arcú hölgyek, mintha kezdenének férfivá átalakulni. Mikor valaki ilyen szinten kigyúrja magát és elveszti minden lágy, finom vonását, az már az én szememben nem nőies. Pedig egy nagyon okos ötletből indult ez a dolog - ne éhezz, ne sanyargasd magad, hanem étkezz rendesen, tornázz, légy sokat a levegőn. Ez mind nagyon-nagyon jó gondolat, de aztán egyesek itt is túlzásba estek, és most tele a net muszklis lányokkal. A mozgás nagyon jó dolog, de tudni kell itt is a határt, nem szabad mértéktelennek lenni. Persze meglehet, hogy ez a kategória is tetszik bizonyos férfiaknak, sőt, biztos, hogy így van, de ezt az egy ideált már nem veszi be a gyomrom. Túlságosan szögletes, túlságosan kemény, robusztus, és ezeket a fogalmakat sehogy sem tudom a nőiességhez társítani.
Összegezve a dolgokat; ne hagyjuk, hogy egy unatkozó divatdiktátor mondja meg nekünk hogyan kéne kinéznünk. Mindenki döntse el, hogy milyen alkatot tart magához illőnek, és ahhoz mérten alakítsa önmagát és az életét. Egy mesterségesen alkotott ideál emberéleteket tehet tönkre minden téren, holott nem kell az egész világnak, pláne bárkinek megfelelnünk - csakis és kizárólag önmagunknak. Ha nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, hozzuk meg a szükséges változtatásokat, de ésszel. Ne befolyásolja döntésünket egy éppen aktuális divatirányzat, mert azok úgy jönnek-mennek, mint a futótűz, nekünk pedig egy egész életet kell leélnünk saját testünkben. Vigyázzunk rá, óvjuk és erősítsük okosan.