2013. január 6., vasárnap
Az elmúlt év felfedezései - negyedik, egyben utolsó rész
Ez igazából nem is annyira felfedezés, hiszen mindig is tisztában voltam vele. Inkább csak annak szeretnék "hangot adni", hogy habár sok nehézségünk akadt 2012-ben és voltak lélekpróbáló napjaink, mégis ugyanolyan hévvel szeretjük egymást Viktorral, mint eddig. Lassan 7 és fél éve együtt vagyunk, abból több, mint öt hónapja házasok is. Azt hiszem ennyi idő alatt már megszoktam, hogy Körmendi lettem :) Boldog vagyok, hogy hozzámehettem ahhoz a férfihoz, aki az igaz szerelmem, aki az első és egyetlen párom ebben az életben, és hogy történhetett velünk, vagy a családunkkal akármilyen probléma, ez nem emelt gátat közénk. Mindent együtt megoldottunk, mindenen átvergődtük magunkat és nem hagytuk, hogy bármi is kikezdje a kapcsolatunkat. Büszkeséggel vegyes meghatottság lesz úrrá rajtam, mikor a baráti társaságunkból a mai napig is megjegyzik milyen szép pár vagyunk és hogy milyen szerencsések vagyunk, amiért szinte gyermekéveinkben már egymásra is találtunk. Mint ahogy az elmúlt hét és fél évben, úgy az elmúlt 2012-es évben is megbecsültem Viktort és az ő szerelmét irántam, s igyekeztem mindezt ugyanazzal a tiszta, őszinte szerelemmel viszonozni. Nagyon remélem, hogy még sok-sok szép, közös évünk lesz együtt, ahol Viktor kedvére bosszanthat a fárasztó poénjaival és a piszkálódásaival, én pedig továbbra is letámadhatom őt a szerelem-rohamaimmal, vagy rácsaphatok a kezére, mikor kóstolót próbál lopni a készülő ebédből :)
Az elmúlt év felfedezései - harmadik rész
A 2012-es év egy új szerelmet is tartogatott számomra, ez pedig nem más, mint a gótikus hastánc.
Írtam már arról korábban, hogy milyen előzménye volt a táncos "karrieremnek" és hogy miként találtam rá erre a csoportra, így ezekre nem térek ki még egyszer. Az előző tapasztalataimhoz mérve ez a társaság és ez a hely sokkal szimpatikusabb, nagyon bízom benne, hogy ide befészkelhetem magam és aktív tagja lehetek a csapatnak. Az sem mellékes, hogy heti rendszerességgel átmozgatom a testem, nagyon jó érzés és hiába van késői időpontban, teljesen felfrissít. Nagyon kedves, szimpatikus emberek között mozoghatok, a tanárunk nem csak tudásilag, de emberileg is szuper, így tényleg igazi öröm oda járni. Mániám odáig fokozódott, hogy januártól heti kétszer fogok járni órákra, mert elképesztő mennyire fel tud tölteni lelkileg. A munkám mellett úgy érzem nagy szükségem van erre a kikapcsolódásra, no és persze az önkifejezés sem utolsó szempont. Régen abban a hitben voltam, hogy az alkatom miatt semmilyen táncforma nem fog nekem jól állni, de most végre találtam valamit, amiben tehetséges vagyok és ami igazán kreatív és egyedi. Csodás érzés látni, hogy a tükörből rám néző, gyönyörűen táncoló nő én vagyok, és hogy milyen ösztönző hatással tud lenni rám az egész környezet. Nagyon kevés dologgal vagyok úgy igazán megelégedve magammal kapcsolatban, de a tánc azon kevesek egyike, amiben igazán ügyesnek tartom magam. Rengeteg időt töltök gyakorlással, és a dupla órát is azért vállaltam, hogy még tovább fejlődhessek.
Az alapmozdulatokkal nincs is sok gondom, ellenben magával a gótikus jelleggel sokkal több. Ugyanis közel nem olyan könnyű szívből táncolni, mint azt az ember gondolná. Egy érzést, egy jelenséget, egy mitológiai alakot hastánccal megeleveníteni nem kis feladat, én pedig kemény harcot vívok azért, hogy kiszakadjak az eddig oly erősen begyakorolt törzsi mozgásrendszerből, ahol egyik mozdulat automatikusan követi a másikat. Törzsit sokkal könnyebb volt táncolnom, mert ott adva volt egy mozgásrepertoár, és ha azokat ügyesen felépítettem, akkor egy remek táncot tudtam előadni. Csakhogy a gótikus hastáncban néha olyan mozdulatokat kell csinálnunk, ami egyáltalán nincs benne az alap mozgásban, és a már begyakorolt mozdulatok nem mindig segítenek életre kelteni olyan elvont fogalmakat, mint például egy entitás megidézése, egy fantasztikus lény tánca, vagy egy fájdalommal és kínnal átszőtt érzés. Ezt bizony tanulnom kell még rendesen, mert sokszor azt veszem észre magamon, hogy habár sok táncmozdulatot ismerek, egy-egy kreatív feladatnál úgy bénázok, mintha soha nem hastáncoltam volna. Egyébként baromira élvezem, hogy totál zöldfülűnek érezhetem magam és új dolgokat tanulhatok, mert többet hoz ki belőlem ez az egész. Egy másik, magasabb fokra helyezzük ezzel a hastáncot, amit nem is olyan könnyű színpadra varázsolni.
Legnagyobb kihívásom a hamarosan elkövetkező hastáncverseny, amire egy szólóval, egy duóval és két csoportos produkcióval készülök. Sokat vállaltam, de nem zavar az sem, ha minden szabadidőmet erre kell majd áldoznom, mert jóleső áldozat ez. Itt az ideje végre kilépnem az árnyékok közül és megmutatni, hogy mit tudok. Ehhez kapcsolódik az is, hogy nem csak a táncban, de a színjátszásban és az éneklésben is jónak érzem magam. Régen évekig tagja voltam a gimnáziumi színjátszó csoportnak, ahol nagyon aktív voltam - darabokat írtam, szerepeltem, énekeltem, táncoltam, mindent csináltam. Rájöttem, hogy erről sem szeretnék lemondani. Szinte sorsszerű volt, hogy ezen gondolatom után láttam egy felvételi lehetőséget egy amatőr színjátszó társulatnál a facebook-on (már csak ezért is megérte felregisztrálni). Február elsején lesz a meghallgatás, amire szeretnék jelentkezni. Szerencsére több ismerősöm is van ott, akiktől megérdeklődhetem, hogy milyen is ott az élet. Nagyon vágyom újra a színpadra különféle szerepekben, az éneklés is nagyon hiányzik, no meg egy jó társaság, akikkel öröm együtt alkotni. Nagyon bízom benne, hogy lesz lehetőségem újra színjátszó körbe járni. És ami még újdonság és egy nagy elhatározás volt részemről; el fogok végezni egy sminkes tanfolyamot/továbbképzést. Kislány korom óta vágyok erre, és most végre meg vannak a lehetőségeim is hozzá. Ki tudja, talán egy kis mellékkereset is befolyik belőle (vagy akár komolyabb vizekre is evezhetek), de ha már csak azt nézem mennyire élvezném a dolgot, már megéri. Persze itt is kikértem az ismerősök tanácsait, hátha tudnak javasolni jó helyeket. Szóval azt hiszem a 2012-es év kreativitás terén is mozgalmas volt. Új hobbikat és művészeti ágakat ismerhettem meg, vagy pedig feléleszthettem a régieket. Újabban még a rajzos füzetemet is elővettem és alkotgattam - hihetetlen jó érzés volt :) Rá kellett jönnöm, hogy nem ezeket az apró kikapcsolódásokat és örömöket kell megvonnom magamtól, mert ezek segítenek könnyebbé tenni a hétköznapok problémáit. Ilyen szempontból kifejezetten fontosak. Ráadásul 2012 elején nagyon erőt vett rajtam a lustaság, alig alkottam valamit, művészeti szempontból nagyjából nullán voltam. Inkább a gép előtt punnyadtam, vagy csak lézengtem jobbra-balra, ez pedig rettentően unalmas. Inkább töltöm a szabadidőmet kellemes hobbikkal, mint a négy fal között. Viktornak persze a számítógépes játékok jelentik a kikapcsolódást, de nekem kreativitás kell az életembe - mozgalmasság, önkifejezés, művészet. Régen ez nem is volt kérdés, csak aztán eltunyultam. Most igyekszem magam újra a régi - vagy ha lehet még jobb - formámba rázni :)
Írtam már arról korábban, hogy milyen előzménye volt a táncos "karrieremnek" és hogy miként találtam rá erre a csoportra, így ezekre nem térek ki még egyszer. Az előző tapasztalataimhoz mérve ez a társaság és ez a hely sokkal szimpatikusabb, nagyon bízom benne, hogy ide befészkelhetem magam és aktív tagja lehetek a csapatnak. Az sem mellékes, hogy heti rendszerességgel átmozgatom a testem, nagyon jó érzés és hiába van késői időpontban, teljesen felfrissít. Nagyon kedves, szimpatikus emberek között mozoghatok, a tanárunk nem csak tudásilag, de emberileg is szuper, így tényleg igazi öröm oda járni. Mániám odáig fokozódott, hogy januártól heti kétszer fogok járni órákra, mert elképesztő mennyire fel tud tölteni lelkileg. A munkám mellett úgy érzem nagy szükségem van erre a kikapcsolódásra, no és persze az önkifejezés sem utolsó szempont. Régen abban a hitben voltam, hogy az alkatom miatt semmilyen táncforma nem fog nekem jól állni, de most végre találtam valamit, amiben tehetséges vagyok és ami igazán kreatív és egyedi. Csodás érzés látni, hogy a tükörből rám néző, gyönyörűen táncoló nő én vagyok, és hogy milyen ösztönző hatással tud lenni rám az egész környezet. Nagyon kevés dologgal vagyok úgy igazán megelégedve magammal kapcsolatban, de a tánc azon kevesek egyike, amiben igazán ügyesnek tartom magam. Rengeteg időt töltök gyakorlással, és a dupla órát is azért vállaltam, hogy még tovább fejlődhessek.
Az alapmozdulatokkal nincs is sok gondom, ellenben magával a gótikus jelleggel sokkal több. Ugyanis közel nem olyan könnyű szívből táncolni, mint azt az ember gondolná. Egy érzést, egy jelenséget, egy mitológiai alakot hastánccal megeleveníteni nem kis feladat, én pedig kemény harcot vívok azért, hogy kiszakadjak az eddig oly erősen begyakorolt törzsi mozgásrendszerből, ahol egyik mozdulat automatikusan követi a másikat. Törzsit sokkal könnyebb volt táncolnom, mert ott adva volt egy mozgásrepertoár, és ha azokat ügyesen felépítettem, akkor egy remek táncot tudtam előadni. Csakhogy a gótikus hastáncban néha olyan mozdulatokat kell csinálnunk, ami egyáltalán nincs benne az alap mozgásban, és a már begyakorolt mozdulatok nem mindig segítenek életre kelteni olyan elvont fogalmakat, mint például egy entitás megidézése, egy fantasztikus lény tánca, vagy egy fájdalommal és kínnal átszőtt érzés. Ezt bizony tanulnom kell még rendesen, mert sokszor azt veszem észre magamon, hogy habár sok táncmozdulatot ismerek, egy-egy kreatív feladatnál úgy bénázok, mintha soha nem hastáncoltam volna. Egyébként baromira élvezem, hogy totál zöldfülűnek érezhetem magam és új dolgokat tanulhatok, mert többet hoz ki belőlem ez az egész. Egy másik, magasabb fokra helyezzük ezzel a hastáncot, amit nem is olyan könnyű színpadra varázsolni.
Legnagyobb kihívásom a hamarosan elkövetkező hastáncverseny, amire egy szólóval, egy duóval és két csoportos produkcióval készülök. Sokat vállaltam, de nem zavar az sem, ha minden szabadidőmet erre kell majd áldoznom, mert jóleső áldozat ez. Itt az ideje végre kilépnem az árnyékok közül és megmutatni, hogy mit tudok. Ehhez kapcsolódik az is, hogy nem csak a táncban, de a színjátszásban és az éneklésben is jónak érzem magam. Régen évekig tagja voltam a gimnáziumi színjátszó csoportnak, ahol nagyon aktív voltam - darabokat írtam, szerepeltem, énekeltem, táncoltam, mindent csináltam. Rájöttem, hogy erről sem szeretnék lemondani. Szinte sorsszerű volt, hogy ezen gondolatom után láttam egy felvételi lehetőséget egy amatőr színjátszó társulatnál a facebook-on (már csak ezért is megérte felregisztrálni). Február elsején lesz a meghallgatás, amire szeretnék jelentkezni. Szerencsére több ismerősöm is van ott, akiktől megérdeklődhetem, hogy milyen is ott az élet. Nagyon vágyom újra a színpadra különféle szerepekben, az éneklés is nagyon hiányzik, no meg egy jó társaság, akikkel öröm együtt alkotni. Nagyon bízom benne, hogy lesz lehetőségem újra színjátszó körbe járni. És ami még újdonság és egy nagy elhatározás volt részemről; el fogok végezni egy sminkes tanfolyamot/továbbképzést. Kislány korom óta vágyok erre, és most végre meg vannak a lehetőségeim is hozzá. Ki tudja, talán egy kis mellékkereset is befolyik belőle (vagy akár komolyabb vizekre is evezhetek), de ha már csak azt nézem mennyire élvezném a dolgot, már megéri. Persze itt is kikértem az ismerősök tanácsait, hátha tudnak javasolni jó helyeket. Szóval azt hiszem a 2012-es év kreativitás terén is mozgalmas volt. Új hobbikat és művészeti ágakat ismerhettem meg, vagy pedig feléleszthettem a régieket. Újabban még a rajzos füzetemet is elővettem és alkotgattam - hihetetlen jó érzés volt :) Rá kellett jönnöm, hogy nem ezeket az apró kikapcsolódásokat és örömöket kell megvonnom magamtól, mert ezek segítenek könnyebbé tenni a hétköznapok problémáit. Ilyen szempontból kifejezetten fontosak. Ráadásul 2012 elején nagyon erőt vett rajtam a lustaság, alig alkottam valamit, művészeti szempontból nagyjából nullán voltam. Inkább a gép előtt punnyadtam, vagy csak lézengtem jobbra-balra, ez pedig rettentően unalmas. Inkább töltöm a szabadidőmet kellemes hobbikkal, mint a négy fal között. Viktornak persze a számítógépes játékok jelentik a kikapcsolódást, de nekem kreativitás kell az életembe - mozgalmasság, önkifejezés, művészet. Régen ez nem is volt kérdés, csak aztán eltunyultam. Most igyekszem magam újra a régi - vagy ha lehet még jobb - formámba rázni :)
Az elmúlt év felfedezései - második rész
Az előző bejegyzést folytatva most ismét olyasmiről írok, amire 2012-ben jöttem rá önmagammal kapcsolatban. Nem is tudom mi lenne a tökéletes megfogalmazás erre a témára, de talán az egyéniségem elfogadása a leghelytállóbb. Mert hogy abban is változás történt.
Akik régóta ismernek tudják, hogy a sötétebb stílusok állnak hozzám közel - színes, mintás, pláne trendi holmikban el sem tudnám képzelni magam, és nem is illik a személyiségemhez. Anno gimnáziumban igen aktív goth életet éltem és nagyon jól éreztem magam a bőrömben. Ez nem csak a külsőségeket jelentette, hanem az önkifejezésemet is és az egész életszínvonalamat. Imádtam a művészeteket, állandó jelleggel alkottam, amiknek ugyan nem volt kifejezett célja, mégis jól estek a lelkemnek. A legtöbb művem át volt szőve egyfajta melankolikus romantikával, ami egyáltalán nem azt volt hivatott jelenteni, hogy depressziós lennék, sőt. Inkább csak azt próbáltam kifejezésre juttatni, hogy mennyire megihlet ez a borongós, elvont világ. Aztán a sokadik év masszív feketesége után kezdtem megkapni néhány szerettemtől, barátomtól, rokonomtól, hogy olyan fiatal vagyok még, mire föl ez a nagy gyász-ruházat, meg elborultság, ráérek én ezzel később is foglalkozni. Szép lassan elhintették bennem ezek a minden bizonnyal jó szándékú emberek, hogy nem kell leragadnom a goth szubkultúrában, az úgy is csak a gyerekek szórakozása, és váltsak valami vidámabb dologra, mert az úgy is jobban illik hozzám.
Tény, hogy alapjáraton egy rendkívül pozitív felfogású, életvidám lány voltam és vagyok, mégis szerettem meglátni olyan dolgokban a szépséget, amiben mások nem. Nem igazán értettem, hogy az önkifejezésem és az egyéniségem felszínre juttatása miért ütközne ezzel a dark stílussal, de úgy gondoltam kipróbálom milyen az az élet, amit ők javasolnak. Elkezdtem másként öltözködni, szép lassan szivárogtattam a színesebb ruhákat az életembe. Nem mondom, hogy nem éreztem így jól magam, mert azért olyasmiket nem húztam magamra, amik nem én vagyok. Mégis, a színesebb dolgok mellett ugyanúgy vágytam a régi feketeségemre, mert hiányzott. Alkotásaimban is próbáltam magamra rákényszeríteni a vidámabb dolgokat, de a legtöbbjével nem voltam elégedett, így inkább felhagytam velük. Azt hittem kiapadt a művészi vénám. Aztán szép lassan, ahogy teltek-múltak a hónapok, a goth életérzés visszatért az életembe. Ezúttal nem tudatos döntés volt, mint mikor színesebbre váltottam, egyszerűen csak jött magamtól, belülről. Akarva-akaratlanul is újra elkezdtem alkotni, melyeknek a témája ismét a régi lett, és a ruhatáramba is visszatértek a sötét színek. Mindezt utólag vettem észre, mikor már a hatodik fekete felsőmet vettem. Ekkor jöttem rá, hogy egyszerűen nem bújhatok ki a bőrömből, nem tagadhatom le azt, ami vagyok még akkor sem, ha másoknak ez nem tetszik.
A goth szubkultúra olyan szinten az életem, a lényem részévé vált, hogy még szánt szándékkal sem tudtam kiűzni magamból, mert öntudatlanul is visszatért hozzám. Azt mondjuk hozzá kell tennem, hogy nem vagyok beképzelt sznob, aki mindenkinél jobbnak tartja magát és aki lenéz másokat. Nem hordok állandóan földig érő szoknyákat, fűzőket, csipke kesztyűket, nem sminkelem magam mindig erősen és nem csak feketét hordok.
Én azon a véleményen vagyok, hogy az önkifejezésemnek nem megbotránkoztató jellegűnek kell lennie, éppen ezért a hétköznapokon nem fogok mindenféle feltűnő dolgot magamra aggatni, hogy aztán úgy nézzek ki, mint egy fekete karácsonyfa. Mértékkel és ízlésesen állítom össze az öltözékemet, a komolyabb ruhadarabjaimat pedig csak alkalmakkor hordom. Ami pedig a viselkedésemet illeti, nos, akik jól ismernek tudják, hogy milyen jellemű ember vagyok. Sokszor megkaptam már én is, hogy pökhendi, beképzelt fejet vágok, mikor közlekedem, habár ezt még nem vettem észre magamon. Lehet, hogy az egyenes, büszke tartásom és a nyugodt arckifejezésem miatt hiszik ezt rólam, de ettől még nem vagyok ki-ha-én-nem típusú ember. Nyilván szeretem a méltóságteljes, kifinomult viselkedést, de azért nem vagyok beképzelt. Elég szomorú, hogy néhány önjelölt, feltűnési viszketegségben szenvedő ember miatt szinte az egész társadalomnak ilyen véleménye van a goth életstílust képviselő emberekből. Talán ezért is akartam többek között kiszabadulni ebből, mert szinte szégyelltem, hogy engem is ezekkel a tévesen kialakult negatív sztereotípiákkal azonosítanak. Persze végül rájöttem, hogy én így vagyok teljes, ilyen a stílusom, ilyen az egyéniségem, és aki kötözködni akarna velem emiatt, az tehet egy szívességet és elmehet oda, ahova gondolom. Akinek nem tetszik, ne nézzen. Nem kötelező.
Az esetek 90%-ában feketét hordok, mert ezt szeretem. Nem szoktam napozni, mert jobb szeretem, ha hófehér marad a bőröm. Egyenes a tartásom, mert ezt találom esztétikusnak és mert nem akarok gerincferdülést kapni. Legtöbbször melankolikus, romantikus dolgokat alkotok, mert ez ihlet meg és ebben látom a szépséget, de ettől még nem vagyok halálvágyó. Szeretem az éjszaka kiszámíthatatlanságát és a misztikus dolgokat, mert elgondolkodtatnak. Ilyennek kell engem elfogadni. Mondjuk viszonylag szerencsés vagyok, mert míg sokan az édesanyjukkal vívják a legnagyobb csatáikat, addig az én anyukám végig támogatott mindebben. Ő vette nekem az első bordó rúzsomat és az első fekete ruhámat is. Mai napig imádja, hogy így öltözködöm, hogy kissé régimódian, már-már konzervatívan viselkedem, és nem akar megváltoztatni. Szerinte én így vagyok önmagam, és igaza is van. Sok időbe tellett belátnom, de most már nem akarom letagadni azt, aki vagyok. Buta pletykák ide vagy oda, a goth életstílus bennem van, lényem szerves része, éppen ezért nem tudok és nem is akarok megválni tőle. Persze biztos lesz a rokonok, barátok, szerettek között olyan, akinek ez nem jön be, de hát nem tehetünk mindenki kedvére. Önmagammal vagyok a legszorosabb kapcsolatban, önmagammal kell leélnem egy egész életet, éppen ezért csakis magamnak és a saját elvárásaimnak akarok megfelelni. És én így érzem jól magam :)
Végül pedig hoztam néhány jópofa képet, mert hát önmagunkon lehet a legjobbakat mosolyogni :)
Tény, hogy alapjáraton egy rendkívül pozitív felfogású, életvidám lány voltam és vagyok, mégis szerettem meglátni olyan dolgokban a szépséget, amiben mások nem. Nem igazán értettem, hogy az önkifejezésem és az egyéniségem felszínre juttatása miért ütközne ezzel a dark stílussal, de úgy gondoltam kipróbálom milyen az az élet, amit ők javasolnak. Elkezdtem másként öltözködni, szép lassan szivárogtattam a színesebb ruhákat az életembe. Nem mondom, hogy nem éreztem így jól magam, mert azért olyasmiket nem húztam magamra, amik nem én vagyok. Mégis, a színesebb dolgok mellett ugyanúgy vágytam a régi feketeségemre, mert hiányzott. Alkotásaimban is próbáltam magamra rákényszeríteni a vidámabb dolgokat, de a legtöbbjével nem voltam elégedett, így inkább felhagytam velük. Azt hittem kiapadt a művészi vénám. Aztán szép lassan, ahogy teltek-múltak a hónapok, a goth életérzés visszatért az életembe. Ezúttal nem tudatos döntés volt, mint mikor színesebbre váltottam, egyszerűen csak jött magamtól, belülről. Akarva-akaratlanul is újra elkezdtem alkotni, melyeknek a témája ismét a régi lett, és a ruhatáramba is visszatértek a sötét színek. Mindezt utólag vettem észre, mikor már a hatodik fekete felsőmet vettem. Ekkor jöttem rá, hogy egyszerűen nem bújhatok ki a bőrömből, nem tagadhatom le azt, ami vagyok még akkor sem, ha másoknak ez nem tetszik.
A goth szubkultúra olyan szinten az életem, a lényem részévé vált, hogy még szánt szándékkal sem tudtam kiűzni magamból, mert öntudatlanul is visszatért hozzám. Azt mondjuk hozzá kell tennem, hogy nem vagyok beképzelt sznob, aki mindenkinél jobbnak tartja magát és aki lenéz másokat. Nem hordok állandóan földig érő szoknyákat, fűzőket, csipke kesztyűket, nem sminkelem magam mindig erősen és nem csak feketét hordok.
Én azon a véleményen vagyok, hogy az önkifejezésemnek nem megbotránkoztató jellegűnek kell lennie, éppen ezért a hétköznapokon nem fogok mindenféle feltűnő dolgot magamra aggatni, hogy aztán úgy nézzek ki, mint egy fekete karácsonyfa. Mértékkel és ízlésesen állítom össze az öltözékemet, a komolyabb ruhadarabjaimat pedig csak alkalmakkor hordom. Ami pedig a viselkedésemet illeti, nos, akik jól ismernek tudják, hogy milyen jellemű ember vagyok. Sokszor megkaptam már én is, hogy pökhendi, beképzelt fejet vágok, mikor közlekedem, habár ezt még nem vettem észre magamon. Lehet, hogy az egyenes, büszke tartásom és a nyugodt arckifejezésem miatt hiszik ezt rólam, de ettől még nem vagyok ki-ha-én-nem típusú ember. Nyilván szeretem a méltóságteljes, kifinomult viselkedést, de azért nem vagyok beképzelt. Elég szomorú, hogy néhány önjelölt, feltűnési viszketegségben szenvedő ember miatt szinte az egész társadalomnak ilyen véleménye van a goth életstílust képviselő emberekből. Talán ezért is akartam többek között kiszabadulni ebből, mert szinte szégyelltem, hogy engem is ezekkel a tévesen kialakult negatív sztereotípiákkal azonosítanak. Persze végül rájöttem, hogy én így vagyok teljes, ilyen a stílusom, ilyen az egyéniségem, és aki kötözködni akarna velem emiatt, az tehet egy szívességet és elmehet oda, ahova gondolom. Akinek nem tetszik, ne nézzen. Nem kötelező.
Az esetek 90%-ában feketét hordok, mert ezt szeretem. Nem szoktam napozni, mert jobb szeretem, ha hófehér marad a bőröm. Egyenes a tartásom, mert ezt találom esztétikusnak és mert nem akarok gerincferdülést kapni. Legtöbbször melankolikus, romantikus dolgokat alkotok, mert ez ihlet meg és ebben látom a szépséget, de ettől még nem vagyok halálvágyó. Szeretem az éjszaka kiszámíthatatlanságát és a misztikus dolgokat, mert elgondolkodtatnak. Ilyennek kell engem elfogadni. Mondjuk viszonylag szerencsés vagyok, mert míg sokan az édesanyjukkal vívják a legnagyobb csatáikat, addig az én anyukám végig támogatott mindebben. Ő vette nekem az első bordó rúzsomat és az első fekete ruhámat is. Mai napig imádja, hogy így öltözködöm, hogy kissé régimódian, már-már konzervatívan viselkedem, és nem akar megváltoztatni. Szerinte én így vagyok önmagam, és igaza is van. Sok időbe tellett belátnom, de most már nem akarom letagadni azt, aki vagyok. Buta pletykák ide vagy oda, a goth életstílus bennem van, lényem szerves része, éppen ezért nem tudok és nem is akarok megválni tőle. Persze biztos lesz a rokonok, barátok, szerettek között olyan, akinek ez nem jön be, de hát nem tehetünk mindenki kedvére. Önmagammal vagyok a legszorosabb kapcsolatban, önmagammal kell leélnem egy egész életet, éppen ezért csakis magamnak és a saját elvárásaimnak akarok megfelelni. És én így érzem jól magam :)
Végül pedig hoztam néhány jópofa képet, mert hát önmagunkon lehet a legjobbakat mosolyogni :)
Az elmúlt év felfedezései - első rész
Ismét eltelt egy év, ami rengeteg eseményt tartalmazott - némelyik nagyon jó volt, némelyik kevésbé. Így a 2013-as év kezdetekor szívesen merengek el a múlton, hogy mennyi mindenre jöttem rá ezalatt az idő alatt. Nagyon sok jó dologgal gazdagodtam, és még a kevésbé jó dolgokból is le tudtam szűrni azt a tanulságot, ami előrébb vihet az élet további, rögös útjain.
Az első az, hogy rájöttem mennyire fontos is az egészségünk. A 2012-es év sajnos nagyon sok betegséggel járt számomra, mely főként a légzőszerveimet és az emésztőrendszeremet érintette. Mindig is ez a két terület volt a gyenge pontom, és 2012-ben tetőfokára hágott a problémám ezekkel kapcsolatban. Sok kezelésen vettem részt, melyek egy része még most is tart, de szerencsére a nagyján túl vagyok. Ezek a kellemetlen procedúrák, no és persze a sok fizikai fájdalom és szenvedés mutatta meg (sajnos sokkal később, mint lehetett volna) számomra azt, hogy nincs nagyobb kincs egy ember számára, mint az egészsége. Mert ha belül valami nincs rendben, az életed minden része felborul. Lehet az ember akármilyen sikeres a munkájában, lehet akármilyen tökéletes a magánélete, élhet akármilyen aktív társasági életet és lehet akármilyen gazdag, ha az egészségével gondok vannak, minden értéke eltörpülni látszik, hiszen nem képes örülni annak, amije van.
Az én szervezetem nagyon sokszor adott már le vészjelzéseket a 24 életévem során. Ezidáig figyelmen kívül hagytam őket, vagy csak ideig-óráig foglalkoztam velük, míg a komolyabb tünetek elmúltak, de ezek a problémák mint valami hűséges kutya tértek vissza hozzám és keserítették meg újra és újra a napjaimat. A borzasztó fájdalmak és a halálfélelem ébresztett rá arra, hogy sürgősen változtatnom kell az életmódomon, amíg még megtehetem. Szégyellem magam, hogy erre nem jöttem rá hamarabb, és hogy kis híján az életemet kellett kockára tennem ahhoz, hogy végre észhez térjek. Viszont vigasztal a tudat, hogy még viszonylag időben kólintott fejbe az élet, és így végre tökéletes, sziklaszilárd elhatározással vághattam bele az egészségesebb életmódba. Emésztőrendszerem békítése érdekében különleges diétát folytatok, ami mellőz mindenféle zsíros, nehéz ételt.
Sajnos Viktor mellett eddig ez nehezen volt megvalósítható, mivel ő a jóféle magyaros kosztot szereti, ami cseppet sem diétás, és mivel spórolni akartunk, nem főztem kétfelé, hanem én is azt ettem, amit neki készítettem (legtöbbször az ő ízlése a fő szempont számomra). Csakhogy a visszatérő pokoli kín, amit átéltem ráébresztett arra, hogy nem az egészségemen kellene spórolnom, így azóta külön főzök magamra. A diétám nem egy bonyolult dolog. Alapjáraton semmit nem vonok meg magamtól, mert véleményem szerint minél inkább eltiltom magam valamitől, annál inkább kívánom, helyette próbálok továbbra is a szervezetem jelzéseire figyelni és aszerint étkezni. Nem túl meglepő módon egyáltalán nem kívánom a tömény ételeket, helyettük inkább sovány húsokat, zöldségeket eszem, elhagytam a cukrot, a fehér kenyeret és rizsből is a barnát választom. Bő olajban sütés helyett párolok és grillezek, és napi 3 liter folyadékot elfogyasztok. El nem tudom mondani, hogy mióta így élek mennyivel jobban érzem magam, pedig még nem is olyan régóta csinálom.
Természetesen az egészséges életmódhoz a rendszeres mozgás is hozzátartozik, így ennek szellemében heti kétszer eljárok másfél óra hastáncra, itthon pedig tornázok, szoba biciklizem, jógázom és természetesen gyakorolom a hastánc tanulmányaimat. Ezek közül nem mindet végzem el egy nap, mert a mozgással is szép komótosan kell haladni, de minden nap kiválasztok valamilyen mozgásformát, amit legalább fél órán keresztül végzek. Sokkal jobb a közérzetem és a súlyom is szép lassan bandukol lefelé :) Az sem elhanyagolható, hogy a tüdőm is sokkal edzettebb, közel sem fulladok annyit, mint eddig, és a súlyos problémám, mellyel hónapokig kezeltek azóta gyönyörűen stagnál :) Úgyhogy kedves emberek, ne sajnáljátok magatoktól az időt, változtassatok, ha úgy érzitek szükségetek van rá. A szervezetetek meg fogja hálálni néhány plusz évvel, amit a szeretteitek körében tölthettek.
Az első az, hogy rájöttem mennyire fontos is az egészségünk. A 2012-es év sajnos nagyon sok betegséggel járt számomra, mely főként a légzőszerveimet és az emésztőrendszeremet érintette. Mindig is ez a két terület volt a gyenge pontom, és 2012-ben tetőfokára hágott a problémám ezekkel kapcsolatban. Sok kezelésen vettem részt, melyek egy része még most is tart, de szerencsére a nagyján túl vagyok. Ezek a kellemetlen procedúrák, no és persze a sok fizikai fájdalom és szenvedés mutatta meg (sajnos sokkal később, mint lehetett volna) számomra azt, hogy nincs nagyobb kincs egy ember számára, mint az egészsége. Mert ha belül valami nincs rendben, az életed minden része felborul. Lehet az ember akármilyen sikeres a munkájában, lehet akármilyen tökéletes a magánélete, élhet akármilyen aktív társasági életet és lehet akármilyen gazdag, ha az egészségével gondok vannak, minden értéke eltörpülni látszik, hiszen nem képes örülni annak, amije van.
Az én szervezetem nagyon sokszor adott már le vészjelzéseket a 24 életévem során. Ezidáig figyelmen kívül hagytam őket, vagy csak ideig-óráig foglalkoztam velük, míg a komolyabb tünetek elmúltak, de ezek a problémák mint valami hűséges kutya tértek vissza hozzám és keserítették meg újra és újra a napjaimat. A borzasztó fájdalmak és a halálfélelem ébresztett rá arra, hogy sürgősen változtatnom kell az életmódomon, amíg még megtehetem. Szégyellem magam, hogy erre nem jöttem rá hamarabb, és hogy kis híján az életemet kellett kockára tennem ahhoz, hogy végre észhez térjek. Viszont vigasztal a tudat, hogy még viszonylag időben kólintott fejbe az élet, és így végre tökéletes, sziklaszilárd elhatározással vághattam bele az egészségesebb életmódba. Emésztőrendszerem békítése érdekében különleges diétát folytatok, ami mellőz mindenféle zsíros, nehéz ételt.
Sajnos Viktor mellett eddig ez nehezen volt megvalósítható, mivel ő a jóféle magyaros kosztot szereti, ami cseppet sem diétás, és mivel spórolni akartunk, nem főztem kétfelé, hanem én is azt ettem, amit neki készítettem (legtöbbször az ő ízlése a fő szempont számomra). Csakhogy a visszatérő pokoli kín, amit átéltem ráébresztett arra, hogy nem az egészségemen kellene spórolnom, így azóta külön főzök magamra. A diétám nem egy bonyolult dolog. Alapjáraton semmit nem vonok meg magamtól, mert véleményem szerint minél inkább eltiltom magam valamitől, annál inkább kívánom, helyette próbálok továbbra is a szervezetem jelzéseire figyelni és aszerint étkezni. Nem túl meglepő módon egyáltalán nem kívánom a tömény ételeket, helyettük inkább sovány húsokat, zöldségeket eszem, elhagytam a cukrot, a fehér kenyeret és rizsből is a barnát választom. Bő olajban sütés helyett párolok és grillezek, és napi 3 liter folyadékot elfogyasztok. El nem tudom mondani, hogy mióta így élek mennyivel jobban érzem magam, pedig még nem is olyan régóta csinálom.
Természetesen az egészséges életmódhoz a rendszeres mozgás is hozzátartozik, így ennek szellemében heti kétszer eljárok másfél óra hastáncra, itthon pedig tornázok, szoba biciklizem, jógázom és természetesen gyakorolom a hastánc tanulmányaimat. Ezek közül nem mindet végzem el egy nap, mert a mozgással is szép komótosan kell haladni, de minden nap kiválasztok valamilyen mozgásformát, amit legalább fél órán keresztül végzek. Sokkal jobb a közérzetem és a súlyom is szép lassan bandukol lefelé :) Az sem elhanyagolható, hogy a tüdőm is sokkal edzettebb, közel sem fulladok annyit, mint eddig, és a súlyos problémám, mellyel hónapokig kezeltek azóta gyönyörűen stagnál :) Úgyhogy kedves emberek, ne sajnáljátok magatoktól az időt, változtassatok, ha úgy érzitek szükségetek van rá. A szervezetetek meg fogja hálálni néhány plusz évvel, amit a szeretteitek körében tölthettek.
2013. január 1., kedd
Végre meg van!!!
És igen! A 2013-as évet (hű, de nehéz lesz megszokni) egy nagyon-nagyon jó dologgal kezdtem, mégpedig azzal, hogy megtaláltam a tökéletes zenét a szólótáncomhoz! Persze egyelőre nem kötöm senkinek az orrára, de olyan jó érzés, hogy már elkezdhetek rá koreográfiát gyártani ^^ Két számból lett összegyúrva egyébként, és Viktor olyan szuperül megcsinálta nekem, hogy csak lestem. Már alig várom, hogy elkezdhessek rá alkotni! Persze előtte nem ártana beadni a nevezési lapomat a tanárnőmnek :D Hát igen, én már egy lépéssel előrébb tartok :D
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)