Beastly beszámoló

Mivel megígértem Brigitte barátnőmnek, hogy írok a Beastlyről mikor kiolvastam, ezért be is tartom a szavam, íme egy rövid kis véleményezés. Borzasztóan be voltam tőle zsongva, ezért két nap alatt kiolvastam, és ha nem kellett volna napközben dolgoznom, valószínűleg csak egy nap lett volna. Nekem nagyon-nagyon tetszett. Tényleg igazi Szépség és a Szörnyeteg történet a mai világban, szerintem remekül eltalálta az írónő a stílust, a szereplőket, mindent. Annak kifejezetten örültem, hogy a mostanság olyan népszerű akciódús könyvek helyett inkább az érzelmekre helyezte a hangsúlyt, főleg a szörnyeteggé vált szépfiú esetében. Nagyon tetszett, hogy minden egyes félelmébe, gondolatába betekintést kaptam, és olyan valóságosan írta le az egészet, hogy az ember általa simán bele tudta képzelni magát a szituációba. Eleinte picit tartottam attól, hogy egy fiú szavain keresztül ismerem meg a történetet, mivel én a női narrációkhoz vagyok hozzászokva, de igazán kellemes élmény volt, hogy a másik oldalról is megismerhettem ezt az egészet. Igazából fölösleges leírnom, hogy spoiler-veszély, mert a történetet szerintem mindenki jól ismeri, a könyv ugyanezt a szálat vezeti végig, csak az odáig vezető út az, amiben más, mint az eredeti. Pontosabban nem is annyira más, inkább csak attól válnak újszerűvé, hogy napjainkban játszódnak, bár azért van benne néhány aprócska eltérés is, ha mondjuk a Disney verziót nézzük. Én mondjuk nem is úgy olvastam ezt a könyvet, hogy egy az egyben a Disney-féle mesét vártam, úgyhogy kifejezetten tetszettek az apró kis csavarok. Azt kell mondjam, hogy igazából ez a könyv azokat fogja nagyon mélyen megérinteni, akik át tudják érezni a szörnyeteg érzéseit. Hogy milyen kitaszítottnak, kívülállónak lenni egy "normális" világban, hogy milyen az, mikor csupán a külsődért megbélyegeznek, és hogy a benső értékeidre már senki sem kíváncsi. Én például tökéletesen átéreztem mindezt, mert jómagam is szenvedtem ezektől, még ha nem is úgy, mint a szörny. Bár azt hiszem a mai világban nem kell hozzá karom, bunda és agyar ahhoz, hogy kiközösítsenek, elég pusztán az is, hogy az ember nem úgy néz ki, mint akit most rángattak elő egy katalógusból. Szóval a szörny helyzete a nagyon szélsőséges verzió, de mindenki át fogja tudni érezni a kínjait, aki megélt már hasonló utálkozásokat a "szebbektől". Aztán ami még engem nagyon megfogott, az a romantikus szál - ki gondolta volna, igaz? :) Igazuk volt azoknak, akik azt mondták, hogy ne számítsunk nagy csöpögésekre és hatalmas vallomásokra - nem folyik belőle a cukorszirup, kicsit sem mesterkélt, egyszerűen pont úgy mutatja be az érzelmi vívódásokat, mint ahogy azt mi magunk is megéltük és megéljük nap mint nap. Semmi színpadiasság, semmi túldramatizálás, csupán az igazi, őszinte érzelmek. Persze a végén nagyon bőgtem :) Ez elég rosszkor jött, mert már megint a metrón utaztam, és annál a bizonyos gyönyörű vége-résznél olyan szinten rám tört a sírás, hogy nem bírtam abbahagyni. Csak törölgettem, törölgettem a könnyeimet, de túl lassú voltam és elázott a könyvem, úgyhogy néhány lap kicsit fodros lett :D A többi ember, akik velem együtt utaztak eléggé furcsán néztek rám, néhányan kifejezetten aggódhattak értem, de hát ez van, ha valami szép és romantikus, az rám ilyen hatással van. Nagyon szép volt a befejezése, hazafelé újra és újra elolvastam, pedig tényleg semmi nagy vaszisz, semmi eget zengető óriási vallomás, egyszerűen csak... olyan szép volt :) És most pont ez kellett a lelkemnek :) Én bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti az ilyen műfajt, mert nagyon jó kis könyv, és biztos, hogy még párszor el fogom olvasni. Tetszik benne a szörny jellemfejlődése, a szerelem kibontakozása és virágzása, minden olyan jól el lett találva benne. Szóval emberek, olvassatok Beastly-t! :)

Könnyek

Ma nagyon érdekes utam volt hazafelé. A héven egy negyven év körüli hölggyel utaztam, aki nagyon mély hatást gyakorolt rám. Mivel közvetlenül egymás mellett ültünk akaratlanul is hallottam, hogy mit beszél a telefonjába, hiába próbáltam elvonni a figyelmemet az új könyvemmel. A szavak valahogy bekúsztak a fülembe, és onnantól kezdve nem tudtam már olvasni, csak hallgattam annak a hölgynek a telefonálását. Mikor leültem mellé már akkor látszott rajta, hogy nagyon zaklatott volt, de a telefonbeszélgetés csak rontott a helyzeten. Ha jól vettem ki a szavait, a gyermeke miatt intézkedett. Nem ismertem őt, és ebből a kis beszédfoszlányból sem jöttem rá, hogy miért, de nem lehet vele a gyereke, valami miatt nem tudta nevelni. Eleinte próbált nagyon tárgyilagosan beszélni a vonal túlsó végén lévő illetővel, de aztán nem bírta tovább, elcsuklott a hangja, és szívszaggató zokogásban tört ki. Patakokban folytak a könnyek az arcán, miközben könyörgött az ismeretlennek, hogy segítsen neki, mert nem akarja elveszíteni a gyermekét. Bizonygatta, hogy a problémája csak átmeneti, a férje is tanusíthatja, és hogy bármit megtesz, csak ne vegyék el tőle a gyermekét. Egy megtört asszony ült mellettem, egy anya, akitől elvették a gyerekét. Vele együtt szenvedtem, pedig fogalmam sincs ki lehetett. Próbálta csitítani magát, de az érzései túl nagy erővel törtek rá, és nem tudott nekik gátat szabni. A többi ember felfigyelt rá egy röpke pillanat erejéig, de aztán mindenki visszatért a saját kis világához, önmagához. Én nem tudtam. Csak hallgattam, ahogy az a szerencsétlen nő artikulálatlan hangon, zokogva rimánkodik mit sem törődve másokkal. Azt hittem ott helyben megszakad a szívem. Mikor letette a telefont igyekezett minél kisebbre összezsugorodni, hogy mások ne is lássák - talán szégyellte, hogy úgy kifakadt a zsúfolt járművön. Bevackolta magát a sarokba, mindenkitől távolra húzódott, és csöndben sírdogált tovább. Akkor ott kedvem lett volna hozzábújni, átölelni, és megvígasztalni, pedig egy teljesen idegen ember volt számomra. Szerettem volna magamhoz szorítani, csöndes hangon csitítani és bíztatni, hogy minden rendben lesz - még az a képtelen ötletem is támadt, hogy előveszem azt a csekélyke kis gyermek és ifjúságvédelmi tudásomat is, csak hogy segíthessek neki. Akárhogy, bárhogy, de el akartam venni tőle a fájdalmát. Biztonságot, nyugalmat, békességet szerettem volna neki adni, és őszintén szólva majdnem oda is fordultam hozzá, hogy megkérdezzem jól van-e. Ám amint egy kicsit közelebb húzódtam hozzá, a nő ha lehetséges még kisebbre húzta össze magát, fejét a felhúzott térdeire hajtotta, és teljes mértékben elzárkózott a külvilágtól. Ha mást nem is, de egy zsebkendőt azért szerettem volna neki adni, de azt hiszem inkább magányra vágyott. Pedig ilyenkor nem szabad egyedül maradni a gondolatainkkal, mert azok megmérgeznek bennünket. Képzelem micsoda borzalmas dolgok kavaroghattak a fejében, s biztos még most is. És ő csak egy egyszerű, hétköznapi asszony volt, akire talán senki sem figyel, bennem mégis mély nyomokat hagyott, s helyette, vagy vele együtt is sírtam, mikor hazaértem. Átéreztem azt a pokoli fájdalmat, amit ő érezhetett, és egyszerűen rám tört a sírás. Borzasztóan sajnálom őt. Nem tudom kicsoda, nem tudom hol él, semmit nem tudok róla, de majd megszakadt a szívem érte. Tényleg nem ismerem a helyzetét, de szerintem az az anya, aki így képes sírni a gyermekéért, nem lehet rossz ember. Akármi is történt vele, egy valamiben senki nem kételkedhet; szereti a gyermekét. Szívből kívánom, hogy egyszer, valamikor újra együtt lehessenek. Én gondolni fogok rájuk. Egyébként ezt nem elszomorító bejegyzésnek szántam, mert kicsit sem érzem magam depressziósan, vagy ilyesmi. Egyszerűen csak jól esik megemlékezni egy egyszerű emberi életről, elgondolkodni azon, hogy milyen problémái lehetnek, és hogy milyen életet is él. A legtöbb ember nem megy tovább a saját, önző világánál, mert kézenfekvő és viszonylag normális, hogy mindenki a saját maga dolgával törődik. Ez valóban így is van rendjén, de... én nem tudok csakis és kizárólag az önnön életemre figyelni. Látok, hallok, érzek dolgokat, amik hatással vannak rám, és mély gondolatokat hoznak belőlem felszínre. És tudjátok mit? Még ha sírtam is, és még ha fájdalmas volt is, de egy kis időre kiléphettem a saját, önző kis világomból és beléphettem valaki máséba, átérezve mindazt, amit ő, és ez csodálatos érzés volt. Segíteni ugyan nem tudtam neki, legalábbis közvetlenül nem, de talán az, hogy gondolok rá, hogy őszintén reménykedem helyzete jobbra fordulásában már jelent valamit. Aztán persze lehet, hogy ezzel csak magamat vígasztalom, mégis úgy érzem, hogy jószándékom és szívbéli jókívánságaim elérik őt és a gyermekét.

Egy kellemes délután

Végre valahára kigyógyultam ebből a fránya influenzából, úgyhogy most már van is értelme írnom. Eddig ugyanis nem sok minden történt velem azt leszámítva, hogy folyton lázas voltam, aludtam, köhögtem, szenvedtem, ezekről meg nem szeretek írni. Ma viszont már voltunk olyan jó állapotban Viktorral (aki szintén beteg volt, így együtt vészelhettük át ezt az időszakot), hogy nekivágtunk egy kis Campona-i körútnak. Több, mint egy hete nem mozdultunk ki itthonról, úgyhogy nekem már nagyon erősen kilóméter hiányom volt, no meg elolvastam az összes nemrégiben vett könyvemet, így szerettem volna venni magamnak egy újat. Ha már itt vagyok, akkor megemlítem, hogy a Spiderwick Krónikák folytatásai szuperek lettek, Rick Riordan-től pedig a Titán Átka szintén remek szórakozás volt, ahogy eddig a többi Percy Jackson és az Olimposziak kötet is. Közben persze kínomban már elkezdtem ki tudja hanyadjára olvasni a Fairy Oak-ot (azt sose unom meg), de a mai nap során sikerült szereznem egy ígéretes könyvecskét. A Camponai Libriben rögtön megakadt a szemem Alex Flinn Beastly című könyvén.

A Twilight-os könyvkupac között volt, de bármíly meglepő nem emiatt ragadta meg a figyelmemet, ugyanis azt a fekete gócpontot igyekszem nagy ívben elkerülni minden könyvesboltban. A címe volt az, ami ismerős volt nekem, ugyanis nem is olyan régen láttam egy film trailerét ugyanezzel a címmel. Mint kiderült az a film ebből a könyvből készül, és nekem nagyon-nagyon szimpatikus volt. A története egy az egyben Szépség és a Szörnyeteg, csak a mai, modern korban, ahol a kegyetlen, önző és gőgös szépfiú nem szőrös vadállattá, hanem tetoválásokkal, sebekkel, fémkapcsokkal borított "valamivé" válik - a lényeg, hogy nem valami gusztusos látvány. A fiúnak itt is az a dolga, hogy találjon valakit, aki a "kevésbé dekoratív" külsejével is meg tudja szeretni. A tanulság sem változott; az igazi szépség belülről fakad, ezt kell észrevenni, és nem mindent a külsőségekre építeni. Nagyon megtetszett a film, mivel az összes Disney mese közül a Szépség és a Szörnyeteg volt a legeslegnagyobb kedvencem, ezért naná, hogy meg akartam nézni ezt az új verziót (izgatottan vártam/várom azóta is, mivel nálunk ha minden igaz júliusban kerül a mozikba). Aztán mikor megláttam, hogy van belőle könyv is, nem volt már kérdés mit fogok megvenni. Nemsokára bele is kezdek, már alig várom, hogy olvashassam! Eddig csupa nagyszerű kritikát olvastam róla könyvekkel foglalkozó blogokon és a moly-on is, mindenki oda volt érte. Igazi romantikus regény tele érzelmekkel, ami képes levenni a lábáról minden hozzám hasonló örök álmodozót, de nem csöpögős, éppen annyira érzelgős, amennyire kell. Aztán kerestem még egy könyvet, Jay Asher-től a Tizenhárom okom volt-ot, de azt olyan szinten szétkapkodták a népek, hogy már csak Debrecenben lehet kapni... Hát, odáig azért nem fogok utazni, úgyhogy megrendeltem neten, és nagyon várom, hogy végre azt is kézbe kaphassam. Egy könyves blogon találtam rá, ahol nagyon jó kritkát kapott, állítólag nagyon mélyen megérinti az olvasókat, és szem nem marad szárazon tőle. Szeretem az ilyen, kicsit lelkileg kínzós könyveket, nem is tudom miért... talán mert szeretem jól kisírni magam a szép, szomorú történeteken. Szóval most még őt várom, de addig Beastly-zek, nektek pedig álljon itt az ebből készült film trailere.

Aztán ezek után még vagy négy órát sétálgattunk a Camponában. Ittunk belga csokiból készült forró csokit, amit egy nagyon látványos, csokiszökőkutas standnál lehetett kérni, és eszméletlenül finom volt. Végigjártuk a játékboltokat, ahol sorra végiszaglásztam az összes illatosított Eperke babát, a drogériában óvatlanul magamra fújtam egy Eperkés matricával ellátott parfümöt, és onnantól kezdve émelyítő cukros eper illatom lett (még jó, hogy tél van, nyáron vonzottam volna vele a bogarakat), aztán bementünk egy kreatív hobbi boltba, ahol vettem néhány apróságot. Összességében nézve egy remek délutánt/estét töltöttünk el a Camponában, és még Viktor is nagyon jól érezte magát, pedig ő nem egy nagy nézelődős típus. Valahogy ez az egész séta olyan kellemes volt, jó hangulatban voltunk, nem vásároltunk feleslegesen, de nem is tértünk haza üres kézzel. Nagyon jól éreztem magam, azt kell mondjam :)

Furcsa kívánság

Viktor ma közölte, hogy ő akar egy jakot. Szerinte ugyanis aranyosak. Meg tudná valaki magyarázni, hogy mégis mi a jó bánatért akarna valaki jakot tartani?! :D Régebben emut akart, most meg jak kell neki, bár szerintem ha rajta múlna, mindkettőt elfogadná. Most meg azt mondja itt mellettem, hogy a jak nagyon praktikus állat, mert be tudna vele járni munkába. Képzelem milyen fejet vágnának a kollégái, amikor a parkolóba beporoszkálna egy jakkal :D Vajon csak a betegség beszél belőle, vagy alapjáraton ennyire dinka? Gyanítom, hogy inkább utóbbi... Most aztán egész este hallgathatom a jakos áradozásait. Segítség! :D

Megjártuk a kórházat is

Sajnos a tegnapi este folyamán elkerülhetetlenné vált, hogy bemenjünk a kórházba. Viktornak is közel 40 fokos láza volt, borzasztó rosszul nézett ki és egész testében lángolt, úgyhogy azonnal mentünk is be. Szerencsére mivel édesanyám az egészségügyben dolgozik, ezért hamar talált nekünk orvost, aki megvizsgált minket. Én tegnap este egész jól voltam, Viktor miatt viszont kegyetlenül aggódtam. Páromnak bivaly erős szervezete van, szinte sosem betegszik meg, most viszont iszonyatosan lázas volt, a gyógyszerek nem segítettek, tehetetlenek voltunk. Szerencsére a kórházban a doktornő tudott adni egy erősebb gyógyszert, amitől egy kicsit lejjebb ment a láza, és aminek köszönhetően most sokkal jobban van ő is meg én is, de ettől függetlenül pokoli érzés volt, amit tegnap átéltünk. Még sosem láttam Viktort ilyen rossz állapotban, és azt hiszem még sosem aggódtam érte annyira, mint tegnap - soha többé nem akarom újra átélni ezt az érzést :(
Nagyon úgy néz ki, hogy hétfőn és kedden még egyikünk sem megy dolgozni, mert erősen fertőzőek vagyunk, ráadásul a lázunk még mindig elég magasra fel tud szökni, úgyhogy két napot még itthon pihenünk, aztán bízzunk benne, hogy utána már egészségesek leszünk. Bőszen kúrálgatjuk magunkat, sokat pihenünk, aminek remélhetőleg meg lesz az eredménye.

És ilyenkor beteg zenét hallgatok

Lebetegedtem

Eléggé vacakul vagyok. Azt hiszem elkaptam a gyerkőceimtől az influenzát, mert már jó ideje folyamatosan köhögök, fáj a torkom-fejem-hasam, szédülök, és lázas vagyok (a legmagasabb közel 40 fok volt, és másnap mentem dolgozni). Most viszonylag jól vagyok a 38 fokos lázzal, így még tudok írni, mert már nem bírom, hogy folyton az ágyban fekszem. Tegnap amúgy is az egész délutánt meg estét végig aludtam, de most már kell egy kis egyéb tevékenység is. Sajnos szegény párom is elkapta, úgyhogy most ő is velem együtt szenved. Tartalmas lesz így a hétvége, hogy a betegség miatt jóformán semmit nem tudunk csinálni, csak feküdni meg kínlódni, de hát ez van, nincs mit tenni. Most ennyi tellett tőlem, mert már nem igazán látom a betűket a billentyűzetemen... Hjaj, de utálom ezt :(

Sóhaj

Hiányzik a szerelmem...De nagyon. Itt ülök egyedül a szobámban, és nem tudok másra gondolni, csak rá. Ő már dolgozik, én meg még várom az indulást, ugyanis tegnaptól nem tudunk együtt bejárni munkába. Eddig minden reggel együtt mentünk és aztán együtt is jöttünk haza, így jóformán folyton egymás nyakán lógtunk. Viktor csak egy kézzel vezetett, hogy a másikkal foghassa a kezemet, a piros lámpákért meg szó szerint imádkoztunk, mert akkor odabújhattunk egymáshoz, megcsókolhattuk egymást. Közben persze egy kicsit fuldokoltunk a biztonsági öv miatt, de ez nem nagyon érdekelt minket. Volt például egy nagyon hosszú piros lámpa, amit imádtunk, mert annál jó hosszan szeretgethettük egymást, de most már ez sincs, mert a párom két műszakban dolgozik :( Ez annyit jelent, hogy ezen a héten délelőttösként 5:50-re jár dolgozni, majd délután kettő tájékában végez. Emiatt nagyon korán kell elindulnia, így én olyankor nem mehetek vele, és délután sem tudunk együtt menni, hiszen ő jóval korábban végez, mint én. Persze a délután még a miénk, és ennyiben jó ez a délelőttözés, de ha délutános lesz... Hát azt nem tudom hogy fogom bírni, ha már azt sem bírom, hogy reggelente nem vagyunk együtt... Olyankor ugyanis délután kettőre fog majd bejárni, és fél 11 fele jön csak haza :S Természetesen meg fogom várni, mert olyan nincs, hogy nélküle feküdjek le aludni, de attól még elég borzasztó lesz ez számunkra. Igyekszünk minden szabad percet kihasználni és minél többet együtt lenni, de sajnos ez nekem sosem lesz elég - túlságosan szeretem őt, és mindig vele akarok lenni. Most is. Annyira hiányzik... :( Igazából az motivál leginkább, hogy délután ő hamar haza fog érni, tud majd pihenni, játszogatni, és mikor én hazaérek már ő sem lesz olyan fáradt, így majd jó sokat tudunk egymással lenni. Alig várom, hogy eljöjjön a délután és újra együtt lehessünk.

Honvágy

Rátaláltam egy csodaszép dalra az interneten, ami furcsa érzéseket ébresztett bennem. Van bennem egy kis kelta vér, és habár ebben az életemben még nem jártam Írországban, mégis a dal hallgatása közben kegyetlen honvágyam támadt. Írtam hozzá egy verset is, mert szinte látomás-szerűen rohamoztak meg az (emlék)képek, és ki kellett őket írnom magamból. Nem tudom miért és nem tudom hogyan, de azóta úgy érzem, mintha el lennék szakítva valamitől.

Honvágy

Őseim földjére vissza-vissza vágyom,
nincs annál a tájnál szebb e nagy világon.
Hazahív a szívem, hajt s űz minduntalan,
így álmaim szárnyán elröptetem magam.
Lelkem sűrű, sötét erdők mélyét járja,
mint a hajdanvolt korok bölcs druidája.
Hosszú ruhám uszályként siklik utánam,
s mezítelen lábbal járok a homályban.
Varázstól s bűbájtól terhes a levegő,
jöttömre tündérek hada lépett elő.
Kísérnek utamon, fényük megmelenget,
s a buja, zöld vadonból lassan kivezetnek.
Szikla ormán állok, lent tombol a tenger,
csapkodja a partot tajtékos dühével.
Feltámad a szél is, belekap hajamba,
tincseim kígyózva borulnak arcomba.
Behunyom a szemem őszintén kívánva,
bárcsak e pillanat örökké tartana.
De mire felnézek eltűnt már a tenger,
a szikla s az erdő is a tündérekkel.
Eddig tartott álmom, vissza kellett térni,
újra itt, a rideg napjainkban élni.
Lehajtom fejemet, s halkan felsóhajtok:
Drága Smaragd sziget, kínoz a hiányod...

Gyerekkorom egyik kedvenc nótája :D

Sápadt holdfény sápadt holdfény, sápadt holdfény, bújj elő,
sápadt holdfény udvarában feltámadt a temető.
Temetőnek jobb sarkába 2 halálfej kuglizik,
lábszárcsontal a kezében koponyából vért iszik.
A halálnak unokája epekővel csúzlizik,
eltalál egy öreg hapsit, aki nyomban kinyúlik.
A halálnak felesége gennyes vérben mosogat,
gennygaluska lessz ebédre hozzá véres húscafat.
Balatonnak kék vizében rohadt hulla hempereg,
kék a nyelve zöld a nyála, jó étvágyat, emberek!

Hogy én mennyire imádtam ezt a dalocskát! Kicsi koromban teli torokból énekeltem az Ó te drága Klementína dallamára, és ha jól emlékszem, egy szépkiejtési versenyen ismerkedtem meg vele egy másik versenyző jóvoltából (miket nem tanul az ember az ilyesmiken, nem igaz? :P). Tudom, nem igazán illik bele a mesés-tündéres-csillámporos világomba, de annyira szeretem :D

A kép meg úgy gondoltam passzol ide :P Ugye milyen cuki? :D

2011

Hát itt vagyunk; ismét eltelt egy év, s kezdődik egy újabb. Nem szeretnék nagyon nagy beszámolót írni a szilveszterről, mert sosem tartozott a kedvenc ünnepeim közé, de azért természetesen nagyon jól éreztem magam a párommal és a nővéréékkel. Jó érzés velük ünnepelni, mert hozzánk hasonlóan ők sem azok a bulizós típusok, így az év utolsó napját egy kellemes, több óra hosszás beszélgetéssel és nevetgéléssel zártuk. Nekem őszintén szólva nem is kellett több, minden tökéletes volt így. És hát mivel nem vagyok egy éjszakázós, ezért koccintás után 10 perccel már ágyban is voltam. Sosem esett jól, ha sokáig fent kell maradni, meg hát nincs is törvénybe foglalva, hogy márpedig szilveszter napján mindenkinek hajnalig dorbézolnia kell. Boldog új évet kívántam mindenkinek, jelképesen ittam egy korty pezsgőt, aztán mentem aludni :) Párom persze még fönt maradt a többiekkel, és beszélgettek meg iszogattak, de nem is baj. Ő mindig is éjjeli bagoly volt, én meg inkább reggeli madárka, mert korán kelős típus vagyok. Egy szó mint száz, kellemesen, családiasan telt a szilveszterünk, habár számomra ez a nap ugyanolyan volt, mint a többi. Nem érzem azt, hogy az új év hatására valami nagy változás fog végbemenni bennem, nekem ehhez sosem volt szükségem az új évre, így ahogy eddig sem, úgy most sem tettem fogadalmat. Annak a híve vagyok, hogy ha valami változást szeretnék beeszközölni az életemben, akkor ahhoz nincs szükségem fogadalomra, sem december 31-ére, mert az év bármely napján meg lehet tenni azt, amit igazán akarunk. Persze meglehet, hogy valakinek erőt ad az a tudat, hogy szilveszterkor fogadalmat tesz, de én ennek sosem láttam értelmét, mert aminek meg kell történnie, az úgy is meg fog. Szóval fogadalmam nincs, nem érzem különlegesnek az új év első napját sem, viszont élem ugyanúgy a napjaimat, ahogy eddig tettem; vidáman, boldogan, szerelmesen, tündéresen, szóval olyan Szilvisen :) És ez nekem jó így. Persze azért mindenkinek boldog új évet kívánok, hogy a szokásos jókívánság ne maradjon le :)