Hosszú hétvége Zsófival

Már nagyon régóta terveztük Zsófival, hogy egyszer meglátogat minket szerény kis hajlékunkban, s akkor péntektől vasárnapig vendégeskedik nálunk. Nos, ez most megvalósult. Hát öhm... még nem egészen hevertem ki a sokkot :D Szerintem még életemben nem röhögtem ennyit, mint ezen a hétvégén, úgyhogy remek volt a hangulat, de talán kezdjük az elején.
Péntek este 7 óra magasságában találkoztunk Zsófival. Irtózatos meleg volt és ez rá is nyomta a bélyegét a hangulatunkra, mindannyian olyanok voltunk mint a felmosórongy, és sajnos a hazaérkezés sem könnyített a helyzetünkön, mert tetőtéri a lakásunk és kb. a pokolban hidegebb van, mint nálunk. Ennek ellenére azért csak megmaradtunk, hála a ventilátornak, a jéghideg vodkás limonádénak, meg a behűtött sörnek. Mivel mindannyian munkából jöttünk, ezért nem terveztünk semmi nagy programot. Gyümölcs salátát vacsiztunk, aztán mi Zsófival picit félrevonultunk beszélgetni, mert elég sok minden történt vele az elmúlt hetekben, amiket tényleg csak személyesen lehetett igazán átbeszélni. Nagyon nehéz időszakon ment keresztül és merem remélni, hogy jól esett kiadnia magából ezt a sok dolgot, és hogy egy kicsit a segítségére tudtam lenni. Végül is közel éjfélig beszélgettünk, talán bírtuk volna tovább is, de én már annyira fáradt voltam, annyira kiszívta az erőmet a meleg, hogy muszáj volt eltennem magam másnapra. Egy kicsit kellemetlenül éreztem magam, mert hiába szervezkedtem másfél hónapja, nem tudtuk áthozni anyukáméktól a kihúzhatós kanapét, így szegény Zsófi a földön volt kénytelen aludni, ott ágyaztunk meg neki. Azért igyekeztünk a helyzethez mérten kényelmet teremteni, ő pedig nagyon aranyos volt, mert mindennel meg volt elégedve és semmin nem problémázott. Ennek ellenére én mégis csak rosszul éreztem magam, hiszen aki egy Rákhoz jön vendégségbe, az öt csillagos kiszolgálásban részesül, és ez most nem valósult meg maradéktalanul. Igaz, Barbi barátnőmék is hasonló módon aludtak nálunk anno, de arra nem volt időm felkészülni, ezt a találkozót meg már mióta tervezgettem. No mindegy, végül is megoldottuk a problémát. Azt az éjszakát szerintem mindannyian átszenvedtük, tényleg kegyetlen meleg volt, alig lehetett aludni. Másnap reggel már frissebbek voltunk, és jóformán az egész délelőttöt beszélgetéssel töltöttük. Kicsit aggódtam Viktor miatt, mert hát az én kis drágám elég nehezen nyit mások felé, Zsófi viszont egy nagyon közvetlen, cserfes lány, aztán halvány lila gőzöm sem volt, hogy fognak kijönni egymással. Párszor már találkoztak, mikor Viktor jött értem a találkozóink végén, de azért most huzamosabb időt töltöttünk egymás társaságában. Na, az aggodalmam kb. 5 perc alatt elszállt, ugyanis Viktor nem hogy elvonult a másik szobába olvasgatni (az volt a terve, vagy hogy kiköltözteti a számítógépét), hanem odaült hozzánk és hármasban eldumáltuk az egész délelőttöt. Úgy elrepült az idő, hogy észre sem vettük. Zsófi és Viktor nagyon hamar összehangolódtak, ami tényleg meglepő volt, mert még sosem tapasztaltam, hogy Viktor ilyen hamar feloldódjon egy ismeretlen ember előtt és pár perc után úgy beszélgessen vele, mintha ezer éve ismernék egymást. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy Zsófival borzasztó hasonlóak vagyunk jellemileg, tényleg olyan, mintha a hugom lenne. Szóval nagyon örültem, hogy ilyen laza lett a légkör, és hogy ez a két, számomra rendkívül fontos ember ennyire jól kijött egymással. Aztán itt a nagy triumvirátus kialakulása közben teljesen elfelejtettem, hogy nekem még főznöm is kell, úgyhogy villám gyorsan összedobtam a nyárkompatibilis ebédünket (sült csirkecomb rizzsel és párolt zöldséggel), illetve anyu volt olyan drága és meglepett minket egy hatalmas bödön tejszínes meggylevessel, úgyhogy ez volt az ebédünk. Ezután úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk a Campona-i Hádába, hátha Zsófi is talál magának néhány szép ruhát. Szegény Viktor csak fogta a fejét, mert hát eddig csupán egyetlen nőre kellett várnia, hogy elkészüljön (az volnék én), de most kettő húzta az időt :D Egy óra tollászkodás után végre úgy éreztük, hogy kimerészkedhetünk az emberek közé. A kocsiban bömbölt a Manowar, Viktor pedig borzasztó boldog volt, hogy végre ismét szoknyát húztam :P Végül sajnos a Hádában nem jártunk sikerrel, így hamar haza is jöttünk, aztán itt kezdődtek csak igazán a rekeszizom gyilkoló pillanatok. Mert hogy elhatároztuk, hogy elmegyünk hármasban fagyizni a kedvenc fagyizónkba, közben pedig megörökítjük ennek a hétvégének a pillanatait. Én komolyan nem tudom mi volt velünk, lehet, hogy napszúrást kaptunk, de teljesen meg voltunk hülyülve :D A fagyizás csak a kezdete volt valami nagyobb, kitörni készülő fenevadnak, ami később a lakásunkhoz közeli parkban teljesedett ki. Komolyan nem tudom mi ütött belénk, lehet, hogy volt valami abban a fagyiban, de miután találtunk magunknak egy normális padot (ami nem volt tele madárszarral és nem is vette körbe szúnyogfelhő), onnantól kezdve irgalmatlanul dőlt belőlünk a hülyeség. Kb. olyan volt ez, hogy egyikünk elkezdte a poént, aztán passzolta a labdát a másiknak, a harmadik meg leütötte, és a végén mind a hárman fetrengtünk a röhögéstől :D Pedig igazából csak meg akartuk örökíteni a hosszú hétvégénket, de ez a fotózkodás annyira idiótán sült el, annyira nem bírtuk leállítani magunkat, hogy már attól féltem kikiabálnak a szoszédok, hogy legyünk már halkabban :D Nagyon veszélyes trió vagyunk, azt kell mondjam :P Miután könnyesre röhögtük magunkat a saját hülyeségeinken hazamentünk és moziztunk egyet (Lenyűgöző Teremtmények), aztán felavattam az új tarot kártyámat. Zsófi volt az első ember, akin kipróbálhattam a kártyámat, és nagyon boldog voltam, mert hamar összhangba kerültünk, Zsófi pedig elég rendesen elgondolkodott a hallottakon. Én sosem tudom ugyan, hogy akinek jósolok mit kérdez, de nagyon bízom benne, hogy jó útmutatást kapott a jövőjéhez. A szombat este egy kicsit máshogy telt, mint a pénteki, mert egy hatalmas vihar söpört végig nálunk, dörgött, villámlott, süvített a szél, Viktorral fel is ébredtünk rá úgy hajnali három körül, én meg azon imádkoztam, hogy csak Zsófi tudjon nyugton aludni. Erre mikor ma reggel fölkeltünk közölte, hogy ő semmit nem érzékelt a zuhéból, átaludta az egész vihart. Na mondom jól van, én meg tövig rágtam a körmeimet, hogy a kedves vendég ki tudja-e pihenni magát. Reggel ittunk egy kis turmixot, aztán már jóformán indultunk is kikísérni Zsófit a Népligetbe, mert azért ő is haza szeretett volna érni időben, meg jól esett volna pihenni mindannyiunknak. Fárasztó, de annál jobb hangulatú hétvégénk volt, hihetetlen mennyit nevettünk együtt és mennyire lazán jöttek belőlünk ezek az arcnyúzós, vakolat kaparós, fárasztó poénok :D Ja, jut eszembe, már el is kezdtük tervezni, hogy júliusban szintén egy ilyen hosszú hétvégére átjön hozzánk Zsófi, és akkor egy közös Vidámparkozással megünnepeljük a közelgő szülinapunkat :) Mi már nagy gonoszan dörzsölgetjük a tenyerünket Viktorral, hogy mikre fogjuk felráncigálni Zsófit, aki még nem volt a fővárosi vidámparkban, muhaha :P Na jó, azért mi is felülünk vele mindenre, mert az úgy poén. Szóval már most van egy újabb programunk nyára, én pedig előre rettegek, hogy mi hárman megint el fogunk szabadulni :P Hát Zsófi, köszönöm neked, hogy eljöttél hozzánk, mi remekül szórakoztunk a társaságodban, Viktor nagyon megkedvelt téged, és ez azért nagy szó :) Én pedig már csak annak is örültem, hogy végre nem pár óránk volt egymásra, hanem közel két napot együtt tölthettünk, mert nagyon jó volt veled ennyit beszélgetni, hülyéskedni és lelkizni :) Várunk téged (remélhetőleg) a július 10-ei héten ismét! :)  Most jöjjenek az elmaradhatatlan képek, a végére pedig az összegyűjtött aranyköpésekből osztok meg párat.

A szombati fagyi - ezzel kezdődött minden. Nagyon finom volt egyébként, igaz adtunk egy jó nagy pofont a fogyókúrának, de most egyszer belefért :P

Mert közös kép mindig kell

Úgy szeretem ^^

Őt is ^^

Ezen ritka hülye fejet vágok, de felteszem Zsófi kedvéért, mert tetszik neki, ahogy megcsillan a fülbevalóm :P

Naggyon cukcsik vagyunk, ugye, Zsófi? :D 

Na jó, itt tényleg :)

Valamit súgsz, én meg nagyon nevetek rajta

Zsófi denevérjei, meg a fehéren világító lábunk :P

Zsófi durci, én meg cuki

Ilyen mosolygósak voltunk végig :)

Ez a sznob-fejünk :P

Ez meg az idióta fejünk - főleg nekem :D

Törp-uram :P

Ez ilyen alap Zsófi-arckifejezés :D

^^

Ez az abszolút kedvenc képem kettőnkről :)

Ez fogalmam sincs miért és mikor született :P

Ez pedig a "beleköptél a szemembe és visszafújta a szél" című képsorozat egyik tagja, mely egy metál szám megírására inspirált minket :D (nagyjából annyi történt, hogy Viktor baromkodott, miközben fotózott, én meg prüszkölve felnevettem, Zsófi pedig az enyhe szellő jóvoltából az egészet az arcába kapta :D)

Na és akkor a végén jöjjön néhány a péntek óta elhangzott infantilis baromságaink közül;

Én: - Légy szíves viselkedj és tegyél jó benyomást Zsófira.

Viktor: - Ó, ne aggódj, nagyon mély benyomást fogok tenni rá... :P

Épp szenvedtünk a melegben, amikor odaadtam Viktor kezébe az egyik illatosított testpermetemet.

Én: - Spriccelj le!

Zsófi: - Haza menjek?

A Zsófi féle cuki nyelvezet Viktorizált verziója:

Viktor: - Kemcsi csukcsili!

Én: - Mi bajod van?

Viktor: - Kemény a csuklóm!

(mai napig nem értem miért volt ezt olyan fontos bejelentenie)

Viktor kb. 3 hónapja mást sem reggelizik, mint zsíros kenyeret zöldséggel. Természetesen Zsófi előtt sem tagadta meg magát, most is állandóan azt evett, aztán Zsófi már nemes egyszerűséggel csak Zsíros Kenyérnek hívta. Ezen kívül kitaláltuk, hogy legközelebb, ha fagyizni megyünk Viktornak majd három gombóc zsírt kérünk (persze különféle ízben, mint sertészsír, libazsír, kacsazsír), aztán kap bele egy rúd kolbászt is, meg pirított bacont a tetejére, mert megérdemli :P

Fagyizás után:

Én: - Nem maradt egy kis fehér a szám szélén?

(kínos csönd...)

Viktor (egy oktávval magasabb hangon): - Na és nekem?

Épp gyümölcs salátát akartunk vacsizni, én meg odaszóltam Viktornak:

Én: - Kicsim, elfelezed?

Viktor: - Kit?

(áh, nincsenek ám gyilkolási hajlamai...)

Pénteken, mikor hazaértünk csatak vizesen és izzadtan:

Én: - Megyek fürdeni!

Zsófi: - Megyek veled!

Viktor: - Hozom a fényképezőt!

Szavak a Zsófi-féle nyelvezetből (bővítés alatt): - fújci, fájci, puszcsi, köszcsi, szivcsi, és nagyjából minden szóra kiszélesíthető, mert csak egy "csi"-t kell hozzá tenni. Nagyon érdekes, amikor Viktor beszél így... :D

Zsófi szenved a fülbevalójával:

Zsófi: - Nem találok bele a likba.

Én: - Majd Viktor segít.

Viktor eszmefuttatása a ruhák száradásáról és az ember hőháztartásáról:

Viktor: - Kár, hogy mi nem úgy működünk, mint a mosott ruhák. Vizesen kiteregetjük őket ebben a dög melegben, aztán hamar meg is száradnak, mi meg kimegyünk szárazon és azonnal benedvesedünk.

A Campona-i körút alatt benéztünk a Rossmanba is. Mi Zsófival ártalmatlanul nézelődünk a sminkeknél, aztán egyszer csak azt veszem észre, hogy Viktor nagyon sunyi körbekémlel a szemével, majd odamegy a sminkes pulthoz és kihúz egy köteg zsebkendőt, ami azért van ott, hogy a kipróbált termékeket letörölje az ember.

Én: - Ez most mégis mi?

Viktor: - Souvenir a Rossmanból! Miért ne? Ingyé van!

Én ezen bosszankodtam egy sort, majd ma a szokásos reggeli tüsszögő rohamom közepén nem találtam zsepit a közelemben, mire Viktor kirántotta a gatyájából a Rossmanos törlőkendőt.

Viktor: - Na látod, milyen jó, hogy mégis elhoztam?

Ismerj meg! - 25. rész

Még mindig hiszek a Disney-féle szerelemben. Lehet, hogy naiv, szentimentális és reménytelenül romantikus vagyok, de én hiszek abban, hogy létezik még olyan szerelem, amit a mesékben láttam. Hogy még vannak hercegnők és vannak királyfik, és hogy a szerelem minden akadályt legyőz. Habár nem sok példát látok rá, én attól még hiszek benne, mert valahol a világban biztos vannak olyan párok, akik ilyen mesebeli módon találtak egymásra. A Disney mesék hittel, reménnyel töltöttek el már egészen kicsi koromban is. Azt ültették el bennem, hogy soha ne adjam fel a reményt, mert egyszer minden jóra fordul, egyszer mindenki megtalálja élete párját, és hogy "az álmod egyszer majd valóra vál" :)

Jól bánok az állatokkal. Mivel nagyon szeretem, tisztelem és becsülöm őket, s családtagként tekintek rájuk, ezért nem is kétséges, hogy nagyon odafigyelek rájuk, s igyekszem jól bánni velük. Szerencsére eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy az állatkák is szeretnek engem, örülnek a társaságomnak és hamar elfogadnak. Mindegyik állathoz úgy szoktam közeledni, ahogy az az alap természetükből kikövetkeztethető. Egy kutyusnál nem fogom vissza magam, rögtön nyitott, kedves, barátságos vagyok velük, megdögönyözöm őket és szívesen játszom velük. Egy cicánál már távolságtartóbb vagyok, egyrészt mert nem szeretik, ha az ember letámadja őket, másrészt illő megtartanom velük a három méteres távolságot, ha nem akarok befulladni tőlük. A madárkákhoz végtelen türelmem van. Télen rendszeresen etetem őket a madáretetőnkből, és mivel elég kitartó tudok lenni sokszor előfordult már, hogy a tenyeremből ették a magvakat a kis cinegék :) Igaz, hogy közel egy órán keresztül kellett kint ácsorognom a hidegben, de megérte, mert fantasztikus élmény volt. Én úgy gondolom, hogy nekik is kijár annyi (ha nem több) tisztelet, mint az embereknek, mert legalább annyira összetett és fantasztikus lelkű lények, mint bárki más. Sőt, az én szívem ezerszer inkább húz feléjük, mint az emberek felé. 

Hiszek a mindörökké és tovább létezésében. Tudom, hogy ez is egyike a furcsa tulajdonságaimnak, de számomra teljesen evidens, hogy ha két ember egymás személyében rálel a tökéletes társra, akkor életük végéig kitartanak egymás mellett. Persze manapság sok a fellángoláson alapuló kapcsolat, aztán ha elmúlik a tűz, kihuny a kapcsolat lángja is, de vannak olyanok is, ahol a két fél tényleg igaz szerelmet él át, s az ilyen párok életük végéig is együtt maradnak szerelemben, megbecsülésben, boldogságban. Ehhez persze megfelelő érzelmi érettség is szükséges, a nagyon fiatal, élni vágyó emberek még talán nem értik az ilyen kapcsolatok mélységét, de előbb-utóbb úgy is mindenki meg akar állapodni valaki mellett, és ha az az illető maga a nagy Ő, akkor a szerelmet még a halál sem győzheti le. Én hiszek ebben. 

Utálok telefonon beszélgetni. Egyes embereket le sem lehet választani a telefonjáról, állandóan beszélgetnek, sms-eznek, neteznek rajta. Na én ennek a tökéletes ellentéte vagyok. A telefonomat csak a legvégsőbb esetben használom, mert ideges leszek tőle. Nem szeretek telefonon beszélni senkivel, egyszerűen irtózom tőle, nem tudom megmagyarázni miért. Én a mobilomat maximum zenehallgatásra és fényképezésre használom, ritkán sms írásra és még ritkábban beszélgetésre. Igazából a legfontosabb funckiója rajta az óra :D

Túlságosan erős a lelkiismeretem. Ez az, amit szintén ki szoktak használni. Könnyű a lelkiismeretemre hatni, mert ha csak egy kicsit is úgy érzem, hogy valamit mondjuk túlreagáltam, vagy nem úgy kezeltem, ahogy a lehető legjobb lett volna, akkor beindul a pokoli bűntudatom még akkor is, ha a botlásom mikroszkópikus méretű volt. Ennél fogva a lelki terror tökéletesen alkalmazható nálam, pláne ha jó beszélőkével párosul a dolog. Ha valaki elég ügyes, akkor bármit be tud nekem magyarázni, én meg utána tövig rágom a körmömet a lelkiismeretem miatt. Nem egyszer volt olyan, hogy habár nekem volt igazam, az illető mártírom viselkedése miatt még én kértem bocsánatot, s aztán az egész ügy úgy lett beállítva, mintha én lettem volna a hibás. Lehet, hogy néha nem épp a legfinomabb, legdiplomatikusabb módon mondom el a véleményemet, de attól még a szavam sokszor jogos. Ennek ellenére képes vagyok a lelkiismeretem miatt (hogy megbántottam mást) bocsánatot kérni, mert hiába erős az igazságérzetem, azt sokkal rosszabbul viselem, ha fájdalmat okozok másoknak. Sajnos ezt sokan ellenem fordítják, én leszek a bűnbak, aztán hetekig rossz érzésem van olyasmi miatt, amiről tudván tudom, hogy nem tehetek, mégis olyan nagy hatással voltak rám a letorkoló szavak, hogy inkább megtettem a kezdeményező lépést. Nem hiszem, hogy ez jó dolog, de sajnos ilyen vagyok. 

Fújdorító

Ezt az időjárásra értem. Nincs az a tünde, ent, vagy ember nyelvű szitok, ami ráillene ekkora utálatra, mint amit én érzek a nyári idő iránt. Egyszerűen gyűlölöm! Próbáltam megszeretni, tavaly meg is fogadtam, hogy na majd most megbarátkozom vele, de hiába, a nyár nem az én időszakom. Tegnap már kétszer voltam ájuláshoz közel úgy, hogy volt nálam víz és legyező is. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy lehetőségeimhez mérten félre fogom tenni a meleg nadrágokat és ismét szoknyákat fogok hordani. Volt már eddig is három szép földig érő fekete szoknyám, tegnap pedig vettem még egyet (meg egy sima fekete toppot, mert abból sosem elég), és innentől kezdve szoknyában fogok flangálni. Viktor borzasztóan örül neki, mert ő mindig is jobban szerette a szoknyákat rajtam, úgyhogy ő most nagyon elégedett, én meg remélhetőleg szintén az leszek, mert így talán nem fogok annyira megsülni. Nem is tudom miért mellőztem ennyire a szoknyáimat, amikor én is szeretem őket. Valahogy a nadrág kényelmesebb megoldásnak tűnt, de azt azért nem fogom végig csinálni megint, mint tavaly, hogy kétnaponta ájultam el és kapartak fel a földről vadidegen emberek. Baromi kellemetlen. Remélem a szoknya egy kicsit segít a helyzeten. Mondjuk abból is szigorúan földig érőt vagyok hajlandó hordani, de már ez is nagy segítség számomra. Úgyhogy amennyire tőlem telik, felkészülök a nyárra. Most megyek, bekenem magam 50 faktoros naptejjel, mert megyek dolgozni és eddig mindig elfelejtettem bekenni magam előtte. Látszik is, meg is égtem rendesen :S Hát mindenkinek kitartást a hőséghez!

Ismerj meg! - 24. rész

A könyveket jobban szeretem, mint az embereket. Legalábbis néha. A könyvekben ritkán csalódom, míg az emberekben igen gyakran. Valamiért nekem egy jó könyv kellemes biztonságérzetet ad, amolyan védőpajzs és jó barát egyben. Nem azt mondom, hogy előbb fogok egy könyvhöz nyúlni, mint hogy elbeszélgessek egy barátommal, de vannak napok, mikor egy könyv magányát jobban vágyom, mint a nagy társaságot. A sorok közé rejtett bölcsességek legalább akkora segítségemre tudnak lenni, mint egy kiadós lelkizés..

Jó barát vagyok. Legalább is én annak tartom magam, és tudtommal a környezetem is. A barátaim rendkívül fontosak számomra, ezért igyekszem én is jó társuk lenni, akihez bizalommal fordulhatnak, ha valami bajuk van. Egyrészt mert alapból szeretek segíteni másokon, másrészt pedig ők legalább annyira a családomhoz tartoznak, mint a férjem, vagy az édesanyám, így evidens, hogy szeretnék számukra jó barát lenni, akire számíthatnak. 

Imádom a klasszikus zenét. Lehet, hogy ez is szörnyen régimódi, de nekem a zene még mindig Mozartnál kezdődik. Sosem lehet elfelejteni, hogy minden muzsika a régi nagy öregektől indult, és hogy a klasszikus zene az alapja a ma létező összes zenei műfajnak (vagyis a legtöbbnek, mert némelyik már nem érdemli meg a zene címszót). Nekem a kedvenc zeneszerzőm Mendelssohn, akitől a Hebridákat bármikor képes lennék nyolcszor végig hallgatni, valami csoda. 

Utálom az eredeti hajamat. Annyira nem illik hozzám, hogy az valami hihetetlen. Ronda piszkosszőke, teljesen jellegtelen és unalmas, így muszáj volt keresnem egy olyan színt, ami jobban kifejez engem. A fekete tökéletes választás volt erre a célra. Az sem boldogít túlzottan, hogy nagyon kevés, vékonyszálú hajam van, de ez ellen nem tudok mit tenni. Póthajat nem rakatok, mert nem akarom azt a kevés meglévő hajamat is tovább gyilkolni, épp elég neki a festék, azzal meg, hogy szögegyenes már megbékéltem. Régen nagyon szerettem volna hullámokat bele, de ma már megszerettem ilyen egyenesnek :)

Esős napokon vagyok a legboldogabb. Bizony, én ki nem állhatom a szikrázó napsütést, viszont a ködös, borongós, esős időt annál inkább. Hiába, le sem tagadhatom az ír felmenőimet :) Egyszerűen imádom az esős időt. Olyankor pont annyira van hűvös, amennyire szeretem, az utcák kiürülnek, mindenki visszahúzódik a vackába, én pedig akkor állok neki sétálni. Élvezem a hideg párás levegőt, a finom, friss eső illatot és azt, hogy senki sincsen körülöttem. 

Ismerj meg! - 23. rész

Megtaláltam azt az embert, akivel le akarom élni az életemet. Viktor ^^

Furcsa dolgokban hiszek. És tényleg. Mindenről meg van a magam véleménye, amit a saját tapasztalataim alapján gondolok, és ezeket senki nem tudja megváltoztatni bennem. Sok olyasmiben hiszek, ami mások számára különös, elfogadhatatlan, vagy csak szimplán nevetséges, de engem sosem érdekelt mások véleménye. Abban hiszek, amit igaznak tartok, nem követem a csordát, és ha ezért kinéznek az emberek, akkor váljék kedves egészségükre. 

Hálás vagyok az életért, amibe beleszülettem. Hiába történt velem sok rossz dolog és hiába áll az életem küzdelmek egész kis sorából, én akkor is boldog vagyok, hogy ilyen életet élhetek. Nagyon sok mindent tanultam már ez alatt a röpke 23 évem alatt és minden, ami történt velem csakis azért történhetett, hogy én tanuljak belőlük, s hogy előbbre vigyenek. No és persze a sok nehézség mellett rengeteg örömöm is van, sok embert szeretek és sok szép élményben volt részem, amikért nem lehetek elég hálás a sorsnak.

Még mindig imádom Barbie-t. Hiába, a kislány korom meghatározó része volt, és mivel tudatosan elutasítom a teljes felnőtté válást, ezért egy részem mindig kedvelni fogja azokat a dolgokat, amiket gyerekként is. Én pl. mai napig felnézek a Barbie hivatalos oldalára játszogatni, és imádom a filmjeit is. Még akkor is, ha minden neon pink és műanyag lila színekben pompázik, mert van egyfajta giccsesen ismerős hatása ezeknek a meséknek. A nézésük közben egy kicsi újraélhetem a gyerekkoromat.

Sosem tudom kontrollálni a nevetésemet. A barátaim már tudják rólam, hogy ha én egyszer elkezdek nevetni, akkor általában képtelen vagyok abbahagyni. Eleinte velem, aztán rajtam nevetnek, majd elfáradnak és végül már csak várják, hogy mikor bírom végre abbahagyni a nevetést. :D Nem egyszerű számomra, mert nagyon jóízűeket tudok nevetni, nagyon hangosan és nagyon lelkesen, de hát aki a végletek embere :P Szóval ha a barátaim látják, hogy valamin újra és újra felvihogok, akkor már félre is húzódnak, mondván "Hagyjuk Szilvit, had röhögje ki magát". Viktor kb. ugyanígy reagál rá. Néha annyira tetszenek a hülye poénjai, hogy fulladásig és hasfájásig nevetem magam rajta, aztán ő megunja a várakozást, a hátára fordul és várja, hogy elmúljon a vihar. Közben nyugtatgatni is szokott a maga lökött módján, amitől természetesen még jobban kell röhögnöm :D A legtöbben már egy lemondó sóhaj kíséretében megvárják türelmesen, míg kinevetgélem magam, én pedig baromi jól érzem magam mindeközben :D Egyszerűen képtelen vagyok uralkodni magamon, ha egy poén tetszik, akkor fél óráig is tudok nevetni rajta, aztán ha eszembe jut később, ugyanilyen a hatás.