Férjhez mentem!

Kedves Mindenki!



Adósotok vagyok egy élménybeszámolóval, amit most szeretnék törleszteni.

Immáron férjes asszonyként írom a bejegyzéseimet, ami be kell valljam, még elég fura :) Kicsit szokni kell, hogy most már nem Csongrádi vagyok, hanem Körmendi, és hogy ha be kell mutatnom Viktort, akkor már nem a párom, hanem a férjem. Szombaton lettünk egy hetes házasok, gondoltam emiatt a hétvége tökéletes időpont élménybeszámolót írni, no meg szükségem volt arra is, hogy kipihenjem magam. Ez mondjuk hosszú folyamat lesz, de már most sokkal kipihentebbnek érzem magam, mint a hét elején. Nagyon nehéz volt az esküvő után szinte rögtön dolgozni menni, ráadásul olyan hét áll mögöttem, hogy húha, de megfogadtam, hogy ez a hétvége csakis a pihenésé és a punnyadásé lesz. Azért persze a nagy pihenésbe még bőven belefér egy kis mesélés is :)

Szeptember elsején volt az esküvőnk Viktorral. A délelőttünk egész kellemesen telt, próbáltunk nem pattogni, mint a nikkelbolha, igyekeztünk kipihentek és összeszedettek lenni. Az egyetlen, ami kicsit legörbítette a mosolyunkat az a zuhogó eső volt. Kinéztem az ablakon és azt láttam, hogy hatalmas cseppekben, függönyszerű sűrűséggel esik az eső. Na mondom, ilyen is csak velem történhet! Alapjáraton imádom az esőt, de az esküvőm napjára inkább napsütéses, langyos időt képzeltem el. Persze igyekeztem nem felhúzni magam a dolgon, hiszen azzal semmi sem lesz jobb, ha hőbörgök, próbáltam optimista lenni és hát természetesen izgatottan vártam az előkészületeket. Dél környékén mentem a fodrászhoz, Petra barátnőm előző csütörtökön csodás körmöket pingált nekem, a sminkemet pedig már magam készítettem itthon. Nagyon elégedett voltam az összhatással, szép és szolid lett minden, pont, ahogy elképzeltem. Igaz, a műszempilla ragasztás egy kicsit körülményes volt az elején, de egész jól belejöttem és a végére nagyon szép lett minden.
Fél kettő környékén jött át anyu, aki segített átöltözni. Szerencsére nem volt egy bonyolult ruhám, egyszerű és kényelmes volt, így a várakozás sem jelentett benne problémát. Mondjuk az abroncs nem hétköznapi viselet, és a benne való ücsörgés egy kicsit körülményes volt (no meg a mosdólátogatás is), de egy napig simán elviselhető. Ezután átjött értünk a testvérem, aki levitt minket kocsival Szigethalomra, ahol a ceremónia zajlott. A kocsidíszünk és a csokrom csodásra sikeredtek, pont ilyeneket képzeltem el ezzel a színvilággal. Nagyon eltalálták az ízlésemet. Egyedül a hajdíszemet kellett kicsit megbuherálni, mert túl feltűnőnek és puccosnak éreztem a sok kilógó vicik-vacakkal. Legnagyobb meglepetésemre a régi színjátszós barátaim már mind ott vártak a parkolóban, és sorra jöttek oda hozzám gratulálni, meg puszit adni. Én sajnos nem szállhattam ki hozzájuk a kocsiból, ugyanis tényleg nem akartam, hogy Viktor meglásson, de végülis így is egész jól elbeszélgettünk. Nagyon jó volt a régi arcokat ismét látni, és egészen meglepődtem, hogy hányan jöttek el ilyen-olyan messziről. Aztán szép lassan megérkeztek a rokonok is, így a tömeg lassacskán bevonult Viktor nővéréék kertjébe, ugyanis ott tartottuk a fogadást. Az ő házuk kb. a polgármesteri hivatallal szemben van, úgyhogy praktikus volt ott tartani a gyülekezőt. Kicsit féltünk attól, hogy a kutyusaik hogy fogják bírni a sok idegen embert, főleg Kátya, aki egy moszkvai őrkutya (és hét hetesen akkora, mint egy nagyobb fajta borjú), de nem volt semmi probléma, jól viselkedtek, bezsebeltek sok-sok simogatást és dédelgetést, mi pedig megnyugodhattunk. Én persze a benti életből semmit nem érzékeltem, mert ott kellett kuksolnom a kocsiban, ahol borzasztó meleg volt még nyitott ablakoknál is, és közben szemerkélt az eső, de szerencsére édesanyám és a közben megérkezett kolléganőim elszórakoztattak. Aztán az égiek végül megszántak minket és eső helyett napsütést kaptunk 16 órára, amikor is az egész násznép átvonult a ceremónia terembe. Mi is átgördültünk kocsival, majd mikor Viktor az édesanyjával bevonult, végre én is kinyújtóztathattam a végtagjaimat. Hűséges koszorúslányaim ügyesen takargattak a kíváncsi szemek elől, amikor is oda kellett állniuk a kapuhoz, mert ők következtek. Én egészen idáig baromi jól éreztem magam, kicsit sem voltam ideges, nem féltem, nem aggódtam, jól éreztem magam. Aztán mikor ránéztem a lányokra, közülük is Petrára, aki utolsóként állt a sorban, eltörött a mécses. Láttam, hogy engem néz, majd a násznépet, aztán elkezd vörösödni az orra és a szeme, megremeg az ajka, és már pityereg is. Hát persze, hogy rám is átragadt a dolog! Ahogy ők bevonultak, akkor kezdett el összeszorulni a gyomrom, elakadni a lélegzetem. Ez nem az a fajta lámpaláz, amit a nagy tömegek előtt érez az ember - álltam én már nagyobb közönség előtt is, ami egyáltalán nem jelentett gondot, most mégis úgy éreztem, hogy a lábaim cserben hagynak. Meg is kértem aput, hogy fogjon erősen, mert nem akarok elesni. Aztán egyszer csak felcsendült a jól ismert dallam, amire be kellett vonulnom. Éreztem, hogy itt a nagy pillanat, hamarosan belépek azon az ajtón, és az életem egy teljesen új szakaszba fog átlépni. Az utolsó bevezető taktusok után elindultunk apuval az anyakönyvvezető elé. Bevallom őszintén, nem sok mindent fogtam fel a történtekből. Olyan izgatottság és meghatottság lett rajtam úrrá, hogy csak elmosódott arcokat, rengeteg ácsorgó embert és sok-sok mosolyt láttam, de konkrétabb dolgokat már nem tudtam kivenni. Arra emlékszem, hogy végig vigyorogtam, mint a vadalma, és próbáltam nem hasra esni a saját lábamban. Aztán megláttam Viktort az út végén, és akkor tudatosult bennem, hogy mire is készülünk. Néztem a férfit, akit szeretek, hogy milyen édesen és szívdöglesztően mosolyog, hogy rám vár, hogy a szemei csillognak és csak engem néznek. Úgy lépkedtem oda hozzá, hogy tudtam, én már örökkön örökké csak hozzá fogok tartozni, és nincs az a vihar, ami minket szétválasztana. Elköszöntem édesapámtól, majd helyet foglaltam Viktor mellett. Ezután a ceremónia a szokásos mederben zajlott - az anyakönyvvezetőnk egy bűbájos fiatal hölgy volt, aki 7 hónapos terhesen vezette végig a szertartást, és kellemes, lágy hangjával mindenkiben kellemes emléket hagyott. Sajnos sok anyakönyvvezető tud monoton vagy éppen idegesítő hanghordozású lenni, de vele maximálisan meg voltunk elégedve. A hivatalos aláírás után gyűrűhúzás következett, majd gyertyagyújtás, végül szülőköszöntés (ahol sikerült végérvényesen elvesztenem minden méltóságomat és zokogásban törtem ki anyukám nyakába borulva), majd pityeregve visszaálltam Viktor mellé. Az anyakönyvvezető ekkor megkért minket, hogy váltsuk meg az első hitvesi csókunkat. Én félénken, kissé tántorogva, de nagyon boldogan hajoltam Viktor felé, mire egyszercsak úgy magához ragadott, hogy azt hittem leesek a cipőimről! Olyan szenvedélyes, szerelmes csókot kaptam tőle, mint még soha eddigi életemben! Percekig egymásba feledkezve csókolóztunk, miközben tombolt a hátunk mögött a tapsvihar, majd nevetve összeölelkeztünk, immáron férjként és feleségként :) Egyébként Viktor apukája (vagyis most már ugye apósom) megjegyezte, hogy az a csók már igen erősen súrolta a soft pornó határait :DDD Hát igen, nem hazudtoltuk meg magunkat :D Ezután pezsgőztünk, majd mindenki odajött hozzánk gratulálni, ami szintén nagyon érzelmesre sikeredett, hiszen mindenkinek volt hozzánk egy kedves szava, jókívánsága. Végül már csak mi ketten voltunk bent a teremben, a többiek kimentek, mi pedig gyanútlanul lépkedtünk kifelé. Arról ugyan tudtam, hogy lesz virágszórás, de én szirmokra számítottam, ehelyett azonban egészen apró lila-fehér virágok záporoztak a nyakunkba. Ahogy kitettük a lábunkat (én gonosz módon Viktort küldtem előre) telibe kaptuk a virágokat, mindenki tapsolt, éljenzett, és csak szórták, szórták azt az átkozott virágot :D Természetesen sikerült vagy fél kilónak beleragadnia az agyonlakkozott hajamba, a többi öt kiló pedig a dekoltázsomba hullott, nem győztem bányászgatni. Persze Viktor egyből lelkesen vállalkozott a nemes feladatra, de hasztalannak bizonyult, ugyanis ahogy kiszedtem pár marékkal, újabb adagot kaptam vissza. Az egész esemény végén közös fotózkodás következett szinte mindenkivel - a színjátszós csapattal, a kolléganőimmel, a koszorúslányaimmal, no meg az egész násznéppel. Szerencsére sok jó fotós is volt ott velünk, kettő kifejezetten profi. Az egyik Viktor unokatestvére, Gabi volt, a másik pedig Petra barátnőm párja, Suba. Tőlük sajnos még nem kaptuk meg a képeket, de lentebb már kaphattok ízelítőt mindenből Barbinak és Zsuzsinak köszönhetően. Szóval meg volt a nagy gratuláció, fényképezkedés, majd jött a csokordobás. Nekem három kisebb csokorból állt össze a dobócsokrom, egy lila szalagot kellett meghúznom, hogy különváljanak. Nagy volt a meglepetés a hajadon lányok körében, mikor három esélyt is láttak a nagy fogásra - végül két színjátszós barátnőm, Magdi és Annamari kapott el egy-egy csokrot, a harmadikat pedig Petra barátnőm csípte el. Ezután indultunk is le az étterembe. Nagyon szerencsésen megoldódott mindenkinek a leszállítása, senkinek nem kellett két kört mennie, mindenki elfért, mindenki lejutott. Azért kicsit aggódtam, mert habár minden elképzelésemet és vágyamat elmondtam a dekoratőr hölgynek (aki az étterem tulajdonos felesége volt), azért mégis csak meglepetés volt maga a díszítés, senki sem tudta, hogy milyen lesz. A félelmeim azonban alaptalannak bizonyultak, mert tökéletesen eltalálták az ízlésünket, minden maga volt a megtestesült tökély! Miután kigyönyörködtük magunkat mentünk is fotózkodni, a két profi fotósunk összesen kb. 1600 képet készített, úgyhogy fogok még rakosgatni a lentebb láthatókon kívül, ne aggódjatok :) Eztán letelepedtünk vacsorázni végre, mert bizony se Viktor, se én nem ettünk egy falatot sem előző este óta. Az össz tápérték, ami bennünk volt a ceremónia alatt elkortyolgatott gyerekpezsgő volt, úgyhogy már nagyon ránk fért egy kis energia. A leves hibátlan volt, érezni lehetett rajta, hogy ez bizony házi jellegű és nagyon gazdag, sokan kétszer is szedtek belőle. Újházi tyúkhúsleves volt egyébként, amit életemben először ettem gombával, de édesanyám szerint az eredeti receptben tényleg így van. Én nem problémáztam rajta, mert nagyon finom volt, a másodikról nem is beszélve. Hatalmas fatálcákon hozták ki a sültestálakat, mindegyik rogyásig pakolva, az ember azt sem tudta mit vegyen le róla, mit kóstoljon először. Kis pihenő után előadtuk a nyitótáncunkat, amit természetesen elrontottunk, de ezt rajtunk kívül úgy sem tudta senki, úgyhogy utána bőszen jött hozzánk mindenki gratulálni, hogy milyen ügyesek voltunk. Senki nem számított arra, hogy koreográfiával készültünk, mindenki azt hitte, hogy csak ide-oda billegünk majd egyik lábunkról a másikra, ráadásul hatalmas elismerés volt számomra, hogy többen rákérdeztek ki volt a tánctanárunk, mert csodaszép lett a koreográfia. Én ilyenkor félénken, de belül nagyon is büszkén vallottam be, hogy én voltam a koreográfus, de persze nem sikerülhetett volna semmi ilyen szépen, ha nem lett volna hozzá tökéletes partnerem :) Aztán elég sokan táncra perdültek velünk együtt, aminek nagyon örültem, mert Viktor családja nem kifejezetten bulizós alkat (később már inkább csak mi, a fiatalabb korosztály táncoltunk). Viktor is elég sokat táncolt velem meg a rokonaival, pedig eleinte rettegett a tánctól, idegennek érezte a személyiségétől, ennek ellenére nagyon ügyes benne. Jó érzés volt lassúzni, vagy éppen rokizni vele :) A csajokkal persze aztán jól belelendültünk a dolgokba, körben állva táncoltunk, egy valaki meg középen, aztán a gyepet sem kíméltük, ledobáltuk a kényelmetlen magas sarkú cipőinket és belehuppantunk a puha, vizes fűbe. A nagy szórakozás után felszolgálták a tortát, amit közösen vágtunk fel Viktorral, de csak az első szeletet, mert nem akartuk széttrancsírozni az egészet :D Gyönyörű volt egyébként, lila-fehér, mint minden más is, csak az ottani fényviszonyokkal ez nem érvényesült annyira. Az íze is pompás volt, én legalábbis meg voltam vele elégedve, s úgy hallottam, hogy mások is. A menyasszonyi tortákkal ugyanis mindig az a baj, hogy habár nagyon mutatósak, az ízük a fűrészporhoz hasonló borzadály. A miénk viszont nagyon finom volt, még a marcipán bevonat is nagyon ízlett, mivel sikerült a cukrászoknak egészen vékony rétegben rátenni a süteményre. Ezután az én drága koszorúslányaim beszerveztek nekünk egy kis játékot is. Nekünk nem volt se vőfélyünk, se ceremónia mesterünk, hiszen pici kis esküvőt tartottunk bensőséges hangulattal, de ez a pár játék nagyon feldobta az estét. Alapjáraton nem szeretem, ha leégetnek, de úgy voltam vele, hogy ezen az egy napon igazán belefér egy kis hülyéskedés :P Klasszikus feladatokat kaptunk; először nekem kellett Viktor egyik nadrágszárából a másikba átgörgetnem egy tojást. Hát mit ne mondjak voltak kétségeim :D Féltem, hogy összetöröm a tojást és akkor mi lesz szegény férjem ünneplős nadrágjával, miben fog lenni, aztán persze a "kényesebb" résznél jöttek a tipikus poénkodások, miszerint nehogy a rossz tojást fogjam meg :P A második feladat Viktoré volt, tapintás alapján kellett kitalálnia, hogy melyik az én kezem a sok közül. A lányok mellé beállt néhány lelkes fiú is, akik kacsójának megtapogatása után Viktor egy kicsit értetlen arcot vágott, mi meg igyekeztünk nem nagyon röhögni, hiszen habár a szeme le volt kötve, hang alapján tudott tájékozódni. Nehéz dolga volt, és végül sajnos nem sikerült eltalálnia a kezemet, de mentségére szóljon, hogy először majdnem eltalálta, sokat gondolkozott, miközben tapogatta az ujjaimat, de jól bezavartuk, mikor gyorsan helyet cseréltem valakivel. Emiatt sajnos kicsit összezavarodott, de én tudom, hogy ha ez nem lett volna, megtalált volna a többi kéz között :P Az utolsó játék szintén egy nagy klasszikus volt egy kis csavarral. A felolvasott állításokról meg kellett mondanunk, hogy melyikünkre jellemzőbb. Ezt cipőkkel szokás játszani egymásnak háttal fordulva, de mi táblákat kaptunk "ÉN" és "Ő" felirattal. Amelyikünkre jellemzőbb volt az adott állítás, azt a táblát kellett felmutatnunk. Eleinte elég "egysíkúan" ment a dolog, ugyanis a 35 kérdésből 12-t teljesen jól megválaszoltunk tökéletes harmóniában - hiába, a hét év azért mégis csak hét év, jól ismertük már egymást :) Végül csupán hat hibát vétettünk, úgyhogy igazán büszke voltam magunkra, és nagyon élveztük ezeket a kis játékokat. Ezután már csak könnyed beszélgetés, táncolgatás volt, végül lassan mindenki hazaszállingózott felpakolva egy rahedli süteménnyel, amit anyum sütött. Hulla fáradtan, teljesen kimerülve, de nagyon boldogan értünk haza olyan hajnali három környékére, és másnap vagy délig aludtunk. Nem csoda, ránk fért egy ilyen nap után. Másnap sorra megnézegettük az ajándékainkat, amik mondanom sem kell egytől egyig csodálatosak és mindnek nagyon örültünk!
Ez a hetem még elég nagy fáradtságban telt, ugyanis a vasárnap nagyon kevés volt a pihenésre, de most már mintha kezdene jobb lenni. Remélem idővel teljesen kiszáll belőlem minden stressz, és hamar kiheverem az esküvőt, mert azért valljuk be, nem kicsit fárasztó dologról van szó. Ettől függetlenül ez volt életem legszebb napja, tökéletesen boldog voltam, minden remekül alakult, és mikor a képeket nézegetem vissza csak mosolyogni tudok, mert minden annyira jó volt, annyira kellemes, hogy abszolút nincsenek negatív emlékeim. Nézegetem a gyűrűmet is, és ilyenkor ráeszmélek, hogy én bizony már nem szimpla barátnő, hanem feleség vagyok. Sablonszöveg ide vagy oda, nekem van a legcsodálatosabb férjem az egész világon, és érzem, hogy Viktor mellett további csodaszép évek várnak rám :)
Így a végére ígértem nektek a képeket, de tekintve, hogy a szöveges beszámoló is milyen hosszúra sikerült, a képeket egy következő bejegyzésben postolom, hogy ne kelljen kilóméter hosszan lefelé görgetni.
Legvégül szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, aki akár teljes 3D-s valójában, vagy akár lélekben ott volt velünk ezen a csodás napon és gondolt ránk! Hála nektek ez a nap felejthetetlenné vált számunkra, amit örökre megőrzünk magunkban. Most pedig ne menjetek nagyon messze, mert jönnek a képek!

Már csak egy nap

Jó régen nem írtam már bejegyzést - ennek nagyrészt az az oka, hogy temérdek sok teendőm volt még az esküvővel kapcsolatban, no meg mellette dolgoztam is. Eléggé le vagyok strapálva, de bízom benne, hogy holnapi nagy napra össze tudom szedni magam. Ma korán lesz alvás, hogy teljesen kipihenjem magam, illetve most már megpróbálok nem stresszelni semmin. Eléggé túlaggódtam az utóbbi néhány napot, jött még egy csomó váratlan esemény, amiket elég rosszul viseltem, de szerencsére minden rendbe jött, úgyhogy most már tényleg csak apróságok vannak hátra. Ma még leszállítjuk az étterembe a süteményeket és az italokat, kiírjuk az összes zenét, aztán punnyadás lesz ezerrel :) Nagyon rám fér már, hogy egy kicsit tényleg csak úgy ellegyek, ne kattogjon állandóan azon az agyam, hogy mit kell éppen szerveznem, intéznem, megoldanom. Hihetetlen amúgy belegondolni, hogy holnap ilyenkor már bőszen a fodrászhoz fogok készülni, 16 órakor pedig megkezdődik az esküvőnk... Nemsokára férjes asszony leszek, és a világ legcsodálatosabb férfija lesz a férjem. Az utóbbi időben nagyon erősen tudatosult bennem az, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb nője. Tudom, hogy közhely, de tényleg így érzem. Viktor nagyon különleges ember, hozzá foghatóval soha életemben nem találkoztam. Néha el sem hiszem, hogy tényleg ő lesz a társam ezen életemben is, pedig már leéltünk jó pár emberöltőt együtt. Mégis minden egyes alkalommal úgy érzem, hogy kiváltságos helyzetben vagyok, mert ilyen férfi nem terem minden fán. Elnézem a mai világot, a mai kapcsolatokat, és ezek láttán ezerszer is megbecsülöm azt az embert, aki mellettem van és mindazt, amit megtett értem. Így az esküvőnk küszöbén állva visszagondolok arra honnan indultunk, milyen nehéz életünk volt, és mégis minden baj, minden gond ellenére együtt vagyunk és növekvő szerelemmel szeretjük egymást. Jöhetett akármilyen vihar, akármekkora csapás, nem tudott minket szétválasztani, mert az egymás iránt táplált szerelmünk mindent túlélt és legyőzött. Ennek köszönhetően most itt vagyunk életünk legújabb szakaszának küszöbén - igaz, kicsit izgulva, kicsit félve, bárgyún vigyorogva, de nagyon boldogan és lelkesen :) Bízom benne, hogy nem fogok hasraesni a saját lábamban, hogy nem leszek rosszul, nem fogok elájulni, egyszóval minden rendben fog menni. Most egyenlőre ez az utolsó bejegyzésem, aztán majd ha kihevertük az egészet, újra jelentkezem részletes képes beszámolóval :)
Addig is mindenkinek legyen napsugaras, szép napja, nekünk meg drukkoljatok!

Szerelmünk története

(egyik első közös képünk - a hörcsög és a sötét lovag :D)

Bogca blogján olvastam egy bejegyzést arról, hogy ő és a vőlegénye miként ismerkedtek meg egymással. Nagyon aranyos és nosztalgikus dolog az ilyesmi, pláne esküvő előtt, s mivel Viktort és engem már csupán 6 nap választ el a nagy naptól, gondoltam én is leírom megismerkedésünk és egymásra találásunk történetét :) Tudom, sokan már ismeritek, de talán most nem is az a lényeg, hogy megosszam másokkal, hanem hogy egy kicsit elmélázzak a múlton, hogy honnan jutottunk idáig.
Emlékszem anno 17 évesen azt gondoltam, hogy nekem soha nem lesz barátom. Nem voltam különösebben szép sem népszerű, nem tudtam ismerkedni, és végképp nem volt önbizalmam. Dédelgettem magamban egy álmot a mesebeli hercegről, aki majd eljön értem fekete lovon, de nem igazán hittem abban, hogy ez valaha is megvalósul. Érdekes kettősség élt akkoriban bennem, mert az egóm azt mondatta velem, hogy nekem ilyen remek férfi nem jár, de a szívem állandóan reménykedett abban, hogy egyszer igenis megtalálom az igaz szerelmemet. Még szerencse, hogy nem hagytam a szívemet elcsöndesedni, mert neki volt igaza.
Akkoriban még bőszen teveclubboztam, szerettem azt a közösségi portált, jól elszórakoztam ott. Néha csak úgy unaloműzésből nézegettem mások profiljait, de a célom sosem az volt, hogy akkor én most párt keressek magamnak. Elfogadtam, hogy a szerelmet nem keresi kell, mert az úgy is a legváratlanabb pillanatban fog rám lecsapni, és így is lett. Egyik alkalommal egy furcsa profilra tévedtem. Borzasztóan sötét, szinte kivehetetlen profilkép, és néhány elszórt infó a zenei ízlésről, no meg az általános adatok; 20 éves férfi, Skorpió horoszkóp, ésatöbbi. Nem tudom hogy történhetett, de akkor kristálytisztán belém nyilallt a felismerés, hogy nekem ő KELL! Olyan erősen éreztem, hogy nekem ez a férfi lesz életem párja, hogy arra nincsenek megfelelő szavak. Olyasmi, mint mikor beléd nyilall a felismerés teljesen váratlanul, és egyszerűen érzed, hogy ez a dolog megcáfolhatatlan és sziklaszilárdan biztos. Tudom, hogy ez egy kicsit különösen hangozhat, de tényleg ez történt velem. Abban a pillanatban felvettem vele a kapcsolatot és levelezgetni kezdtünk. Nagyon hamar összebarátkoztunk, remek volt közöttünk az összhang, és Viktor elmondása szerint én voltam az első ember, akivel igazán tudott beszélgetni. Hónapokig csak ismerkedtünk, beszélgettünk, majd jött egy váratlan esemény - egy barátnő. Kisebb világ omlott akkor össze bennem, mivel én tényleg úgy éreztem, hogy megtaláltam a nagy Ő-t, s a visszajelzések is azt sejtették velem, hogy Viktor is valami ilyesmit érez irántam. Ennek ellenére 4 hónapig valaki mással osztotta meg az életét, ám én akkor sem tűntem el. Nem adtam fel olyan könnyen. Félreértés ne essék, nem pofátlankodtam bele a dolgokba, nem áskálódtam a szakításuk érdekében, egyszerűen csak mellette maradtam, mint egyetlen jóbarátja. Továbbra is beszélgettünk barátilag, miközben én epedtem utána. Aztán mikor anyukámmal és egy barátnőmmel a szelidi tónál nyaraltunk kaptam az sms-t Viktortól, hogy úgy érzi valami rossz dologban van benne, mert a barátnője nem foglalkozik vele, ráadásul őt sem különösebben érdekli a kapcsolatuk alakulása. Sms-ben próbáltam őt bátorítani, segíteni, mert úgy voltam vele, hogy ha már az enyém nem lehet, legalább legyen boldog azzal, akit választott. Napi 50 sms-t küldtünk el egymásnak egy héten keresztül. A nyaralás közepe táján Viktor úgy döntött, hogy neki erre nincs szüksége, ő igazi kapcsolatot, szerelmet akar, és szakított a lánnyal. Azt hiszem abban a pillanatban 10 atombomba erejének megfelelő robbanás ment végbe a mellkasomban, szinte fuldokoltam az örömtől, hogy végre, VÉGRE szabad, és újra lett esélyem nála! Éreztem, hogy most vagy soha, mert még egyszer nem hagyhatom, hogy elhappolják előlem. A nyaralást végig sms-eztük, a vége felé már egyre bensőségesebb, flörtölősebb üzeneteket váltottunk. Mikor hazaértünk a levelezésünk tovább folytatódott, majd msn következett, ahol azt hiszem kiteljesedett a szerelmünk, hiszen ott egyből, közvetlenül tudtuk lereagálni egymás gondolatait. Mind a ketten tudtuk, hogy nagyon tetszettünk egymásnak, többet is éreztünk egymás iránt, mint barátság, de bevallani még egyikünk sem mert semmit. Végül találkozót beszéltünk meg, egy Eleven Hold koncertre mentünk Viktor unokatestvére jóvoltából. Mindent lefixáltunk, időpont, helyszín, de egy apróságot elfelejtettünk - telefonszámot megadni. Jó nagy baj is lett ebből, ugyanis sikerült két egész órát késnem az első randevúnkról. Az okai igen egyszerűek; nem áll jól egyik ruha sem, elrontottam a sminkemet, hülyén áll a hajam, kezdjünk mindent előlről. Annyira tipikus nő voltam akkor, hogy az valami hihetetlen. Mire elfogadhatónak ítéltem meg a külsőmet akkor láttam, hogy már egy teljes órát elcsúsztam. Mint a szélvész kaptam össze magam, rohantam a busz után, majd két órával a megbeszélt időpont után odaállítottam minden reményemet elvesztve, hiszen telefonszám híján nem tudtam őt értesíteni. Pedig kitalálhattam volna valamit, hogy leplezzen a női zsongásomat, mondjuk hogy kimaradt egy busz, vagy ilyesmi, de még csak esélyem sem volt erre. Elkenődve szálltam le a csepeli hévről, nézelődtem egy kicsit, hátha mégis talán-alapon, és akkor megpillantottam őt. Nem akartam hinni a szememnek! Két órás késés után, iszonyat melegben, szomorú arccal állt ott a lépcsőnél és közben nyújtózkodva kutatott utánam a tömegben. Melyik pasi várt volna ennyit egy nőre? Én azt hittem ott helyben lemegyek hídba, egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy megvárt! Közben persze biztos azt hitte, hogy lepattintottam, vagy átvertem (és tényleg ezt hitte), de mikor utólag megkérdeztem, hogy miért várt meg azt mondta, hogy egyszerűen csak érezte, hogy engem meg kell várnia :) Szóval lényeg a lényeg eljutottunk egymáshoz. Szép lassan közeledtem felé, hiszen neten ismerkedtünk meg és ott elég gyakan szokás csalni a képekkel. Láttam már róla fotókat, amiktől konkrétan csöpögött a nyálam, de tartottam tőle, hogy élőben nem egészen ilyen lesz. Igazam is lett. EZERSZER gyönyörűbb volt élőben, mint bármelyik képen. Ott állt előttem és nem akartam hinni a szememnek, hogy egy ilyen félistennel fogok randizni :D Nehéz is volt elindulni felé, mert valahogy minden erő kiszállt a lábamból, de végül csak sikerült adnom neki két puszit, majd hosszas szabadkozások (és a sürgősen pótolt telefonszám csere) után bevetettük magunkat a koncertre. Mivel egyikünk sem az a nagy tombolós fajta, mind a ketten csak álltunk ott, mint két szobor, és békésen hallgattuk a zenét, miközben körülöttünk mindenki pogózott, ugrándozott, ésatöbbi. Ezt a randevút még jó pár követte, köztük egy Zöld Pardonos Edda koncert (aminél sikerült elhitetnie velem, hogy délután ötkor kezdődik, mindezt csak azért, hogy addig kettesben lehessen velem), hatalmas séták a Dunaparton és a belvárosban, Margitszigetezés, Mekizés (ahol sikeresen leöntöttem a fekete ruhámat ezersziget öntettel, és ezzel meg is dőlt az ügyes nagylány imidzsem), meg ehhez hasonlók. Aztán eljött augusztus 18-a. Ekkorra már eléggé összemelegedtünk, izzott körülöttünk a levegő, szinte tapintható volt közöttünk a feszültség. Hatalmasat sétáltunk aznap, de beszélgetni már nem nagyon beszélgettünk, csak úgy elszórtan. Mind a ketten idegesek voltunk, nem tudtuk mit kéne tennünk, ki kezdeményezzen, meg úgy egyáltalán - nagyon kis bénák voltunk így utólag visszagondolva :D Emlékszem ültünk a Nagyvárad térnél egy padon, bámultuk a kacsákat a tóban, ő átkarolta a vállamat én pedig lélegzetvisszafojtva vártam, hogy mi fog történni. 40 percig ácsingóztam a csók után, sokat sejtetően pislogtam rá, aztán végül meguntam és elfordítottam a fejem. Viktor elmondása szerint ha bírtam volna várni még röpke fél órát, megcsókolt volna :D Hát ez végül nem jött össze, így aztán haladtunk tovább. Nekem lassan indulnom kellett haza, így villamosra szálltunk, mert el akart kísérni a csepeli hévhez. A leszállásnál rossz irányba fordult, én pedig reflex szerűen megfogtam a kezét és húztam a jó irányba. Igen ám, de egyből rendesen összekulcsoltam a kezeinket, nem csak sima kézfogás volt. Mikor észrevettem magam tűzvörösre váltott az arcom, majd nagy szabadkozások közepette szabadulni próbáltam, de Viktor nem engedett. Nagyon vigyorgott, látszott rajta, hogy örült ennek a kis véletlennek :) Végül kézen fogva utaztunk el a hévhez, ahol még várni kellett a vonat érkezéséhez. Összebújva ácsorogtunk, én belefúrtam a fejem a mellkasába, szinte rettegtem attól, hogy mi fog most jönni. Aztán mégis csak fel mertem nézni, majd belevesztem azokba a jégkék szemekbe - egyszerűen rabul ejtettek -, és egy örökkévalóságnak tűnő perc után végre elcsattant közöttünk az első csók. Hát, nagyon megszenvedtünk érte, de utána alig akartuk abbahagyni :) A hév indulása vetett véget a romantikus pillanatnak, mire Viktor közölte, hogy a buszhoz is elkísér. Úgy örültem, mint majom a farkának! Lángoló képpel ültünk fel a vonatra, miközben folyamatosan egymás kezét szorongattuk és félénk csókokat váltottunk. A buszmegállóban ismét hosszasan megölelt, majd folytott hangon, szinte félve bevallota, hogy szerelmes belém. Ismét fulladozni kezdtem az örömtől, a pillangók a hasamban megint atomtöltetekké változtak, és rekedt hangon bevallottam, hogy én is szeretem őt :) Hosszas csókolózás után (be kellett pótolni az elmaradást :P) felrakott a buszra, majd itthon még vagy hajnali 2-ig sms-eztünk egymással. Az első kérdésem az volt, hogy akkor mi most járunk? :D Erre ő közölte, hogy hát neki evidens volt a dolog :D Így aztán onnantól kezdve egy párt alkottunk, és bátran mondhatom, hogy benne tényleg megtaláltam az igaz szerelmemet - ő az, akire egész életemben vártam. És habár voltak hullámvölgyeink és nehézségeink még mindig itt vagyunk, még mindig együtt vagyunk, mert a szerelmünk sokkal erősebb volt bármely problémánál. Mindenről tudunk beszélgetni, nagyon jól megértjük egymást, és mindketten sokat teszünk azért, hogy ez a kapcsolat ilyen szép is maradjon. A mai napig szoktunk randevúzni, romantikázni, és nem fojtogatjuk egymást a szerelmünkkel, hagyunk a másiknak teret és időt arra, hogy kicsit másokkal legyen, vagy ha kedve tartja, akkor egyedül. A szerelmünk erejének és a közös, kitartó munkánknak köszönhetően, amit ebbe a kapcsolatba fektettünk történhet most az, hogy 6 nap múlva összeházasodunk :) Szerencsés ember vagyok, mert Viktor nem csak a szerelmem, hanem a legjobb barátom, a lelki társam, a vígaszom és a tanítóm is egyszerre. Hiszem, hogy kettőnk közös élete csodásan fog alakulni, mert mikor majd öregek és fáradtak leszünk gyönyörűen el fogunk tudni beszélgetni egymással - pont, mint a régi szép időkben :)

(napjainkban)

Nagy-nagy meglepetés

A tegnapi nap talán életem egyik legszebb mozzanata volt, és ezzel cseppet sem túlzok. Még most is sokkhatás alatt állok, ahogy visszagondolok az eseményekre, de megpróbálom összeszedni a gondolataimat, hogy normálisan tudjak mindenről mesélni.
Szóval tegnap úgy készültem, hogy találkozok a gimnáziumi barátnőimmel, akikkel legalább évente egyszer összeülünk beszélgetni, nosztalgiázni, meg mesélni, hogy kivel mi történt. Erre számítottam most is, és az elején ilyesminek is indult a dolog. Találkoztam először hármójukkal a Nyugatinál (Barbi, Lilla, Brigi), pontosabban négyőjükkel, ugyanis egyikük hozta a pici babáját, akit még egyikünknek sem volt alkalma látni. Természetesen mi, gyagyás nők egyből rákattantunk Olivérre, majd egy közös, laza "dumcsizós" Mekizés után elindultunk Barbi barátnőmhöz, aki egyébként a tanúm is, hogy akkor ott várjuk meg a többieket. El is buszoztunk hozzájuk, ahol első meglepetésként ott várt minket egy másik gyerekkori barátnőm (szintén Barbi), akit kb. ovis korom óta ismerek, csak már vele is ezer éve nem találkoztam. Eléggé megdöbbentem, mert abban a hitben voltam, hogy ez csak gimis találkozó lesz, vele pedig általánosban jártunk együtt, de gondoltam az esküvő miatt ő is eljött, mert vittem magammal meghívót, szóval ekkor még gyanútlan voltam. Mikor odaértünk a házukhoz akkor ért a második meglepetés - az egyik gimis barátnőm, akit még vártunk (Petra) ott állt a kapualljban egy szakajtónyi színes lufival a kezében, amit rögtön a kezeme is nyomott, majd a fejemre rakott egy általa varrott menyasszonyi fátylat azzal az instrukcióval, hogy ezt egész idő alatt viselnem kell. Aztán beszállingózott az utolsó lány is, akire vártunk (Zsuzsi), tőle meg egy Cherry Queen-ből köttetett kis csokrot kaptam! Itt már kezdtem egy picit gyanakodni, de a végszót az adta meg, mikor beléptünk hozzájuk. Olyan látvány fogadott, amire végképp nem számítottam - mindenütt lufik, szalagok, party-díszek, sok-sok ital bekészítve, finomságok, végül pedig megkaptam az utolsó kellékemet, egy bugyirózsaszín szépségkirálynő szalagot "Az év menyasszonya" felirattal. Ekkor közölték a többiek nagy vigyorogva, hogy üdvözölnek a leánybúcsúztatómon... Hát én ott mentem le kis híjján hídba!!! Olyan szinten nem számítottam erre, hogy azt el nem tudjátok képzelni! Mindenki tudott róla, játszották a hülyét meg az értetlent, hogy jaj, félresikerült a találkozó, mindenki máskor, máshonnan jön, én meg vígasztaltam Barbit, hogy ne aggódjon, így is tökéletes minden, erre föl ez egy teljesen megszervezett akció volt! Még Viktor is tudott róla :D Szóval én ott elbőgtem magam, hogy ezek a drága nők énmiattam szervezkedtek ennyit hetek óta. Úgy meg voltam hatódva! Aztán persze ittunk, nem is akármit, házi diópálinkát, aminél finomabbat én még soha életemben nem kóstoltam, majd pezsgőztünk, likőröztünk, szóval volt ott minden. Aztán belecsaptunk a lecsóba, mert közölték, hogy mivel vár rám a házas élet, ezért nekik kötelességük letesztelni, hogy mennyire vagyok felkészült. Első körben egy menyasszonyi fogadalmat kellett tennem, ami így hangzott;

" Én, Csongrádi Szilvia ezennel az itt felsorakozott tanúk előtt fogadom, hogy férjemet játék közben nem zavarom, dolgomat ilyenkor csendben végzem, mindig ügyelve arra, hogy sörös korsója üres ne legyen. Sose hivatkozom fejfájásra, fáradtságra, mikor a férjem szeretgetésre vágyik. Kedvenc ételét bármikor elkészítem és szépen tálalom. Anyósomat napjában legalább egyszer dicsőítem, miszerint ő készíti a legfinomabb ételt, ő vasalja legszebben az inget, neki a legtisztább a lakása, stb. Férjem barátait mindig családtagként fogadom. Az ő étkezésükről és sörükről is gondoskodom. Férjemet barátaival legalább heti három alkalommal elengedem mulatni. Ez idő alatt én nem csacsogok telefonon a barátnőimmel, tiszta lakással, vasalt inggel, meleg étellel, mezítelenül várom haza. Itt és most megígérem, hogy jó háziasszony leszek, Uramat megbecsülöm, a pasikat elkerülöm. Szeretgetem, cirógatom, hülyeséggel nem nyaggatom. De ha csak egyszer is csajozni mer, a baját sodrófával látom el!

Hát ez volt az én nagy fogadalmam, amit ünnepélyesen, szívemre tett kézzel mondtam végig fulladozva a röhögéstől :D Ezután következtek a feladatok. A lányok közölték, hogy a díszítésnek szánt lufik mindegyikében egy feladat van elrejtve, úgyhogy nekem ki kell pukkasztanom a lufikat ahhoz, hogy fény derüljön a feladatokra. Már ezt is elég félve csináltam meg, ugyanis rettegek a lufik pukkanásától, de most bátor voltam és hősiesen lukasztgattam. Először kifogtam a legrémesebb, legggonoszabb feladatot, amit ezek a galád nők kitalálhattak nekem - vasalnom kellett!

"A rossz feleség gyűrött ingben járatja férjét, a jó feleség vasal! Ugye te sem akarsz rossz feleség lenni? Egy percen belül teljesítened kell a feladatot!"

Rögtön elsőre bele a mélyvízbe, gondoltam magamban. Előkapták a vasalóállványt, Barbi beáldozta az egyik kevésbé fontos ingjét, majd elkezdtem a bénázásomat. Tudni kell rólam, hogy életemben talán kétszer, ha vasaltam, valahogy nem ápolok túl jó viszonyt a vasalóval. Azért valamennyire mégis csak megküzdöttem vele, bár az eredmény kritikán aluli volt :D A zsűrim viszont csupa jószívű tagból állt, úgyhogy elfogadták a kész "művet".
Második feladatnak jött az uborkateszt.

"Nyers uborkára óvszer szakszerű felhelyezése betegségek és nem kívánt terhességek megelőzése végett!"

Itt már erősen mondogattam, hogy "Lesz még nektek is leánybúcsútok, csak várjatok!", ugyanis leesett, hogy itt bizony szivatva leszek, mint a fene. Szerencsére ez a feladat kimaradt, ugyanis nem volt nálunk óvszer (na de lányok, hát óvszer nélkül nem indulunk el sehová, nemde? :D), viszont közöltem a lányokkal, hogy nagyon profi módon tudom bevenni a fogamzásgátló tablettámat, így végül ezt elfogadták feladat teljesítése gyanánt. Harmadik feladatnak be kellett pelenkáznom Brigi kisfiát, amihez a cetlikém nincs meg, ugyanis az nem volt benne a listában, amit megkaptam, de a kis srác nagyon hősiesen tűrte a bénázásomat, úgyhogy le a kalappal előtte :P Negyedik feladatnak írnom kellett egy szerelmes verset Viktornak megadott szavak felhasználásával.

"A férfiembert dícsérőszóval kell minden nap ellátni! A gyors improvizálás sokszor jól jöhet házasság alatt! A megadott szavakból kell rövid verset írni: csiga, náthás, bankszámla, kalapács, ég."

Na, ez volt talán az egyetlen feladat, ahol nem jöttem zavarba, ugyanis bármikor bármilyen helyzetben képes vagyok kirázni a kisujjamból valami gagyi kis verset, és most sem volt ez másként. Kb. két perc alatt meg is írtam, íme;

"Csigalassúsággal tört rám e szerelem,
Nem hittem, hogy ilyen történhet énvelem.
A náthától azt hittem hogy tán rosszul látok,
Ilyen férfit nem mindenhol találok.
Nem a bankszámládért megyek most tehozzád,
A szerelem ereje viharzott rajtam át.
Kalapács sem választhat el soha tőled,
Minket az ég is egymásnak teremtett."

Ezt sikerült alkotnom, és hatalmas tapsot kaptam érte :D Ezután jött azt hiszem a fűszerfelismerés.

"Nem árt, ha a fűszereket is ismeri a leendő ara, hogy a férjének ne legyen üres a gyomra, ha ehetetlen a kaja. Öt fűszer felismerése!"

Ekkor azért meg kellett jegyeznem, hogy mi ez, Gordon Ramsay a konyha ördöge, vagy mi? :D De nem ijedtem meg, mert haladó szakácsnőként egész jól ismerem a fűszereket, és sikeresen vettem az akadályt. Paprikát, oregánót, fahéjat, köményt és kávét kellett felismernem, úgyhogy a lányok határozottan kedvesek voltak, amiért nem sáfrányt, szerecsendiót, meg ehhez hasonló egzotikumokat választottak. Ezután jött a zoknikeresés.

"Egy percen belül 10 páratlan zokni megtalálása a szobán belül!"

Épp, hogy időben sikerült teljesítenem a feladatot, bár ebben is elég gyakorlott vagyok, mert Viktornak mindig eltünedeznek a zoknijai :P Közben egyébként volt egy gonosz megnyilvánulásom. Mivel Olivér eléggé megijedt a lufi hangjától, ezért kimentünk Barbival az előtérbe pukkasztani, csak hogy ott meg kint volt a cica. Én éppen marokra fogtam a villát, és le akartam súlytani a lufira, mikor a cica merő játékból arrébb pofozta azt, és kis híján őt kaszaboltam le :D Én lettem a villás gyilkos :D Aztán az utolsó feladatnál nyakkendőt kellett kötnöm.

"Féfiemberre nyakkendő felhelyezés és kötés, hogy megjelenése minden tekintetben jólfésült legyen!"

Életemben nem kötöttem még nyakkendőt, de a lányok voltak olyan kedvesek és megmutatták (bár lehet, hogy Barbi csak féltette a barátja szép nyakkendőjét, nehogy szétbarmoljam :P), szóval egy bemutatás után én is megcsináltam úgy ahogy. Várt még rám ezeken kívül egy különálló feladat, amit Zsuzsi barátnőm készített nekem. Ez egy teszt-sorozat volt, ahol kiderült mennyire ismerem Viktort. Sajnos a lista nincs itt nálam, ezt majd később postolom, mert nagyon jópofa kérdéseket és válaszokat kreált rá Zsuzsi, de összességében itt is jól teljesítettem :) Ezzel ért véget a feleséggé avatásom, aminek elismeréséül kaptam egy oklevelet az alábbi szöveggel;

"Alulírott Leánybúcsúztató és Asszonyi Alkalmassági Vizsgabizottság és Ítélőszék tagjai ezennel igazoljuk, hogy az előttünk megjelent Csongrádi Szilvia, született 1988. 07. 04 (igazából 03, de elnézzük nekik ezt a kis malőrt :P) kiállta az összes próbát és készen áll a házasságra, az asszonyi életre, és az azzal járó minden kihívásra. Továbbá ezennel befogadtatik a "Született feleségek és vén szatyrok" elnevezésű titkos szervezet tagjai közé!"

Ezután mindenki aláírta az oklevelet, még a kis Olivér is rányomott nekem egy békás pecsétet, majd a legalján még ez volt olvasható: "Ezúton kívánunk az eljövendő házas és házmentes életéhez nagyon sok sikert és még ennél is több boldogságot!"

Hát ez lett volna a leánybúcsúm legjava. Ezután már csak kellemes, baráti csevely következett, ahol újra tudatosult bennem, hogy még mindig nagyon hülyék vagyunk :D Komolyan ennyit röhögni, mint amit ezzel a hat lökött nővel lehet :D És igazából ezután már csak részleteket beszéltünk meg az esküvővel kapcsolatban. Ami újdonság volt, és aminek nagyon örültem, hogy mindnyájan vállalták, hogy lesznek a koszorúslányaim :) Erről egyébként nem is álmodoztam, mivel egyiküket sem tudtam elérni, de most, hogy összejöttünk mindenki benne volt a dologban, szóval lesz öt szép koszorúslányom. Barbi barátnőm már tanúként fog feszíteni, szóval ő ebből kimarad, de a többiek (másik Barbi, Lilla, Petra, Brigi, Zsuzsi) mind bevállalták, úgyhogy nagyon boldog vagyok :) Meg is beszéltük, hogy a Queen You're my best friend című számára fognak bevonulni, úgyhogy abszolút rock esküvő lesz a Meatloaf és Bryan Adams után :P Aztán jópáruktól kaptam egy kis ajándéklevelet, amit szigorúan csak itthon olvashattam el, akik meg nem tudtak adni, azok majd emailben küldik, úgyhogy még számíthatok néhány szívhez szóló sorra. Mikor hazaértem első dolgom az volt, hogy elolvastam ezeket a kis üzeneteket, és hát könnyekig voltam hatódva azoktól, amiket nekem írtak. Ebből is látszik, hogy habár mindnyájunkat elsodort az élet a szélrózsa minden irányába, mégis egy csapat vagyunk, egy igaz baráti társaság, akiket örökké összeköt az egymás iránti szeretet.

Végszónak szeretnék most itt szólni a lányokhoz;

Köszönöm mindnyájótoknak ezt a csodálatos napot, amit veletek tölthettem! Álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyesmiben lesz részem általatok, nagyon megleptetek és boldoggá tettetek! El sem tudom képzelni micsoda munka állhatott ennek a bulinak a megszervezése mögött úgy, hogy én ne tudjak róla semmit, hogy az egész spontánnak tűnjön, és hát az a rengeteg idő és kreativitás, amit erre fordítottatok egész egyszerűen bámulatos. Nagyon hálás vagyok nektek mindezért, no meg azért is, mert mindannyian eljöttetek és itt voltatok velem; Petra, aki közvetlenül munkából jött hozzánk, Lilla, aki épp csak hazaért Kínából, Zsuzsi, aki szinte egyik rendezvényből a másikba kellett, hogy ugorjon, Brigi, aki a kis picurkájával is képes volt eljönni, Bischof Barbi, akiről már oly régóta nem hallottam, most mégis itt volt, és végül, de nem utolsó sorban az én drága tanú-barátném, Gyulavári Barbi, aki ezt az egészet szervezte és koordinálta. Neked külön szeretném megköszönni ezt a csodás élményt, el nem tudod képzelni milyen sokat jelentett nekem, és hogy milyen hálás vagyok, amiért ilyen szép és vidám emlékkel gazdagítottál. Bizonyára rengeteg munkád volt benne, és ha arra gondolok, hogy így is már mennyi mindent tettél értem, egyszerűen nem tudok neked elég hálás lenni. Csodás barátnők vagytok mindannyian és remek emberek, akik nélkül én is szegényebb lennék. Köszönöm, hogy az életem részei vagytok, és hogy veletek is megoszthatom majd életem legszebb pillanatát - nélkületek nem lenne teljes az örömöm! Még egyszer köszönök mindent, ti vagytok a legjobbak! Szeretlek titeket!

(további képek majd később, ha abba tudom hagyni a sírást...)

Intézkedés

Ma és holnap itthon vagyok, így tudok intézkedni. Ki is használtam ezt az időt, és leutaztam Szigethalomra, hogy letisztázzak mindent az anyakönyvvezetővel, mert mikor bejelentkeztünk, nem igazán volt tiszta előttem hogy mi hogyan és miként lesz. Most azonban a hölgy részletes forgatókönyvet írt nekem, én minden apróságra rákérdeztem, mert ilyen nagy eseménynél nem szeretem, ha csak úgy sodródok az árral és nem tudom mi lesz a következő lépés. Szóval végre minden világos, nagyon szép lesz a ceremóniánk, nekem már a megbeszéléstől könnyek gyűltek a szemembe, olyan megható volt, ráadásul az anyakönyvvezetőn nagyon látszott, hogy szívügyének tekinti az esketést, és mindent olyan nagy átéléssel magyarázott :) Mondjuk volt árnyoldal is, ugyanis hiába mentem le korán, már akkor olyan nagy hőség volt, hogy szakadt rólam a víz, szédelegtem, és kb. úgy mentem, mintha berúgtam volna :S Nagyon rosszul éreztem magam az utazáskor, mivel a polgármesteri hivataltól sokat kellett sétálni a hévig, aztán a hévtől a fodrászig, ahol be akartam jelentkezni próbafrizurára, de kiderült, hogy pont szabadságon vannak, úgyhogy fölöslegesen tettem meg egy nagy kitérőt. Ezután ismét egy fél órás séta következett az esküvői ruha szalonig, ahol megvettem a bolerómat, majd teljesen kitikkadva, tacsakosra izzadva és az ájulástól környékezve hazakullogtam. Útközben megengedtem magamnak egy málnás jégkását, mert anélkül azt hiszem összeestem volna, hiszen egész délelőtt úton voltam a 40 fokban. Volt nálam víz, de had ne mondjam mire emlékeztetett 10 perc napon töltött idő után :S Így aztán fárasztó, de sikeres napon vagyok túl. Ha sikerül megbeszélnem Viktorral, akkor holnap megrendelem a tortánkat (ha már úgy is itthon vagyok szeretném hasznossá tenni magam), illetve tovább kutatok zenék után. Az ültetőkártyák sablonja már készen van, most már csak körbe kell telefonálni a rokonokat, barátokat, hogy kikre számíthatunk, és aszerint átírni a neveket. Viktor édesapja kinyomtatja őket egy szép papírra, utána pedig én kidíszítem ezüst csillámos ragasztóval és lila gyönggyel - szép lesz nagyon :) Most viszont Viktor tanácsát követve pihi, ennyi volt mára az esküvőszervezés, mert megint kezdek túlpörögni. Hogy egy kicsit kikapcsolódjak megyek és játszom az esküvős játékommal :D