Egy kissé betegen

Hát igen, már megint összeszedtem egy nyavalyát... ezúttal fertőző mandulagyulladásom van. Jó pár napja állandóan lázas vagyok, ma már el kellett mennem dokihoz (lévén hogy a munkahelyemen is belázasodtam), aki egy igazi lórugás-antibiotikumot írt fel nekem. Kicsit fura az orvosok logikája, mert ha a sima vizet alig tudom meginni nem tudom hogy gondolják, hogy majd akkor a fél öklömnyi gyógyszert lenyelem. No mindegy, beszedem böcsülettel, aztán remélem jövő hétre már rendbe jövök.

Egy kis country

Mostanában, amióta megérkezett a langyosabb idő (juppijééé!!! - szeretem a telet, de azért most már jól fog esni egy kis tavasz), valahogy rákaptam a vidámabb zenékre. Ha pedig vidám zene, akkor csakis és kizárólag country. Régen nem voltam túl nagy híve ennek a műfajnak, valahogy nem vonzott, vagy csak rossz példákkal találkoztam, de akiket most hallgatok, azok valahogy színt és mosolyt visznek az életembe. Az a pergős, életörömmel teli hangulat, ami a country zenéből árad valami elképesztően nagy erejű, nekem elég csupán egyetlen egy számot meghallgatnom néhány előadótól, és máris táncolni volna kedvem egy pipacsokkal teli rét közepén. Persze itt is akadnak lassúbb, szomorkásabb dalok, de összességében az mondható el a country-ról, hogy nagyon vidám muzsika. Összehozza az embereket, mert valahogy ez a műfaj szinte megköveteli a társaságot. Emlékszem, mikor megnéztem a Hannah Montana filmet (bizony, ilyet is szoktam nézni, és egyébként nagyon kedves filmnek tartom) ott is láttam, hogy az egész család együtt ült le és zenélgetett, és ez valahogy annyira szép és idilli. Ezt a fajta jó hangulatot varázsolja elém a country zene, és a tavasz közeledtével egyre jobban vágyom rá. Olyan, mint a nap elősugara :) Habár még nem ismerek túl sok előadót ebben a témában, de azért akad köztük néhány híresebb is, őket mindenkinek ajánlanám, pláne, ha éppen borongósabb hangulatban van (pl. Taylor Swift, Carrie Underwood, Shania Twain), és persze vannak olyanok is, akik még talán nem olyan ismertek, de csodálatos zenét játszanak (Jessie James, The Band Perry, Keith Urban, Miranda Lambert, Laura Bell Bundy, Joe Dee Messina). Akármelyiket választja is az ember, nem nyúlhat mellé, a jókedv garantált :)

Harmadik nekifutás - 100 dolog, amit szeretek 6. rész

51. kitartást

52. hogy nem tartozom a mai laza felfogású nők közé

53. büszkeséget

54. nőies nőnek lenni

55. ejtett nyakú felsőket

56. választékos szókincset

57. gyógyszerek helyett a természet patikájához fordulni

58. látni, ahogy Viktor jóízűen eszi a főztömet :)

59. feltérképezni a hobbi boltok kínálatát

60. Simon and Martina párost, mert nagyon jópofa videókat csinálnak :)

Harmadik nekifutás - 100 dolog, amit szeretek - 5. rész

41. csillagokat számolni

42. új recepteket kipróbálni

43. törődést

44. odaadást

45. bizalmat

46. áldozatkészséget

47. hűnek lenni önmagunkhoz

48. nemes elveket vallani és követni

49. a drogériák sminkes pultjainál nézelődni

50. Simsezni

Vándorló Palota - élménybeszámoló

Végre kiolvastam Dyana Wynne Jones Vándorló Palota című könyvét, és hát nem maradhatok egy kis beszámoló nélkül. Nos, mint talán sokan, én is először Hayao Miyazaki meséjét láttam ugyanezzel a címmel, ami rögtön első megtekintésre magával ragadott. Nagyon szürreális és varázslatos az a világ, ahol a történet játszódik, maga a sztori is különleges, Viktorral minket kissé a steampunk stílusra emlékeztetett a látványvilág, de az teljesen egyértelmű volt, hogy imádtuk. Nagyon izgatott voltam, mikor megtudtam, hogy ez igazából egy könyvadaptáció, és alig vártam, hogy beszerezhessem és elolvashassam. Most végre túl vagyok a könyvön is, és állítom, remekmű. Az mondjuk való igaz, hogy szinte teljesen más, mint a mese, maximum az alapok ugyanazok, de az egész történet, a végkifejlet és a szereplők is sok mindenben mások. Miyazaki egy igazi, hozzá illő stílusú mesét alkotott, amihez a Vándorló Palota remek alapanyagot nyújtott, de maga a könyv sokkal összetettebb, bonyolultabb és sokkal félelmetesebb, izgalmasabb, mint a mese. Nem azt mondom, hogy jobb, csak más. Igazság szerint két külön történetről van szó, Miyazakié romantikusabb és mesésebb, a könyvet pedig inkább egyfajta nyomasztó varázslat-illat lengte körbe, és hát azért voltak benne olyan részek, amiknél még én is meghökkentem. Egy kicsit mondjuk sajnáltam, hogy közel nem volt benne annyi romantika, mint a mesében, de kaptam mást a könyvtől, és teljes mértékig kárpótolva érzem magam. Mind a mese, mind a könyv mást nyújt az embernek. Egyébként nem tudom, hogy mások hogy voltak vele, de nekem a könyv háromnegyedéig Howl kifejezetten unszimpatikus volt. Sokszor legszívesebben Sophie helyében úgy felképeltem volna és beolvastam volna neki a nyilvánvaló arcátlanságaiért és borzasztó jelleméért, hogy abban nem lett volna köszönet. Persze, a végén minden kiderült és értelmet nyert, de egy darabig borzasztó idegesítő volt ez az alak. Sophie és Calcifer viszonylag könyvhű volt, bár ott is akadtak eltérések, a többi szereplő pedig teljesen más, sőt, ismeretlen volt számomra, de ha két külön történetként kezeljük az egészet, akkor a maga nemében mindegyik remekül megállja a helyét. Ha egy kis romantikára vágyom, a mesét nézem meg, ha pedig rejtélyes kalandra és varázslatra, akkor a könyvhöz nyúlok. Akárhogy is, ez a történet nagyszerű szórakozást nyújtott nekem az elmúlt napokban, minden sorát élveztem és imádtam, másoknak is csak ajánlani tudom! Remélem hamarosan be tudom szerezni a kötet folytatásait is, ám mivel még vár rám jó pár könyv, amit ki kell olvassak, ezért a vásárló akció most picit szünetel nálam. A következő "áldozatom" Rick Riordan újabb Percy Jackson kötete lesz, a Csata a Labirintusban.