2014. szeptember 24., szerda

Disney hercegnős kihívás II. - Anna


A kihívás következő ihletadója nem más, mint a Jégvarázs című mese másik leányzója, Anna. Igaz, én Elsát jobban kedveltem, de azért utána jártam Annának is képek alapján, meg amire emlékeztem a meséből azt próbáltam belecsempészni a manikűrömbe. Így született egy csillámos átmenetes megoldás, amit az ezüst Moyra holografikus lakkjával készítettem, ez jelképezi a havas tájat, majd arra egy ciklámen színű Moyra Vamp csillámos lakk került, melyet Anna köpenye ihletett. Hogy kicsit hozzam a film jeges csillogását került a körmeimre egy kis csillámos fedő is a NYC Lights-Camera-Glitter személyében, illetve a gyűrűs ujjamra megpróbáltam ráfesteni Anna későbbi fehér fonatát is, ezt egy Maybelline Colorama fehér lakkal tettem. Arra a fonatvonalakat a Moyra holografikusával készítettem, a hajgumi pedig ismét a Moyra vamp lett. Igaz, a mesében a saját hajával van rögzítve a fonat, de ezt így látványosabbnak éreztem, feldobta a nagy fehérséget. Mivel aznap éppen a napocska úgy döntött, hogy szabadságra megy, ezért kénytelen voltam vakus képeket csinálni, sajnos abból egyetlen egy kép lett, amin jól kivehető minden, a többi kissé világos.









Ez lenne az én elképzelésem, nézzetek be a többiekhez is! :)


6 megjegyzés: