2014. július 14., hétfő

Amiktől a falra mászom - fullasztóan édes parfümök nyáron




Habár a cím beszédes, azért írok egy kis felvezetőt. Minap utaztam a villamoson, mikor velem szembe leült egy korombeli lány. Teljesen normálisan nézett ki, nem volt vele semmi probléma, mígnem egyszer csak megcsapott a SZAG. Olyan tömény mennyiségben párolgott belőle a vattacukor felhő, hogy azt hittem menten lefordulok a székről. Ráadásul volt vagy 30 fok, ebben a dög melegben hogy képesek egyesek magukra önteni az émelyítően édes parfümjük egész tartalmát? A végén már ott tartottam, hogy arrébb ülök, mert már a reggelim elkezdett szaltózni a gyomromban. Én szabályosan rosszul tudok lenni ezektől az édes, szirupszagú parfümöktől. Mondjuk eleve nem értem, hogy nyáron miért használ bárki is ilyet, mikor a meleg mindent felerősít, plusz izzadtság szaggal vegyítve közel nem olyan fincsi, másrészt mennek rá a bogarak, mint a fene. Mondjuk az már legyen az ő baja, de addig az enyém is, amíg kénytelen vagyok vele egy légtérben utazni. Az volt az össz mákom, hogy nem utazott sokáig, így egy idő után már nem volt vészes a helyzet, de azt az édes, cukros aromát még sokáig érezni lehetett utána.
Na már most én eléggé konszolidált nő vagyok. Szeretem az érdekes parfümöket, de a jó ízlés határain belül maradok, és ha tehetem igyekszem klasszikus illatjegyekkel is megáldott parfümöket keresni (bár nyáron jobban kedvelem a testpermeteket). Tudjátok, virágos, citrusos, gyümölcsös, friss illatokat, amik tényleg igazán kellemesek. De hogy a francba képes valaki vaníliát, vattacukrot, meg rágógumit fújni magára? Annyira, de annyira édes ez az illat, hogy képtelenség elviselni! Buszon, vagy kocsiban is képes vagyok rosszul lenni a tömény kókuszos, vagy vaníliás illatosítótól. Nem azt mondom, hogy ne lehetne szeretni ezeket az illatokat, mert egy pici vaníliával egy kellemes virágillatot még jobban ki lehet emelni, na de hogy ilyen masszív dózisban mártózzon meg valaki ezekben az illatokban az nekem már kicsit sok. Na és amikor közvetlenül előttem fújja be magát valaki, úristen! Olyankor sajnos nem működik se a jómodorom, se a diplomatikusságom, hangosan köhécselve állok odébb és közben szitkozódom, mert nem igaz, hogy nem lehet tekintettel lenni másokra. Ha már mindenáron légycsapda akar valaki lenni szíve joga, de ne a tömött buszon vagy villamoson fujkálja már magát.
Nem szeretnék senkit megbántani ezzel a bejegyzéssel, biztos vagyok benne, hogy közületek lesznek jópáran, akik szeretik ezeket az édes illatokat. Az ízlés már egyénenként változik, de azt hiszem mértékletességet mindenkinek érdemes lenne tanulnia. Mert amikor fuldoklom a cukros parfümszagtól, az már nem normális. Ha csak kicsit érzem valakin maximum elfintorodom, mert nem szeretem ezt az illatot, de azért van különbség az illatban való tocsogás és a kellemes parfümözés között. És a legrosszabb, hogy általában nyáron kerülnek ezek elő, amit nem tudok hova tenni. Nem elég, hogy ájulok el a hőségtől, még szagoljam ezt a bódító micsodát is. Hát, nekem nem egy kellemes élmény.

Ti hogy vagytok vele?


26 megjegyzés:

  1. Én is szeretem a frissebb illatokat is, de alapjáraton inkább az édesebb fele hajlok...(az avon ultra sexy, a playboy play it sexy két kedvencem)
    Sőt van vattacukros parfümöm is, de nyáron, sőt tavasszal és ősszel SE bírom elviselni magamon...nem szoktam sokat fújni magamra amúgy semmilyen parfümből, de inkább télen szeretem, hogy egy picit "fűtsön"...nyáron én is testpermet párti vagyok inkább, az nem olyan nehéz mint egy parfüm...
    Az utastársadért pedig részvétem, én is utaztam ember mellett, akire ráborult szerintem egy egész polcnyi parfüm...mondjuk az fűszeres volt, de akkor is...kis mennyiségben általában jobban tolerálom az illatokat, mert nagyon érzékeny orrom van...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én teljes egészében nem tudnám elviselni magamon (és másokon sem) az édeset, maximum ami még tetszik az az Avon Far Away parfümje, ami picit édeskés. Nekem is érzékeny az orrom, épp ezért nem is bírom elviselni a túl erőteljes illatokat sem, nem csak a kellemetlen szagokat. Csak néha zavar, hogy nem tudom összeszedni magam és visszafogottabban viselkedni, hanem felháborodva hápogok, pedig nem kenyerem a feltűnősködés :/

      Törlés
  2. én is szeretem az édes illatokat, viszont nyáron csakis gyümölcsöset használok. valahogy kívánja az orrom ilyen napsütésben a friss, citrusos illatokat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen érthető, ebben a melegben az édes illatok valahogy nem kellemesek. Jó, mondjuk nekem semmikor sem, de az más kérdés :D Én nyáron gyümölcsös-friss parfümöket és testpermetet használok, télen pedig fűszeresebbeket.

      Törlés
  3. Irgalmatlan büdösek, az már biztos. Szerencsére faluhelyt megtanulja az ember, hogy kik esetében érdemes átmenni a túloldalra... Ilyen melegben én akkor is felfordulok magamtól, ha a kedvenc parfümömet fújom magamra, márpedig nem használok erős illatokat. Nem is értem, hogy mások hogy bírják elviselni magukon ezeket az erőteljes, émelyítő, francia kretén szagot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom én sem. Igazából nyáron a frissítő, citrusos illatokért vagyok oda, azok valahogy megnyugtatnak, lehűsítenek, míg a nagyon fűszeresek és édesek még inkább felpezsdítenek, amitől csak rosszul leszek. Egyébként én is ritkán használok ilyenkor parfümöt, inkább testpermetezek.

      Törlés
  4. Az ilyesmitől nekem is hamar felfordul a gyomrom. Főleg, ha a meleg műanyagszaggal keveredik, amit a kocsi vagy egyéb jármű párolog ki magából... gyilkos kombó... xD Sajnos elég éles a szaglásom. Ami engem illet, nyáron hanyagolom a parfümöket (leszámítva a néha eszembe jutó citrusos, virágos, és a még elviselhető sültalmás-diós permetet ^^) és a sminkelést is mert úgyis csak lefürdöm, leizzadom az egészet. ;)
    Hogy miért a nagy dózis? Gondolom azt hiszik, ha ezt kombózzák dezodorral, nem érződik az izzadtság. xD Sajnos még nem fedezték fel, hogy tévednek. Inkább mennének el napi 1 helyett 2-3 alkalommal zuhanyozni... -.-

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úristen, ne is mond, szörnyű...
      Én is inkább testpermet párti vagyok ilyenkor, meg a minimális sminkké. Nekem utóbbi kell a komfortérzetemhez, de tényleg csak mini, hogy ne nézzek úgy ki, mint egy zombi :D
      Igen, néha a parfümmel akarják elnyomni az egyéb kellemetlen szagokat, de a kettő kombinációja még gyilkosabb, mint csak simán az édes giccs. Én ilyenkor napjában 4x is lefürdök, ha kell, max. fizetjük a megemelkedett vízszámlát :P

      Törlés
  5. Egyet értek és együtt érzek veled. :) Sajnos én még télen se bírom az édes parfümök szagát. Nem szeretem amikor valaki messziről bűzlik, szerintem elég volna ha az érezhetné a szagát/illatát, aki közel bújik hozzá. Innentől kezdve érthetetlenül állok a jelenség előtt. És ez néha a férfiakra is vonatkozik...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen igazad van - egy parfüm akkor van kellően adagolva, ha csak a közelben lévők érzik, és nem 20 méteres körzetben mindenki. Milyen kár, hogy egyesek nem elégednek meg 1-2 fújással, inkább meglocsolják magukat parfümmel :/

      Törlés

  6. Amióta kiderült hogy a “Naomi Campbell Cat Deluxe” avatott szakértők szerint “főiskolás” és “éretlen” én nem nyilatkozom a parfümök terén :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem ismerem azt a parfümöt, de általában kellemesnek szoktam találni a hírességek kreációit. Persze a nagy okosok ezeket úgy is leszólják, de hát mindenki olyan parfümöt visel, amilyet akar :) Csak oda kell figyelni arra, hogy ne legyen tolakodóan sok.

      Törlés
  7. Én is rettenetesen utálom a tömény, édes parfümöket (és egyébként meglepő módon a vattacukrot is, pedig elélnék édességen ítéletnapig).

    Valamiért a keleties illatokat szeretem igazán, talán nyáron nem annyira nyerő az ilyesmi. Ennek ellenére egyáltalán nincs ilyesmi parfümöm, lehet, hogy még túl fiatal vagyok hozzá? De egyszer megtalálom A parfümöt magamnak. Ötleteket elfogadok:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a vattacukrot szeretem, de emlékeimben élénken él a vidámparki látogatások során, hogy sosem tudtam egy egészet megenni, mert egy idő után túl sok volt az édességből. Pedig az elején nagyon jó volt majszolni, hogy aztán este anyum smirdlivel vakarja le a maradékot az arcomról :D
      A keleties parfümök is finomak :) Én sem találtam még meg álmaim illatát, vagyis hát most több parfümöm is van és hangulatomhoz mérten használom őket.

      Törlés
  8. Én szeretem az édes parfümöket, de így a fullasztóan nyári melegben én sem bírom magamon elviselni, maximum egy-két fújás az esti órákban. Egyébként volt már vattacukros parfümöm, azt nagyon szerettem, télen fújkáltam, de akkor semm töménytelen dózisban. :D Kipróbáltam a rágógumisat, megfogott az illata, aztán lassacskán azt kezdtem érezni, hogy ez nem az én illatom. Szőke plázacicás illat, így el is ajándékoztam gyorsan. Ilyenkor nyáron én is inkább a citrusos illatok felé hajlok, a Pumának a Jamaica 2-je isteni illat, sárga ovális üvegben van. :)
    Van továbbá két avonos testpermetem, az egyik gránátalmás-mangós, a másik pedig dinnyés. Az utóbbi édesebb illat, így az csak az esti órákban kerül fel.
    Meg tudlak érteni, én is falat tudnék kaparni, amikor valaki nem áll meg két-három fújásnál egy édesebb parfüm esetében! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, hát akkor ebben nem egyezik annyira az ízlésünk, nekem ez a vattacukros dolog borzasztóan édes. Bár jó tudni, hogy a tömény mennyiség már neked sem jön be :) Mikor a drogériákban megszagolom ezeket a kis olcsó verziókat sugárban bírnék hányni :/ Nem tehetek róla, kicsi korom óta megvan ez az undorom :( Pl. imádom a vanília fagyit, a vanília pudigont, de a vanília illatú illatosítótól falra tudnék mászni.

      Törlés
  9. Lehet, ez egy lánytól furcsa lesz, de én semmilyen parfümöt nem vagyok képes elviselni. Soha, sehol, semmilyen évszakban. Sem magamon, sem másokon. Megfájdul tőlük a fejem, és utána órákig lüktet a halántékom. Amíg otthon laktam, a húgom után nem győztem szellőztetni, mert a gyomrom felfordult az "illatoktól". A volt melóhelyemen nemcsak a kolleganők, de a vevők szagfelhőitől is rendszeresen menekültem.
    Érdekes, mert a testpermetek meg a dezodorok nem bántanak, de a kölniktől és a parfümöktől szó szerint rosszul vagyok...

    Ági

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyáltalán nem furcsa, sokan érzékenyek az illatokra. Én is kényes vagyok ilyen téren, de én szeretem a különféle illatokat magamon. Meglehet, hogy neked az a koncetrátum túl erős, ezért szereted csak a testpermeteket és dezodorokat. Bár nyáron ennyi bőven elég is szerintem :)

      Törlés
  10. Nálunk mindenkin az a szörnyű vattacukor-orrdugító permet van. Alapból nem vagyok édesszájú, de inkább használjanak ebbe a 30 fogba dezodort, minthogy magukra nyomják és azt hiszik hogy fed...:DDD;))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek veled. Nagyon tömény, nagyon erős illat és a melegtől csak még jobban kiéleződik, egyszerűen bántja a gyomromat. Meg a mértéktelenség belőle, az az, ami nagyon rossz.

      Törlés
  11. Én nem tudom szeretem-e ezt az illatfelhőt vagy sem. Másokon nagyon is tetszik, magamon viszont nem. Ez jó, mert magamon legalább szabályozom, hogy nem veszem fel és megvan oldva a probléma.
    Amúgy a legjobb amikor a vattacukor parfümnek az olcsóbb gagyi változatát fújja magára az illető és attól érzed már 3 sarokkal odébb is. Egy ideig amúgy jó illata van, de amint keverednek ezek az olcsó parfümök az izzadtsággal, ott borul minden ki.... Sajnálom a tapasztalataidat, szerintem az emberek tényleg lehetnének normálisabbak ebben a melegben. De ilyenkor tudod, jobban kijön minden hülyeség, mert felforr az agyvizük....:D Kár, hogy ezt másokon vezetik le.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sajnos se másokon, se magamon nem tudom elviselni. El sem tudom képzelni, hogy édes parfümöt viseljek, nagyon távol áll tőlem, és mivel undorodom is tőlük, másokon sem bírom őket elviselni. Pedig jó pár ismerősöm használja őket, és olyankor kénytelen vagyok két lépés távolságot tartani.
      Egyébként én pontosan ezt a gagyi verziót szoktam érezni másokon, aminek olyan irdatlanul tömény szaga van egy kis műanyaggal megspékelve.
      Hát igen, a meleg valahogy mindenkiből kihozza a "legjobbat", sajnos én is nyűgösebb vagyok. Talán ezért is tolerálom kevésbé a zavaró dolgokat, pedig nagyon igyekszem.

      Törlés
    2. Én szeretem a vattacukor illatot, van is olyan parfümöm és egyáltalán nem tömény vagy kellemetlen az illata. Persze az is számít, hogy mennyit fúj belőle magára, én nem szoktam egy tonnányit, ezért lehet, hogy amiatt.. :D Viszont nagy melegben nem is szoktam használni, nyárra a testpermet a legjobb, annak véletlenül sincs "túl sok" illata.

      Törlés
    3. Hát ez is ízlés dolga, én sajnos nagyon nem szeretem, fizikailag rosszul leszek tőle. Van, akihez illik és kis mennyiségben jó is az illetőn, de én maradok inkább a frissítő illatoknál :) És ahogy mondod, a testpermet ilyenkor a legjobb megoldás.

      Törlés
  12. Engem nem zavar, sőt, szoktam is és szeretem is használni az édes parfümöket :D Na nem amikor hőségriadó szintű meleg van, de előfordul, hogy nyáron napközben is utána nyúlok :D De teljes mértékben megértem, hogy tök zavaró, nekem is vannak olyan illatok, amiktől hülyét kapok :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nekem sajnos az édes illatok nagyon felforgatják a gyomromat, bár a melegben mindegyik parfüm túlzott használatától hányingerem támad.

      Törlés